XIII. AZ ÚJRA TERVEZÉS
– Halló! Róza, te vagy? Itt Rózsa barátnőd. Mikor érnétek rá? Összefuthatnánk egy ebédre… Nos?
– Hú, de fel vagy dobva! Mi történt?
– Majd mindent elmondok, a telefonszámlám így is sok! Mit szólnál, ha most szombaton találkoznánk dél tájban abban a külvárosi vendéglőben, ahol először jöttünk össze négyesben?
– Ahol Tamás húzatta a cigányokkal?
– Aha.
– Várj, mindjárt megnézem, ügyel-e a doktor uram! Iiiigen, rendben, szabad lesz. De mielőtt letennéd a kagylót, annyit azért árulj el: csak nem Tamás van a meghívás mögött?
– De! Na, szia!
XIV. A NAGY HÍR
– Nem fogod elhinni, ki hívott fel! – mondta férjének Róza, mielőtt még felakasztotta volna a dzsekijét az előszoba fogasukra.
– Most találgassak, vagy elmondod?
– Képzeld, a Rózsi!
– Furcsa…
– Miért?
– Mert évekig nem lehetett elérni őt telefonon. Az albérletének címét sosem említette, az e-mail-jét nem adta meg, hogy-hogy most hirtelen felbukkant?
– Te nem is örülsz annak, hogy megvan, él, és keresi az újbóli kapcsolatot velünk?
– Őszinte legyek? Amilyen lelki állapotban volt az utolsó találkozásunkkor, én tutira vettem, hogy azóta, már rég felkötötte magát. Vagy a Dunának ment…
– Jaj, ne beszélj zöldségeket! Lényeg, hogy szombatra ne csinálj programot, mert megyünk a kisvendéglőbe, Budára.
– Ahonnan olyan jól látszanak a főváros unalmasan szürke paneljai?
– Aha!
– De miért éppen ott? Csak nem megint Tamás?…
– De!
– Hát, ez a csaj nem százas, Kis Szívem! Hagyja magát általa megalázni, megveretni, és néhány év múlva szent a béke?
– Bizonyára azt gondolja Rózsa, hogy jobb a rosszal, mert rosszabb a rossz nélkül.
– Lehet. De akkor sincs ki mind a négy kereke!
– Vagy Tamásnak megszólalt a lelkiismerete: végre felfogta, hogy miatta lett szerencsétlen a volt szerelme, csakis ő miatta lett meddő, és ő miatta lett földön futó. Ha csak egy csöppnyi jóérzés szorult belé, megtette ezt a lépést!
– Szerintem kutyából nem lesz sohasem szalonna, de ha így történt, örülök Rózsa szerencséjének, ha ezt egyáltalán annak lehet nevezni!
– Hogy-hogy?
– Nézd! Milyen élet az, amikor naponta találkozik ezzel a két lábon járó szemétládával? Aki minden bajának okozója? Te meg tudnál bocsátani, ha én ennyire aljas módon kiszúrtam volna veled?
– Én nem, de őt meg kell értenem: ha valaki magányos, ha valakinek a szülei, barátai elfordulnak tőle, ha valakinek ennyire reménytelen az élet-kilátása, lehet, hogy teljesen másként gondolkodik, mint azok, akiknek ilyen gondjuk nincs. Nincs kizárva, hogy Tamás megjavult. Nem nagyon hiszek ebben a teóriában, de nem szabad kizárni. Márpedig, ha így lenne, egy csendes vegetálás ebben a kapcsolatban még mindig jobb, mint a magányos szegénykedés…
– Igen, azt hiszem, igazad lehet. Amúgy sem szerencsés más feje felett pálcát törni akkor, amikor mi sosem tapasztaltuk meg ezt a fajta életet. Csak sejthetünk valamit, de bizonyosak semmiben sem lehetünk! Viszont, majd szombaton kiderül. Egyet azonban megígérhetek: te nyakába ugorhatsz Rózsának, összepuszilhatod, de én nemcsak hogy kezet sem óhajtok fogni ezzel a senkiházival, de megmondom neki a magamét!
– Ha úgy gondolod… Nekem semmi kifogásom ellene! Én pedig rákérdezek Rózánál, szeretne-e a továbbiakban is keresztanyja lenni a kis Lillánknak, mert ha nem, felkérünk mást! Tehát szombaton, délben… Érdekes lesz újra látni Tamást…
XV. AZ ÚJRA TALÁLKOZÁS
Már fél tizenkettőkor kint ültek a kerthelyiségben, és kíváncsian lesték, milyen kocsival fog megérkezni Tamás.
Aztán elmúlt a megbeszélt idő.
– Biztosan össze kell dobnia még egy autót, vagy csúszik az előző összeszerelése – adott hangot elképzelésének Péter.
– Vagy Rózsa nem találja a napszemüvegét – poénkodott Róza.
– Á, ha megint elverte volna, nem merne a szemünkbe nézni! Inkább azon a véleményen vagyok, hogy nagyon szép szeretne lenni, ezért még csinosítgatja magát. Lehet, hogy festi a haját, vagy lakkozza a körmeit…
Ekkor látták meg Rózsát. A buszmegálló felől jött. Balján egy idősebb férfivel, jobbján egy három év körüli kislánnyal.
– Biztosan bébi csőszködéssel foglalkozik, az meg az apja – mondta gyorsan Péter, mielőtt felértek volna a teraszra vezető lépcsőn. Felálltak. Péter kinyújtott kézzel fogadta a férfit: – Váradi Péter vagyok, de szólíts egyszerűen Péternek, vagy Petinek, ahogy neked tetszik. A férfi is bemutatkozott: egy kimondhatatlanul hosszú és nyelvtörő német nevet mondott, amit azonnal meg sem tudott jegyezni, de a keresztneve Tamás volt…
A nők összeölelkeztek.
– Látom, most leesett az állatok! – örvendezett Rózsi, miközben felemelte a kislányt a székre. Szelíd, szép arcú, világosbarna, hosszú hajú, de kissé nagy, elálló fülekkel rendelkező, jobb szemére erősen bandzsító gyermek volt. Megszeppenve ült a helyén.
– Ne haragudjatok, hogy teljesen kizártam mindent, és mindenkit az életemből, de annyira össze voltam zavarodva, hogy nem volt kedvem senkivel sem találkozni. Gondoltam, előbb rendbe teszem az életemet, és, ha már újra sínen vagyok, ismét felveszem veletek a kapcsolatot. Egy teljes évembe tellett, míg találtam egy megbízható, rend – és családszerető, egyszerű, de szorgalmas férfit. Egy kétkezi munkást, egy kőművest, akinek – remélhetőleg –, mindig lesz munkája, aki megbecsül engem, és a gyerekünket. Nem egy Adonisz, de nem is kellene olyan, hiszen a nők elég alattomosak, és agyafúrtak ahhoz, hogy hamar eloroznák tőlem. Egy szerény, délpesti kis családi házban éldegélünk, ahol van hely bőven ahhoz, hogy a kis Adrienünk ott rohangáljon, homokozzon, hintázzon…
– Na, de Rózsám! Nem azt mondtad, hogy…
– Tudom, mit mondtam, és nem is hazudtam nektek. A kislányt gyermekotthonból vettük ki, miután összeházasodtunk. Ennek már egy éve…
– Gondolom, nem ő volt az egyetlen az otthonban, ugye?
– Sajnos, nagyon sokan voltak egybe zsúfolva. Nem is értem, hogy hagyhatják el anyukák a gyermekeiket? Mert nem mindegyikük árva, sőt! De úgy látszik, egyeseknek nyűg a kis élet, nélkülük könnyebben pasizhatnak, vagy annyira rossz anyagi körülmények között élnek, hogy a saját magukat sem tudják ellátni… De ezt miért kérdezted?
– Tudom, hogy ízlések, és pofonok között nagy különbség van, de miért éppen erre a – már megbocsáss! – lapátfülű, és bandzsa kislányra esett a választásotok?
Ekkor szólalt meg először a másik Tamás:
– Tudjátok, miután Rózsa őszintén elmondta, mennyire szeretne gyereket, de nem lehet neki, az én gyerekeim meg már kirepültek a házból, nejem meg elhunyt, nem láttam semmi kivetni valót abban, hogy egybekelésünk után adoptáljunk egy picit. Csupán néhány utcára van tőlünk ez az intézmény, gyakran sétáltunk arra, és nézegettük a picinyeket. Persze, hogy volt közöttük kis rosszcsont, élénk, minden lében kanalak, hajas-babák, mindenféle. Játszottak, vagy csintalankodtak mind, ahányszor arra jártunk. Csak ez a pici volt bent a rácsos ágyában egyedül, és nézett mindig a kerítés irányába, mintha várna valakit. Meg voltunk győződve róla, hogy a szüleire vár, akik nagy ritkán meglátogatják… Nos, egyszer, ahogy szemlélődünk, ez a csöppség egyszer csak felénk nyújtotta a két kezét. Szólni nem szólt, de mindkét kezével, mintha csak meg szeretne fogni minket, úgy hajlította be. Igen, ő ránk várt, s nekünk teljesen mindegy volt, mekkora a füle, az volt a fontos, hogy mekkora a szíve. Sajnos, nagyon vissza van maradva szellemileg, még most is alig-alig beszél, de sok mindent megért, és nagyon hálás minden emberi megnyilvánulásért. Amúgy van gyógyszemüvege, amivel a szemtengely–ferdülését javítani lehet, de a nagy izgalomban otthon felejtettük, ő meg nem szólt. Azt hiszem, jól érzi magát velünk, és mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy boldog ember váljék belőle.
– Akkor most már értem, miért hívtál ide minket Rózsi: ez a Tamás éles ellentéte a volt Tamásodnak. De ezt nemcsak az anyagi, hanem elsősorban a lelkiekben meglévő különbségeket jelenti. Minden szónál ékesebben szól az a tény, hogy megtaláltad a boldogságodat egy tisztességes, egyszerű ember mellett, aki nem hajszolja a pénzt, nem visz világkörüli útra, de még csak ékszerekkel sem halmoz el. Viszont van szíve, van lelke, és egyenrangú társként, biztonságban érzed magad mellette. Aki mellett – még, ha nem is szülhettél –, anya lehetsz. Megtaláltad azt, amit a másik Tamás mellett nem, a boldogságodat… Azt hiszem, kérhetjük az étlapot!
Winczheim Tibor novelláskötetei E-könyv formátumban megvásárolhatók a webáruházunkban!
Csak 490.-ft/kötet!