Leült a közösségi helyen, várta a tanárt. Általában négyen ültek össze az utóbbi időben beszélgetni. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy nem vette észre, hogy megérkezett az öreg barátja.
– Mi van fiam, min ábrándozol?
Benjámin elmesélte a történetet, amit az imént hallott Sárától, hogy megjelentek a bevándorlók az elhagyott tanyán. Beszélt a beteg kislányról, akit hátrahagyott az anyja. Őszintén bevallotta, hogy aggódik a családjáért.
– A családodért? Örömmel hallom a szádból ezt a kifejezést. Ne aggódj, az a hölgy tudja, hogy mit csinál. De a baj óriási, nem szabad elbagatellizálni! Minden úgy alakult eddig, ahogy a forgatókönyvben le van írva. Én is szeretnék innen kijutni hamarabb, nekem is fontos a családom, hidd el. Ha bárki azt mondja, hogy nem kell félni ettől a menekült hullámtól, ahogy nevezik mostanság, pedig ez nem az… hát a szemébe mondanám, hogy ne ámítson senkit hazugsággal. Te is láttad a határon, kik jöttek, miket dobáltak szét. Ott voltál a két szemeddel győződhettél meg róla. A gyereknek nagy szerencséje lett a betegséggel. Ő, ha meggyógyul, megmenekül. Aggódj fiam, van okod rá, mert ha ilyen elszigetelt helyen élő nőkre találnak, azokat nem kímélik, meggyalázzák, megölhetik őket. Az emberiség olyanná alakul lassan sajnos, mint a sáskahad, vándorol egyik helyről a másikra. Ami az útjukba kerül, azt letarolják, felélik. Az okosak megmagyarázzák, mint ezt is, hogy a háborúk gerjesztették a népvándorlást. Tény és való, hogy tönkretett országokat a külső beavatkozás. Hogy is lehetne élni ivóvíz, élelem, orvos, iskolák nélkül. Bizony van olyan város, amit a föld színével tettek egyenlővé. De, ez még nem ok arra, hogy végig gyalogolják a világot. A klímaváltozással fogják magyarázni a következő inváziót. Szóval mindent megmagyaráznak a naiv, hiszékeny kulturált európainak. Európát elérte a rettegés démona. Végig néztük, míg milliók átlépik a zöldhatárt, javarészt fiatal férfiak. Még asszisztálunk is hozzá, jó pofiztunk. Mert mi nagylelkűek vagyunk, mert azt sugallták fentről –„Nehogy már rasszista légy, nem illik hozzád!”.
– Gurul a szekerünk a szakadékba! – mondta az időközben hozzájuk csatlakozó Kupec, aki a megtisztelő nevét a börtön tevékenységéért kapta. Ugyanis Kupec mindent be tudott szerezni, de soha senki nem jött rá, hogyan csinálta.
– Ez a korszak mindenképp lezárul – folytatta a tanár – vagy így vagy úgy, mert nincs alternatívája. De bízni kell, hogy túlélhető lesz a változás. Másként megette a fene az egészet. Mi most itt tényleg a börtön falai közt vagyunk, de senki nem tilthatja meg, hogy az értelmünk, a gondolataink szabadon szárnyaljanak. És ha kikerülünk innen, már tudnunk kell mi lesz odakint a dolgunk. Van bőven rá idő idebent, hogy elmélkedjünk rajta.
– Persze, csodálatos lesz, ha egyszer kikerülünk innen, és mit tesz Isten, már azt is tudni fogjuk, hol kezdjük a világot ujjá építeni – húzta a száját gúnyos mosolyra Benjámin – jól eldöntjük itt a sitten, mit kéne majd odakint tennünk. Csak egy a bökkenő, az, hogy senki nem lesz a véleményünkre kíváncsi. Túlságosan is belénk kódolták, hogy a rendszer ellen tehetetlenek vagyunk. Félti mindenki a megszerzett javait, inkább nem lát nem hall, és azt hiszi, vele úgyse történik ilyen, mint például velem. Én is így gondoltam sokáig. Aztán egy nap megindult velem a lavina. Kapaszkodjon meg, a világon senkit nem érdekelt a sorsom! A bajban nincs összetartás, magányos farkasokká válunk, vicsorgunk, dühöngünk. Tudják sokan, hogy igazunk van, tudja az ügyvéd, a bíró, mégse állnak mellénk. Ugyan miért nem? Egyértelműen azért nem, mert összedőlne ez a korrupciós tákolmány, amit teremtettek!
– Sokszor nem tudok és nem is akarok veled vitába szállni, mert olyankor igazad van. Egyet lehet azért mindenféleképpen tenni és én ennek a híve vagyok.
– Csak egyet?
– Igen. Példamutatás. Minden a világon egy pontban változik, ez a pont végül sokszorozódik, hatalmassá növi ki magát. Olyan naggyá, hogy már nem lehet megállítani. Olyan ez, mint a divat, régen mindenki trapéz nadrágba járt, egy nap kitalálták a divatguruk a csőnadrágot. És lám, napok, hetek alatt mindenki csőnadrágot akart hordani. Ezt a rákos pénzrendszert kellene először blokkolni, felébreszteni hozzá a mély alvókat. Mert alszik mindenki, még kevesen ébredtek fel. Ami itt van, csak a tömeg tudja megállítani, térdre kényszeríteni. Olyan egyszerű lenne pedig, mint az egyszeregy.
– Egyszerű persze. Kinek? – nevetett fel Kupec.
– Egyszerű… mondok egy példát, egy nap senki nem vesz fel hitelt, nem használja a pénz automatákat, a fizetését nem a banknak utaltatja át, valahogy így, mindenki egyszerre, ez a kulcsa. Óráról órára, napról napra gyengülne, majd összedőlne a globálisan uralkodó pénzrendszer.
– Ha ilyen egyszerű lenne – nevetett fel Benjámin – akkor már rég meg kellett volna ugrani a lehetőséget.
– Igen, csak ennyi lenne… mikor kezded a festést? Benjámin meglepődött a hirtelen témaváltáson, de egyben örült is, mert a benne lévő feszültség nem csökkent, inkább növekedett a beszélgetésük alatt.
– Köszönöm a közbenjárást, már voltam a műteremben – mosolyodott el – igazán egyedi figura a szobrász barátunk, nagyon nagy benne az elhivatottság.
– Benned is az legyen, bízz önmagadban, és nem lesz gond! Mi van a hölggyel?
– Sárával? – Benjámin zavartan elhallgatott, majd szomorúan a tanárra nézett – Olyan ő nekem most mintha mellém szegődött volna egy őrangyal. Ne nevessen ki. Talán az életem neki köszönhetem, csak mert létezik, szóba áll velem. Persze ezt én csak így gondolom, az igazságról jelenleg nem akarok tudni…
– Dehogynem kell tudnod! Mit ámítod magad. Jobb, ha az első perctől tisztán látsz, mintha a végén egy óriásit csalódsz. Irányítsd ezt a kapcsolatot te barátom.
– Hogyan? Igaz, nemsokára bejön hozzám, elhozza a lányaim. A tanár megveregette a férfi vállát.
– Akkor mindent megtudhatsz. Csak bátran, ne félj! Nincs veszteni valód. Nem kell ahhoz úgy viselkedni, hogy berágjon rád. Nézz bátran a szemébe, mesélj dolgokról közben, véletlenül érj hozzá, de ne tolakodón. Ha nem ellenzi, ha látod a viselkedésén, hogy kedves a közelséged… hát a börtön etikett enged egy puszit. Sajnos többet nem – vigyorogta el magát a tanár. – Szerintem egy hirtelen adott csók, nem várt esemény lenne a kishölgynek. Nem gondolod?
– Ott lesz a két lányom…
– Ők már közel kerültek hozzá, talán még a segítségedre is lehetnek. Legyél férfi… tartózkodó, de érzékeny, a nők szeretik az ilyen fazonokat. Jó vágású gyerek vagy… szerintem összeilletek.
– Én eddig még nem jutottam el, még gondolatban sem, nem merek fizikai kapcsolatra gondolni – mondta zavartan Benjámin.
Kupec végig vigyorogta a két barátja tervezgetését, aztán odafordult Benjáminhoz.
– Nincs ezen sok szövegelni való. Bírod a csajt, vagy nem? Ha eldöntötted, hogy igen, akkor nagyon hajts rá! Mert be vagy ide zárva, kint meg ott a sok csődör szabadon. Nem irigyellek barátom. Egyenlőtlen küzdelem lesz, de azért nem kéne feladni már a legelején!