Konszolidáció – avagy
Drága Aranyos Macika
„Több is veszett Paksnál”
(Ősz Ferenc: Archimedes a Rubrikán)
Eltelt két hét, amiből sok időt töltött új ismerősei társaságában, valamelyest igyekezett alkalmazkodni az intézmény rendjéhez, és részt venni kötelező terápiás foglalkozásain. Állapota javulására való tekintettel kapott egy nap plusz egy éjszakás kimenőt, amelynek időpontját titokban előre egyeztette Annával és Mariannal. Külön–külön távoztak a szanatóriumból, és egy presszóban találkoztak, majd hármasban felmentek Anna szüleinek lakására. Anna szülei hosszabb ideig távol voltak. Bálint mindkét lánynak csapta a szelet, így amikor az éjszakára készülődve megvetettek két ágyat kénytelen volt dönteni. Nehézségét az okozta, hogy Anna volt barna szemű és sötétebb barna hajú, viszont Mariann – búzavirág–kék szemeivel – könnyebb zsákmánynak tűnt. Mariannt választotta – illetve egyelőre csak azt az ágyat, amelyben ő akart aludni – hiszen eddig még hozzá sem értek egymáshoz. Egy szó nem sok – annyi sem hangzott el, miközben Bálint bevackolódott az egyszemélyes heverőn Mariann mellé, az ő takarója alá. Rafináltan csak a lány majdnem göndör, hullámos, barna haját simogatta, mintha azt akarta volna üzenni neki, hogy számára ez a testrésze, a feje a legfontosabb. Közben hallgatóztak, és amikor a másik ágyból Anna egyenletes légzése hallatszott, Mariann Bálint felé fordult a félhomályban, és nyílt pillantását rávetette. A fiúnak kicsit félelmetes volt a lány egész lényéből áradó őszinteség, ezek a mély szívbeli jóságot kifejező szemek, csak adni akaró mozdulatai, érintései. Az iránta akaratlanul is érzett tisztelet megnehezítette számára, hogy prédát lásson ebben a hihetetlenül tiszta emberi lényben. Összesimultak, aztán Mariann hátat fordított és – ha lehet – még közelebb bújt a fiúhoz. Igyekeztek hangtalannak maradni, nehogy Annát felébresszék. Ez mindkettőjük számára izgalmas volt –cinkosokká váltak.
Bálint, hajnalban egész lényét betöltő kellemes melegséggel ébredt, de azt nem tudta volna megmondani, hogy aludtak el, megvalósult–e közöttük a szexuális aktus. A választás azonban ezzel megtörtént, és a benne élő ragadozó még mindig sajnálta, hogy le kell mondania Annáról, Mariann legjobb barátnőjéről, évfolyamtársáról Az ELTE BTK történettudományi szakán. Viszont Mariann úgy viselkedett vele, mintha a barátnője lenne – ami kedvességet, szeretetet és teljes odaadást jelentett, elvárások nélkül – ami korábban nem ismert békességgel töltötte el a fiút.
Amikor elbocsájtották őket Tündérhegyről, mintha ez magától értetődő lett volna, kezdetét vette együttélésük. Bálint lakásában, mert Mariann székesfehérvári volt, de Budapesten járt egyetemre – és addig abban a lágymányosi kollégiumban lakott, ahol a későbbi Fidesz–alapító, majd miniszterelnök, Orbán Viktor és néhány évfolyamtársa, másodéves jog–hallgató diák korukban átvették az intézmény irányítását. Bálintot sokszor elvitte magával régi kollégista társai meglátogatásakor. Vagy azért, mert itt nézhették színesben a futball–világbajnokságot – vagy éppen szilvesztert ünnepelni. 1984. Szilveszterén, egy virsli–evő versenyen ismerte meg Bálint az alacsony, de bivalyerős, lángoló fekete szemű, leendő kormányfőt (, a virsli–evő verseny győztesét), aki már ekkor, huszonegy éves korában is rendkívüli irányító és szervezőtehetséggel rendelkezett, és megvolt benne az a vezetői karizma, és hatalmas akaraterő, amellyel lelkesedését át tudta plántálni társaiba, és olyan célokat tudott kitűzni, amelyekkel maga mellé tudta állítani az embereket.
Bálintot – Mariannra való tekintettel – kedvesen fogadták évfolyamtársai.
Az ifjú pár napjai szerény anyagi körülmények között, de nagy békességben teltek, a Mariann szüleitől kapott apanázsából éltek, megtoldva azzal a – ritkán érkező – honoráriummal, amit Bálint, mint már publikáló fiatal költő. a Mozgó Világtól, és néhány kevésbé ismert irodalmi laptól kapott szórványosan megjelenő verseiért; és mindketten egész nap tanultak. Mariann a történelem anyagokat tanulta, Bálint pedig a lány gyengéd erőszakától is inspirálva a következő évi egyszakos magyar felvételire készült. Éjszakánként elmélyülten dolgozott az – egyelőre mindenki számára érthetetlenül elvont, ha valaminek, talán absztraktnak nevezhető – kisprózáin.
– Vesd meg az ágyat! – adta ki reggel Mariann a házi feladatot. Igyekezett bevonni társát a házimunkákba.
– Mélyen megvetem – mondta Bálint, álmosan nyújtózkodva, igyekezve kivonni magát a házimunkából.
Csendben folydogáló napjaikat két dolog zavarta meg. Az egyik Mariann szerelme, amit a fiú nem tudott viszonozni – bár erről egyetlen szó sem esett köztük.
A másik, hogy Bálintnak, Tündérhegyről kikerülve, folytatódott talán leghosszabb depressziója, és anhedóniája. Erről sem beszéltek. Ez az állapota addig fajult, hogy – majdnem pontosan egy évvel később – visszakerült Tündérhegyre. Mariann minden nap meglátogatta, és hosszú órákat töltött az egyre szótlanabbá és boldogtalanabbá váló fiú mellett.