Zafirah közel egy órát utazott azon a buszon, amire a rendőrök feltuszkolták. Emir szemeivel szúrós villámokat küldözgetett felé, hogy el ne felejtse a neki tett ígéretét. Zafirah alázkodón nézett a szempárba, pedig csak a gyűlölet élt benne a férfi iránt. Az elmúlt éjszaka rájött, hogy az ő élete annyit se jelent, mint egy utcán kóborló kutyáé. Éjszaka minden férfi magáénak követelte. Vadul fogdosták és a fia előtt sorba megerőszakolták, hiába könyörgött Emírnek:
– Allahra segíts Emír, hisz hozzád tartozom! A fiamra legyetek tekintettel legalább.
Emir csak vigyorgott, élvezte, ahogy a többiek elmerültek a kéjben, majd megszólalt.
– A férfiaknak szükségük van rád, hogy feloldódjanak a testiség kényszere alól, és jobb, ha tőlem tudod meg, Fadi már nem a tied! Allah magához kérte a Paradicsomba. Már kijelölte az útját.
Emir akkor valamit átnyújtott Fadinak, aki mohón nyúlt a kezéhez, majd ami benne volt szájához vette és lenyelte.
– Fadi már készül lélekben és testben is, hogy Allah szolgája legyen!
Zafirah kétségbeesve vette tudomásul, hogy míg ő oda volt a csapattól elkezdték a fia kábítószerezését. Tudta, hogy milyen sorsot szántak a fiának. Még nagyobb lett az akarat benne, hogy megpróbálja megmenteni tőlük.
Mikor elértek a gyűjtőhelyre, egy közös hangárba kísérték őket. A helyiségben volt fűtés, végre fel tudtak melegedni. Mentek hozzájuk az európaiak, hogy ételt adjanak. Később pokrócokat kaptak és megmutatták hol tudnak lepihenni. A tábori ágyakat sorba rakták, mint a gettókban, legalább százan zsúfolódtak össze estig. Lepihent a felkínált ágyra, közben hallgatta Emírt, ahogy sugdolódzik a többiekkel. Arról beszéltek a férfiak, hogy másnap kiszöknek, nem maradhatnak egy helyen. Mikor fel tudták tölteni a telefonokat, elért hozzájuk a kódolt utasítás. Egy hetük maradt, hogy elérjék az országhatárt.
Zafirah odament Faddihoz – Ha élni akarsz, holnap nem mész velük. Még fiatal vagy Allahoz menni.
Másnap az ebédosztást használták ki a többiek. Keresték Zafiraht, de ő elbújt egy konténer mögé. Emir dühöngött. Félt, hogy árulóvá válik a nő, Fadit nyaggatta. A fiú megmondta, hogy az anyja el akar szökni tőlük, azt is, hogy őt is erre biztatta este. Az egyik fiatal férfi megtalálta Zafiraht, húzta maga után, mint egy rongybábut.
– Itt van az áruló és várja Allah büntetését! – mondta önelégülten.
Zafirah könyörgött és sírt, hogy hagyják őket sorsukra, némák lesznek mindig, mint a sír, nem beszélnek a küldetésről. Emir ráparancsolt, hogy készüljön az útra. A hangár mögötti bozótoson vágtak át, nem figyelt rájuk senki, mindenki az ebéddel volt elfoglalva. Mikor már biztonságos távolságba értek, beállították a Dzsipieszt. Már tudták a pontos útirányt, merre kell haladniuk.
Pár kilométer után utolérte őket a szürkület, megálltak és nézelődtek hol tudnának tanyát verni éjszakára. Szerencséjükre, a határban maradt bálás szalmakazlakat fedeztek fel, nem messzire tőlük. Oda igyekeztek, hogy védelmet találjanak a hideg ellen. A kazalból kiszedtek egy üregre való bálát, oda bújtak. Szétosztották a kapott élelmiszert, falatoztak. Az éjszaka ugyanúgy telt el, mint a sátorban előtte való éjszaka, sorba keresték fel Zafiraht a férfiak. A nő hányingerrel küszködött a mosdatlanságtól bűzlő testektől.
A hajnal, metsző hideget hozott rájuk, Zafirah örült, hogy vége a kegyetlen éjszakának. Fásult arccal lépett ki a mezőre, ahol szembe találta magát a férfiakkal. Megérezte, hogy nagy a baj.
– Azt mondta Fadi, hogy áruló lettél. Rá akartad beszélni őt is, hogy áruló legyen. De Allah neki megkegyelmezett. Megválthatja a hitét a te véreddel.
Zafirah a félelemtől földre rogyott, könyörögve nézett a fiára. De Fadi kitágult pupilláiban meglátta a Sátánt. Három férfi lépett mögé, levették róla a fejfedőt, az egyik megragadta a haját és hátrahúzta vele a fejét. Még látta a kést megvillanni a felkelőnap fényében, még végig mondott egy könyörgést az Istenéhez – Allah, mentsd meg Amirát legalább, ha Fadit már nem tudtad megmenteni.
Lassan alámerült a tudata a sötétségbe, lelke tétován lebegett az élettelen teste felett. Már látta a fényt, de nem indult el feléje, érezte, hogy még nem érkezett el annak az ideje, hogy az örökkévalóság küszöbét átlépje.