7. rész
A hetvennégy éves Jókai újból megházasodott. Elvette a húsz éves Nagy Bellát. Szívében még utoljára kinyíltak a szerelem rózsái. A közvélemény felfigyelt s a maga ügyének tekintette Jókai magánéletét. Volt aki bírálta, volt aki támogatta. Családjával is meghasonlott. Egyedül maradt szerelmével. Nimbusza lassan halványodni kezdett, csak az újságírók tartottak ki mellette a nyárspolgári gondolkodókkal szemben. Erzsébet körúti lakásáról, hol párjával élt, elmaradtak látogatói. De nem is nagyon volt Pesten. A nyarat Balatonfüreden, a telet a Riviérán töltötte. Lesoványodott, hangja tompább lett, orra is megnőtt. 1904-ben érkezett haza Pestre. Rossz időben, késéssel a sztrájk miatt, ülőhely nélkül jött a hetvenkilenc éves beteg Jókai. Tüdőgyulladást kapott. Betegsége futótűzként terjedt a lakosok között.
1904. május 5-én nehezen várta napfelkeltét, olvasni kívánt. Kikereste könyvtárából a Lőcsei fehér asszonyt, melyből színdarabot szeretet volna írni. Vidám volt, nagy tervek jártak a fejében. De a könyv nemsokára kiesett lankadó kezei közül. A csendes házban az órák kilencet vertek. Ehhez igazította zsebóráját, letette az éjjeliszekrényre, pár percig hallgatta a kattogást.
– Aludni akarok- mondta szerelmének. Befordult a fal felé s az álom tengerén hajózva végleg kikötött a túlvilág szigetén.
Vége
Kálóczi Balázs