3. rész
VI. A LÁNYOK TERVEZNEK…
– Már csak pár hét az érettségiig, Rózám. Tervezitek, hogy összeházasodtok? Mert, ha igen, rendezhetnénk egy dupla esküvőt! Na, mit szólsz hozzá?
– Ez egy zseniális ötlet, függetlenül attól, hogy neked, vagy Tamásnak jutott eszébe, én is jó ötletnek tartom, de ismered a Péteremet: neki elvei vannak…
– Én azt hittem, szeret téged…
– Nem erről van szó, Rózsám: feltételezem, az eddig eltelt évek során azért megismerted a kedvesemet. Tudod jól, hogy ő egy vezéregyéniség, egy igazi kos, nehezen viseli el, hogy nem ő találja fel naponta az okosságokat, s ha én próbálnám feldobni ezt a lehetőséget, azonnal ugrana: neki senki se mondja meg, mit csináljon, ő tudja, mitől döglik a légy, meg amúgy is nem a papír a fontos, hanem az érzelem. Mindenesetre nálam bejött ez az ötlet, és annyira jó lenne, ha ő is rábólintana a kérdésre. De forszírozni nem fogom, mert ha az ember erőlteti a témát, annál rosszabb.
Nekem – természetesen –, megnyugtató lenne, ha tanúk előtt nyomatékosítaná ki akaratát, de siettetni nem fogom a dolgokat. Megpendítem neki, hogy ti egybe keltek, aztán vagy veszi a lapot, vagy nem. Félek, hogy az utóbbi eset forogna fent, ezért inkább az lenne a járhatóbb út, hogy kérd meg a Tomidat, ő szóljon Petimnek, mintha az ő fejéből pattant volna ki az isteni szikra. Tőle jobban elviseli az ötleteket, de én tuti nem fogom megpendíteni neki. Tudod, jobb a békesség…
– Rendben, drágám, majd hívlak, ha elrendeztem ezt a kérdést! Addig is pussz, mentem!
– Szia, légy jó!
VII. A NAGY ÖTLET
– Van egy ötletem, Rozikám!
– Hallgatlak Petikém!
– Mi lenne, ha összeházasodnánk?
– Hmmm! Nem is tudom…
– Most szórakozol, Tündérkém? Tudom, hogy nincs nagyobb vágyad, mint a mielőbbi férjhez meneteled. Hogyhogy nem ugrassz a nyakamba örömödben?
– Ja, hogy ez most egy lánykérés lett volna?…
– Nem, ez csak egy téma felvetés volt, és ha igent mondanál, a lánykérést a maga szabályai szerint idejében meg fogom ejteni.
– Nézd Petikém! Hazudnék, ha azt mondanám, nem örülök ennek a komoly téma-felvetésnek, de nem értem, hogy–hogy ilyen ripsz-ropsz szántad el magad, amikor a múlt héten még teljesen másképp nyilatkoztál a házasság intézménye ellen…
– Tehát nem örülsz, hogy magasabb szintre szeretném emelni a kapcsolatunkat?
– Jaj, Peti! Persze, hogy örülök, de nem arról volt szó, hogy majd a suli befejezése után térünk vissza erre a kérdésre?
– Te most szándékosan húzod az agyamat? Eddig annyira házasság-párti voltál, hogy az, hihetetlen, most pedig, hogy a házasság kötésünk ötletét vetettem fel, visszakozol?
– Igen, ez érthetetlennek tűnik, de visszakérdezek: ugyanez az esküvőnk nem lenne jobb majd az iskoláink befejezése után? Amikor egyértelművé válna, hogy kitartottunk egymás mellett, és csakis együtt képzeljük el a jövőnket!?
– Nézd Rozi Tündérem! Amit mondtál, az úgy igaz, ahogy van, de sokféle igazság van a világon…
– Éspedig?
– Nekem megnyugvást jelentene, ha tudnám, van egy aranyos kis feleségem, aki vár rám, akiért érdemes hajnalokig tanulnom, aki miatt nem mennék el bulizni a többi egyetemistával, akivel az diákévek alatt kikristályosodna, a hogyan tovább kérdése…
– Rendben, Szívem, meggyőztél. Te vagy a férfi, legyen belátásod szerint. Döntsd el, hol, mikor keljünk egybe, szervezz meg mindent, és én engedelmesen fogom követni útmutatásodat…
– Na, várj csak! Most van június, mit szólnál, ha augusztus közepén kelnénk egybe, s utána elmennénk egy rövid nászútra? Azután pedig felkészülnénk a több éves iskolai-kollégiumi életre…
– Rendben, Péter, legyen úgy! De ez az elhatározásod most tuti komoly?
– Mint a vakbélgyulladás! De miért kérded?
– Hogy nehogy fölöslegesen izgassam fel anyát. Tudod, milyen érzékeny? Bele is halna, ha kiderülne, csak hülyéskedtél…
– Értelek. Nos, akkor a hétvégén nálatok meg fogom kérni a kezedet! Úgy készülj tehát!
– Rendben! Te meg arra készülj, hogy az ünnepi ebéd után moziba megyünk, este pedig nálam alhatsz!
– Na, erre nem is számítottam, akkor még ma beszélek a Tamással, aztán felhívlak az esküvő napja végett!
– Petikém! Mi közünk nekünk Tamáshoz? Már nehogy ő határozza meg a mi egybekelésünk napját! Azt hittem, neked elveid vannak!…
– Gondoltam Tündérem, ha neked is megfelelne, Tomiékkal közösen rendezhetnénk meg az esküvőnket. Na, mit szólsz, milyen zseniális ötlet?…
– Érdekes felvetés, izgalmas gondolat, de vajon a násznép befér-e majd a házasságkötő terembe? És lesz elég taxi, ha szükséges lenne? Jaj, de hirtelen jött ez az ötlet, fel sem tudom fogni, hogy ez a nagyszerű ötlet tőled származna!
– Nem fogok hazudni, a Tomi találta ki, és a Rózsi rábólintott az elgondolására. Nekem is tetszik ez az elképzelés, még, ha nem is az én szürke-állományomban kristályosodott ki…
– Rendben, akkor én viszont a Rózsival egyeztetek menyasszonyi ruhapróba idejét illetően. És most adok egy nagy puszit arra az okos fejedre, és szaladok haza a nagy hírrel! Puszi Petikém!
– Szia Szívem!
VIII. RUHAPRÓBÁN
– Szeretettel köszöntöm Önöket hölgyeim! – fogadta a szalon vezetőnője a két barátnőt. – Tegnap jött húsz újabb modellünk. Biztos vagyok benne, hogy találnak ízlésüknek megfelelőt. Ha tudnék segíteni a választásban, ajánlhatom hölgyeim a…
– Köszönjük szépen, megoldjuk, az egész napot erre szántuk. Természetesen, ha tanácstalanná válnánk, kérni fogjuk a segítségét, viszont sokkal szórakoztatóbb magunknak kikeresni a legszebbet, legjobbat – mondta Rózsi, majd hozzátette: – De ugye, fazonra igazítják, ha csupán 1-2 centi a difi, hogy tökéletesen passzoljon?
– Akár az egész ruhát átszabjuk drága asszonyom, s mindezt felár nélkül! Nekünk csak az számít, hogy a vevő elégedetten távozzon tőlünk, és jó hírünket vigye a városban…
– Ne haragudjon, hozott anyagot is átalakítanak? – kérdezte kissé félve Rozi.
– Természetesen! Azért, mert éppen most nem óhajtana vásárolni a mi kollekciónkból, még nem jelenti, nem jelentheti azt, hogy ne látogasson be hozzánk legközelebb is. Az átalakítást azonban némi felárral tudjuk csak vállalni, de ez ugye, érthető asszonyom?
– Persze, nincs is ezzel gond! De akkor, ha magunkra hagyna kedves hölgyem, hadd merüljünk el a ruhaköltemények sokadalmában – tette hozzá kissé pátoszosan.
– Jó próbát, kellemes időtöltést kívánunk Önöknek, s ha egy kávéra, vagy üdítőre vágynának, a konyha-sarokban nyugodtan szolgálják ki magukat!
– Köszönjük! – mondták mindketten egyszerre, és az első fogas-sorhoz léptek. Rózsa szólalt meg először:
– Mondd meg igaz hitedre Rozikám, melyik ruha illene hozzám? Annyiféle van ebben a szalonban, hogy csak kapkodom a fejemet!
– Hát, Rózsám, valóban nehéz a választás, de azért vannak az eladók, hogy ajánljanak valamit, az ő ízlésük, és a sokévi tapasztalatuk…
– Hagyd el ez a hülye dumát Drágám! A füleden ültél, amikor elhárítottam a főnöknő segítségét? Nagyon jól tudod, hogy ők a legdrágábbat akarják velem megvetetni, de én nem lopom a pénzt! És Tomi sem! Még akkor sem, ha a pénz nagyobb része apjától származik. Te vagy annyira barátnő, hogy őszintén megmondd, mi állna nekem jó, és miben néznék ki bazári majomként… Mit szólnál ehhez a tüll-csodához?
– Szép. De nem javaslom! Mivel túl széles, kiemelné a popsidat. Valami szerényebbet tudnék elgondolni neked.
– Na, ne már! Életemben csupán egyszer szeretnék férjhez menni, mit sajnálod tőlem ezt a tüllt? A „csodát”, ahogyan te fogalmaztad meg oly találóan…
– Nézd Rózsa drágám! Azt veszed meg, amelyiket akarod, nekem semmi közöm hozzá. Ráadásul az árjegyzéket sem kell nézned, a vágyadnak tehát nem szabhat határt holmi piszkos-mocskos anyagi. De most azért hívtál el, mert a véleményemre vagy kíváncsi, vagy nélkülem is ki tudod választani a neked legelőnytelenebbül állót. Akkor viszont pá drágám, már itt sem vagyok!
– De te mondtad, hogy csodálatos ez a tüll…
– Igen, de ha óhajtod, hozzáteszem: nem mindenkin! Ne feledd: ez a sokrétegű anyag kiemeli a farod nagyságát, ami amúgy sem kicsi. Vagy megveszed ezt a tízen-húsz rétegű tüllt, vagy egy fele ilyen vastagot, amin szépen átlátni a bugyidig. Tessék, válassz!
– Azt hiszem, igazad van… Akkor mit szólnál, ehhez a halvány-rózsaszín, gépi hímzett ruhához?
– Ez még rosszabb, mint az előző választásod!
– Mert?
– Nézd! Először is: az első menyegződön lehetőség szerint fehéret válassz, de ha neked feltétlenül színes kell, akkor se ezt a szerencsétlen bugyi-rózsaszínt! Hányni tudnék tőle!
– Hmmm! Azt hiszem, megint igazad van, nézelődök egy kicsit, addig te is válassz magadnak valamit!
– Én az édesanyám menyasszonyi ruhájában fogok megesküdni…
– Ezt most nem mondod komolyan?
– Miért? Mi kifogásod van ellene?
– Nem is tudom, hogy fogalmazzam meg, hogy meg ne sértselek…
– Ne köntörfalazz, egy barátnőtől az ember elvárhatja, hogy őszintén szóljon! Nos, mi a bibi?
– Már ne is haragudj Drágám, de ennyire csórók vagytok? Egy nyamvadt ruhára sem telik? Neked például, kimondottan jól állna az a tüll-csoda, ami amúgy nem is túl drága!…
– Rózsám! Ez nem pénz, hanem felfogás kérdése. Anyukám megtisztelt azzal, hogy felajánlotta a volt menyasszonyi ruháját, én pedig szeretem őt annyira, hogy nem mondtam nemet kívánságának.
– De minek felvenni egy régi göncöt, amikor itt százával akadnak annál szebbek, modernebb anyagokból, és divatosabb szabásokkal.
– Ej, Rózsám, mindig csak az a rohadt pénz, a flancolás, és a mindenáron való feltűnési viszketegség! Ha valami jó volt húsz évvel ezelőtt, és nem rágta szét a moly, miért ne lehetne azt ma is használni? Csak azért, mert vannak újabbak?
– Igen, azért! Ha mindenki ilyen ósdi felfogással gondolkodna, nem lenne divat, bezárhatnának a tervező irodák, nem kellene újabb anyagokat kikísérletezni, megszőni, kiszabni, elszállítani, eladni, divatbemutatókat rendezni, satöbbi. Százezrek mehetnének az utcára! De nekem mindegy! Mutasd, hogy néz ki az a két évtizedes „csoda?”
– Várj, mindjárt kiveszem a táskámból… Tessék! Ugye, hogy szép?
– Ez? Neked ízlés-ficamod van? Ez, a hímzett, elsárgult, nehéz, vastag anyagból készült borzadmány? Na, ne röhögtesd ki magad!
– Látom, még mindig nem érted! Ez nem elsárgult anyag, hanem ekrü. Gyengébbek kedvéért pezsgő –, tőrt-fehér –, vagy tojáshéj-fehér színű. És már csak azért is ebben a ruhában óhajtok esküdni, mert édesanyám, – akire nagyon is hasonlítok –, bizonyára a saját, fiatalkori esküvőjét fogja általam újra átélni. Miért ne tegyem meg neki ezt a szívességet, ha nemcsak egy centembe sem kerül, de még komoly pénzt is meg tudok spórolni… Megyek is a próba-fülkébe, felpróbálom, hátha jó rám.
– Na, hogy áll? Mintha mellben kicsit szűk lenne, ugye?
– Legalább keményebb mellűnek látszol. Én biztosan nem engednék ki az anyagból, de te tudod…
– Igen… Azt hiszem, fontos a kényelem, hogy ne szorítson órákon keresztül. Szólok is a tulajnőnek, az a pár garas nem fog a földhöz vágni. Közben sikerült valamit találnod?
– Igen! Mit szólsz ehhez az égszínkék, fodros tüneményhez?
– A színe kellemes, az anyaga lágy, jó megérinteni, de nekem a szabásával van némi fenntartásom…
– Miért?
– Próbáld csak fel! Ha nem buggyannak ki a melleid, vedd meg, de nekem ez a hatalmas dekoltázs zavaró. Nem kell megmutogatnod a kebel-csodádat mindenkinek! Különösen nem egy ilyen, meghitt ünnepi alkalomkor…
– Te most ugye, irigykedsz?
– Én? Már miért is tenném! De ha nem hiszed, próbáld fel, és ha nagyjából passzol rád, fizesd ki! Ha te jól érzed magad benne, nekem mindegy, ha át kell alakíttatni, hagyd itt, aztán majd érte jövünk! Még, hogy én irigy lennék rád!… Te meg vagy húzatva! Na, menj és ugorj bele!
– Na, ugye, hogy csodálatos?
– Ja. És át sem kell alakítani. Csak a menyasszonytánc hevületében el ne hagyd a kieső melleidet!
– Hehe! Most halálra röhögtem magam! Tőlem akár mehetünk is!
Winczheim Tibor novelláskötetei E-könyv formátumban megvásárolhatók a webáruházunkban!
Csak 490.-ft/kötet!