KILENCEDIK FEJEZET
Rasmusék kora reggel indultak útnak, mert Reykjavíkból szállt fel a repülőgép, ami a Grönland szigetén lévő Kulusukba szállította őket. Ez egy kis község, a repülő út közel másfél órás. Az ottani hotelben már a szállásukat előre lefoglalták.
A repülőtere igen kicsi, de a hidegháborús időkben Amerikának ez volt az első figyelmeztető állomása, ami mára már nem működik, viszont az állomás és a leszálló pálya megmaradt. Grönland fantasztikusan szép ország. A keleti partján található Kulusuk és a hegyvonulatok felett figyelhető meg a táncoló északifény jelensége. Az inuit legenda szerint ez összeköti őket elhunyt őseikkel. Itt élnek még a hagyományok. A helyiek őseik életmódját folytatják. Télen vadásznak, jéghalásznak és a zsákmányt általában kutyaszánokkal vagy motorosszánnal szállítják. Bár a legfőbb közlekedési eszköz még mindig a kutyaszán.
A festői havas csúcsok és tengerbe szakadó gleccserek hangja, ahogyan a jég roppan, valamint a szél zúgása és kutyák vonítása Grönland mitikusan zord vidékének jellemzője. Március közepéig itt kemény a tél, csak úgy csikorog a hó talpaik alatt. Ez a jegesmedvék terepe is egyben. Kulusuk tökéletes hely a sífutáshoz és hótalpas túrákhoz.
A távoli Északon a közlekedés sem egyszerű. Ennek okai a mély hó, nagy hideg, óriási távolságok és a vakító fehérség, de a puszta vidéken még a tájékozódás sem könnyű.
Ezt segítik az úgynevezett „kőemberkék”, amelyekből soha nincs két egyforma.
Rasmusék a megérkezésüket követően lepakoltak és el-indultak, hogy felderítsék a falut. Rögtön szembe tűnt nekik a sokféle színes ház, ami egyedi jellegzetességet ad a helynek.
A falu templomát nézték meg legelőször, amihez érdekes legenda fűződik. Az 1900 – as években egy dán vitorlás hajó legénysége zátonyra futott a partnál. Ők, a hajó fa-anyagát használták fel arra, hogy a falu templomát meg-építsék. A templom orgonája fölött ma is ott lóg a hajó makettje.
A község másik érdekessége a temetője, ami nem túl messzire van a falu központjától. Egy örök fagyos talajon, kis dombnak a lejtőjén. A kereszteken nem szerepelnek nevek, mert az inuit hagyomány szerint, az elhunyt nevét, halálkor átadja a másiknak és tovább él a következő nemzedékben. A szakka népek érkeztek ide először, ők itt az őslakosok.
Ezt követően lesétáltak a kikötőbe, ahol nagyon sok kiváló vadásszal találkoztak és beszédbe elegyedtek velük. Elmondták, hogy ez az otthonuk szinte, mert ők látják el a faluban élő családokat madarakkal, fókákkal, bálnákkal, jegesmedvékkel és minden egyébbel. Az eszkimók mindig kiváló vadászok voltak, akik szinte bármit el tudnak fogni. A leggyakrabban vadászó állatok között van-nak szarvasok, rozmárok, fókák és a különféle halfajok, madarak. Néha a jegesmedvék is étlapjukra kerülnek.
Felhívták a figyelmüket a közelben lévő múzeumra, ahol a falu kultúrájával is megismerkedhetnek. Természetesen megnézték ezt is. Az ostorok, csontkések, dárdák és szigonyok voltak a leggyakoribb fegyverek. Az íjak, még a lasszó és bőrből, valamint csontból és ínakból készültek.
Bár az inuitok étrendje elsősorban a húsra támaszkodik, azért ritkán a gyümölcsöket és moszatokat is fogyasztanak. A főzésnek számos hagyományos módszere létezik ezen a helyen. A szárítás, sütés vagy az elföldelésük természetes erjedés eléréséig. Egyes ételeket egyáltalán nem főznek. A fagyasztott nyers fehér hal csemegének számít náluk.
Alig voltak ott pár órát, de Niilo már ezernyi képet készített. Rengeteg pillanatott megörökített.
A templom közelében, a parton található a Milka Miilikka Kuitse szobra. Ő az egyike volt azoknak, akik az inuit kultúra legfontosabb hagyományának, a dobtáncnak megőrzéséért küzdött.
Grönlandon hagyomány a kaffemik, ahová a családok mindenkit meghívnak egy – egy közös ünneplésre, összejövetelre.
Svédasztalos teríték van a grönlandi konyhának ízlés világából, süteményekből, teákból és kávékból. Ilyen nagyobb eseménynek számít a bérmálás, keresztelő vagy esküvő és a születésnap is.
Oskari, családfőként éppen a születésnapját ünnepelte a szeretteivel és barátaival. Amikor meglátta Rasmusékat, rögtön odahívta őket.
A helyiek rendkívül barátságosak és remek történeteket meséltek a kultúrájukról és a hagyományaikról. Sokat tanultak tőlük és nagyon összebarátkoztak a családdal. Oskari felvállalta, hogy a továbbiakban szívesen lesz a túravezetőjük. Későre járt már, így a viszontlátás reményében köszöntek el egymástól.
Másnap Rasmusék elmentek Oskari házához, mert ott beszélték meg a találkozót. A házigazda már mindent összekészített a jéghalászathoz, ahova a vendégei is elkísérik.
– Aztán valamilyen fegyveretek van – e? – kérdezte Oskari.
– Nincs – válaszolták meglepődve.
– No, akkor legelőször elmegyünk ide nem messze a boltba. Vadásztőrt vennetek kell, mert mindegyikőtöknek hasznos lehet, a többit majd én adom – mondta határozottan.
– Jéghalászathoz miért van szükség fegyverre? – kérdezte Joel.
– Elég messzire be kell hatolnunk a vad tájra és arra már találkozhatunk olyan állattal is, ami esetleg gondot okozhat – válaszolta.
– Értem – válaszolta Joel egyszerűséggel.
– A tőrből a legjobb minőséget válasszátok, de majd én segítek – tette hozzá.
Rasmusék érezték, hogy ismét különös kalandok várnak majd rájuk az elkövetkezendő időszakban.
Az üzletben megvásárolták a legkiválóbb minőségű tőröket és mindegyikük felcsatolta a derékszíjára. Visszamentek Oskari házához.
– Melyikőtök tud bánni az íjjal? – kérdezte.
– Én tudok – válaszolta Rasmus, erre a kezébe nyomott egyet a férfi.
– Bácsikám, te? Hogyan? Erről nem is beszéltél soha – kérdezte Niilo.
– Édesapáddal sokat gyakoroltunk és versenyeztünk. Az emlékek miatt felhagytam vele – válaszolta.
– A fiatalemberek értenek a puskához? – kérdezte Oskari.
– Igen – válaszolták, mire ők is kaptak egyet – egyet.
– No, akkor indulhatunk, ha szerencsénk van estére megjövünk – mondta mosolyogva a bajsza alatt Oskari.
Igazi eszkimótalálmány a kajak, ami fókabőrrel borított. Azért használják ezt, mert erős és igen előnyös tulajdonsága, hogy észrevétlenül siklik a vízen, több személyes változattal is készül. Ezzel egy egész családot el lehet fuvarozni, vagy bármilyen terhet. Egy szakaszon ezzel közlekedtek, majd hótalpon folytatták útjukat a jégmezőn.
Ez idő alatt a vadász elmesélte, hogy a jéghalászat azért veszélyes, mert a jegesmedvék kifejezetten szeretnek ilyen helyeket felfedezni, hiszen már meg van könnyítve a dolguk.
– Kitűnő a szaglásuk, hallásuk ezért olyan helyet kell találnunk, ami szélárnyékos.
Továbbá szükséges a közelben egy fedezék, ami mögé elbújhatunk. Nem támadnak emberre, ha nem érzik magukat veszélyben. Nekünk vadászoknak, azért megvannak azok a pontok, amiket érdemes felkeresni. Az sem utolsó szempont, hogy ott halbőség legyen – ismertette meg őket folyamatosan a jéghalászat rejtelmeivel.
– Mi van, ha mégis megtámad a jegesmedve? – kérdezte Niilo.
– Hát barátom, akkor baj van! Nekünk kell gyorsabbnak lennünk, ezért kellenek a fegyverek. Nagyon gyorsak, erősek és hatalmasak. Van olyan, hogy tízen – húszan is vadásznak egy csapatban – válaszolta.
– Hú, ez elég félelmetesen hangzik – szólalt meg Joel.
– Ha már ettek, nem bántanak, tovább mennek. Ezért, először madarakat fogunk lőni és ott hagyjuk nekik, minden irányban, ha arra járnának. Csak ezután vágunk léket, de messzebbre és ti ketten a távcsővel, folyamatosan figyelni fogjátok a mozgást körben. Mi Rasmussal, pedig kifogjuk a halakat – válaszolta.
– A puska lövéssel nem hívjuk fel még jobban a figyelmet magunkra? – kérdezte Joel.
– Ezért fogunk mi íjjal lőni – mondta mosolyogva Oskari.
– A fegyver csak végső esetben fog kelleni, de akkor nem téveszthettek célt, csak a homlok közepe és a mellkas közepe a hatásos. Különben a sérült állat a legveszélyesebb – folytatta a vadász.
Elképedtek azon, mennyi mindenre nem gondoltak egy kis jéghalászat során. Sokat tanultak Oskaritól és igen izgalmas kalandnak néztek elébe.
– No, hát itt szépen körben elkezdünk a madarakra vadászni. Ha nem jön erre jegesmedve, akkor a végén bónuszként összeszedjük őket. Niilo és Joel, ti máris táv-csövezzétek a környéket. Ebben az időszakban egyébként nem valószínű, hogy errefelé vadásznának. Ilyenkor egészen fel szoktak menni még északabbra. Tudjátok a jéghalászatnak is meg van az ideje.
Hatalmas nagy sugarú körben repültek a nyílvesszők. A jégmezőn csend uralkodott. Amikor már elég madarat sikerült kilőniük, tovább haladtak. Egy helyen megálltak és Oskari elkezdte vágni a léket. Mindenki tudta a dolgát, amit már előre megbeszéltek. Kora délutánra sikerült elég halat fogniuk, így összeszedelőzködtek a vissza induláshoz.
– Ott egy jegesmedve, azt hiszem! Olyan messziről, mint egy hóbucka. Errefelé közeledik! – szólalt meg hírtelen Niilo, aki még mindig fürkészte a környéket.
– Add csak a távcsövet – kérte Oskari.
– Valóban, erre tart. Ám nem látok többet mögötte, ez szerencse. Gyorsan a sziklák takarásába – szólt határozottan és intett a kezével.
A medve igen gyorsan ott termett, nagyon éhes lehetett. A madarakat, ami útjába esett megszagolta, pofozott rajta egyet, de otthagyta és már a léknél is volt.
Úgy tűnt, hogy ezeket a vissza útján csemegének tartogatta, mert halra fájt a foga. Persze a léket egyből a mancsai közzé vette. Hatalmasat ütött rá, mire óriási lyuk lett belőle. Ügyesen halászta ki a fogára valót, amit ott ülté-ben el is fogyasztott és közben elégedetten brummogott. Óriásira tátotta száját és morogva elindult a sziklahasadék felé.
– Ez nem jó jel! Észre vett minket – suttogta Oskari.
– Most mi legyen? – kérdezte Rasmus.
– Meglátjuk, ha támad lőni kell, de csak akkor és egyszerre az utolsó pillanatban. Várjátok meg, hogy jelt ad-jak. Ez a medve olyan hatalmas, hogy ha ránk esik is végünk van. Biztosan ott hagyta valahol a bocsait, azért van egyedül. Niilo te célozz a szívére, Joel a fejére. A tőr is legyen a kezetek ügyében. Miénk a támadó mancsai, ha szükséges.
A jegesmedve kitartóan közeledett feléjük. Rasmusék szinte ledermedtek, meg sem mozdultak. Sajnálták is, mi lesz vajon a bocsokkal, ha mégis le kell lőniük? Vetődött fel bennük, csak abban bíztak, talán nem fog sor kerülni rá. Azonban ennek egyre kevesebb esélyét látták. A medve megállt tőlük néhány lépésre, majd két mancsát az égfelé emelte. Így állt ott pár pillanatig, a száját kitátva és fülsiketítő morgó hangot kiadva magából. Félelmetes volt, majd négy métert tett ki a magassága. Oskari már majdnem kiadta a parancsot a lövésre, amikor a medve ismét négylábra ereszkedve megfordult és ott hagyta őket.
– Hát ez kemény volt – szólalt meg Joel suttogva.
– Sajnáltam volna – mondta Niilo.
– Igen, de ez a vadon törvénye. Vadász vagy, avagy préda – folyta Oskari.
Jó darabig még a sziklánál maradtak, majd óvatosan előmerészkedtek. A medvének már csak hűlt helye volt, persze a madarakkal együtt. Elhurcolta őket a bocsainak.
Rasmusék is elindultak vissza. A nagy kalandot követően szerencsésen megérkeztek.
Folytatódik