Hősidők 1

Az új hazámban töltött harmadik évben öreg kis Nissan kocsim volt, kék színű. Amikor a használtautó kereskedő rámsózta, kívülről egészen épnek nézett ki. A tenger közelsége sós párájával azonban rágja a fémeket, és az utcán parkolás fél év alatt meglehetős lukakat fúrt járművem oldalába.
Az állami beilleszkedési program keretében ekkoriban már a második iskolát jártam, ahova az első iskola, pontosabban tanfolyam után kerültem.
A tanfolyamnak az volt a neve, hogy Új Lehetőségek Nőknek. Aki összeállította a tudnivalókat,
nyilván be akarta bizonyítani, hogy mi, femininek, mindenütt megálljuk a helyünket, így fél év alatt tanultunk hagyományos téglából falazni, csempézni, fát megmunkálni, gázzal hegeszteni és apple komputeren kalkulálni. A sikeres vizsga után még kötelező volt valahol-bárhol két hét gyakorlat, hogy méltók legyünk a bizonyítványra. Véletlen folytán egy ötvöshöz kerültem, ahol a hölgy már az első órában kezembe nyomta a szerszámokat és két nap múlva karperecet kalapáltam, ezüst brossra tűt forrasztottam. A munkák folyamán semmit nem rontottam el, amit magam sem értettem, de szárnyakat adott. Elhatároztam, hogy megtanulom a mesterséget. Felvételiztem ékszertervezésre és felvettek, nappalin jártam egy időben a gyerekemmel, aki akkor volt középiskolás. Az évfolyamtársaim is alig voltak nála idősebbek.

Egyik reggel rendőrkocsi elé kanyarodtam az utcánkból. A rendőr legalább egy kilométeren át követett, majd megállított. Érdeklődött, tudom e, hogy füstöl az autóm. Őszinte voltam, és nem csodálkoztam. Körbejárta a szóbanforgót és belepiszkált az ajtók alján tátongó rozsdás lukakba. Adott két hetet a javításokra, azzal a kikötéssel, hogy ha ez nem történik meg, leveszik a Nissant az útról.
Autó nélkül nem tudtunk létezni, mert vagy tanultunk, vagy fontos okból, megrakodva, úton voltunk ebben a saját járművekre tervezett városban.
A füstölést egy jótékony szerelő honfitársi alapon valami adalékkal megszüntette, mint később kiderült, duplán számolt érte.
A rozsdamarta rész még hátra volt.
Akkori, a gyerekemmel együtti kétszemélyes háztartásunk étkezési alapját a forró vizet a tésztára dobozos leves adta. Nem lustaságból, hanem anyagiak miatt. Ezen okból nem maradt más választás, csak a magad uram, ha pénzed nincs.
A szerszámos ládámban néhány ezüst drót mellett volt egy köteg vörösréz lemez, ezeken főleg a vágást, kalapálást, forrasztást, a megtervezett darab elkészítését gyakoroltuk, amit szükségből megtoldottam az autójavítás ötletével.
Elég csendes utcában laktunk, és a járdaszegély magassága éppen alkalmas volt arra, hogy az autó mellé ülve megtörténjen a foltozás. Rézlemezekkel. Ragasztva. A munkakezdés első fél órájában az utca aprajának nagyjának hirtelen olyan dolga akadt, ami miatt mellettem kellett elhaladjon. Később sem volt kevesebb az érdeklődő, a rézlemezek nagy hatást gyakoroltak, különösen a barkácsolók körében. Miután megkötött az epoxi, jött a kék festék, falfestő hengerrel. Csak egy kék árnyalatú, elegáns csík az ajtók aljára. Egészen csinosra sikerült, bólogattak is az arrajárók, de azért örültem, hogy nem kérdezték meg, honnan jöttem.

A Nissant még fél évig használtam, majd állapotára való tekintettel, hiányosságait nem tagadva, piacra tettem.