A gyeplő /3

A gyeplő/3

Nehéz és igen kemény nyár volt. Sok volt a napsütés és alig esett az eső. Mire eljött az ősz már mindenki napbarnított arccal vonult haza a mezőről. Télre sok lánynak kitelt az esztendeje. Bori is számot vetett. Volt elég félretett jövedelme, amivel hazaindulhatott. Titokban azonban egy kicsit vágyott Mári nénihez, hátha az tud valamit arról az aranymadárról. Vera a nyár folyamán összemelegedett a lovászfiúval. Sokszor bámulták kettesben a holdat. Egyik nap aztán bejelentette.
– El fog venni a lovászfiú. A gazda megígérte, hogy összeköltözhetünk az istálló melletti kisházba. Bori nem kell félned, mert továbbra is szemmel tarthatlak.
– Szereted?- kérdezte Bori.
– Igen- válaszolta Vera.
– Mond mi az, hogy szerelem?
– Az, amikor éjjel és nappal csak arra tudsz gondolni, akiért megdobban a szíved.
– S ő énekel neked?
– Nem is tudom, inkább én dalolok neki.
– Biztos, hogy ilyen a szerelem?
– Igen ilyen. De miért kérded?
– Kíváncsi vagyok rá- mondta Bori.
Még aznap este behívatta Borit a gazda.
– A télre megint beküldöm a konyhára.
– Mári néni mit szól hozzá?
– Azt mondta, ha most bemegy, akkor magát onnan soha többé nem engedi el.
– Miért?
– Mert a másik lányok mogorvák, szótlanok. Maga meg olyan, mint az énekes madárka.
– Választhatok?
– Igen.
– Ha a konyhában is dalolhatok, csak akkor megyek Mári nénihez.
– Rendben- nevette el magát a gazda.
Mári néni nagyon boldog volt, amikor megjelent Bori.
– Hiányoztál- mondta csendesen.
Napok múlva, amikor kettesben voltak Bori rákérdezett Mári nénire.
– Tudja, milyen aranymadara van a gazda fiának?
– Honnan tudjam?- kérdezte elképedve Mári néni.
– Kár. Azt reméltem, hogy maga felfedi előttem a titkát.
– Egyet tanácsolhatok, ha az az aranymadara, amire én gondolok, akkor messzire kerüld el a gazda fiát! Okozott az már bajt!
Újholdkor a gazda fia kint ült a konyha melletti kispadon. Várt. Mári néninek feltűnt, de nem szólt semmit.
Bori, amikor a cselédházhoz tartott, a gazda fia utána lépett. Megfogta a derekát és magához ölelte.
– Daloljon nekem!
– Szó sem lehet róla!- csavarodott ki az ölelésből Bori.
A gazda fia újra elkapta.
– Játszik velem?
– Én! Hagyjon békén, mert kiabálni fogok!
– Csitt! Te, csitt !- szólt a gazda fia. Most meg szeretném mutatni az aranymadaramat.
– Nem érdekel!- horkant fel Bori. Különben sincs magának semmilyen madara!
– De van! Megmutassam!
– Nem vagyok rá kíváncsi!
– Egy picit sem?
– Egy csöppet sem!
– Pedig már dalolni kezdett.
– Mit? Dalolni?- nevette el magát Bori, pedig igencsak remegett és félt.
Tartott valamitől, amiről semmi tudomása sem volt. Szinte meghűlt benne a vér, amikor, a gazda fia a lágyéka felé húzta a kezét. Kifordult a karjaiból. Szalad, ahogy csak tudott be a cselédházba. Ráfordította az ajtóra a kulcsot. Eszébe jutott a megesett lány története. – Őt nem fogja csapdába ejteni a gazda fia! – Lehet, hogy megfejtette az aranymadár titkát? Hát az neki nem fog dalolni!- kiabálta magában. Érezte, hogy folyik a könnye. Leborult az asztalra és zokogott. Maga sem tudja meddig, csak később ébredt arra, hogy fázik. Le sem vetkőzött, csak ledűlt az ágyra. Hajnali kakaskukorékolásra ébredt fel. Megmosakodott, átöltözött és sietett a konyhába. Elhatározta, hogy ami az este történt ,arról nem fog szólni, senkinek ,de Mári néni ránézett és megkérdezte.
– Mi történt veled?
– Semmi, csak alig tudtam aludni az éjjel.
Ezután nagyon, de nagyon ügyelt rá, hogy nehogy összefusson a gazda fiával. Nem akarta, hogy újra megkörnyékezze. Ha behunyta a szemét, akkor azonban mindig ott látta maga előtt. Ki akarta verni a fejéből. Nem ment. Egy idő után megkérte a gazdát, hogy engedje egy kicsit haza a szüleihez. A gazda rábólintott. Fogta a kis kötőjét és elindult. Ment, mint a reszkető kismadár. Nem is jutott eszébe, hogy énekeljen. Még a gazda birtokán volt, amikor lódobogást hallott. Nem mert hátra nézni. A következő percben a lóhátáról kikapta valaki a kezéből a csomagját.
– Ne! Kérem, ne lopja el!- kiabált, és rohant a vágtató lovas után. Minden vagyonom a benne van!
Sírt, teljesen összetörve leült az út szélére. Újra hallotta, hogy közeledik egy másik lovas. Fel, sem mert nézni. Amikor megállt mellette, akkor látta, hogy gazda fia ül a lovon.
– Mi a baj?- kérdezett rá.
– Meglopott valaki- sírta el magát.
– Gyalog volt vagy lóháton?
– Lovon.
– Merre ment?
– Arra- mutatott a fenyves felé Bori.
A gazda fia, mint a villám, úgy vágtatott. Bori meg sem tudott mozdulni. Maszatos, sírós arcát a kötényével törölgette, amikor a gazda fia visszatért hozzá.
– Ez volt a kötője?
– Igen?- bólintotta Bori.
– Nézze meg, hogy mindene meg van e.
Bori kibontotta a kendőt. Nem látta, hogy valami hiányzott volna belőle.
– Köszönöm szépen!
– Szívesen!
– Mondja, miért megy el?
– Mert biztos szeretnék magamban lenni.
– Én arra gondoltam, hogy fél tőlem.
– Magától?
– Nem ijesztettem meg?
– Az aranymadár az öné, nekem azzal semmi dolgom sincsen!
– Miért nem engedte, hogy daloljon magának?
– Nekem, olyan embernek a madara ne daloljon, aki már becsapott valakit.
– Szóval tudja.
– Igen és én nem engedem, hogy rajtam szapulják a cselédek a nyelvüket!
– S ha ígéretet tennék arra, hogy megvédem, mit most?
– Nekem az nem elég!
– Forduljon vissza!- kérte a gazda fia.
– Nem! Az apja elengedett.
– Még is, miért akar hazamenni?
– Az én titkom!
– Különös lány maga.
– Téved, csak tisztességes lány vagyok!
– Hosszú az út. Hazakísérem.
– Nem kell!
A gazda fia nem kérdezett semmit. Látszólag visszafordult, de tisztes távolságban követte Borit. Amikor a lány a szülői háztól már látótávolságban volt visszalovagolt a birtokra. Bori karjaiba szaladtak a kistestvérei. Boldog volt, hogy újra otthon lehet. Egyelőre sehogy sem volt ínyére visszamenni András gazdához. Kifogásokat keresett. Esténként azonban mindig nehezen aludt el. Éjszaka álmában újra és újra megmentette a gazda fia. Egy idő után nem találta magát. A csillagok sem úgy ragyogtak az égen, mint a gazda birtokán. Az édesanyja jobbnak látta, ha beszél Borival. Sok mindenről ejtettek szót, de Bori az aranymadarat nem említette. Mélyen tartotta magában a titkot, ami igazából fel sem volt fedve, csak képzeletében öltött valóságot.
Két hónap múlva Vera hazajött és kérdezés nélkül beszélt a gazda fiáról.
– Meg akarja nősíteni az apja. Azt a lányt szánja neki, aki karácsonyon fent ült a szánkón.
Bori fájdalmat érzett, de leplezte.
– Biztosan boldog lesz- mondta Verának.
– Boldog? Nem azt látni rajta.
– Hanem?
– Az mondják, hogy kényszerítik erre a házasságra.
– Majd megvigasztalja az aranymadara.
– Bori, mit tudsz te az aranymadárról?
– Semmit- mondta Bori -, az égvilágon semmit!
Mikor Vera visszakészült menni a birtokra Bori rákérdezett.
– Veled mehetek?
– Vár ott valaki?
– Talán Mári néni, s abban reménykedem, hogy újra kapok munkát. Édesanyám visszamehetek?
– Menj, ha odahúz a szíved.
Bori boldogan csomagolt. Mire a lovászfiú megérkezett hozzájuk, sietve ült fel a szekérre.
– Minden jót!
– Vigyázz magadra!- köszönt el Boritól az édesanyja.
András birtok határánál lassan lépkedett egy lovas. Úgy tűnt, mintha várna valakit. Amikor meglátta Veráékat, rácsapott a ló oldalára.
– Gyí, te!- kiáltotta el magát és már is ott termett a szekér mellett.
– Visszajött?- kérdezte Borit.
A lány nem válaszolt, csak a fejével biccentett egyet.
– Megviszem Mári néninek a jó hírt – mondta, és elvágtatott.
Vera sóhajtott egyet. A lovászfiú a lovak közé vágott, hogy minél előbb beérjenek a birtokra. Mári néni mosolyogva várta őket a konyha előtt. Amikor odaértek Borira nézett és kerek perec kimondta.
– Siessen, mert meg kell gyógyítani a beteget.
– A nagyságos asszonyt?
– Nem.
– Akkor ki a beteg?- kérdezte Bori.
– András gazda fia.
– Akkor beteg, amikor nősülni készül?
– Igen, mert ő mást választott.
– Szegény – szalad, kis Bori száján-, sajnálom. Mári néni, maga tudja kit választott a gazda fia?
– Azt hiszem igen.
– Megmondja nekem?
– Az a gazda fiának a titka.
– Titkok, mindig csak a titkok- motyogta Bori.
A konyhában nem változott semmi. Mindenki a helyén tette a dolgát. Borit kérte meg Mári néni, hogy felvigye a nagyságos úrhoz a vacsorát. Az úr most is az ablakon bámult kifelé. Bori letette a tálcát és csak most látta meg, hogy kettő teríték van az asztalon.
Már kifelé tartott, amikor kinyílt az ebédlő ajtaja. András gazda fia lépett be.
– Jó étvágyat kívánok!- szólt halkan Bori.
A hangra megfordult a gazda is.
– Örülök, hogy látom- jegyezte meg.
A hangjában valami megnyugvás volt. Bori gyorsan elhagyta az ebédlőt. A lépcsőfordulónál megállt és várt. Csak azt nem tudta mit. Majd lassan lement a konyhába.
– Minden rendben?- kérdezett rá Mári néni.
– Igen- felelte.
Munka után a konyhából óvatosan lépett ki Bori a cselédlakhoz vezető útra. Felsejlett benne, ahogy ezelőtt elmenekült a gazda fiának a karjaiból. Most csend volt, sehol semmi nesz nem ütötte meg a fülét. Óvatosan kinyitotta az ajtót. A sarokban lévő ágya érintetlen volt, mintha el sem ment volna. Átöltözött és kibontotta a haját. Az ablak elé állt és figyelte, ahogyan az égen titokzatos útján lassan vonul a hold.
Reggel, amikor beért a konyhába nagyon rideg volt minden. Olyan érzése támadt, mint amikor valamiért elalszik a tűz. Az a tűz, ami mindig melegen tartotta a házat. Pár perc múlva Mári néni kisírt szemmel jött be.
– Mi a baj?- kérdezett rá Bori.
– A nagyságos asszony hajnalban jobb létre szenderült.
– Isten nyugosztalja! – felelte Bori.
Az egészház gyászba borult. A gazda szótlanná vált. A fia befelé fordult, olyan volt, mint akinek minden sótlan, ízetlen. Bori sokszor látta, hogy szinte semmit sem eszik. Megsápadt, az arca egy idő után megnyúlt.
A tavasz csodás virágpompával köszöntött be. Szólt a pacsirta. Bori kiült munka után a kerti kispadra. Utánozta a pacsirtát, aki tudomására akarja adni a gazdának, hogy megérkezett a kikelet. A cselédek egymás után vették fel újra a munkát. Vera a lovászfiúval anyai örömök elé nézett. A gazda fia , mint régen az édesanyja, búskomoran nézett ki az ablakon. Bori gondolt egyet és felkérte a lányokat, hogy esténként daloljanak kint a cselédlak előtt. Zengett a dal, s közben Bori hangja olyan tisztán szállt fel az ég felé, akár a hegyi fuvola. Erre a gazda is felfigyelt.
– Ez a lány tényleg különleges- jegyezte meg Mári néninek.
– Ez a lány maga az élet!- felelte a szakácsnő.
Pár nap múlva a gazda fia kisétált a kertbe. Messziről hallgatta a lányokat. Nagyokat sóhajtott.
– Szépen szól ez a madárka.
A dalt visszhangozták a fogarasi havasok. András gazda másnap boldog volt, hogy újra lóháton látja a fiát. – Meggyógyult!- ujjongott fel. – Kár, hogy elígértem Berta grófnőnek. Ebéd után lement a konyhába Mári nénihez.
– Azt hiszem hibát követek el?- mondta szomorúan.
– Miért?- kérdezett rá Mári néni.
– Mert a fiam nem szeretheti a Bertát. Most mi tévő legyek?
– Oldja fel!
– És?
– Adja a fia mellé a kis pacsirtát.
Még aznap András gazda átlovagolt a szomszéd birtokra. Bertát kint a kerengőben találta. Jól látta, hogy egy katonatiszt közeledik hozzá lóháton. Berta ránézett és szomorúan kérdezte.
– Miért jött?
– Feloldom az elkötelezettsége alól.
– Köszönöm! – sóhajtott fel Berta.
– Nincs mit. Tegye maga is azt, amit a szíve diktál.
– S mi lesz a fiával?
– Úgy gondolom, hogy ő már megtalálta a párját.
András gazda este alig várta, hogy csillagos ég alatt hallja énekelni Borit.
– Azután mi történt, kérdeztem a nagyapámtól?
– Kérdezd meg Verát. Én öregségemre, egyszer találkoztam Borival. Kint ült a Maros partján. Egy szomorú dalt dalolt és szálanként szórta be a sodrásba a vadvirágokat.
– Megszólítottad?
– Nem.
Amíg nagyapám mesélt a szeme megtelt könnyel. A szerelem érzése Bori után, amit saját magának sem mert soha bevallani, a szeme egy kis zugát megnevesítette. Vállamra tette a kezét és egy idő után megszólalt.
– Tudod, unokám, mindenkinek magának kell elszámolni- a a sorsával. Vera még ma is ott él Jakabfalván. Ha úgy gondolod, megkérdezheted tőle később mi is történt a Borival.