Karen hírtelen elkapta Igor karját-Temető. súgta halkan a srác fülébe.
Ahogy ott termettek Igor zaklatott állapotában elkapta a nő nyakát.
– Mit tettél?! Most engem is bajba sodortál!
-Ereszd el a nyakam és találjuk ki, hogyan mászunk ki ebből, de előbb tégy magadévá! – suttogta a férfi fülébe. Hangja rekedtes és sürgető volt. Vágyott Igor érintésére, az édes fájdalomra, amit csak ő adhatott neki
Igor nem habozott. Karent egy közeli sírkőnek döntötte, testük összeolvadt a sötétségben. A temető hűvös földje és a hideg sírkövek éles kontrasztot adtak a testük forróságának. Mozdulataik vadak és szenvedélyesek voltak, minden egyes érintésük és csókjuk egyre mélyebbre hajszolta őket.
A temető csendjét csak a vámpírok szenvedélyes együttléte törte meg. Az éjszaka sötétje körülölelte őket, mintha maga az árnyék is szemtanúja akarna lenni ennek a vad, természetfeletti egyesülésnek. Végül, mikor az éjszaka már majdnem a végéhez ért, testük és lelkük is kielégülten roskadt egymás karjaiba.
– Beszélek apámmal. -tőrte meg Igor a csendet. A következő pillanatban Karen már egyedül sétált ki a temetőből.
Egy sikátor felé vette az irányt…
