Az életóriás zord tengerén,
Átutazók vagyunk mindannyian,
Bár ennél nem lesz soha jobb esély,
Mégis sodródnak egyre oly sokan.
Lélekcsónakunkban csendben ülve,
Látszólag csak egymagunk evezünk,
Megannyi vihart eddig legyűrve,
Hisszük, békés szigetre lelhetünk.
Tán nincs is messze a legszebb álmunk,
Hitünk, s erőnk, két evezőlapát.
Egymagunkban eddig sosem voltunk,
Ő végig elkísért, mint jó barát.
Ha kérdezzük, miért válaszolna ,
Hisz éppen elég,ha ott van velünk.
A földi létünk egy hosszú próba,
S békére csak a túlparton lelünk?
Persze meglehet, csupán tévedek,
Válaszra lelhetsz teljes szélcsendben…
Mikor eloszlanak a fellegek,
Egy érzés megsúgja majd szívedben,
A létezésünk titkát, s lényegét,
Amire nincs, s nem is lesz szó talán,
Csodákról mesél majd a Déli szél,
Lelkednek bíbor fényű udvarán.