Angyal az úton 64. rész: Mindig érezd, hogy szeretnek

Sára pakolgatott a monitorja körül, közben azon morfondírozott, hogy rátrafált Róza, tényleg csak a kényszer miatt járt be dolgozni, csak azért, mert szüksége van a pénzre. Szerencsére a hitelük már nem kötötte oda mióta eladták a lakást. Átlátta mit művel az emberi életekkel a teljes eladósodás, amiből nincs kiút. Nincs jó megoldás, segítség részükre. Ha nem fizetnek, legfeljebb felkínálnak részükre alternatívákat, például hosszabb futamidőt, vagy a deviza forintosítását, de egyik se ügyfélsegítő megoldás. Minden esetben még többet kell visszafizetniük az eredeti szerződés induló összegénél. Már annak sincs semmi értelme, hogy bevigyék a bankba a megtakarításaikat, hisz már a negatív kamat felé tolódik a betett pénz hozama. Úgy ahogy van az egész egy büntetőper anyaga. Ez a fogyasztói társadalom mókuskereke, ami forog, egyre gyorsabban forog, míg ki nem szakad a tengelye.

Este egy kis időre beugrott a Rubinba. Tisztelte a barátait, hisz sokat köszönhetett nekik. Meggyőződésévé vált, hogy maximálisan segítették ezek a találkozások, hogy változzon a világszemlélete. Kiváltképp abban, hogy leszakadjon róla a berögzült hamis énkép és jövőkép.

Zalán mosolyogva nézte Sárát.

– Múltkor azt mondta Zsolt szívesen veled menne vidékre, tudod mit, megyek én is.

– Mi van? – Sárát meglepte a váratlan ajánlkozás.

– Azon gondolkodtam minap, hogy az életünk úgy el van cseszve, ahogy csak lehet. Mindent ellentétesen csinálunk, a természet törvényeivel szembe megyünk. Mink van, hová jutottunk, mond meg? Megmondom én neked, ne törd magad, egy nagy semmink van. Bezsúfolódtunk a városokba, panellakók lettünk, és egy hatalmas függőség az életünk, függünk a víztől, az energiától, az élelmiszerellátó rendszertől, mindentől. Hatalmasra nőtt hulladék hegyeket termelünk, esszük a műanyag kajákat, bámuljuk a mobilunkat még az utcán is, ahelyett, hogy felemelnénk a fejünket, meglátnánk a valóságot. Akiknek ez sikerült az már keresi a helyét vidéken. Újra tanulja az ősi tudást, csoportokat alkotnak, közösségeket. Átadják egymásnak a tapasztalatukat. Ültetik az őshonos fákat, sajtot készítenek, tartósítanak, gyógyfüveket szárítanak. Mert lehet élni jól, és bölcsen együtt a természettel.

– Ne mond ki, hogy te erre vágysz. Remélem nem vissza a fára, vissza az őskorba?

– Én nem mondtam, hogy vissza kéne fejlődni, szükség van az elért technikára, az internetre, el se tudom már képzelni nélküle az életem. Nemrégen beszéltünk róla, hogy közeleg az idő, mikor felkerekednek az elnyomott szegények és elindulnak az életben maradásért. Mert elfogy az élelmiszerük és a vizük. A háborúk előbbre hozták ezt a népvándorlást. Az a tragikus az egészben, hogy tönkre tesszük ezt az oázist, ahol élünk, ahová csak álmaikban juthatnak el több milliárdan.

– Ki tudja, mi hozza el a Föld végső pusztulását, lehet egy olyan egyszerű ok is, hogy eltűnik az ivóvíz a felszínéről. – kapcsolódott a beszélgetésbe Gergő –A felmelegedés szédítő iramban zajlik, amit nem kell kozmetikázni, hogy ezért meg azért, ki kell nyíltan mondani az igazságot, hogy az emberi tevékenység okozza leginkább. Akkor, amikor tényekről beszélhetünk, a folyók, tavak kiapadásáról, megszűnéséről akkor már szólhatnak a vészkürtök világszerte.

– Szólnak is, hisz már rég elkezdődött ez a folyamat, itt van például a Csád-tó már harminc éve apad egyfolytában, a több százmillió ember vízszükségletét fedező tó ma már csak hírmondója önmagának, hisz eredetileg harmincezer négyzetkilométer volt mára csak kétezer. De haldoklik több hatalmas vízhozamú folyó, mint az Amazonas, a Jangce, a Nílus, az indiai Gangesz. Ezzel egy időben olvadnak a gleccserek a sarkvidéki jégtakarók– helyeselt Zsolt – Elképesztő méreteket öltött a természet elszennyezése, nemcsak a földön a légkörben is. A légkörbe olyan mérgező anyagok jutnak, amik már eső formájában sem kívánatosak a növény és az állatvilág számára, nem nevelnek, éltetnek ezek az esők, inkább pusztítanak. Eljön az idő, hogy minden háború az édesvízért fog folyni.

– Már a mi életünkben is folyik ez a harc, csak nem szalagcím a médiában – reagált Anna, Zsolt szavaira – A fontos dolgok sohasem szalagcímek.

– Neked az Isten adott egy kis földterületet, ami a tiéd, lesz lehetőséged megteremteni rajta mindazt, amiről beszélek, kiváltságos helyzetbe kerültél. Már csak egy hiányzik hozzá, de az nagyon! – húzódott Sára mellé Zalán.

– Miről beszélsz?

– Hogy – hogy miről? Kiről inkább.

– Akkor kiről? – ment bele a játékba Sára.

– Hát rólam! Én hiányzok a képből, a városi csodadoktor – kapta meg a választ azonnal.

– Ne kezd újra, ez nem vicces! Igen, tényleg adott Isten egy földterületet, ami nem az én érdemem. A keresztapám dolgozott érte egy életen át, most csak azért az enyém, mert megörököltem, mert ő így akarta. Nem lett volna tisztességes visszautasítani egy élet munkáját. De azt se tudom, mit kezdjek vele igazából. Már anyám ott van, dalolva ment vidékre a városi panelból. De ő idős, sokan vágynak szépkorban vidékre. De én? Még alig éltem. Tudom, mi megy ott, hajnalba kelnek, napnyugtáig dolgoznak. Ha azt hiszitek móka és kacagás vidéken az élet, akkor el vagytok varázslódva.

– Akkor tényleg nincs semmi keresni valód ott! – szólt rá határozottan Zalán – Az én nagyszüleim is vidéken éltek, gyerekként minden nyaram ott töltöttem náluk. Én pont az ellenkezőjét tapasztaltam, szerettem ott lenni nyaranta. Egyszerű oknál fogva, szabadnak éreztem magam. Igazad van, hajnaltól- napestig dolgoznak, de nem látod, hogy kényszerből. Ami az asztalra került mindig az Isten adta nagymamám szerint, a mező a gombát, az évszakok a zöldséget, gyümölcsöt, a gabonát. Az emberek összejártak, barátkoztak, segítették egymást. Nem szükségszerűen elhagyatott, magányos, aki letelepszik vidéken. Sőt, nagyobb biztonságban van ott, mint itt egy zsúfolt városban. A folyamattól lehet félni inkább, ami jön felénk és nem veszi észre senki, vagy nem is akar tudomást venni róla. Jellemző reakciónkká vált, ha nem veszünk tudomást valamiről, akkor nincs is, és akkor nem is történik meg.

– Mire gondolsz?

– Az önellátásról például, kézzel, lábbal meg akarják akadályozni a visszarendeződést, mert nagy szálka azok szemében, akik az olcsó műanyag kaját akarják lenyomni a torkodon. Mindent megtesznek, hogy ne tudj életben maradni nélkülük. Először korlátozzák a mozgástered, adót vetnek ki mindenre, a fúrt kutakra, a vízellátásra például. Olyan silány vetőmagot dobnak piacra, ami nem hozza a kívánt termést. Globálisan akarják az emberiséget irányítani, amiben nem tűrik el, ha valaki nem áll be a sorba. Mi még nem tartunk itt, de nyugaton azért is büntetnek, ha a farmer esővizet gyűjt, vagy ha az előkertjében termel paradicsomot a családjának. Nézzük meg, hova jutottak? – A gyorsétteremi láncok szedik százezer szám az áldozataikat, elhízott emberek tömegét nevelte ki ez a fogyasztásra épült rendszer, vagy inkább elfogyasztó társadalom. Minél nagyobb haszonnal, ezek tények, mégis tabukként kezeljük a témát.

– De hiszen ez diktatúra! – ámult el Róza.

– Igen, jól fogalmazol, amikor az önellátásodra tett erőfeszítést is megakadályozzák a profit érdekében az a legdurvább diktatúra!

Tisztába kéne lenni egypár fontos dologgal. Például valós tény, hogy túlszaporodtunk. Ez a gigantikus szaporodás egy kiegyensúlyozatlan elosztó rendszerrel párosul. Egyik helyen éhen halnak az emberek, másik helyen tonna szám kerül a kukába az élelem. Összeesküvés elmélet, hogy a föld népességét tudatosan csökkenteni kell. Pedig nálunk is érzékelhető, például a légköri szennyezés, az élelmiszer adalékokkal telenyomott kaják, amik hormonzavarokat idéznek elő többek között. Nem mer lázadni a vényre felírt mérgek ellen senki, pedig a gyógyszerek mellékhatásai úgy szedik az áldozataikat, mint a pestis. Tabu a rákgyógyítás, mert nem is akarják, hogy másként legyen. Mennyi ember halálát okozza? Egyáltalán miért van ennyi rákos? Nézd meg az erdő mező vadállományát, ők is szenvednek az ember által okozott szennyeződéstől, még sincs több rákos egyed köztük. Lehet rajta elmélkedni! Tabu a kemoterápia, a tömény mérgezés, gyógyítás címen. Van, aki meggyógyul tőle, azt mondod? Nem kedvesem, nem gyógyul meg tőle, csak olyan erős a hite és az immunrendszere, hogy túléli. Mondjuk él még öt évet, aztán meghal. Miért hal meg? Mert nem gyógyult meg, ennyit a kemóról. Itt is a profit a király, hatalmas pénz van benne.

– Szerinted mi a megoldás?

– Minél, a rákosoknál? Pszichés betegség, ha a lelked megbetegszik, a test válaszol.

– Nehogy azt állítsd, hogy nincs köze az életvitelnek, a szennyeződésnek a betegséghez csak a léleknek.

– Nem állítom. De a test üzen, hogy változtass, élj másként. Takaríts ki a tudattodból és a testedből minden negatívumot, mindent, ami gátol, ami nem oda való. Élj másként, mert nem jól éltél! Ez a varázsszó. Ne vegyél magadhoz mérgeket, irtsd ki a környezetedből minden életidegent, a légfrissítőt, dezodort, tisztítószereket. Teljesen állj le a cukorfogyasztásról, a fehérlisztről, takaríts kívül belül és legyél pozitív, sétálj a friss levegőn, szeress, egyél tiszta élelmiszert, zöldségeket, gyümölcsöket, és igyál vizet. Látod ezért mondtam neked, hogy a legbiztosabb túlélést ebben a században vidéken lehet biztosítani.

– Szép, amit itt elmondtál, orvos vagy, hiszek neked, de mára megvalósíthatatlan. Nagyon mélyre jutottunk az erdőben – reagált Sára.

– Miért ugyan? Akkor egyed a csipszet, meg a hamburgert, vegyél kínai fokhagymát, amit emberi ürülékkel locsoltak. Te tudod, mit akarsz! – legyintett Zalán – Minden megvalósítható, csak akarni kell, még az egészséges életmód is.

– Nagyon is tudod, miről beszélek. Kiéltük, elszennyeztük az a környezetet ahol élünk. És mindegy, hol élsz, városban vagy falun. A vizünk tele van kémiai anyagokkal, fertőző hulladékokkal. A levegőnk totál szennyezett, a föld kiélt, lepusztult a nagyüzemi termeléstől, ami teljesen szembefordult a természet törvényeivel. A gyümölcsökben, zöldségekben, még a kistermelőtől vásároltakban sincs meg az a vitamin és ásványi anyag, amit elvársz tőle. Tele rakod az asztalod velük, dugig eszed magad, mégis hiánybetegséged lesz, éhes maradsz. Nem biztosítja a szervezetnek az őserőt. Készülök vidékre. Ha lesz módom rá, azon az ötven hold földön szeretnék visszatérni az édenbe. Nem lesz könnyű, de megpróbálok kemikália nélkül termeszteni mindent.

–Te? Befizetek rá! – nevetett fel gúnyosan Róza – Szerintem álomvilágban élsz kisanyám, tudod egyáltalán, miről beszélsz? Te városi vagy és közgazdász, nem értesz semmihez, ami ott vár rád.

– Igen, én. Tudom, hogy nem értek hozzá, majd megtanulom… na, meg nem egyedül akarom megváltani a világot, és még csak tervezgetek, körvonalazódnak bennem a céljaim, talán így értelme lesz a vidéki életemnek. Ki kell találni magam… meg, izgalmas kihívás számomra.

– Nagyon bízol magadba, te tudod mire vagy képes, talán igazad van, egy új szemlélettel normalizálni lehetne mindent – sóhajtott fel Róza.

– Ne hidd el! – legyintett Zsolt – Már semmi se lesz ugyanolyan, mint régen. A bevándorlók millió szám jönnek, mert ez a földrész kincsesbánya. Ahonnan jönnek, romba döntötték az otthonaikat, élhetetlenné vált minden. Azt ripsz-ropsz nem lehet ujjá varázsolni. De a dög nem ott van elásva, nem csak a háborúk sújtotta övezettet kell nézni, hanem az afrikai vidéket, ami már eleve halálra ítélt régió, ha oda mennél közéjük reggeltől estig nyelnéd a könnyed. Még a tiszta vizet se ismerik lassan. Gyarmat országok, kellett az olaj, a nemes fém, ami ott volt, de csak az. Fájdalmas felismerésként éled át, ha rájössz milyen gazdag Afrika mégis csak a vezető réteg ott is, aki dúskál a javakban, a lakosok éhhalálon tengődnek vagy kiszáradnak vízhiánytól. Sírunk, tépjük a szánkat, hogy milyen rossz nekünk a jelen helyzet, menj el Afrikába öregem és rájössz, hogy itt a legszegényebb is király hozzájuk képest.

– Annyira negatívak vagytok– intette le őket Sára.

– Nem menő negatívnak lenni tudom… igazad van, törődj csak a mával és éld ki minden percét, mert a holnap, ha akarod, ha nem, úgyis eljön! – nevetett Zalán – Csak egyre nagyon vigyázz kisbarátnőm!

– Mire, doki?

– Arra, hogy a legfontosabb ki ne maradjon az életedből.

– Jaj, mond már ki, mire gondolsz? – követelte Sára.

– Mint orvos mondom és ez nagyon komoly…

– Mondjad már!

– Hogy mindig érezd, hogy szeretnek…

– Na, gondolhattam volna!

– Pedig halál komolyan mondtam, aki szeretet nélkül él az lebetegszik, végül halott ember lesz belőle… egy rossz szagú hulla.

Szólj hozzá!