Igaz, hogy akkor senki nem érdekelt, senkivel nem értettél szót. Teljesen megváltoztál.
-Ez igaz – vágott bele hirtelen. Magam sem értem, és nem tudom megmagyarázni: miért ez a nagy kanyar az életemben. De jól van így! Nem fukarkodik velem az élet.
Kálmán túl hosszúnak tartotta az időt, mely az apja kezelésével telt el, és még mindig különösebb eredmény
nélkül. Évek múltak el, és Laci papa élete még mindig veszélyben forgott. Olyan orvosi segédeszköz kikísérletezését tervezte, amellyel nem csak a tüdőbetegeknél, hanem a betegeknél, általában, lehetne biztos gyógyulást elérni. Már nevet is adott neki, amely kifejezte, hogy mire képes? Pulmogeneral nevű szerkezet kikísérletezését kezdte el. Mérnöki tanulmányai idején már foglalkozott a témával.
Azokra az ismeretekre alapozva, kezdte el a rokon tudományterület vizsgálódásait. Idejében ráébredt, hogy egyedül nem tudja elvégezni időben, amire vállalkozott. A szakma alapos ismerőinek közreműködésére van szükség. Pálffy doktor felkészültségét, tudását már Elment hát hozzá. Ismertette az elképzeléseit, s az orvos fontosnak, sőt szükségesnek tartotta a humánus terv megvalósítását. Az már jelentős része volt a megállapodásnak. Abban is megállapodtak, hogy a kutatások központja a kórház lesz. Juhászigazgató tudatta az orvossal, hogy jó volna egy vegyész munkája. “Én tudok egy jó szakmérnököt, aki jó munkát tudna végezni. Egyetlen megbocsátható “bűne”: gyereke vár” – ismertette Botond az orvossal. “Szerintem az nem nagy baj – vélte Pálffy doktor. Szabadsága idején még több lehetősége lesz a kutatómunka végzésére. Abban igaza lehet a doktor úrnak – hagyta jóvá a mérnök. „Akkor most az lesz a dolgom, hogy megbeszéljem a jelölttel.” Ők ketten abban állapodtak meg, hogy a következő nap n találkoznak. Addig Botond megbeszéli Elvirával. S úgy ment a dolog, hogy nem volt nagy szükség meggyőzőmunkára. Elvira azonnal igent mondott. Addigi munkája bizonyította, hogy hajlama is, meg a tehetsége is alkalmassá teszi a kutatómunkára. A következő találkozás után azzal a meggyőződéssel távoztak, hogy a közös munkájuk eredményes lesz. Összehangolták munkájukat, és csöndben, feltűnés nélkül dolgoztak. Már elég régen folyt a kutatás, mikor Gyöngynek fülébe jutott valami. El kezdte figyelni, követni a férjét. Egyelőre nem tudott meg többet, mint amennyit azelőtt tudott. Az első sejtések Levente kisfiának keresztelőjén bújtak ki az agyából. Leventével a sarokból figyelték, milyen jól érezték magukat, milyen önfeledten táncoltak. Nem gondoltak semmire. Levente úgy viselkedett, mint akit nem bánt semmi. Mosolyogva követte, milyen jól táncol és szórakozik az asszonya. Botond hagyta, vigye a víz, amerre akarja. Leventével ellentétben, rosszul érezte magát. Tudta, hogy Gyöngy szenved. De ő se tett szóvá semmit. Levente meg Elvira úgy ment előttük, mintha nem történt volna semmi. Beszélgetésüket egy-egy jóízű nevetéssel fűszerezték. Kálmánéknál pedig éppen csak nem robbant a feszültség. Egy szót sem szóltak egymáshoz. Ugyanolyan ridegen feküdtek az ágyba Aludni nem tudtak. Majd éjfél után sikerült lehunyni a szemüket. Reggel meg fáradtabbak voltak, mint mikor lefeküdtek. Az ébredés csak fokozta a levertségüket. Mint két idegen, úgy hagyták el a lakást. „Mi lesz velünk, ha így folytatják?”- mérlegelte a helyzetüket. Józsi papa beteg, a gyerekek nőnek. Mi lesz Katinkával. Az ő helyzete a legkritikusabb! Nem folytatta tovább. Valami másra akart gondolni. De csak ott folytatta tovább. Ő már látta őket olyan helyzetben, ami hasonlított az utóbbihoz. A régebbieken elég hamar túlestek. Elég könnyen átvészelték az állapotot. De Bori mama most nem úgy látta. Gyöngy igencsak határozott egyéniség volt. Nem lehetett csak úgy játszadozni vele. Közben bement a férjéhez. Ne szomorkodjon ő is magában. A látottakról nem mondott semmit. Reggeliztek, és mama elvitte a gyerekeket az iskolába. Ebédre Botond kedvencét tervezte. Hátha egy kis kedvességgel eléri, hogy a fia kibeszélje magából a történteket. Arra egyáltalán nem gondolt, hogy a fia a főbűnös. Azt feltétlen szerette volna elérni, hogy a haragosok legalább beszeljenek egymással! Botond hívta a mamáját, úgy, ahogy megígérte. „Halló, mama, itt vagyok. Valami jó hírt szeretnék hallani rólatok. Javultak az állapotok az utóbbi napokban? Az előző beszélgetésünk nagyon elkeserített, meg is könnyeztem”. S várta, hogy Bori mama mondjon valamit. Természetesen, mondott, de egy cseppet sem volt megnyugtató, amit hallott. „Józsi papa állapota nem javul, inkább súlyosbodott, azért ő is egyre szomorúbb, levert és elkeseredett. Vigasztalni sem tudom – részletezte a felesége. Az orvosok azon gondolkoznak, hogy tartsák-e még, vagy engedjék haza”? -Kérdezd meg, hogy mire jutottak? S ha döntenek, akkor is megyek, s ha még marad, akkor is meglátogatom, mert most már nagyon sok idő telt el, és nagyon hiányzik nekem” – jelentette be. Aludjatok jól”! Ezzel fejezték be. Botond a feleségével folytatta tovább. „A végén még az én óhajom teljesül – mondta Apa itthon lesz a keresztelőn, de nem azért, hogy már annyira jól érzi magát, hanem fordítva.
