-Tudod, hogy nekem ott van Jack.
-Nem a szerelmedet akarom – mosolygott Igor, bár legbelül nem így gondolta.
-Akkor kutassuk tovább, hogy mire vagy még képes. Próbáljuk ki a teleportálást. – Előrehajolt, és megérintette Karen kezét. -Csak koncentrálj a temető kapujára. – Karen mély levegőt vett, majd behunyta a szemét. Ahogy kinyitotta, már a temető kapujában álltak. Igor elégedetten bólintott. – Remek!.
Karen érezte, ahogy egy hideg fuvallat körülöleli, és hirtelen látomások töltötték el az elméjét. Szembesült múltjának legmélyebb titkaival, a veszteségeivel és a félelmeivel, de valahogy, mélyen belül, talált egy erőt, hogy szembenézzen velük.
Ahogy a látomások elhalványultak, Karen térdre esett, de erősebbnek érezte magát, mint valaha. Igor elégedetten nézett rá. Most már érted, hogy mi tesz engem erőssé? A valódi hatalom a belső erőből fakad, a legmélyebb félelmeink és titkaink
irányításából.
-Mennem kell! Jack most fordult be az utcámba. Karennak fel sem tűnt az újabb képessége, a következő pillanatban már a zuhany alatt állt. Miután végzett, kinézett az ablakon. Jack még az autójában telefonált, Igor pedig a fa tövéből bámult most is felfelé. Karen leült a zongorához. Ujjai könnyedén siklottak végig a billentyűkön. Az első hangok halkan csendültek fel, majd fokozatosan egyre erőteljesebbek lettek. Lehunyta a szemét, miközben játszott, és hagyta, hogy a zene vezesse őt. Minden egyes akkorddal egyre mélyebbre merült a saját lelke mélységeibe. A dallam egyszerre volt sötét és gyönyörű, mintha a félelem és a remény szövődött volna össze egy tökéletes harmóniában. Félelem, mert most döbbent rá, hogy ma éjjel nem oltotta a szomját, Jack pedig belépett az ajtón…
