Pedig akkor is azzal köszöntötte. „Az én kicsi feleségemnél nincs a világon szebb asszony”. Most nem tudta, mit mondhatna ennél többet. Elvira nem hagyta, hogy sokat töprengjen. Megölelte, és finom, lírai hangján a fülébe súgta: „Apuka vagy, férjem, drága”. Levente kiugrott az ágyból, kiment a nappaliba, és egy üveg pezsgővel tért vissza. „Koccintsunk máris ennek a hírnek az örömére! Most csak ez az ital van itthon, ami az eseményhez méltó, és egy kicsit illik is hozzá”. Az ölébe vette Elvirát, s ő vitte szájához a poharat. Azután érintették szájukhoz a poharakat, és fenékig ürítettek. „Fiú legyen és egészséges! – az volt az óhaja az örömapának. A kedves hírrel azonnal rohant az anyjához. Jolán asszony nem mondott neki semmit. Kivett a fiókból egy doboz csokoládét, az asztali vázában három szál piros szegfű volt (mindig kellett valamilyen virág legyen a vázájában!), s a hirtelen készített kis csomaggal ment be a kismamához. Megölelte, s mindkét arcát megcsókolta, és azt mondta. „Úgy érzem, boldogabb vagyok, mint a kedves fiam. Az én boldogságom a tiedhez hasonlít. Csak az anyák tudják átélni azt az érzést, amit egy érkező gyermek jelent”. Levente töltött még a poharakba, s hármasban koccintottak. A mama visszament a szobájába, s a fiatalok még sokáig nem tudtak elaludni. Katinka, miután elmondta férjének, hogy mivel lepte meg Elvira, bekopogott az öregekhez. László papa hallgatta, amit a hölgyek beszéltek, s a végén neki is volt véleménye. „Az az igazi öröm és boldogság, amit az ember akkor érez, mikor egy új élettel találkozik: egy gyermek születésekor. Talán ennek a gyermeknek az érkezése nekem az életet jelenti, s nem a halált. Tőlem azt várja, hogy megküzdjek a halállal”. „Legyen hozzá elég erőd! – kívánta neki Bori mama. Mi mindannyian melletted vagyunk, és támogatunk”. „Én is megteszek mindent, ami tőlem függ” – erősítette meg László. Katinka hitt abban, amit hallott, és azzal visszament a férjéhez. Ránézett a gyerekre. Az nyugodtan aludt. Bebújt a férje mellé, s egy-kettőre lehunyta a szemét. Másnap, a reggeli teendők után, a babával elment a költözködéssel elfoglalt idős házaspárhoz. Sára mellé húzódott, hogy neki is elmondja, ami összegyűlt benne. Váltottak néhány szót, aztán Péter mozgatta őket. „Ha többet dolgozunk, mint beszélünk, talán holnap már elérkezünk a befejezéshez – remélte Péter. S akkor a hét végén következik a házszentelő”. Katinka túl volt azon, amiért ment. Hagyta, hogy dolgozzanak. Ő még nem sietett haza. Sétált egyet a városban a gyerekkel. Bori mama otthon főzte az ebédet. Azon gondolkozott, hogy, ha hazaér Katinka, el kellene menniük László papával Pálffy doktorhoz. Akarta tudni, hogy romlott-e, vagy javult a férje helyzete. Még az is jó volna, ha azt mondaná, hogy egyelőre megállapodott. Azt örömmel tapasztalta a reggeli lázméréskor, hogy a hőmérő elfogadható számot mutat. Ahogy Katinka megérkezett, átadta munkáját neki, s ő, Lászlóval elment az orvoshoz. Délre aztán összegyűlt az egész család. Kálmán szabadot kért a gyárban: tanulni akart. A napokban vizsgája lesz menedzsmentből: arra készülnie kellett! Harmadéves hallgató az egyetemen. László papa annak idején inasnak adta. Azt akarta, hogy minél hamarabb pénzkereső ember legyen. Ezt most pótolni szeretné. László papát soha nem ítélte el, az ő akaratát mindig elfogadta, tiszteletben tartotta. A papa most igencsak büszke a fiára. Az orvostól azzal érkeztek haza, hogy a jelenlegi mutatók szerint reménykedhetnek. Ebéd után a szorgalmas diák behúzódott a lakás legcsendesebb zugába, és tanult. A családba visszatért a megszokott hangulat. Az a fény derengett a lakásban, melyhez szokva voltak:egyetértés, nyugalom, béke. A vizsgára készülő diák meg volt elégedve a délutáni eredménnyel. Abbahagyta a szellemi munkát, és foglalkozott egy kicsit a gyerekkel. Nagyon ritkán volt arra ideje. Azért azt a kicsit kihasználta. „ Most már lefekszünk, s holnap meglátjuk: mire megyünk? S azzal ki is ment
