Elindult a gyerekek szobája felé.
Megállt az ajtóban, mintha Zita sírását hallotta volna kiszűrődni.
– Nem tisztességes, ha hallgatódzok – mégse nyitott be hozzájuk, csak megállt az ajtó előtt. Lassan megértette miről panaszkodik a lány a többinek.
– Azt kérdezte a mocsok, képzeld, hogy mi a rossebnek jöttünk ide lakni? Van mán cigány pont elég a faluba. Még két kódussal több lett. Még le is köpött a rohadék.
– Majd holnap szétütöm a girnyó fejit, ne idegeld magad! – vigasztalta Flóri.
– Hah, azt hiszed hagytam magam? Megtéptem rendesen, de még neki állt fejjebb.
– Panaszkodjál a tanító néninek! – segített Mónika.
– Na, Zita, mindig csak ezt kapod mindenkitől, hogy cigány vagy – hallotta Zsuzska szomorú hangját.
Sára akkorra már tényleg belépett hozzájuk.
– És szóljál a nevelődnek, hogy atrocitás ért! Ez nem jutott eszedbe Zita? – vonta kérdőre a lányt – Miért nem tudok én erről?
A gyerekek egyszerre kapták fel a fejüket az ajtóban álló Sárára.
– Nem akartam ideget – mondta Zita –, mostanában Sára néni mindig nagyon komoly.
– Mi lenne, ha ti se magáznátok Flórival, attól még megmarad a tisztelet. Figyeljetek most rám, egyszer mondom el, többször nem. Bizony cigányok vagytok. Benne van a génetekben, nem lehet letagadni. Én a helyetekben büszke lennék rá.
– Na, mire mán – botránkozott meg Zita –, a csóróságra?
– Csak arra, hogy nagyon sok bölcs, okos, ügyes ember született eddig is cigányként. Hatalmas zenei, festő, költő tehetségek például. De cigány hősök is, akik meghaltak a háborúban a hazáért. Aki ezért bánt benneteket, az korlátolt, azt kell elítélni, nem benneteket. Mosolyogjál, és érezd jól magad a bőrödben továbbra is. Különben rajtad áll, hogy milyen megbecsülésben lesz részed, ha felnősz. A cigány kultúrát és a hagyományaid sohase szégyelld. Sőt, tudod mit, utána nézek, nincs e a faluban olyan gyülekezet, ahol ápolják ezeket a hagyományokat, mert ott a helyetek.
Flóri és Zita elképedve hallgatta Sárát.
– Én magyar akarok lenni! – szólt idegesen Flóri.
– Az vagy Flóri magyar. Mindig is az voltál. De csak a buta ember tagadja meg az ősi eredetét – simogatta meg a fiú haját Sára. – Ha Amira érti jól a magyar nyelvet, sose fogom kérni rá, hogy tagadja meg a nemzetiségét. Mert ő Magyarországon felnővő szír kislány lesz mindig. Érted Flóri?
Amira tágra nyitotta barna szemeit, tudta, hogy róla van szó, de nem értette meg miről folyik a beszélgetés. Félelem fogta el mikor látta az örökké vidám cigánylányt könnyezni. Sára észrevette Amira szorongását.
– Látod Zita, szegény Amira nem tudja, hogy mi történhetett veled, hogy ennyire kiakadtál. Hisz tudod te azt jól, hogy ő nem ilyen sértéseket élt át eddig, mint te most, ezerszer kegyetlenebb sors elől menekült. Amira körül igazi háború volt, csak halottakból, félelemből, reszketésből állt az a világ. Mi a te problémád az övéhez képest? Öleld át, hogy ne féljen.
Zita ránézett Amirára, de már mosolygott a könnyein keresztül és magához ölelte a kislányt.
– Ne félj, csak butaságból sírok – vigasztalta.
– Jövő héten Amira is elindul az óvodába, nem baj, hogy még nem tud rendesen magyarul. Az óvónő azt mondta, sokkal gyorsabban tanul közösségben. Na, meg Mónikával lesz és azzal a csoporttal, akikkel később iskolába fog járni. Jobb, ha most megismerkedik a leendő iskolatársakkal.
– Vigyázok rá! – örült meg Mónika a hírnek.
Sára hallotta, hogy az asztalon hagyott mobilja zenélni kezdett, otthagyta a gyerekeket, elindult, hogy felvegye a telefont. Róza hívta, besétált a telefonnal a szobájába, így zavartalanul tudott vele beszélni. Elmondta bizalmasan azt is, hogy félti Benjámint, úgy érzi, nagyon maga alatt van újra.
– Megmondtam kisanyám, hogy az igazi arca a fazonnak még nincs a látómeződben. Nyavalyog? Nincs neked elég bajod? Még ő is nyavalyog? Nem hittél nekem. Ez csak a kezdet. Jól felépített haditerv része.
Sára nem számított rá, hogy a barátnője újból kezdi megalázni előtte azt a férfit, akit tiszta szívből megszeretett.
– Tudod mit, sajnálom, hogy bármit is mondtam neked. Felejtsd el! – szólt a telefonba ingerülten és megszakította a beszélgetést.
Róza fülelt egy darabig, aztán rájött, hogy megszűnt a vonal.
– Hibbant tyúk! – mordult fel mérgesen – Én csak megpróbálom kinyitni a szemed. Ez a hála érte.