Másnap reggelre megállt a havazás. Mikor kiléptek a tornác ajtaján a hajnal csikorgó faggyal köszönt rájuk. A fagyos hó ropogott a lábuk alatt. Az áttetsző hóval fedett tájban minden összemosódott, nem voltak színek, minden fehérben pompázott. Mintha Isten lefertőtlenítette volna a sok mocsoktól a világot, a levegő frissen karcolta a tüdöjüket levegővételkor.
János már bent dolgozott az istállóban, aminek a résnyire nyitott ajtaján gomolygott kifelé a meleg pára. Terka mama sietve ment utánuk, kezében az elmaradhatatlan méregerős vitriollal, ahogy János hívta az egyéves kisüstit.
– Kell ez reggel. Nyáron is, télen is. Kiűzi a bajt, de csak éhenre, meg csak annyit, ami kell! – magyarázta el Sárának az öregasszony, nehogy félre értse a szokásaikat.
A Nap erőlködött a horizonton, először csak kinyújtózkodott, végig tapogatta fénykarjával a tájat, tolta maga előtt a hajnali szürkületet. A megfagyott hótakaró mintha ezüstporral hintették volna be, szemvakítóan sziporkázni kezdett.
– Gyönyörűséges! – nézte csodálattal Sára.
– Szép, szép. Csak veszélyes a vastag fagyott hó. Befullad a vetés alatta – mondta János, mert ő is megállt a dologban egy pillanatra –, veszélyes a madarakra, a vadon élő állatokra is, ha sokáig kitart a hideg. Elpusztulnak, a hó eltakarja az eleséget előlük.
Sára, ahogy nézelődött, valami zavarót látott, valamit, ami nem odavaló, de nem jött rá, hogy mi az, mi nem illett abba a ragyogó világba. Már majdnem végeztek, mikor megjelent Flóri. Vidáman ment egyenesen a lóistállóba. Mióta ott voltak, óránként halaszthatatlan dolga akadt a lovak körül. Sára az első nap meg is ijedt, mikor a keresésére indult, és Flórit a csődör előtti jászol szélén találta. A csődört Csillagnak hívták, és már Sára is jól ismerte a ló kiszámíthatatlan természetét.
– Szépen, nyugodtan gyere le onnan… – súgta ijedten a gyerek felé, de Flóri csak mosolygott ahogy lecsúszott a jászol széléről, közben bizalmasan megkapaszkodott Csillag nyakában. A ló mintha semmi se történt volna, felpillantott mélybarna szemeivel, ropogtatta a tovább a szénát.
– Nem félsz tőle? Néha nagyon gonosz ez a ló – ámult el Sára.
– Már összehaverkodtunk. Ne féljen Sára néni, nem bánt engem Csillag, meg a másik se – mondta nagyvonalúan Flóri.
Sára most is utána nézett az istállóajtóban eltűnő gyereknek.
– Furcsa, hogy tűri a ló, nem ideges rá egy cseppet sem.
– Megérzi a jószág, kivel van dolga, a gyerek meg olyan, mint a suttogó, ért hozzá, nem kell aggódni. A fiú is jön végleg a gazdaságba? – kérdezte váratlanul János.
– Én csak… nem tudom mi tévő legyek, őszintén. Flórit és Zitát csak a két kislány kedvéért hoztam ide, hogy ne odabent karácsonyozzanak az Intézetben. Lehet, hogy nem jó ötlet volt részemről.
– Ugyan miért? Szép dolgot művelt vele.
– Tudom. Mégis, mintha… szóval, az az érzésem, többet várnak el tőlem, mint ez a pár nap. Csalódást fogok nekik okozni.
– Hát ne okozzon! – válaszolt kurtán a férfi – Amúgy hírét vittem, hogy új gazdája lesz a Pálos tanyának. A Jegyző is tuggya mán, meg a falugazdász is. A’ meg azt mondta, hamar keresse, mert jó pályázat van tanyafejlesztéshe. Mondtam én neki, hogy az új gazdanő diplomás. De ő csak elnevette, azt monta akkor is kell a segítség, a természethe nem elég a diploma.
– Köszönöm János, bizony kell, mivel én nem agrárvégzettségű vagyok.
– Meg vóna még egy…
– Micsoda? – mosolygott Sára.
– Az öreg Ferus, a faluvégiről… kertészkedik, de mindent másként, régiesen. Összehozom vele is, mert mondta, hogy érdeklik a régi szokások.
– Azt hiszem nem lesz itt semmi baj, ha ennyi segítségem lesz! – nézett örömmel János felé Sára.
A baromfiól felől mérgelődve jött elő Terka mama.
– Nem értem én ezeket az aprójószágokat! Mikor a legjobban kéne, akkor nem tojnak. Szégyenre venni kell tojást!
Sára nevetve figyelte a zsémbelődő keresztanyját, és ahogy nézett feléje, rádöbbent, mi is váltotta ki benne azt a furcsa érzést, jóval előbb.
– Nézd keresztanyu, a túloldalon a Sanyó tanyájában füstöl a kémény!
– Ugyan ki a fene van ott, nem tudok róla, hogy új gazdája lenne – állt melléjük János, és mindhárman arra fordulva nézték az egyre erőteljesebb füstcsíkot.
– Hogy kik vannak az elhagyott tanyában, csak úgy tudnánk meg, ha szétnéznénk egy kicsit, másként nem. Karácsony van, nincsenek hivatalok – mondta aggodalmas hangon János.
– Menjünk át lovasszánnal. Köszöntsük az új szomszédokat! – lelkesedett Sára.
– Ki tudja milyen haramia banda fészkelte be magát, nem stimmel itt valami – komolyodott el a falubéli – lehet, hogy vándorcigányok, vagy azok, akiket keresnek az utóbbi időben, határátlépők. Hallottam, hogy szétszéledtek, nem találják őket. Meggondolandó csak úgy odamenni. Szólok az őrsre, kijön a Vendel gyerek, az ő dolga az ilyen eset, nem a miénk. Vele majd átszánkózhatunk.
– Hívja akkor, pár nap múlva indulunk vissza a városba, nem akarom bizonytalanságba itt hagyni anyámékat.
János elővette a mobiltelefonját és hazatelefonált az asszonyának.
– Julis, keresd ki a rendőrőrs telefonszámát. Sürgős eset! Füstöl túlan Sanyó tanyájában a kémény. Befészkelte valaki magát oda. Itt maradok, míg megjön a Vendel gyerek, meg azon túl is, ha szükség lesz rám.
Ezután ment mindenki a dolga után, sietősebbre véve, mert hideg is volt meg az elbeszélgetett időt be kellett hozniuk. Igyekeztek, hogy minél előbb be tudjanak menni a melegre. Egy óra se telt el, mikor befordult a ház elé a rendőrautó. Nem egy, hanem két rendőr szállt ki belőle. Az egyik fiatal huszonéves rendőr, fázósan topogott az autó mellett. A másik negyven év körüli, zömök testalkatú volt, mikor meglátta Jánost sietett feléje.
– Mi az a nagyon sürgős eset János bá’?
– Ott ni, nézzed! – mutatta János, miután lekezeltek – Odaát a meghótt Sanyó tanyájába valaki befészkelte magát. Pipál a kémény.
A rendőr nézett a kinyújtott kar irányába, ő is meglátta a füstöt.
– Mingyá befogok a szán elé, aztán mehetünk is! Autóval oda nem lehet eljutni, nincs takarított út – figyelmeztette meg őket és indult a lóistálló felé.
Flóri szívvel lélekkel segédkezett. Földöntúli boldogság volt számára, mikor a felhámozott Csillagot ő vezethette ki a kanca után, hogy János a szán elé fogja. Ment volna ő is, de lebeszélték.
– Ahova megyünk, oda gyerek nem való, ki tudja, kikkel hoz bennünket össze a sors – magyarázta meg neki a falubeli.