Angyal az úton 63. rész: Hamarosan lelépek innen

Benjamintól szerette volna minél előbb megszerezni az engedélyt, ezért kikereste a börtön telefonszámát. Sejtette, hogy csak úgy, nem lehet besétálni egy büntetés végrehajtó intézetbe. Jól gondolta. Sorban kapta a felvilágosítást, hogy a szükséges átvilágítás után, kap egy formanyomtatványt, amit ki kell töltenie, amennyiben kapcsolattartónak jelentkezik. Elbírálás után a megkapott engedéllyel mehet látogatni az előírt időben. A legrosszabb az egészben az volt, hogy még ebbe is beleszólhatott a fogvatartott, mivel azt is elmondták, ha nem írja alá, hogy elfogadja kapcsolattartónak, akkor nincs mit tennie, a lábát se teheti be a börtön területére. – A fenébe – gondolta idegesen –, most már két engedély függ tőle, mi lesz ebből?

De nem adta fel olyan könnyen, pedig a lelke mélyén érezte a közelgő kudarcot. Egy szabad délelőttjén elindult a börtönbe, hogy elkérje a kapcsolattartási engedélyt. Mikor bediktálta a személyes adatait, megkapta formanyomtatványt. Még ott kitöltötte és átadta a tisztnek. A kapcsolattartásin válaszolni kellett egy kérdésre: milyen minőségben és hányan kérik a láthatást? Beírta a két kislány nevét, a sajátját úgy tüntette fel, hogy a gyermekek gondviselője.

– Kész! – nyújtotta át a kitöltött iratot.

A tiszt végig nézte az adatokat.

– Tehát ön Sági Benjámin gyerekeinek a gondviselője? Fogunk küldeni értesítést a jóváhagyásról, de van ideje kivárni, az elítélt pár napig még külszolgálaton van, jelenleg nincs bent a körletben. További szép napot hölgyem! – búcsúzott el tőle a férfi barátságosan.

Rózát egyre jobban bosszantotta Sára viselkedése, a bankban is felületesen végezte a munkáját, nem járt el a megbeszélt találkozókra sem .Nem bírta sokáig szó nélkül megállni, felelősségre vonta Sárát.

– Mi van veled, nem hiszem el, hogy nincs időd a haverokra? Legalább esténként összejöhetnénk, itt is olyan vagy, mint ha itt se lennél, nem koncentrálsz. Egyik hibát a másik után csinálod!

– Ne izgulj miattam, hamarosan lelépek, legalább könnyebb lesz az elválás tőlem. Amúgy, bocs, tényleg igazad van. Eléggé elástam magam. Vagy a tanfolyamra megyek, vagy a gyerekekhez.

– Elment az eszed kisanyám! Hogy elmész innen, az világos, de a haverokat szemét dolog tőled emiatt dobni. Kapd össze magad, ajánlom. Jól kijössz a gyerekekkel?

– Igen, azzal semmi gond, de pár nap múlva találkoznom kell az ősükkel, ő még keresztbe tehet. Ideges is vagyok tőle… tudod.

– Nem tudom. Mitől vagy ideges? Mit árthat neked az ürge, ott ül a dutyiban bezárva!

– Ettől függetlenül keresztülhúzhatja minden elképzelésemet. De más is bánt.

–Hallgatlak!

– Anyám telefonált, furcsa idegen csoportok mennek át a mezőn, a kanális mentén. Bizonyára menekültek. Aggódom értük. Megígérték, hogy nem állnak szóba velük, és azt is, hogy rendőrt hívnak telefonon, ha veszélyt észlelnek.

– Lezárták az országhatárokat, aki meg bejutott az úgy tudom, mind nyugatra indult, csak a sok hulladék maradt utánuk. Nem csodálom, hogy félsz, rémhírek keringenek róluk az interneten, a médiában. Nem elég szerintem, hogy elkerülik őket… zárkózni kell ezerrel. Fosztogatnak úgy hallottam, faluszéli házakból, tanyákból.

– Haza megyek hétvégén, féltem őket.

– Mit tudsz te ott csinálni, ha mondjuk, megjelenik az ajtóban egy fekete csávó, bozótvágóval a kezébe? Semmit kisanyám! Kipakolod a padlásról a levegőt is félelmedben.

– Na, nem hiszem. Egyetemen tanultam önvédelmet, jobb, ha tőlem tudod. A napokban vettem pár dolgot, paprika sprayt például.

– Ügyfelem jött, bocsi. Gyere le estére, folytatjuk az eszmecserét – hagyta félbe a társalgást Róza.

– Nem ígérem biztosra.

Szólj hozzá!