Levente a gyárról faggatta Botondot. Olyan válaszokat kapott, melyekből megértette, hogy barátja gazdának érzi magát. És nagyon jó gazda volt. Mióta ő vezette a műhelyt, kétszeresére emelkedett a termelés úgy, hogy nem többet, hanem jobban dolgoztak. Józsi papa szótlanul kísérte őket. Levert és szomorú volt: senki nem tudta, miért? Ott a fiúunoka, akit annyira várt, s mégsem tudott örülni. Péter, az ő új hangján, bíztatta. „Ne hagyd el magad! Légy erős: az unokádnak szüksége van rád! Hogy én nem reagáltam akkor sem, mikor ő rajongott. Mára pedig minden a feledés homályába merült. „Én hiszek neked”- állította Botond. „Akkor sem foglalkoztatott az ügy, mikor féltékeny is lehettem volna. De nem voltam. Akkor is bíztam benned, ma meg sokkal jobban”. Késő éjszakába nyúlt a beszélgetésük. Annyi eredménye volt, hogy megegyeztek: „Én Andrissal elmegyek a fodrászatba, és Jolán asszonytól megtudom, mikor találkozhatunk a fiatalokkal? S ha tájékoztatnak, vasárnap elmegyünk hozzájuk”. Ezzel pontot tettek a végére. Aludni szerettek volna. De úgy látszott, hogy a természetnek nem tetszett a házaspár hanghordozása, abból arra következtetett, hogy – különösön Botond– veszített szerelme melegéből. Villámlott, majd dörgött az ég egyet hosszasan, és eleredt a csöndes eső, hogy elmossa az emlékét is a rosszhangulatú beszélgetésnek. Az eső egyhangú, vizes zenéje álmot hozott a vitatkozók szemére. Botond nyugodtan aludta át az éjszakát. Szüksége volt rá, hogy pihenjen. Odafigyelő, tiszta aggyal állhat a gép mellé, hogy elkerülje a balesetveszélyt. Arra ő mindig nagyon vigyázott. Gyöngy kétszer is felébredt. Andrisnak teát adott, s ő visszaaludt, de Andris még nyugtalankodott egy kicsit, de aztán őt is álomba ringatta. Reggel Botond ébredt korábban. Kiment a konyhába, hogy ne zavarja mozgolódásával a feleségét. Hadd pótolja, amit az éjszaka elmulasztott. Péter hallotta, hogy valaki ébren van: ő is kikelt az ágyából. Gondolta, hogy megbeszélik a napi programot. „Hol találkozunk – kérdezte, Itthon vagy valahol a városban? Az utóbbi jobb lenne, mert nem veszítenénk annyi időt. „Abban igazad van – helyeselt Botond. Megegyeztek. Miután Botond elment, ő is összeszedte magát, s mindennel rendben volt, mikor Gyöngy felébredt. „Nekem is fontos intézni valóm van ma délelőtt. Magammal kell vinnem a gyereket. Bori mama Sáránál vendégeskedik, nincs, kire hagynom.” „Nekem lenne időm. Az én dolgom ráér. Kezdhetem, miután te hazaérsz– ajánlotta fel Péter a segítségét. Gyöngy elfogadta. Tisztába tette a babát, és elment a fodrászatba.Jolán asszony kedvesen fogadta. „De jó, hogy látlak! Már régen nem találkoztunk. A fiút nem hoztad, hogy lássam!” Nem, otthon maradt Péterrel. Még néhány nap, és látni fogja Jolán néni. „Különben el tudom képzelni, mert egy olyan emberpárnak, mint ti vagytok, csak szép gyereke lehet”- állt elő Jolán néni a bölcsességgel. Gyöngy megállította a dicséretek sorát, s kezdte mondani, hogy miért ment. Jól tetted, hogy kezdeményezted a barátságot velük – hagyta helyben Botond. A gondolkodásuk hasonlít a miénkhez, s az nagyon lényeges – folytatta. Majd Gyöngy mondott neki valami fontosat. „Képzeld, Elvira elárulta nekem, hogy gyereket vár, de Leventének még nem mondta meg. Ma este következik számára a váratlan, de – gondolom – kellemes meglepetés”. Lefekvéshez készülődve, Levente figyelte, hogy Elvira különös gonddal több darabot is megnéz, csak az után dönti el, hogy melyiket választja. Mikor elkészült, szebb és vonzóbb volt, mint menyasszonykorában
