4 rész
Dia leült szépen Kriszti íróasztala szélére és ott várta meg őt, néhány papírt lapozgatva, hamar visszaért Kriszti és elvette a kezéből a papírokat, majd leült a helyére. Dia felpattanva kérdezi meg, hogy mit képzel magáról, hisz még ott van, nem is tiszteli a feljebb valóját? Kriszti hátra dőlve nevet, azt felelve, hogy neki nem a főnöke és még ha a főnök felesége is lenne, amit nem hisz, akkor sincs joga neki parancsolni! Ekkor egy csattanásra néz hátra Kriszti, Nick csapta be az iroda ajtaját, mivel Dia írt neki üzenetet, hogy azonnal menjen ki mert a titkárnője meg akarja alázni. Kriszti felpattanva rohan elé és áll meg előtte, azonnal elkezdi tisztázgatni magát, hogy ő nem úgy gondolta, minden a kis új lány hibája. Nick elkezd vele kiabálni, hogy meri a szájára venni Mayát? Egyáltalán kinek képzeli magát, hogy szólni mert Diának is! Látja nem tudja hol a helye! – ezért épp készül kirúgni amikor betoppan Tom és a védelmére kel a lánynak, hogy ne rúgja ki, mert nehéz jó munkaerőt találni, várja meg legalább a bál végét, int Krisztinek, hogy gyorsan kérjen bocsánatot bármit is csinált! Kriszti kicsit megszeppenve fordul Diához, kéri ne haragudjon rá, többé nem fordul elő! Dia nem örül neki, de nem akarja, hogy a gála előtt veszekedjenek Tom és Nick ezért bólint, odahajolva súgja neki, jól vésse a szőke buksijába, ezt nem felejti el és legközelebb nem lesz, aki megvédje, aztán szó nélkül hagyja ott őket és megkarolva Nicket bemennek Nick irodájába. Kriszti mérgelődik csapkod, megfogja Tom kezét, kihívó mozdulatokkal köszöni meg, kéri ha bármiben segíthet csak szóljon, közben rákacsintva. Tom kihúzza a kezét, neki jelenleg semmire sincs szüksége, de legközelebb vigyázzon, habár nem tudja mivel idegesítette fel Diust, ugyanis Tom és Nick is Diusnak becézik a kis Diát mert olyan nekik mint a kishúguk, ne feledje Dia és a főnök eggyek, a főnök egyben lenyeli, ha még egyszer megsérti, akkor senki sem tudja majd megvédeni, még ő sem. Kriszti helyeslően bólogat, hogy érti és sajnálja, de ez is az új lány miatt van, az a kis Mayácska mindennek az oka. Tom megáll hirtelen és ökölbe szorítja a kezét, visszalépve megkéri ne is említse, neki is sok bajt okoz és egy biztos, hamar az utcán találja magát, mert tenni fog róla!
– Dia beszélgetett Nickkel, azt azonban nem mondta el, mit tett a titkárnő Mayával, majd később gondolta, előbb még ki kell derítenie tényleg van e barátja, aztán amint befejezték a beszélgetést lépett be Márk és leült Dia mellé, kérve ebédeljen ott velük, majd Dia kihasználva az alkalmat elkezdett panaszkodni Nicknek, hogy miért nem figyel jobban az alkalmazottaira, mert nagyon megsértette őt az a kis titkárnő! Márk feljebb ül a kanapén és Nickre meg Diára nézve kérdezi, hogy mi? Jól hallotta valaki megsértette az ő életét? Közben megcsókolta Dia kezét, mire Dia kirántva mondja, hogy igen, mert amikor szüksége van a pasijára az sehol nincs! Nick közbe szól, hogy meg szidta és ki is akarta rúgni, de Tom megvédte, a munkások előtt pedig nem akart vele vitába szállni, viszont, a mai naptól a fizetése legyen az alap és semmi bónuszt nem kap, plusz a gála után ki lesz rúgva. Márk bólogat, de nagyon ideges amiért nem volt ott. Nick kérte hagyja annyiban, a neki fontos embereket ő majd megvédi a maga módján. Kis idő múlva már rengeteg munkával halmozták el Krisztit és közölték megvonják a sok prémiumot, aztán elmentek ebédelni. Kriszti topog, zokog, nem tudja mihez kezdjen, minden áron bosszút akar állni Mayán, mert miatta van minden problémája. Tom kiérve látja a zokogó lányt, szembe vele oda ül az íróasztal szélére, Kriszti azonnal elkezd panaszkodni, hogy mit tettek vele és minden amiatt a kis parasztlány miatt! Tom megkéri ne aggódjon majd ő fizeti, amitől megvonták, azzal a feltétellel, ha segít neki és a szövetségese lesz, hogy kirúgathassák onnan a kis jövevényt, Kriszti nevetve bólint, majd Tom elmondja miközben ebédelni mennek mit talált ki.
Maya szomorúan ment el megkeresni Annát és amíg leültek a többiekkel ebédelni elmesélte mi történt vele, az ebédjét ismét elfelejtette, de nem is volt étvágya, sehogy sem értette mi baja van vele annak az öntelt titkárnőnek. Anna elmesélte, hogy ne vegye a szívére, eleinte vele is így bánt, amíg meg nem védte Márk és a nagy főnök – azóta rám se mer nézni, azt hiszi ő ér köztünk a legtöbbet, mert mindig a főnök mellett lehet. Maya hallgatja, aztán még sem bírja ki, hogy ne egyen, mert nagyon jó illata volt az ebédnek, amint befejezték már nem is volt annyira ideges, amikor visszavitte a tálcákat futott bele ismét a titkárnőbe, aki, habár megígérte, hogy segít Tomnak, de nem tudja megállni, hogy bele ne kössön, megáll előtte karba tett kézzel és nem engedi be a konyhába, hogy jól nézze meg, senki a világon nem tudja kirúgatni a főnök mellől! Kriszti észre veszi, hogy arra sétál a főnökség és gyorsan úgy rendezi mintha Maya felhajítaná és a földre zuhan. Maya néz rá a kezében a két tálcával és azt kérdezi, most meg mit csinál? Amikor odalép mellé Nick, megáll mellette, de nem néz rá csak előre. Tom pedig felsegíti Krisztit, aki azonnal elkezd zokogni, hogy ne szidják meg szegény új lányt nem tehet róla, csak féltékeny. Nick sóhajt és int egy szakácsnak, hogy vegyék el a tálcát Mayától, majd oldalra szól, hogy kövesse. Kriszti nevetve integet utána, miközben még mindig hangosan zokog, Maya a fejét csóválva ment Nick után, aki az irodáig semmit sem szólt, csak ment férfiasan nagy léptekkel és tekintélyt parancsoló komolysággal, Maya mindig próbált elé lépni, közben folyamatosan azt magyarázta, hogy ő nem csinált semmit, nem ő dobta fel, amint beléptek az irodába Nick megállt, visszalépve hirtelen megölelte és megcsókolta, teljesen neki támasztva őt az ajtónak és csak csókolta forró szenvedéllyel, majd meg simította a haját és azt mondta szerinte őt érdekli a hiszti? Mit gondolt, azért hívta mert meg akarja szidni? Nem ismeri elég jól, minél hamarabb meg kell ismernie az igazi Nicket! Aztán ismét megcsókolta, majd megfogta a kezét, kérte üljön le és mesélje el mi történt, de Maya csak rázta a fejét, hogy nem komoly csak egy kis vita. Nick eközben a kezét fogva folyamatosan csókolgatta és simogatta, amivel egyre jobban zavarba hozta Mayát, azonban a karjaiban biztonságban érezte magát, még azt is elfelejtette miért ment oda dolgozni. Aztán csörgött Maya telefonja, Anna hívta, mutatja, hogy muszáj felvennie, mennie kell dolgozni. Nick kéri maradjon még kicsit, hadd érezze az illatát és nyakához bújva vesz egy nagy levegőt, de Maya nevetve eltolja, hogy főnök úr magának nincs jobb dolga, mint az alkalmazottat feltartani? Mire Nick bólogat, igaza van, el is felejtette, Maya feláll amikor hirtelen Nick a karjaiba rántja és megcsókolja: — Ettől fontosabb dolgom nincs a világon, mint megcsókolni a kedvesem! Maya rácsap a kezére és kéri engedje, ilyen egy rámenős főnököt még nem látott a világ! A telefon pedig folyamatosan csörög, már az ajtón is kopogtatnak, Maya hirtelen felpattan és csak áll Nickkel szemben, aki le sem veszi róla a tekintetét, a titkárnő belépve meglepődve látja, hogy Maya áll a főnökkel szemben, aki hátra dőlve nézi, le sem vette róla a szemét még akkor sem, amikor belépett, majd Maya ránézve a titkárnőre, odafordult Nickhez és mondta most mennie kell, de ha bármire szüksége van a főnök úrnak, hívja nyugodtan és rákacsint Nickre, aki azonnal felül és amint Maya kiment utána kiált, hogy ne feledje, ha a főnöke hívatja azonnal jönnie kell! Maya visszanéz, rá nevet majd Krisztire vet egy pillantást és bezárja az ajtót. Nick feláll és nagyon komoly arcot vágva, leül a székébe, mérgesen kérdezi mit akar? Kriszti ijedten kéri írja alá a papírokat, ami a partijára kell még, akkor jut eszébe Nicknek, hogy partit ad a lakásában a barátainak, akik mind magas körökben mozognak. Amint mindent aláírt hívta is az igazgatókat és Annát, hogy elmondja mire figyeljenek oda, ne felejtsék el a bált sem, de az első a parti, amikor befejezték a megbeszélést elindultak körbe nézni a szállodát. Tom intett Krisztinek is, aki fogta a jegyzet füzetét és ment is rohanva tipegve-topogva a tűsarkú cipőjében, minden emeletet végig jártak, beszéltek a szakácsokkal, megnézte Nick a menüt, az őrökkel is beszélt, a végén pedig ellenőrizte a takarítók munkáját, az igazság az volt, hogy szerette volna látni Mayát, viszont őt elküldték kivinni a szemetet, ahol nem szokott ellenőrizni a főnökség. Nick megállt Anna előtt, aki ránézve sorolta is kinek mi a dolga és aznapra hová van beosztva, meglepődött, hogy Maya a szobákért felelős, mégis egyedül dolgozik Kety, amikor megkérdezte tőle hol a munkatársa, az mondta is azonnal, hogy leküldték levinni a szemetet, mindjárt jön. Nick hátranézett Márkra, aki látta nem nagyon tetszik neki, hogy vele vitették le a szemetet ezért, vállon veregetve lépett mellé és kérte a többieket tegyenek egy sétát az udvaron is, ott amúgyis ritkán ellenőriznek. Nick elhúzta a száját és bólintott, egyedül Kriszti nem volt odáig az ötlettől, mivel a kinti munkások nagyon nem szeretik és nem szokott a szintjükre ereszkedni, halkan súgva Tomnak, kérte hadd menjen dolgozni mert sok a dolga, Tom inti, hogy menjen, amikor pont odanéz Nick és hirtelen megállva megkérdezi mi az, amit nem lehet hangosan mondani? Szeretné hallani ő is! Kriszti lehajtotta a fejét, Tom pedig azonnal a védelmére kelt és mondta, csak elküldte dolgára, neki nem kell velük mennie, hisz nem tartozik a hatáskörébe az udvari rész! Nick odalép elé hátra teszi mindkét kezét, csak áll nézve végig Tomra, aki köhög és nevetve kéri menjenek csak, Krisztinek is mennie kell, hisz ő a szálloda titkárnője! Nick mérgesen néz Krisztire és indul el, utána pedig motyogva a többiek. Az udvarhoz érve sietve mennek nagy léptekkel a hátsó udvarhoz, ahol csak a munkások szoktak lenni, akik az udvarért felelősek, amint odaértek Nick megállt egy másodpercre és lassan sétált tovább, odaérve mindenki gyorsan felállt hisz nem szokott a nagy főnök sűrven arra járni, eddig mindig csak Márk volt aki ellenőrizte őket és Anna, aki kiadta a munkát. Nick jó munkát kívánt, kérte folytassák a dolgukat vele ne is törődjenek, közben körül nézett hol találja Mayát, aki a munkások között állva hangosan nevetgélt és beszélgetett, egy kicsit odébb a főnöktől, aki amint meglátta, milyen gyönyörű és bájos a mosolya, pár pillanatra elveszett és csak nézte, aztán észre vette mennyire közvetlen és folyamatosan megfogja az egyik munkás karját, amint nevetgélnek, nagyon féltékeny lett, hisz ő hozzá sosem akar hozzá érni és elkerüli folyton, szinte tüzet szórtak a szemei, ezt észre vette Márk is aki azonnal, integet a kezével Annának, súgva kéri, hogy gyorsan hívja oda Mayát, aki oda is kiáltott. Nagyon megijedt Maya amint hátra pillant, gyorsan elköszönt a munkásoktól, hogy később tovább meséli a történetet és ment is oda a főnökséghez, megállt előttük és csak a földre nézett, Nick le sem tudta venni róla a szemét, hiába volt nagyon dühös, majd int Márknak, aki azonnal megszidja, elkiáltva magát hangosan, majd mikor Nick köhög egyet akkor csak nyugodt hangon, mert fél megemelni a hangját Nick előtt, tudja neki nagyon fontos Maya, s habár mindig mérges miatta, azt senkinek sem engedi, hogy megbántsa, csak kedves hangon kérdezi, minek szórakozik munka időben, nem azért fizetik, kéri menjen gyorsan vissza a munkájához! Nick egész végig keresi a tekintetét mindhiába, Maya rá sem nézett, amint elszaladt Kriszti mellett, az nagy vigyorral az arcán nézte, Maya arra gondol, hogy ez mennyire örül amiért megszidták. Nick megállt a munkások előtt és elhúzva a száját emelt hangon küldte el őket dolgozni, majd csak hátat fordítva ott hagyott mindenkit és bement a szállodába, amint a liftet várta is csak azt látta maga előtt amint Maya megfogja a férfi karját, nagyon idegesen ment fel a szobájába és csapta le a zakóját, öntött magának egy italt és leülve meglazította a nyakkendőjét, sehogy sem tudott megnyugodni, épp azon volt, hogy felkéreti és magyarázatot kér tőle, amikor csörgött a telefonja Dia volt az, kérte menjenek valahová vacsorázni. Nick nagyon féltékeny volt és dühös, nem is akart elmenni, kérte inkább vacsorázzon ott vele, legalább a figyelme is elterelődik. Aztán felhívta Márkot is és Tomot is, akinek már más programja volt, ami nem volt igaz, csak egyedül ivott otthon a lakásában.
Maya amint visszament Ketyhez, azonnal folytatták a munkát, egész este volt már mire befejezték, amikor Era és Nati arra sétált és hangosan nevetgélve beszélgettek, hogy milyen gyorsan terjednek a hírek, hogy valakit nagyon megszidott a főnök egy nap kétszer is, Kety ki akart menni, de Maya nem engedte és elmosolyodva jutott eszébe a csók, azt gondolta amíg ott dolgozik és keresi a mocskot, aki bántotta a testvérét, addig hagyja közeledni a nagy főnököt, majd megmutatja a kis fruskáknak kivel kezdtek! Maya nevetve szólt ki, akkor jól hegyezzék a fülüket, ugyanis sok mindent fognak hallani a következő napokban! Kety kérdően néz rá mert nem érti, mire Maya megfogja a kezét és kéri várjon kicsit mindent elmesél majd. A munka végeztével csak ők ketten voltak akik még nem vacsoráztak, Kety kérte menjen vacsorázzon vele, de Maya tudta az ő drága élete Anna, már várja a vacsorával ezért, amíg Kety ment a lifthez, addig Maya szaladva ment le a lépcsőn, amint belépett az étkezdébe nagy lendülettel, már csak Anna volt ott és Kety, aki már vacsorázott is. Maya odaszaladt Annához, megölelve jó szorosan köszönte meg amiért ilyen jó hozzá. Anna rácsap a vállára és kéri egyen mert már így is elhűlt és kérdőre vonta amiért olyan későn ment vacsorázni! Aztán megölelve elköszönt, kérte jó legyen, ne okozzon neki több fejfájást, Maya nevet és tisztelegve mondja, hogy rendben. A vacsora után visszavitte a tálcáját az étterembe, ahol nagy volt a nyüzsgés, nagyon sokan voltak az étteremben, amikor a főszakács meglátta odalépve hozzá megölelte a vállát, kérte tegyen meg neki egy aprócska szívességet, ígéri nem marad hálátlan, Maya nem értette ugyan mit tehetne egy kis takarító, de bólintott, amikor elé toltak egy ételhordó kis kocsit, tele mindenféle finomsággal és kérték gyorsan vigye fel a nagy főnök szobájába, ha ő viszi a főnök nem nyeli le egyben, hogy elkéstek a vacsorájával! Maya rázza mindkét kezét, hogy ő biztos nem, hogy vinné már fel a lépcsőn, amikor a főszakács leveszi a sapkáját és úgy tesz mintha zokogna, elköszön Mayától mert biztosan ki van rúgva, a nyolc gyerek pedig éhen hal, Maya nevet és bólint, de megjegyzi, hogy tartozik neki a szakács úr! A lifthez segítenek eltolni, s mivel Maya retteg a lifttől kér egy felszolgálót menjen vele az ajtóig, onnan ő már elintézi, a főszakács azonnal oda is tol egy felszolgálót és már el is tűnik. Maya csóválja a fejét, lassan sétálva mennek a liftig, egész az ajtóig tolja a felszolgáló és ott már el is iszkol. Maya néz utána és morog, hogy lehetnek ilyen beszariak, majd vesz egy nagy levegőt és kopog. Nick eközben dühöng, az óráját nézve morog és folyamatosan hívja a konyhát amiért még nincs ott a vacsorája, amikor hallja a kopogást, kiszól mérgesen, hogy ideje volt már, mozogjon! Amint Maya belépett látta Diát a kanapén ülni, Nick pedig kiabálva lép ki a hálóból, hogy merészelték megváratni? Mit képzelnek? Amikor meglátta Mayát hirtelen megáll és elhallgat. Dia rájuk néz, felállva elveszi Maya kezéből az ételhordót és megköszöni, Nick még akkor sem jutott szóhoz és áll dermedten, amikor Dia köhög, ekkor Nick csendes nyugodt hangon kérdezi, miért ő vitte, hol vannak, akiket ezért fizet? Dia közben megköszöni, majd kimegy a mosdóba. Maya nem válaszol csak jó étvágyat kíván és az ajtó felé indul, Nick mérgesen veszi a telefont, hogy kirúgja a főszakácsot, amikor Maya visszalépve kiveszi a kezéből a telefont, odahajolva fülébe súgja, hogy azért ő vitte mert hiányzott neki a főnöke és látni akarta. Nick ránéz, nyel egy nagyot, amikor Maya megnyalja a szája szélét, Nick majdnem megcsókolja ekkor ő hirtelen otthagyja. Nick épp utána lép, amikor Márk megáll előtte, kinézve a folyosón csak nézi amint eltűnik előle Maya, akkor jut eszébe, még meg sem szidta amiért egy másik férfihoz mert hozzá érni, vállon veregette Márkot, a legjobbkor mint mindig, kérte menjen csak be, sokat késett, már Dius nagyon mérges, Márk kikerülte Nicket és azonnal ment is a lakásba, Nick mutatja, hogy a fürdőben van, amikor Dia mérgesen kilépett és elkapta Márk nyakkendőjét közel húzva magához, mérgesen mondta ezért még számolni fognak, amire Márk összetette a kezét és kérlelte ne haragudjon, de haza kellett vinnie Tomot, egy bár pincére hívta, hogy odament részegen és keresett valakit. Dia elengedte és leült karba tett kézzel. Nicknek egyre jobban nem tetszik Tom viselkedése, fel is hív néhány embert, hogy menjenek a lakásához és vigyázzanak rá sehová se engedjék.
Maya leszaladt az öltözőbe, gondolta ilyenkor senki sem veszi észre ha kis szünetet tart , elővette a kis füzetét, felírta rá azokat, akiket aznap ismert meg, mivel az udvarban lévő dolgozók sokan voltak, amikor befejezte igencsak késő volt már, végig sétált még a folyosókon és mindent ellenőrzött, egy kis törlővel úgy tett mint aki nagyon törölget, amikor befejezte a raktárhoz érve körül nézett és beosont, látta ugyan a széket, de azon nem tud kényelmesen aludni gondolta, ezért ismét a földön feküdve aludt. Nick amint befejezték a vacsorát hívott egy felszolgálót, kérte csináljon rendet, közölte szerencséjük, hogy Maya vitte be a vacsorát, különben bajban lennének mind! Még egyszer azért ne forduljon elő! – tette hozzá – Mindenkinek megvan a maga munkája, többé ne tartsák fel Mayát! A felszolgáló bólogatva indul el. Aztán amint ittak még néhány italt elment Márk és Dia is, ő pedig egyedül ült a kanapén whiskys pohárral a kezében és csak az járt az eszében, amit Maya a fülébe súgott, egyre erősebben vert a szíve és egyre nagyobb vágyat érzett Maya iránt, kigombolta az inge felső gombjait, letette a poharat, ránézett az órájára, tudta elég késő van, ilyenkor már alszik a kis vadmacskája, majd elment a raktárhoz, ott körül nézve halkan benyitott, azt hitte a széken alkszik, amikor látta azt üresen kíváncsi volt, hol lehet olyan későn, hisz akkor már mindig alszik, gondolta megkeresi lehet azzal a férfival van, amikor indult kifelé hallott valami zajt, ezért a sorok között sétálva hátra ment, ott ismét a földön találta Mayát, mosolyogva guggolt le elé, elhúzta a haját a szeméből, teljesen elvarázsolta őt a kis esetlen bájával:
– Még akkor is gyönyörű vagy amikor alszol! Mit tettél velem amiért egy perc alatt lettél az egész világom?
Maya csapott a kezével és pont, amikor Nick meg akarta csókolni fejbe vágta, Nick mosolyog és leül mellé, a fejét a vállára hajtva figyeli ahogy alszik, sokáig ült mellette, amikor rezgett a telefonja, óvatosan a polcnak támasztotta Maya fejét és megcsókolva a homlokát azt súgta neki, azt szeretné, ha egyszer ő is magától tenne felé egy lépést, amíg az nem következik be távol marad tőle, bárhogy is vágyik rá minden porcikája, a telefonnal a kezében elmegy. Hajnal volt, amikor Maya felébred, teljesen elzsibbadt a nyaka, nyújtózva állt fel és kezdett el tornázni, arra gondolt, minek kell neki ott aludnia a földön? Aztán ásítozva indult le a lépcsőn, arra gondolt hamarabb viszi be a kávét a főnöknek, mert mivel szabadnapos haza utazik és megnézi a testvérét, amint lement a kávézóba ott is még mindenki csak takarított és készülődött a nyitásra, azon gondolkodott vajon mit mondjon, hogy hamarabb csináljanak kávét, amikor eszébe jutott egy ötlet, odalépve a pulthoz nagy lihegve, hogy gyorsan csináljanak két kávét a főnöknek, mert egész éjszaka dolgozott és nagyon ideges, azt mondta egy perc alatt ott legyen a kávé! A pincér nagyon megijedt tudta, ha a főnök ideges kő kövön nem marad, szinte egy perc alatt kész is volt a kávé. Nagyon elégedett volt magával Maya, hogy milyen okos, díjat is kaphatna amiért úgy vág az esze, amint felment a kávéval nagyon koncentrált végig nehogy kiöntse, míg felér a lépcsőn, hiába kopogott viszont az ajtón senki sem szólt vissza, gondolta megnyitja, ha zárva lesz akkor valakire rábízza a kávét, az a főnök hibája lesz, amikor nyitotta a kilincset, még ő is meglepődött, hogy nyitva volt, belépve látja a kanapén aludni a főnököt, mindenütt papírokkal körbe véve, még az étkező asztal is tele volt, meg a kis asztal a kanapé előtt, óvatosan lehajolt és elhúzva a papírokat letette a tálcát, ami kicsit koppant az üveg asztalon, becsukta hirtelen a szemét és csak egyik szemével figyelte fel kelt-e a főnöke, amikor látta, csak megfordult felé vett egy nagy levegőt, odahajolva hozzá nézte őt milyen jóképű. Ahogy térdelt mellette a kezét az állára téve csodálta, amikor Nick hirtelen nyújtózott és pont megfogta Maya kezét, aki ijedten fel esett, meg sem mert mozdulni, Nick ekkor megrántotta és a karjaiban kötött ki, továbbra is úgy tett mintha aludna. Maya meg sem mert mozdulni, visszafojtott levegővel figyelte, amikor látta még mindig alszik, megpróbált felállni, ami sehogy sem sikerült, mert nagyon szorosan ölelte őt Nick, Maya csak nézte, arra gondolt milyen jó lenne, ha valóban beleszeretne egy olyan jóképű férfi! Mit szólnának, ha vele állítana haza? De ez csak a mesében fordul elő, majd megpróbálta kihúzni a kezét és felállni, majdnem sikerült is, amikor Nick ismét megrántotta és most pont úgy esett, hogy megcsókolta Nicket. Maya csak nézte tágra nyílt szemekkel. Nick ekkor felemelve a fejét megfogta az arcát, magához húzva megcsókolta, Maya nem is próbált ellenkezni, amikor is eszébe jutott, senki sem csókolózik álmában, ezért elhúzódva rácsapott és felült, Nick elengedte, úgy tett mintha álmában beszélne, azt motyogta, amíg nem fog felé közeledni addig ő sem fog, miért nem szereti? Maya felállt megigazította a ruháját és mérgesen morogta, ki akar a főnökével kezdeni? Az a kirúgása lenne! Ne is álmodjon róla! Kezdjen a magához való lányokkal! – Majd ott hagyta, amint be akarta csapni az ajtót jutott eszébe mi van, ha tényleg alszik, ha felkelti a nagyfőnököt akkor neki tényleg annyi! Ezért gyorsan megállította az ajtót és csak csendben zárta be, szaladva ment le a lépcsőn a buszhoz. Nick akkor ült fel és törölte meg a száján a rúzst nevetve, hogy nem tudja még ez a kis makacs lány kivel kezd! Ha ő akar valakit azt meg is szerzi! Majd vissza feküdve a párnát a fejére húzta és a csókra gondolt, mennyire felpezsdül a vére, ha látja, ha meg érzi is teljesen megőrjíti őt. Nem tudott vissza aludni, az járt az eszében, hogy mit tegyen a kis vadmacskájával, hogy érhetné el, hogy az övé legyen teljesen és más férfira rá se nézzen, felülve megdörzsölte a fejét, a kezébe véve a kávét látja kettőt vitt, vajon mire gondolt, ki van vele éjszaka? Lehet azt hiszi van valakije azért nem lép felé? Nick nem érti, eddig mindig harcoltak érte, mindig mindenki meg akarta szerezni, akkor ez a kis vadmacska miért nem használja ki az alkalmat, ő azt sem bánná amíg mellette van.
Maya hazaérve belépett a lakásba, éhes is volt és álmos is, végig feküdt az ágyon, azon gondolkodott, be kellene vásárolnia, már több hete él ott és sosem volt rá ideje, ekkor elkezd hangosan morogni a hasa, megfogva azt indul a hűtő felé, hogy vajon mit egyen, hisz üres a hűtője, amikor kinyitja látja, hogy tele van és reggeli is van készítve, tudta ezt csak az ő drága barátai tehették, gyorsan megreggelizett, azt gondolta, hoz nekik ajándékot otthonról, amikor befejezte nem is pakolt el, gyorsan letusolt és rohant is a buszállomásra, mert sietett haza. Először a rendőrségre ment mert már rég járt náluk. A nyomozás még akkor sem hozott előrelépést, csak annyit mondtak, hogy már biztos Elza munkahelyén kell keresni az elkövetőt, de mivel hatalmas a szálloda hónapokba telik majd mindenkit kikérdezni, főleg mert a szálloda vezetője minden követ megmozgat, hogy késleltesse a nyomozást. Maya sóhajtva hallgatta, nem kiabált nem is volt mérges, tudta jól neki kell megkeresnie a tettest, csak megköszönte és elment. A kórházba ment a gondolataiba mélyedve, a kórterembe lépve ijedten látta, hogy üres a szoba, egy könnycsepp gördült le az arcán, hirtelen egy gyengeség fogta el, amikor kiszaladt és talált egy nővért, az elmondta ne ijedjen meg, már hazaengedték a testvérét. Maya hangosan elkezdett sírni, pár perc múlva megtörölte az arcát, szaladva ment és keresett egy taxit, habár pénze szinte semmi nem volt, a házukhoz érve meg sem várta, hogy megálljon a taxi már nyitotta is az ajtaját, odaadta a pénzt és rohant is be, amikor nyitotta az ajtót ment szembe vele az anyukája, nagyon megijedt tőle, de azonnal át is ölelte, ő mutatta menjen csak, az apukáját is köszöntötte kérdezték rögtön miért nem hívta őket és miért remeg mint a nyárfalevél. Maya csak nézett körbe szó nélkül, amikor az anyukája mutatja menjen csak a testvére a szobájában pihen. Maya ledobta a táskáját a földre és sírva szaladt fel a lépcsőn, belépve Elza szobájába megtorrpant kicsit amint meglátta aludni az ágyában, békésen, nem is látszottak a baleset nyomai, letérdelt az ágya mellé és a kezét fogva sírt keservesen, amint Elza kinyitotta a szemét és meglátta, felült és megölelte, hogy miért sír, semmi baj nincs ne aggódjon ő jól van, majd Maya be bújt mellé az ágyba és a karjaiba ölelve őt szorosan zokogott tovább, amíg álomba nem sírta magát. Amint a szüleik is bementek, ők is meg könnyezték olyan hamar elaludt a pici lányuk. Elza intette hagyják csak hadd aludjon, kimerült a kis drága. Elza mindenkire emlékezett csak a balesetre nem és arra, ami a szállodában történt. Maya egész délutánig aludt, kinyitva a szemét megijedt, hogy nincs mellette Elza, borzosan kisírt szemmel leszalad a lépcsőn, azt hitte csak álmodta, hogy otthon a nővére, amikor meghallotta nevetgélni a nappaliban, odaszaladt és egyszerűen beugrott az ölébe, az édesanyja nevetve kéri ne fojtsa meg, csak egy testvére van! Maya néz rá és nem hisz a szemének, Elza megtörli Maya szemeit és simogatva a haját, kéri nyugodjon meg tényleg jól van. Maya ismét megöleli, hogy Elza alig kap levegőt, amikor elkezd köhögni és nevetve kéri engedje el, így megfojtja! Az ebéd is megvolt terítve, hagyták aludni mert nagyon nehéz napokat élt meg, elmesélték amíg Maya evett, hogy mi az, amire emlékszik és mi az, amire nem. Maya semmit sem mer mondani a nyomozásáról, azt gondolta majd akkor szól, ha megvan a tettes. Az egész napot Elza mellett töltötte fogva végig a kezét, csak akkor engedte el, amikor a mosdóba ment, vagy épp mosogatott. Elza végig csak mosolygott rá, próbálták rászedni maradjon otthon, ne dolgozzon, nem nagy sikerrel, semmiféleképpen nem adja fel a bosszút gondolta. A nap végén épp beszélgettek, amikor Anna hívta és kérte menjen be dolgozni hamarabb, mindenkit berendelt a nagyfőnök, mert este partit tartanak és mindenkinek dolgoznia kell. Maya nem akar ugyan menni, de ha parti van, akkor mindenki ott lesz, aki csak gyanús, hamarabb meg lesz a tettes. Hosszúra sikeredett a búcsúzás emiatt lekéste a buszt és nagyon sokat kellett várnia a következőig, a telefonja is folyamatosan csörgött, hol Anna hívta, hol pedig a főnöke, felvenni azonban nem merte egyiknek sem, ezért csak kikapcsolta, nagyon késő volt már mire hazaért, a sok táskával amit az anyukája csomagolt és az italokkal amit a barátainak küldött, az anyukája nagyon sok ételt készített, hogy vendégül tudja látni Pétert és Flort, mivel késő volt és nem akart zavarni, viszont annyira boldog volt amiért haza mehetett és láthatta a testvérét és a szüleit, hogy ünnepelni akart, a telefont azonban nem kapcsolta be, fogta az ajándékokat, lement Péter lakásába, bekopogva, nagyon örültek neki Flor, azonnal elvette a táskáit, leültették szinte szóhoz sem hagyták jutni, annyira aggódtak már érte és annyi kérdést tettek fel. Maya felállt megölelte Flort, majd Pétert is és megköszönte amiért találkozott velük és ilyen jó barátai lehetnek, majd miután elrakták a rengeteg ajándékot, Maya elmesélte milyen boldog, annyira felvan pörögve, hogy muszáj elmenni valahová és kicsit kikapcsolódni. Flor azonnal bele is egyezett, de Pétert kellett kérlelniük mert ő nem akart sehová sem menni, amint Flor parancsba adta akkor már nem mert nemet mondani, így átöltöztek, Flor adott neki parti ruhát és elmentek a kedvenc helyükre. A bárban nagyon jól szórakoztak főleg, hogy Flor nem dolgozott, ezért önfeledten tudtak táncolni, egymás kezét el sem engedve Mayával, egyedül Peti volt, aki csak ült majd elaludt annyira álmos volt, de le sem vette a szemét a lányokról, hamar körül állták a fiúk is, mivel gyönyörűek voltak a lányok sokan próbálkoztak náluk, amit mikor észre vett Peti azonnal odament közéjük állt és megfogta a két lény kezét, ami látszólag az egyik fiúnak nem tetszett, ezért épp készült belekötni, ekkor egy biztonsági őr odalépett és kérte a férfit udvariasan fáradjon ki, a lányokra rá se nézzen, majd Flor megölelte, megköszönte az őrnek, aztán táncoltak tovább. Hazaérve igencsak be voltak csípve, Flor és Maya nem engedték el egymást, még táncolni akartak, Peti sehogy sem bírt velük, amikor felmentek Maya lakásába, ott táncoltak még az ágyon ugrálva, aztán eldőlve egymást ölelve aludtak el. Peti leült a székre és nézte őket:
— Miért mindig én húzom a rövidebbet? Eddig se bírtam ezzel a lánnyal most már akad, aki olyan hóbortos, mint ő, most már mindkettőjükre vigyázhatok, amibe belefogok rokkanni!– Az asztalra dőlve aludt el, kora reggel Peti telefonja ébresztette fel a lányokat, akik majd meghaltak annyira másnaposak voltak. Flor is és Maya is késében volt, amíg Flor elment a fürdőbe addig Maya még lustálkodott, Peti pedig kávét és reggelit készített a lányoknak, amikor kopogtak, mivel Maya még az ágyban volt, Peti nyitotta ki az ajtót. Maya nagy főnöke volt személyesen, nagyon aggódott amiért nem érte el és reggel sem ment be dolgozni, amikor meglátta Mayát nyakig betakarózva és egy félmeztelen férfi nyit ajtót, majd felrobbant, nem is szólt semmit. Péter kérte menjen csak be és szólt Mayának is közben otthonosan kortyolva a kávéjába. Maya nem is hitt a szemének, mit keresne az ő lakásában a nagy főnök, gyorsan kipattant az ágyból, de addigra a főnöke elment, Peti csak kinézett az ajtón utána, lefelé menet a lépcsőn annyira ideges volt, hogy tiszta erejéből behúzott a falnak, hogy miért volt olyan idióta, hogy aggódott és még fel is kereste személyesen, erre a fiújával enyelgett, végig rázva a vérző kezét ment le, ült be a kocsiba és parancsolt rá a sofőrre, hogy vigye a szállodába, a sofőr meg sem mert szólalni, pedig látta a tükörben, hogy rázza a kezét ami még akkor is vérzett.
Amikor kijött Flor a fürdőből és kérdezte ki volt az, Maya még mindig nem értette mit keresett ott a főnöke, értetlenül mutat az ajtó felé és elkezdte mesélni a szálloda, ahol dolgozik azé, aki az imént ott volt, nem is érti mi is történt, odament a lakásába, majd szó nélkül elment, ki érti a gazdag Úraságokat? Közben ő is elment készülni, arra gondolt biztos félre értette? Ha nem akkor nem szaladt volna el szó nélkül! Biztos megint kirúgja, amit nem hagyhat, hisz még nem tudja ki bántotta a testvérét, most már mindent meg kell tennie, hogy ott maradjon a szállodában, mert a rendőrség is megmondta, az elkövető a szállodában lesz, bekapcsolta a telefonját, ami folyamatosan pityegett, olyan sokszor hívta a főnöke, hogy meg sem tudta számolni, nagyon aggódhatott, mutatja Flornak is a sok üzenetet. Flor mosolyogva öleli meg Pétert, hogy neki nem ismerős? Ő is mindig ezt csinálja, Peti szerint ez akkor van, ha valakit nagyon szeretnek és aggódnak érte. Maya szerint az lehetetlen nem is ismerik egymást, hogy szerethetne bele olyanba, akit alig ismer, miközben elindultak dolgozni, Péter hazament aludni ugyanis ő szabadnapos, a lányok pedig mentek együtt egymást karolva és Flor elmesélte, hogy egy nap Péter befutott egy kávéra, amikor egymásra néztek tudták nekik együtt kell lenniük, már a következő nap randiztak is, rá egy hétre összeköltöztek, azóta együtt vannak, ennek már öt éve, a szerelem nincs időhöz kötve. Maya elgondolkodott lehet igaza van, de mit tehetne, hisz neki a bosszú az első, nem lehet szerelmes amíg a testvére szenved. Aztán beérve megkeresi Annát, aki nagyon megszidja amiért késett több órát és a főnök is nagyon mérges, azt mondta ne is hagyjalak dolgozni! Maya tudta valamit tennie kell, hogy ne rúgja ki és megbékítse, átöltözik, felmegy a főnök szobájához, bekopog majd benyit, senkit sem talált, körül nézett, hogy milyen hamar rendet raktak, hisz nagy parti volt azelőtt este, majd útközben minden munkást kérdezett, hogy látták-e a nagyfőnököt? Senki sem látta azonban, persze mindenki szóvá tette, jobb ha nem látják, addig örüljön amíg nem látja. Maya arra gondolt biztos az irodában van, ezért lement oda is, a titkárnő azonban nem akarta beengedni és hangosan szidta amiért olyan sokat késett, ne is merje tagadni mert látta, megint a főbejáratot használta! Ekkor lépett ki Nick, mérgesen nézett Krisztire és csapott az asztalára egy halmaz dossziét, de Mayára rá sem pillantott, tudta akkor nem tudna ellenállni, szó nélkül ment vissza az irodába, egy hirtelen mozdulattal Maya utána lépett és bezárta az ajtót maga mögött, Kriszti csak kopogott, bemenni azonban nem tudott, Nick megállt, de nem fordult meg csak háttal állt neki, Maya pedig kérdezte miért ment a lakásához? Mit akart vele elérni? Nick akkor sem szólt, Maya ekkor hirtelen Nick elé lépve megfogta a karját és kérte nézzen rá, nézzen a szemébe és ismét megkérdezte miért ment a lakására? Amikor Nick ránézett a gyönyörűen csillogó szemeire, már el is veszett, semmi mást nem akart csak megcsókolni őt, de vett egy nagy levegőt és kikerülve leült a kanapéra, hogy nem érti miről beszél? Ő minden alkalmazottjáért aggódik, azt nem tudta, hogy azért nem áll időbe munkába mert a pasijával enyeleg, kérje el a fizetését és mehet is hozzá, nem alkalmaz olyan embereket, akik megbízhatatlanok! Maya felhúzza a szemöldökét, hogy igen? Megbízhatatlan, ismét kirúgja? Rendben kedves főnök Úr, amúgy sem akar olyan helyen dolgozni, ahol valaki mindig bántja, ha nem akarja alkalmazni rendben, elmegy örökre és ígéri soha többé nem fogja látni! Maya megáll előtte, egész közel hajolva azt mondja neki, még nem telt le a próbaidő, a kedves főnöknek el kell viselnie még pár napot. Még közelebb hajol hozzá, hogy Nick érzi az illatát és Maya folytatja, ha viszont most rúgja ki az még jobb!