3. Bejegyzés
Na nézzük kik vannak itt az aluljáró állandó lakói közül. Itt van Sipos úr. Zenetanár volt. Aztán nyugdíjas, majd hajléktalan. Először hegedült. Csodálatos volt, ahogy a keresztapa filmzenéjét, vagy a Monti csárdást játszotta. Aztán gitárra váltott. Nem volt sikere. Végül a harmonikánál kötött ki. Párizsi hangulat lepte be az aluljárót. A másik érdekes alaknak nem tudom a nevét. Csak biccenteni szoktunk egymás felé. Ő mindig a jegykiadó automatánál állt, és a külföldieknek segített a vásárlásban. Perfekt angol és német nyelvtudással rendelkezett. Nyelvtanár volt. Ennyit tudok. Meg azt, hogy nincstelen. Valakik elfogadják a segítséget, így jut egy kis apróhoz, vagy megijednek, illetve elkergetik. Sipos úrat azért ismerem talán jobban, mert sokszor hallom a dicsérő szavakat a járókelőktől. Milyen szépen zenél, van e valamire szüksége. De ő inkább jókedvből szólaltatja meg hangszerét mintsem a bú alá temesse magát. Én is dobok neki aprót a margarinos dobozába. Igyekszünk figyelni egymásra. Tudom , hogy ők kicsodák, és ők is tudják, hogy ki vagyok. Akadnak vándorok is. Feltűnnek egy, egy napra, hangoskodnak, sarokban alszanak, aztán eltűnnek. Mindig mosolygok ahogy átadom az újságot. Sokan visszamosolyognak, megismernek. Néha pedig majdnem fellöknek a nagy sietségben. Munka végeztével felmegyek az irodába, kitöltöm a papírt, hogy mennyi újságot osztottam ki, majd szabad a nap.
Kálóczi Balázs