35
Szent István Intelméhez
Fiához, Imre herceghez intézett tanácsainak egyike:
„Semmi sem emel fel, csak alázat, s
Semmi sem süllyeszt le, csak a gőg.”
Így igaz, mert ki fél, fallal veszi körül magát, és súlyos páncélt ölt. Tudja, hogy gyenge és könnyen sebezhető. De ha egyikre sem telik vagy szégyelli, gőgöt ruház magára. A megközelíthetetlenség és távoltartás reményei szerint fedik hitványságát. Szerepbe kell bújnia, mert önmagát fél vállalni. Hazudja kilétét, mert különben szégyenben marad. A gőg jelmez, mely rátapad, és idő után levehetetlen. Nélküle megtudnák, hogy utolsó, de így az első helyre is van reménye.
Ki alázatos, nincs mitől félnie, mert ismer mindenkit, s lelkébe lát a „bajvívóknak.” Fegyvere, hogy nem azt teszi, mit várnak tőle, s ki nem védekezik, nehéz arra ütést mérni. Megengedi annak luxusát, hogy nem felesel, mikor ordítani kellene, és nem dől be álszerepeknek. S ha nem is röntgenszemű, mindenkinek szóló önmérsékletével hitét kelti, hogy nyitott könyv számára mindenki. Alázatával meg is szégyenítheti azt, ki az aranyrög után kap, mikor ő rá sem mozdul. Érzelmi értékrendet rúg fel, mikor úgy hajt fejet a gyalázkodónak, mint annak, ki csontját töri.
Ő maga legölesebb várfal. Kő és cement híján is bevehetetlen. Pofont nem viszonoz, miáltal szégyeníti támadóját.
Alázattal alázhat, de nem kenyere.