Szőke Szöszi története 11. rész

Búla – bulla

Szörnyű, hogy milyen munkát végeznek ebben a tisztítószalonban! – lépett ki a patyolatból Szöszi, mikor is Csiszárnébe botlott.
– Szia, szomszédasszony! Mi a baj?
– Nem tudnak ezek itt rendesen vasalni, olyanok a ruhák, mintha kutya szájából tépték volna ki!
– Én nem járok ilyen helyekre. Otthon az automata mindent megold.
– Nem cipelném ide magam se, ha a mosógép vasalni is tudna… Addig oké, hogy kiveszem a gépből, de kinek van ideje és türelme még csiszkólni azt a forró gőzölgő undormányt a rongyokon. Nagyon brutál!
– De szép vagy, kis Ricsi! – ujjongott Csiszárné, mikor Timi babakocsistól beérte őket.
– Hagyjátok, elegem van! Megint valami vírust szedett össze a bölcsiben, vihetem a dokihoz, antibiotikumért.
– Egy kapcsit azért igyunk meg, hátha a na-pon meggyógyul – így Timi.
Szokott helyük üres volt, de balszerencséjükre a szomszédban az após osztotta be pohárnyi sörét. Az üveg felére már rászáradt a hab.
– Iszik, hogy legyen majd mit feltörölni utána – vonta össze szemöldökét Szöszi.
– Hadd igyon, más öröme sincs!
– Már nekem sem, pláne mikor belelép és kihordja az előszobába…
– Kezeit csókolom, szép hölgyek! Ajánlom magam!
– Én meg azt ajánlom, hogy itt pisilje ki, amit eddig magába töltött!
– Csak, csak erre a pohárra tellett egész délelőtt…
– És mi lesz délután? – érdeklődött Csiszárné.
– Estig csak valahogy kicsorog belőle…
– Kérhetnél egy korsóval kislányom. Akkor talán sugárba menne…
– Rendben, papa, de akkor ne szólogasson át ide. Oké?
A fehér kucsmájú sör gyöngyözött szemeiben, majd bajszán. Csettintett, és bólogatott hozzá.
– Miben egyeztünk, öreg!
– Jól van, na, a következőnél már nem csinálom!
Finom, házi tejszínnel készült a kávé. Hunyt pillákkal adta át magát Szöszi az élvezetnek, majd hirtelen:
– Tudjátok, mit láttam Fehérváron?
– Tényleg, te oda voltál, ezért nem láttalak sem a fodrásznál, sem a manikűrösnél, de még a multikban sem.
– Igen, busszal mentem, és a főutcán dugóban araszoltunk. Olvasgattam kínomban az üzletek feliratát. És kapaszkodjatok meg! Mi volt kiírva az egyik étterem fölé?
– Étterem! – szólt át az öreg.
– Arany Búla, képzeljétek! És dumálnak itt a szexfilmekről és pornóról, a helyes nevelésről, mikor ezek bearanyozzák még azt is, és kimerik tenni, hogy tessék bejönni, meg satöbbi, tessék a bugyiban lévőre figyelni, ne, mondjuk, a rántott húsra!
– Szöszike! Nem két „l”–el írták? – hajolt oda a poharakért Egér, a pincér.
– De lehet. Az most nem mindegy?
– Nem, mert az egy királyi okirat, melyet II. András adott ki, és Aranybulla, nem arany búla a neve, ergo, nem női nemi szerv.
– A szőke kezében megállt az üres csésze.
– Tényleg! Akkor miért nem a városházát nevezték el úgy?!
– Székesfehérváron adták ki 1222–ben. Lajosmizsén biztos nem jutna eszébe a Laci pecsenyésnek!
Szöszi elpirult. Az após kihasználta menye zavarát:
– Kislányom, meg sem szólaltam eddig…
– Jól van, na, öreg, kapsz még eggyel, mert te legalább nem vagy olyan okos! – és némi sértődéssel csapta a tálcára üres csészéjét. Meg is ingott a halom porcelán a pincér kezében, ki sötéten, némi önváddal lépett a pulthoz.
– Miért is nem tudtam kiverni fejemből a töri leckéket! Lehet, hogy legközelebb a szomszéd cukrászdában látom őket… – sziszegte bajsza alatt, és fordult a sörrel.

A pékségnél

– Margókám, egy harminc deka füstölt sajtos croissant, és egy rozskenyeret, légyszí’.
– Azonnal, Szöszikém! – szólt az eladó, és megnyálazva ujjait, a selyempapírért nyúlt. A nyugalmazott magyar és történelem szakos tanár rosszallóan csóválta fejét, de szólni nem mert.
– Mi a baj, Ágoston bácsi? Talán nem jól mondtam valamit? – így főhősünk.
Heppje volt az öregnek, hogy ha dolgozatokat már nem javíthatott, hát az életben igazított a helytelen beszéden.
– Mind a ketten a nyelvükkel vétkeztek hölgyeim! Tudja, a magyar nyelvben számnevet csak mennyiség meghatározására használunk. – Szöszi összevonta szemöldökét, Margó elemelte ujjait rúzsos ajkáról.
– Felesleges kimondani, hogy egy harminc dekát kér és kész…
– Mondjam azt, hogy harminc deka croissant kérek?
– Igen!
– De honnét tudja Margó, hogy csak egyszer?
– Az magától értetődik, hiszen ha előfordulna, hogy többször kéri, akkor jelezné biztosan. Ez olyan mintha az eladó minden alkalommal visszakérdezné:
– Miért kérdezné vissza?
– Ez az! Maga miért mondja…
A sarokba szorult Szöszi nem örült az éhgyomorra érkező kioktatásnak, és még Egérnél sem volt kávét inni…
– Maga nem is tudja, Ágoston bácsi, mit kapnék Rolitól, ha egy hatvan dekával állítanék haza!
– Mit, mit? – morgott, s kifelé vette az útját – nagyobb lenne a segged, bocsánat, feneked! De akkor sem lenne annyi kurázsid, hogy croissan helyett töltött kiflit kérjél… Féleszű liba!

Szólj hozzá!