Jack Brown egyetemista srác, aki mellék állásban pincérkedik egy kis kávézóban az egyetem közelében. Nagyon komoly, egy kis társasággal lóg csupán, ahol láthatóan az ő szava a döntő, mert bármit mond azt azonnal csinálja is a nyolc fős kis csapat. Az iskolában elkerüli, aki csak teheti, mert ijesztő már a kinézete is, folyton fekete kapucnis felsőben van és még azt is a fejére húzva hordja, volt hogy csak amiatt verte meg az osztálytársát mert az rá mert lépni a lábára, az iskola igazgatója nem tud vele mit kezdeni mert a szülei a fő támogatói az iskolának és mi tagadás a tanárok sem szívesen beszélnek vele, hagyják hadd lógja el az évet, az iskola torna óráján sokszor fociznak, a csapattársai nagyon figyelnek rá nehogy véletlenül is hozzáérjenek. Az év közepe volt, a felügyelők egyre többször hozták szóba Jack rossz jegyeit, mivel senki sem mert a közelében maradni nem tudták mit tegyenek vele, az osztályfőnöke kitalálta bízzák rá a legjobb tanulóra, majd kiderül mit kezd vele. Lili volt az egyetem legjobb diákja, a jegyei a legjobbak voltak és ha valamelyik diák bukásra állt, addig nem nyugodott, amíg fel nem javította a jegyeit. A tanár egyik nap utasította, hogy foglalkozzon Jack jegyeivel is, ha pedig Jack bármilyen galibát vagy problémát okoz, mindkettőt egyformán bünteti meg, Jack rá sem figyelve nyomkodta a telefonját, majd hirtelen a padra tette még a tanár is megijedt tőle. A szünetben Lili a padra hajtotta a fejét és úgy zokogott, mert attól félt Jack lerontja majd a jegyeit. Jack fogta a táskáját és a szemére húzta jobban a kapucniját, még véletlenül se lássa senki a szemét, elindult az ajtó felé a többiek azonnal félreálltak, látta ezt Lili gyorsan felpattant és az ajtóhoz szaladt a két kezét széttárva az ajtót fogta és nem engedte ki menni Jacket. Jack kicsit megemelte a kapucniját és ránézett még csak a szeme sem rebbent, csak annyit mondott mély ijesztő hangon hogy: Félre! Lili azonban még a lábait is az ajtónak támasztotta, hogy nem mehet el, ha a tanár azt mondta akkor ott is fog tanulni méghozzá vele egész szünetben. Jack ismét ránéz Lilire, először húzza el a száját kis mosollyal, aztán ismét mondja:
Tudod jól én ki vagyok, jobban teszed, ha félre állsz kislány!
Lili egy kézzel fenyegeti, hogy kit hív ő kislánynak, hisz csak egy évvel idősebb nála, amúgy pedig mivel rábízta a tanár hívja csak őt is tanítónak! Jack nem is hisz a fülének:
– Te kislány- néz a szemébe- Te nem félsz? Félre az utamból, a csacsogásod idegesít jobb lenne, ha félre állnál, addig, amíg még teheted!
Lili azonban karba tett kézzel támassza jobban az ajtónak a lábait, folytatva , hogy egy buta, mogorva tanuló, vele nem fog ki, mutatja neki forduljon csak meg szépen és azonnal üljön le! Jack leveszi a kapucniját, az iskola ideje alatt először és a lányra nézve elhúzza a száját, egy lépést felé téve csap az ajtó szélének, Lili megijed és a két kezét a szemére téve sem mozdul, Jack odalépve megfogja derekánál és egyszerűen megemeli majd beviszi az osztályba és leteszi otthagyva integet neki. Lili mérgesen indul utána, mire Jack becsapja az ajtót az orra előtt, Lili topogva hisztizve ül vissza helyére, morogva mondja vele akkor sem fog ki, fogja a jegyzeteit és szépen megigazítva teszi le Jack padjára. A szünet alatt mindenki játszott vagy épp ebédelt egyedül Lili tanult szorgosan nem is figyelve a többiekre, akik folyton kockának hívták, csak akkor beszéltek vele, ha a házit kérték el tőle, amit legtöbbször az osztály legnépszerűbb tanulója kért el, aki gyönyörű volt és teljesen bele volt zúgva Jackbe, ahogy az egyetem minden lány tagja is. Amint becsengettek sietve fogta a könyveit és ment az osztály felé, annyira olvasta a könyvet, hogy fel sem nézve ment neki Jacknek, aki morogva hajol közel hozzá, hogy- kislány megint te, miért nem álltál félre amikor láttad, hogy jövök, ennyire meguntad az életed? Lili lehajol a könyveit összeszedni, majd mérgesen fenyegeti meg, hogy neki kellett volna félre állnia, amikor meglátta! Jack mérgesen húzza el a száját, majd a könyvre lépve átlép rajta, Lili mérgesen morog rá, hogy akkor is vele fog tanulni vagy ne legyen a neve Lili, vele egy ilyen bunkó nem fog játszani, Lili sietve lépett az osztályba, ahol meglepetten látta, hogy a jegyzetei összetépve hevertek a földön, megállt előtte, majd mérgesen hajol közel hozzá, hogy életében először zavarja össze Jacket az illata, mérgesen csap a padjára, hogy akkor is vele fog tanulni akár akar akár nem. Jack nevetve hajol közel hozzá, hogy csak próbálja meg megzavarni, majd meglátja mi lesz! Lili lehajol és szépen összeszedi a jegyzeteit, akkor lép be az egyik osztálytársa és ahogy elmegy feldobja Lilit, aki elesik Jack lábaihoz és a térdébe beveri a fejét, Lili felnéz rá, Jack elhúzza a lábát, amitől Lili a fejét a pad szélébe veri be, fogja a fejét, amikor feláll és zavartan folytatta tovább a jegyzetei felszedését miközben az osztály hangosan nevetett rajta, Jack nem is nézett rá csak a fülhallgatóját a fülébe rakta, egész órán nem figyelt csak zenét hallgatott, Lili pedig szorgosan jegyzetelt. Jack óra végén ismét fogta a táskáját és az ajtó felé indult, Lili megint nem engedte és megfogta a karját majd elé lépve zárta be az ajtót és nekidőlve fogta a kilincset, hogy nem engedi, amíg nem tanulnak, Jack megemeli a kapucniját és csak nézi-nézi, sóhajtva mondja – Félre kislány, kezdesz az idegeimre menni! Lili rázza a fejét, aztán csak nem engedi ki, Jack vár hátra nézve a többiekre, majd hirtelen egy lépést tesz LIli felé megijesztve ezzel, amitől a többiek hangosan nevetnek, akkor hallgatnak el csak, amikor Jack hátrapillant a kapucni alól, odalépve ismét fogja derekát és megemelve teszi oldalra végig őt nézve, mérgesen utasítja hogy ha jót akar hagyja végre békén. Lili megint ott marad, egyedül, lassan sétálva gondolkodik, hogyan kellene rávennie hogy tanuljon, ha csak nem akar miatta rosszabb átlagot, hisz nem tehet vele semmit, csak a szája nagy, jegyzi fel magának, majd felírja azt is, hogy összetépi a jegyzeteket, akkor nem fogja neki adni. Az iskolába ismét Lili volt az első, aki érkezett, vett egy kis cetlit és ráírta, hogy vele fog tanulni, majd a padjára ragasztotta. Jack mire megérkezett már az óra közepe volt, látva a cetlit mérgesen néz hátra Lilire és előtte emeli fel majd gyűri össze és dobja hátra, ekkor ismét nevetett rajta Liz, aki odáig volt Jackért, imádta milyen rosszfiú és fél tőle mindenki, Jack ismét a fülhallgatóján hallgatta a zenét, amikor szünet volt a tanár ismét felhívta a figyelmüket hogy, ha bármi történik mindkettő meg lesz fenyítve, Lili azonnal vette a kis noteszét és sorban felolvasta miket csinált Jack azelőtt nap, a tanár ránézve nem mert szólni csak legyintett hogy többet kell vele foglalkoznia. Jack a lábát a földre csapva azonnal kiment a tanár. Lili ismét fogott egy cetlit és ráírta a neve nem kislány, hanem Lili, majd miközben kiment szünetre a padra csapva hagyta ott. Jack nézi olvassa kicsit elhúzva a száját és a táskájába dobja, majd a kapucnit jobban a szemére húzva ment ki a folyosóra és ült le az erkélyre nézve, amint Lili szorgosan jegyzetel és tanul, mikor becsengettek ismét a padján találta Lili jegyzeteit, amit azonnal összetépve dobott a földre, Lili pedig vett egy nagy levegőt, majd lehajolva szedte fel, amikor az egyik diák épp egy labdát dobálva játszott és megint nekiment Lilinek, hogy ő felesett emiatt a fejét a pad szélébe verte volna be, de Jack látta és odatette a lábát, Lili felnézve rá, miközben a fejét fogja, Jack pedig lehajolva emeli meg Lili állát, hogy ideje lenne békén hagynia nem gondolja? Mert a végén megsérül jobban mint gondolná! Lili kirántja a fejét, feláll letörli a térdét és a papírokkal együtt elindul a helyére, majd visszalépve ismét egy cetlit tesz a padjára, hogy már pedig tanulni fogsz velem, Lilivel nem pedig a kislánnyal! Jack ismét a táskájába dobja észrevétlenül, majd mérgesen néz rá, az órán a padra dőlve aludt, amíg Lili szorgosan jegyzetelt, óra végén mire elindult Jack ismét elé állt, hogy azt hitte egy kis bunkó beszéd megállítja akkor téved! Jack elé lép és már nyúlna is a derekához, amikor Lili oldalra áll, Jack csak nézi a kapucni alól, míg Lili integet neki, kilépve még Jack is meglepődött, hisz egy percre sem hagyja békén most meg kiengedi, leérve leült a szokásos helyére, ahol meglepetten látta a sok cetlit, amin az állt, hogy velem fogsz tanulni, a másikon pedig hogy a nevem Lili nem pedig kislány! Jack elnevette magát, milyen kis makacs, aztán az összes cetlit összeszedte és a táskájába téve indult le a lépcsőn, ahol mindenki félre állt az útjából, egyedül Lili volt, aki nagy mosollyal elé állt és nem engedte elmenni, Jack ránéz majd megemeli a kapucnit, hogy félre kislány, Lili pedig a kezét a derekán tartva mérgesen morog rá, hogy csak egy órát tanuljon vele akkor békén hagyja különben minden percben a nyakán fog csüngni. Jack kikerülve indul el, mikor Lili elé lép és a kezét Jack mellkasára téve tartja meg, Jack ránéz a kezére majd mérgesen mordul rá, hogy bele remeg a folyosó, hogy azonnal vegye le róla a kezét, megunta az életét talán? Lili megijed, félve áll oldalra, Jack pedig azt mondja jó kislány, ne merjen ismét hozzáérni! Lili azért utána szól, hogy akkor is tanulni fognak, Jack megemeli a kezét és otthagyja,az egyetem előtt a diákok szórakoznak és az egyik diák nem veszi észre Jacket, véletlenül nekimegy és leejti a táskáját. Jack olyan mérges lesz, hogy a srácot megfogja és felemeli, majd neki dobja a kerítésnek, a srác azonnal felpattan és neki támad, Jack pedig megveri akkor hagyja abba az ütéseket, amikor Lili hirtelen közéjük áll, szinte a levegőben állítja meg a kezét, és mérgesen hagyja ott, Lili becsukja a szemét mert félt még a végén őt is megüti. A tanár látva az egészet megbünteti mindkettőt és még Lilit is, hogy ott kell maradniuk és az egész emeletet kitakarítani, Lili szomorúan áll meg Jack előtt és veszekszik vele, mert az elakart menni, hogy miatta büntetik meg, csak nem gondolja, hogy elmehet, nyom a kezébe egy felmosót, Jack mérgesen töri ketté: – Hogy fogsz megállítani? Kislány hagyj békén, amíg még teheted! A végén nagyon megjárod! Lili mérgesen veszi fel a felmosót és kezd el takarítani a törött felmosóval, mondogatva, hogy akkor sem fél és megfogja tanítani. Jack az ajtóban hallgatta, amint szidja őt és morog, hogy ha férfi lenne vagy erősebb úgy megverné, hogy csak na, ekkor ment oda hozzá a másik diák és azonnal kiverte a kezéből a felmosót, a haját piszkálva közeledett felé, hogy ha nem lenne olyan kocka még jól is nézne ki, majd a vállához akar érni mire Lili ijedten húzódott el, mivel ott volt a fal nem tudott hátrálni, csak becsukta a szemét, de a szíve annyira hangosan és gyorsan vert, hogy Jack is meghallotta egy szempillantás alatt ott termett és elvitte egy kézzel felemelve a srácot,az emeletről fejjel lefelé lógatta ki, hogy ha mégegyszer hozzá mert szólni Lilihez elengedi, Lili ekkor nyitja kia szemét s hallja a srác kiabálását, kiszaladva fogja meg Jack kezét, hogy ne bántsa nézze csak meg jól van. Jack ránéz majd visszahúzza a srácot és megijesztve hagyja elmenni. Lili még akkor is tartja, mire Jack mérgesen szól rá, hogy nehogy azt higgye hogy miatta van, csak a büntetés miatt vitatkoztak, Lili bólint kéri tanuljon vele. Jack ránéz majd nevetve rántja ki a kezét, hogy sosem adja fel? Jobb lenne, ha elkerülné őt, aztán mire körbe néz már el is tűnt Jack előle, hiába kereste nem találta. Lili, amint befejezte lassan sötét lett és kicsit félve sétált haza felé, szembe vele néhány fiatal ment nagyon részegen, amikor Lili meglátta átment az út másik oldalára, de a srácok követték, ekkor hirtelen valaki megöleli és a kezét a szemére teszi, Jack volt az, majd mérgesen fénylő szemekkel nézett a férfiakra, akik ijedten estek össze és egymást taposva szaladtak el. Jack elengedte Lilit és mérgesen veszekedett vele, hogy miért kell olyan sötétben járkálni nem tudja milyen veszélyes? Lili elengedi Jack kezét és rácsapva a vállára, mondja, hogy miatta van, mert egyedül kellett rendet raknia, élete első büntetését is miatta kapta, lehajolva felvette a táskáját és elindult, amikor valami zajt hallott és annyira megijedt hogy vissza szaladva egyszerűen átölelte Jacket, aki a kezét felemelve tartotta el Lilitől, kis idő múlva egy szemmel kukucskált Jack vállai mögül. Jack várt egy kicsit, majd hátra állva eltolta magától, mérgesen rászólva, hogy lássa megunta az életét nem megmondta nem érhet hozzá, aztán kérte szedje a lábát hazafelé mert a végén még egy farkas vacsorája lesz, Lili mérgesen néz rá, hogy nem tudja megijeszteni mert ott nincsenek is farkasok! Amikor távolabbról farkas vonyítást hall ijedten ugrik vissza Jack karjaiba. Jack ránézve leveszi a kapucnit:
– Kislány tényleg meg akarsz halni?
Lili nem engedi el, a karját fogva kéri tudja jól meg fog halni, de nem kísérné haza nagyon fél. Jack kirántja a kezét és morogva mondja nem kellett volna sötétig maradnia, majd egy szempillantás alatt eltűnt, Lili hiába forog nem látja sehol, vesz egy nagy levegőt és nagy léptekkel indul el, közben halkan szidva Jacket, hogy ha legközelebb találkozik vele nagyon megveri amiért ott hagyta. Jack pedig távolról követi elmosolyodva amint hallja, a szíve olyan gyorsan vert hogy Jack füle szinte fájt hallgatni.
Kora reggel sietve készül el és szaladva megy az iskolába, belépve szalad a folyosón, hogy Jack messziről érzi az illatát, kilépve nekidől az ajtó szélének és várja Lilit, senki sem meri megzavarni ezért, amíg ő az ajtónak dőlve áll a többiek a folyosón várnak, megérkezve Lili szalad mert már becsengettek, majd megáll Jack előtt mutatva hogy álljon félre, de Jack csak nézi a kapucni alól, majd leveszi a kapucnit és közel hajol hozzá, ekkor a többi osztálytársa összesúgnak mert még nem látták őt így, Jack pedig vár, Lili sehogy sem tudja kikerülni, gondolja átlépi a lábát, amikor Jack hirtelen megemeli, Lili a karjaiban landol, Jack pedig mosolyogva mondja neki, hogy arra várt, hogy megverje, ahogy tegnap ígérte, nem pedig hogy ismét a karjaiban landoljon, Lili felnéz rá még mindig tartva egymást, amikor arra gondol honnan tudta, mire Jack vesz egy levegőt mondván nagyon jó illata van, ha megveri őt akkor fog tanulni vele, oldalra állva engedi be, hogy majdnem beesik Lili…
“A vérfarkas szerelme” bejegyzéshez 1 hozzászólás
Szólj hozzá!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Kedves Katalin! Vannak benne nagyon hosszú mondatok, amitől az egész olyan monotonná válik. Ime egy rögtön az elejéről:
“Az iskolában elkerüli, aki csak teheti, mert ijesztő már a kinézete is, folyton fekete kapucnis felsőben van és még azt is a fejére húzva hordja, volt hogy csak amiatt verte meg az osztálytársát mert az rá mert lépni a lábára, az iskola igazgatója nem tud vele mit kezdeni mert a szülei a fő támogatói az iskolának és mi tagadás a tanárok sem szívesen beszélnek vele, hagyják hadd lógja el az évet, az iskola torna óráján sokszor fociznak, a csapattársai nagyon figyelnek rá nehogy véletlenül is hozzáérjenek” . Az utolsó mondat meg egyenesen elképesztő hosszúságúra sikeredett, így nem is csoda, hogy a Lili név hatszor szerepel ugyanabban a mondatban. Rövidebb mondatok közbeszúrása pörgőbbé teszi az olvasást, nem lesz annyira unalmas, de helyesírási hiba is bőven van benne, na meg a központozás.
Fgy