Szerelmes nyár: 11/6. fejezet

Szerelmes nyár
11/6. fejezet

Itt az ideje, hogy
mindent elmondjatok végre és semmi ne maradjon ki!
A düh a harag és a veszteség
tomboltak a lelkemben.
Nem tudtam szelíd lenni, hiszen áldozat vagyok😪

Igaz, nagyon fájt mindenem
a tegnapi baleset miatt, de hallgattam rájuk és Andris szekéren hazamentünk, hogy
végre láthassam fényképen
az édes szüleimet😔

A nagyi hajnaltól nálunk volt,
friss kalácsot és hideg tejet készített az asztalra.
Apám bezárta az ajtókat, ablakokat és leültünk, de előtte anyu előhozott egy fémládát a nagy szekrényből.

Anyu fordult hozzám kedvesen, megfogta a kezemet, annyira szomorúak voltak a szemei.

Rózsám!
Kezdte el a beszélgetést.
Nagyon megijedtünk tegnap,
és féltünk, hogy valami nagy bajod esik😪
A Te szüleid sokat, szenvedtek, olyan éveket éltek át amit csak kevesen éltek túl.
A Gáspár szülei soha nem akarták, hogy elvegye Veronkát, mert nem közülük való volt.
A háború kitörésekor a saját
rokona súgta be apádat, és a búvóhelyükről hurcolta el a gestapo 1940.-ben.
Gáspár és Veronka esküvője 1939. Október közepére volt
kitűzve, de szeptemberben kitört a háború.
Azt tervezték, hogy Kanadába szöknek, letelepednek, de sajnos nem így
történ.
Hallgattam az édes szüleim
életét és folyt a könnyem.
A zsidó nagyanyám elakart venni a drága anyukámtól,
aki gyűlölte a fiát az én apukámat és a menyét is😪
Arra is képes volt, hogy elfogassa a fiát😱
Zúgott a fejem és alig hallottam már a szavakat, mikor anyu kinyitotta a ládikát és kezembe adta a két fényképet róluk.
Milyen szépek az esküvői képen a szüleim😊 és látszik, nagyon boldogok.💞

Az anyukád igazi szépség volt, mint te.
A másik képen anyu és én…újra feltört a sírás bennem.
Istenem, milyen szépen néz rám.

Édes bogaram! Harapjál már pár falatot, mert rosszúl leszel, szólt a nagyi.
Nem bírok, majd később talán😭
Előkerült a dobozból egy csoda szép óra… ez itt Veronkáé volt és a gyöngysor is.
Majd egy jókora darab rögöt vett ki… ez micsoda?
Pislogtam erősen.
Ez az igazi örökséged, 24 karátos arany.
Anyukád biztonságban akart tudni, sóhajtott fel anyám😮
Ez pedig a leveled, amit két nappal a halála előtt írt neked.
Ti fel sem bontottátok?
Nem!
Csattant fel apám!
Neked írta, és mi tiszteletben tartottuk.
Gyorsan feltéptem a borítékot… szép írása volt az anyukámnak.
😒

Gyönyörű picike, ártatlan szépségem!

Tudom jól, mikor ezt a levelet olvasod, már szép nagylány vagy.
Drága kislányom, bocsáss meg, hogy nem tudtalak felnevelni.

De… olyan csodálatos anyukát és apukát választottam neked, akiket én is tiszta szívemből szeretek és tisztelek.
Ők lesznek mellettem és te babucikám, mikor
az angyalok elhívnak, és tudom a legjobbat választottam neked.
Ezt… most már te is tudod.
Ők mindent megadnak neked.
Az aranyat azért adtam nekik, hogy jó életed legyen és kiváló iskolákban tanulhass, mert
tudom, nagyon okos leszel, mint az apukád.
Az arany órát és az igazgyöngyöt a hozományodra adom.
Viseled édesem, mikor az oltár elé állsz a jegyeseddel.

Drága kislányom!
Tudom, hogy az igazi értéket
a Kálmántól és Magdától kapod meg, de bizonyára ez is segíti az életedet majd.
Van egy kis Budai ház, amiben születtél.
Azt hittük… ott tudunk apukáddal felnevelni, de már tudod, másképp történt.

Remélem, még a barátnőm, Ilona lakik benne.
Azt ígérte, szépen rendben tartja és amikor szükséged lesz rá, átadja neked.
A ház eredeti papírjai is ott vannak a
ládikó titkos reteszében,
Deme Rózsa nevére.
A Wolfner nevet soha nem használhatod kislányom, azt is kerüld messzire akit így hívnak.
Az apukád kivételével, akik ezt a nevet viselik mind gonoszok.
Drága kislányom!
Örökké szeretlek, légy jó a szüleidhez és szeresd őket nagyon.
Biztos lesznek benned felmerülő kérdések, kérdezd csak a szüleidet, ők tudnak rólunk mindent.

Én a mennyből, mindig figyellek és vigyázok rád örökké.
Végtelen szeretettel nézlek most is.
Ne sírjál… a végén találkozunk❤️
Voltam mint te.
Leszel mint én.
Édesanyád
1947.augusztus 23.

Alig tudtam megszólalni, mindannyian sírtunk😢
Milyen különös, azt érzem, itt van velünk, és átölelt 💞
Már elharangozták a delet, de én csak kérdeztem és faggattam
anyuékat.
Mikor úgy éreztem, talán eleget tudok a halott szüleimről, kérdőre vontam
őket, hogy miért nem élünk jobban, hiszen az aranyat azért kapták, hogy meglegyen mindenünk.

Ekkor lépett be nagyi, aki eddig a ház körül serénykedett és nagyon meglepett, mert felemelte a hangját.

Látod Rózsám?!
Még most sem érettél meg az igazságra!

-Ezt miért mondod nagyi?

Mert nem tudod felfogni… anyádék nem a pénzért neveltek fel, őket a hatalmas szeretet vezérelte.
Lehet, hogy a saját gyermeküket sem tudták volna így szeretni, mint téged.
Fogalmad nincs mennyi lemondással és mekkora hittel neveltek… és nem a fogadalomért, amit Veronkának tettek, mikor
a kezükbe adott téged.
Az igazi, Istentől kapott szeretet vezérelte őket 😪

Mamó! Vágott közbe anyu,
most talán nem érti, de a szívében érzi, hogy csak ő volt mindig fontos nekünk.

Anyu és Apu!
-Tudom, hogy szerettek, de azért nem kellene nélkülözni.

Te miről beszélsz kölyök!
Kiáltott rám apám!
Elsírtam magam… arról, hogy egy szekeret igazán lehetne venni. 😭
Persze viszem én a tejet Zsuzsival, de a nyárnak vége, utána kivisz?
Iskola után tanulnom kell és a Mamónak is jó volna, ha nem az Andrisnak kellene hoznia hozzánk reggelente, te is mehetnél érte😔

Jövőre már tudok venni szekeret és lovat is dörmögte apu. 🐴🚑

-Apukám!
Miért várnánk egy évet, tudom, hogy miattam nem nyúltak az aranyhoz, de most már én is szólhatok, hiszen nekem szánta az édes- anyám!

Rózsa!
Ez nem ilyen egyszerű.
Adhatunk el belőle egy darabot, de szerinted itt a faluban kinek van szüksége aranyra?
Örül mindenki, hogy eltengődik valahogy. 😴

-Akkor fel kell vinni a fővárosba.

Rózsa!
Hány aranyművest ismersz te?… olyat aki nem csap be, és kifizeti rögtön?
Hát?… Érdeklődni kellene azt hiszem 🙄

-Nyilván!!😠
Kürtöljük szét a világba, 📢 kiszeretne arányt jó pénzért venni, mert Deme Rózsának van ám bőven!!

-Sajnálom apa😔
Én csak jót akartam.
Magamhoz vettem a levelemet a fényképeket és elmentem a szobámba.
A szívemhez tettem a kapott kincseim és mély álomba merültem.

Délután Zsuzsi hangjára ébredtem.
Mi baja van Rózsának, Kálmán bácsi?… és kivisz ma a tejet a csarnokba?

Az Andris gyerek vállalta, morgott rá apám.
Biztos, hogy nem kell segíteni semmit?
Mert én szívesen segítek.

Nem kell!
Eredj haza.

Bemehetnék Rózsához?
Csak egy kicsit?
A hétvégi kirándulást kellene megbeszélni, vagy nem jöhet el?
“Má mé ne menne!!
Majd hónap megbeszélitek.”
Reggel megy a szőlőbe?
Majd ő eldönti mit akar.

“Hagy aluggya ki magát, akkó jobban lesz!
Most eregyé haza!”

Hallottam, ahogy elhajtott Zsuzsi.
Örültem, hogy ma nem kell
menni sehova.
Apám megígértette velem, hogy soha, senkinek nem beszélek a történtekről és Zsuzsinak sem mondok semmit a családi titkokról és a vagyonról.

Másnap sokkal könnyebb volt a szívem, korán keltem és igyekeztem a szőlőbe.
Végre jól kialudtam magam.
Kicsit még fájt itt-ott, néhol kék és lila zúzódások, de tudtam kerekezni.
A tarisznyám ki volt készítve.

Hűvös volt a reggel, a tegnapi eső sokat javított a fülledt napokon.
Éreztem a friss virágok illatát a levegőben.
Most éreztem, a természet gyógyító hatását a lelkemben.

Száguldoztak az agyamban
mindenfelé gondolatok, mint hús körül a cecelegyek.

-A nagyi még tegnap este bejött hozzám és elmondta, hogy apának volt lova és szekere is, de eladta mikor velem hazajöttek, egy év múlva Budáról.

Értem tették, hogy mindenki elhiggye a faluban, anyu a városban szült meg engem.
Óh anyu!Te ott a mennyben… tényleg a legjobb szülőket választottad nekem ❤️
Nagyon szeretem őket.

A születésemet igazoló anyakönyvre is gondoltak és
addig maradtak, hogy hihető
legyen mindenkinek, tényleg az ő babájuk vagyok.
Még fotót is csináltattak, ahol már együtt vagyunk 😊

Nah… kiértem a szőlőbe, de Ádámék nem voltak itt😔
Hozzá láttam a munkához, alig dolgoztam pár percet
ekkor ért ide Zsuzsi.
Most nem volt jókedve😒
A haja két copfba volt fogva a szemei karikásak voltak és sápadt volt.
Szia Rózsa!
Jó reggelt neked is!
Látszott rajta, nagyon ideges.

Rózsa! Nézett rám szikrázó szemekkel, te elmondtad otthon anyádéknak, amit kihallgattam véletlen a tornácon?

Figyelj Zsuzsi… kicsúszott a számon, nem akartam😔

Akkor apád azért haragszik rám, ugye?

Nem!!
Senki sem haragszik rád Zsuzsi!

És mi bajod volt tegnap?
A csarnokból elrohantál és Ádámhoz sem szóltál.

Szerettem volna gyorsan tisztázni otthon a dolgokat😔
Dühös voltam,
elestem a bringával🚲 és ennyi.
Mi az, hogy ennyi?
Meg tudtad az igazat?

Mindent tudok már Zsuzsikám😊
Beavatnál engem is Rózsa?

Nem egy rendkívüli eset. Az anyuék Pesten voltak éppen látogatóba amikor én születtem.
A pesti rokonok mondták nekik, hogy szülés közben meghalt egy anyuka a közeli kórházban és árvaházba adják a csecsemőt, vagyis engem, mert nem voltak élő rokonok😔
Anyuék viszont nagyon szerettek volna egy babát, így örökbe fogadtak, akkor még csak kéthetes voltam.

És ki volt az igazi anyukád?

Semmit nem tudtak meg róla, mert fertőzést kapott és
anyuék nem bánták, hogy ki volt a szülő anyám. A lényeg, hogy sikerült nekik gyorsan a papírokat elintézni.

Hála az égnek, hogy nem lett nagyobb baj, hogy kihallgattam őket😱
De… milyen örökséged van?
Ja? Él egy nenikém Pesten, akit én még nem láttam soha. Ő azt mondta anyuéknak, ha valami történik vele, rám hagyja a házát és erről írt egy papírt.

Semmi baj nincs, csak az a kérésem, soha, de soha nem árulhatod el senkinek a titkomat.🔐

Ígérem Rózsa!

Az nekem nem elég Zsuzsi!
A szó elszáll…!
Mit akarsz?
Én is írjak neked eskü tételt?
Mit tegyek?
Vérszerződést akarok kötni veled!!
Mi van?
Elvágjuk a kezünket, 🗡️egymás vérét összedörzsöljük, és közben… fogadalmat teszel, hogy örökre megőrzöd a titkomat.
Hát jó!
Fájni fog nagyon?
Zsuzsi! A késsel egy vágás és már folyik is a vérünk.
Nálad van kés Rózsa?
Na az nincs😔
De ott, lent az aljban, van nád🍃, az is megteszi 😊

Akkor csináljuk!
Zsuzsinak rögtön sikerült az ujját vegig vágni és már ki is buggyant a bordó vére, de mikor én következtek, nem akart sikerülni 😔
Ezért jól a tenyerembe szorítottam és végig húztam rajta a hosszú nádlevelet, most sikerülni fog Zsuzsikám!
Hát?… sikerült 😭
Végig vágta keresztbe a tenyeremet. annyira dőlt a vérem, azt hittem elájulok.🔴

Zsuzsi még ekkor is humoránál volt és azt mondta… figyel ide Rózsa!
Mekkora mennyiségű vérrel tudjuk megpecsételni a titkot, mert az enyém már nem vérzik 🙄😂
Most én is húzzam végig a tenyeremen?
Te hülye vagy?
Elkezdte nyomogatni az ujját és sikerült egy csepp vért kipréselnie nagy nehezen.
De az én kezemből dőlt a vér továbbra is, úgy hogy a Zsuzsinak a blúzát és a sortját is nagyon összevéreztem😲

Rajtam meg minden véres lett 😱
A szerződést ugyan megkötöttük, de kezdtem rosszúl lenni.

Szerencsére jött Zsuzsi tesója, ellett náluk a kecske és kellett a húga segítsége is.

Volt nála zsebkendő, azt rákötötte a kezemre.
Én már nem tudtam fogni a kormányt, így felültem nehezen Zsuzsi mögé, Zoli meg hozta az én bringámat is.

A faluban, aki csak látott minket, visított… Jézus! Hát ti mit csináltatok magatokkal?

Zsuzsi odaszólt… Csókolom! Ez egy véresen komoly
dolog! 🥶

A házunknál letett Zsuzsi,
beléptem a kapun, de ahogy meglátott a nagyi 😱 átesett a cirmin, nagy nehezen felsegítettem, de ő is nagyon véres lett a kezemtől.

Ekkor ért haza anyu, aki annyira megijedt a látványtól, hogy a Mamó által ott felejtett gereblyére lépett és szegényt úgy arcon találta, hogy eleredt az orra vére 😮

Mindenki szorította valamelyik testrészét és a fájdalomtól, na(…) meg a látványtól, kitört a nevetés. A falnak dőltünk, nem volt érkezése szólni Mamónak, hogy frissen van
meszelve, így mikor aput riasztották, hogy jöjjön haza,
azonnal, mert valami nagy bajom lehet, amint meglátott minket… térdre rogyott és ordított, hát veletek mi a ménykűs nyavaja történt?😩😠
“Ki vert mán össze benneteket?😬”

Rózsa?
Mi történ már megint?
Vérszerződést kötöttem a Zsuzsival 😭
És anyádék is kellettek hozzá…te kölök?

Jól van már, ne kiabálj Kálmán, szólt anyu orrhangon. Gyerünk be és lássuk el a sebeket.

Mire mindenkin volt elegendő rongy, meg zsebkendő, hogy eláljon a vérzés, úgy néztünk ki mint a hirtelen felépített sebészeti tábor🤕😷🥵🥴

Ekkor érkezett meg hozzánk
Andris, hogy haza vigye a nagyit.
Hát mi történt mán maguknál? Rémüldözött Andis😲
Semmi fiam, semmi!
Szólt az apu érdes hangján.

Csak ráncba szedtem mán egy kicsit a családot 🤒

Folyt.

Szólj hozzá!