TAVALYI PRIMŐR: 5. rész
A sötétebb beugrókban – amelyek száma nem volt csekély, de koncepcionális – pedig hatásos rejtett világítás üzemelt. Az egész kiállítás időrendbe volt téve, éppen úgy, ahogy maga az impresszionizmus kialakult. Emese és Endre sem tért le erről az útról, szépen és figyelmesen követték végig az érzékeny lelkivilágú festőegyéniségeket, amint külön iskolát és művészeti ágat teremtenek. Kertész Emesének mégis a pontszerű élményt adó pointilizmus tetszett meg a legjobban, egy Alfred Sisley nevű festő személyében. Lendvai Endrének pedig Monet, különösképpen azért, mert csalódott viszont a kiállított szobrokban. Ám amint közeledtek a tematikus anyag végéhez, mindketten megváltoztatták véleményüket, ahogy megpillantoták a két, embermagasságúnál is nagyobb alkotást. Szinte tátva maradt szájjal bámultak egyik képről a másikra és még így sem keltettek feltűnést, mert kiderült, a többi látogató hasonlóképpen le van nyűgözve. Auguste Renoir két nagyméretű festménye függött kissé megdöntve a nagyérdemű felé, ezáltal is növelve az egyébként katartikus hatást. A művek címei a következők voltak: „Tánc Bougivalban” és „Tánc az Operában”. Percekig csak ízlelgették a látványt, egtészen addig, amíg Emese bele nem kapaszkodott Endre libabőrös karjába.
– Elszédültem, teljesen elszédültem! Annyira szuperek ezek a mozdulatok, hogy szinte kedvem lenne táncra perdülni!
– Mi tart vissza, kedvesem? – nézett rá gyanúsan csillogó szemekkel a fiú, s a lány meg-
látta a vágyat bennük. Ugyanakkor megérezte saját dobhártyáján is a dübörgő epekedést – Talán Renoirnak köszönhető mindez?
– És ezt mind Renoir képe váltotta ki belőled? – kérdezte ugyanabban a pillanatban End-
re, de furcsamód, állításként hangzott. Így a lánynak nem maradt más, csupán rá kellett bólintania. Egyébként is félt, hogy a hangja elárulja érzelmeit. Félt bevallani az amúgy is nyilvánvalót. Félt megnyilatkozni, ennek ellenére úgy nyomta kifelé a teremből a fiút, hogy az egyértelmű szándéknak tetszett. Lendvai Endre sem értette félre, sőt, megkönnyebbült, hiszen nem kellett rafinált praktikához folyamodnia, hogy rávegye Emesét a hotelszobába való visszatérésre. Említeni sem volna érdemes, de tény, hogy az alkalmilag leintett taxiban egy szusszanásnyit csókolództak. Az elindulástól a megérkezésig. Lendvai Endre úgy fizetett, hogy fogalma sem volt a tényleges viteldíjról. Feltehetőleg rendben lehetett minden, mert nem reklamáltak hangos indulattal, mint otthon tették volna. A hotelrecepciós is csupán egy pillantásra méltatta őket, mert azonnal nyújtotta szobájuk kulcsát. A liftbe úgy szálltak be, hogy Emese már megint a fiú karjaiban kötött ki, akárcsak a fiatal házasok, amikor először lépik át otthonuk vadonatúj küszöbét. Szemvillanásokkal, bólintásokkal kommunikáltak az őket körülvevő emberekkel, mert jobbára egymás ajkán csüngtek, levegővétel nélkül. Vagy majdnem anélkül. Ámbár az is elképzelhető, hogy a szerelem ilyen esetekben rettetntően találékony és új, még fel nem fedezett rekeszizomtechnikákat szabadalmaztat. Szobájukba csaknem olyan emelkedettséggel léptek be, mintha valódi nászukra készülődnének. Nem sietve, nem kapkodva, de mégis abban a tempóban, amit az önfegyelemmel vegyes szemérem diktált számukra. Emese volt e tekintetben a kiváncsibb, egyszersmind a kezdeményezőbb, mert ahogy céltudatos simogatásokkal, érintésekkel lehiggasztotta – vagy inkább elzsibbasztotta – közös lobogásukat és amint felvettek az előjáték során egy minőségileg izgató ritmust, az mind neki volt köszönhető. Igaz, Endrében kellemes partnerre talált. A petting megnyugtatta lelkileg, noha megtehette volna, hogy mohó férfiként a lánynak esik, de nem tette, mert érezte, most másként kell cselekednie. Habár azt is felfogta érzékeivel, nem sokáig tud uralkodni magán. A lány kalandozó ujjai kellemesen bizsergették minden porcikáját, s még az sem szegte kedvüket, hogy bizonyos időközönként abba kellett hagyniuk, a ruhadaraboktól való szabadulás végett. A hámozás műveletét leheletfinom csókokkal enyhítették egymás testén, egészen addig, amíg teljes meztelen valójukban egymásra nem csodálkoztak. Lélekből jövő elégedett morgással nyugtázták a látványt, nemes ragadozók módjára. Emese erogén zónáit Endre úgy csókolta végig – kezdve a lány tarkójától, a fülén, a felsőajkán, a nyakán, a keblein, a köldökén, a szeméremdombon, a csípőn, a térdein, a térdhajlatain, a vádliján, a bokáján át- , hogy sikerült mindkettejükből intelligens nyöszörgést kiváltania, még innen az elviselhetőség és a tudatos ébrenlét határán. Emese érezte lábai között az izgalmi váladékot és szinte leforrázta a fiú szája, amikor beszívta ajkai közé az egyik leggyönyörteljesebb testrészét, a hüvelye peremét. Míg egyensúlyozott zuhanás és ébrenlét között, addig a fiú határozott mozdulattal a hasára fektette őt és olyan érzéki érintéssorozatba kezdett, hogy szabályosan visszatartotta lélegzetét. Érezte Endre férfiasságát a gerincén végig, a fiú pedig igyekezett nem kihagyni egyetlen hajlatot, domborulatot, gödröcskét, dombocskát sem. Tulajdonképpen ő is az ájultság határán mozgott, erekcióját holmi homályos tűzgolyónak érezte, s amikor az előváladék előtüremkedett péniszéből, csaknem hűsítően hatott altestére. A tényleges behatolásra olyan felfokozott állapotban kerítettek sort, amely után már kötelező lenne a transzfúzió. Emese színes illatokat regisztrált, amelyekben jobbára a narancssárga dominált. abban az ütemben, ahogy a fiú diktálta. Eleinte fantasztikusan izgató hullámok öntötték el, de aztán arra eszmélt, hogy Endre sem tudja magát kivonni a saját örömszerzési lehetősége alól, vagyis elsősorban csak saját magára figyelt az egyre gyorsuló mozgások alatt. Sós pára tompította hasuk ritmikus csattanásait, majd Emese azt vette észre, hogy nem kúszik fel fejbőre alá az a zsibbadás, az a ritkán érezhető és oly kellemes zsibbadás, ami kiszorít mindent az érzékeiből. Helyette arra eszmélt, hogy a fiú eljutott mozgásainak a végére, sőt, abban a pillanatban érezte magömlését is, a forró-hideg bársonyosságot magában, előbb, mint az artikulátlan kiáltást, ami elhagyta Endre száját. Emese kinyitotta szemét, rávetült tekintete a csatakos arcra, amint az eksztázis furcsa nyálformációt alkotott rá. Nem hallott dobhártyája felől semmiféle jóváhagyást, szintúgy ölétől sem, ennek ellenére magához szorította az elernyedt fiútestet, amely meg-megrezzent a lendület utóhatásaként egy – egy pillanatra.Lassan csendesült mindkettejük zihálása, s nem maradt utána más, csak felemás kielégültség.