NEGYEDIK FEJEZET
Egy hét múlva ellenőrizte a két királyi rendőr Rúfusz távozását. A házát teljesen üresen találták. Lezárták és pecséttel ellátták. A körözést kiadták ellene.
Susan állapota napról – napra szépen javult. Semmilyen komplikáció nem lépett fel nála. Így már egyedül is kilovagolt naponta. Az esti vacsoránál Arthur felvetette;
– Kedvesem! Mit szólnál ahhoz, ha megtartanánk az elmaradt bált?
– Jó ötletnek tartom!
– Örülök neki, hogy te is így gondolod. Annyi minden történt, talán egy kis vígság jót tenne mindenkinek.
– Igen, itt a tavasz már a küszöbön. Nyithatnánk egy álarcosbállal.
– Remek! Intézkedem is a szervezésről holnap.
– A meghívókat majd én rendezem, arra ne legyen gondod.
– Köszönöm Susan.
A vacsora végeztével, még olvasgattak a szobájukban egy kis ideig, majd nyugovóra tértek.
Reggel az első dolga az volt Arthurnak, hogy a személyzetnek kiossza a feladatokat a bállal kapcsolatban. Egészen felvillanyozódott a hangulat a mulatság hallatán. Mindenki sürgött – forgott jókedvűen. Visszatért a vidámság a kastélyba. Susan is nagy izgalommal állította össze a meghívott vendégek névsorát.
Elsősorban azok a prominens személyek voltak hivatalosak a bálra, akik a vadászat alkalmával is megjelentek. A meghívó természetesen úgy szólt, hogy családtagjaikkal együtt. Ilyenkor sokszor jelentek meg főleg fiatalok, a barátaikkal vagy barátnőikkel. Ezek az alkalmak mindig biztosították számukra, hogy őket is be tudják vezetni a társadalom krémjébe. Az álarcosbált különösen kedvelték, mely rendkívüli izgalommal töltötte el mindannyiukat.
Ekkor több száz ember is találkozik egymással és a jó hangulat mellett az egyik fő cél, hogy ismerkedjenek. A kellemes zene táncra ad lehetőséget a bálteremben, míg a felszolgálók folyamatosan a legkiválóbb pezsgővel kínálják a vendégeket. Emellett, ételkülönlegesség falatkákat szolgálnak fel ezüst tálcákon, és varázslatos ízvilágú sütemények sorakoznak kisebb asztalokon a falak mellett körben.
Az egész bálterem lenyűgöző látványt nyújt. Hatalmas tükörfalait szakaszosan megtörik az oszlop szerű, fehér rózsa formájú domborművek. Két dombormű között helyezkednek el a kis kerek asztalok, kényelmes fotelekkel. Így biztosítva a bizalmasabb beszélgetések komfortját.
A terem hátsó részében a zenészek keltik életre a kiváló hangszereiket. Mindannyian fehér nadrágban, fehér ingben és piros zakóban, mely egyben az országuk nemzeti színei is. A fehér a békét, míg a piros a szeretet színét jelképezi.
A bálteremből két dupla ajtó is nyílik egy óriási teraszra, ahol szintén néhány kis kerek asztal van elhelyezve, díszes faragott székekkel. Jólesik időnként a hűvös éjszakában megpihenni a forróságot okozó táncok után.
Mindenki izgatottan készült az év első fényűző álarcosbáljára. Az embereknek elsőrangú témát adott, hogy ki mit fog viselni és egyáltalán kik lesznek ott.
***
Végre elérkezett a várva várt esemény. Folyamatosan érkeztek a meghívott vendégek.
A hölgyek pompás, az éppen legdivatosabb estélyi ruhákat öltötték magukra és általában csak a szemüket eltakaró álarcot viselték. Ezekben is akadt mindenféle színű, melyet természetesen a ruhájuk színéhez igazítottak.
A férfiak frakkban jelentek meg, de az álarcuk igen különböző formákat képviselt. Az egész arcos vidám maszktól kezdve, az éppen csak a szemet eltakaró álarcig mind fellelhető volt.
Az estélyt Arthur nyitotta meg köszöntő beszédével, majd felkérte feleségét a náluk hagyományos tánc elkezdésére. A társastánc végén a király néhány herceggel, gróffal és báróval visszavonult kis időre a könyvtárszobába, ahol pár fontos kérdést vitattak meg.
Ez idő alatt folyt tovább a mulatozás. Susant felkérte egy magas, vékony testalkatú, szőkésbarna hajú egész álarcot viselő férfi. Hirtelen nem tudta beazonosítani, ám ez a személy szorosan magához ölelte. Ahogyan a szemébe nézett, rögtön felismerte.
– Jason…! – Te meg hogyan kerülsz ide? Ne olyan szorosan! – szólt rá.
– Az egyik rokonommal jöttünk, aki hivatalos volt a bálra.
– Jöttünk?
– Igen a felségemmel.
– Ő most hol van?
– Táncol biztosan valakivel, ez most nem számít.
– Hogy hogy nem számít a feleséged?
– Susan! Menjünk ki a teraszra beszélnem kell veled!
– Hogy képzeled? Nem lehet! Azt hittem van benned annyi tartás, hogy nem jössz ide.
– Meg kellett ragadnom az alkalmat, hogy találkozhassak veled. Értsd meg!
– Mond gyorsan mit akarsz, mert a következő számot már nem táncolhatjuk együtt. Nem kompromittálhatjuk sem Arthurt, sem a feleségedet.
– Nem érdekel senki, csak te számítasz nekem!
– Jason megőrültél?
– Csak azért nősültem meg, mert te férjhez mentél. Ugyan olyan látszat házasság, mint a tied. Nem tudok élni nélküled! Igen, őrülten szeretlek! Azt akarom, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk!
– Ezt már megbeszéltük és te elfogadtad.
– Akkor hirtelen, nem gondoltam, hogy ennyire fog fájni.
– Ha tényleg szeretsz, kérlek menj el és ne okozz nekem fájdalmat – közben könny szökött a szemébe.
– Ne tagadd! Látom, hogy még te is szeretsz!
– Ha így lenne is, már el kell felejteni – itatta fel zsebkendőjével könnyeit.
A zenének éppen vége lett, és Susan kibontakozott Jason karjaiból. Kiment a teraszra és lerogyott az egyik székre.
Igyekezett összeszedni magát, mert megviselte a férfi ölelése, hiszen igaz szerelem volt részéről is. Szinte minden porcikájában remegett. Most, hogy meglátta és átölelte felszakadtak benne a múlt érzései. Azonban tudta mivel tartozik az országának és férjének a királynak.
Jason, kerülni akarta a botrányt. Ezért választotta az egész arcot eltakaró álarcot. Így Susan közelébe juthatott feltünés nélkül. Imádta őt teljes szívéből, és pont ezért vigyázott a hírnevére. Nem ment utána a teraszra, csak a szemével követte. Érezte, hogy még mindig viszont szereti, ez egy kis megkönnyebbüléssel töltötte el lelkét. Tudta, hogy ezzel még nincs vége kettejük között. Nem akarta túlfeszíteni a húrt, megkereste feleségét és megkérte, hogy távozzanak.
Arthurék visszatértek a társasághoz. A felesége nem volt a bálteremben. Kinézett a teraszra és látta, hogy ott ül egyedül és didereg. Gyorsan felkapta a stólát és a vállára terítette.
– Mit csinálsz itt Susan? Látom fázol, gyere be kérlek – és átölelte.
– Köszönöm Arthur.
– Talán nem érzed jól magad?
– De…, de…, már jobban vagyok.
– Történt valami?
– Igen…, képzeld Jason itt van a feleségével.
– Ez…, meglepő…!
– Megegyeztünk, hogy nem találkozunk többé és mégis eljött ide.
– Felzaklatott téged látom.
– Igen, mert megint szerelmet vallott tánc közben, azt mondta, hogy nem tud elengedni.
– Azért remélem nem volt kompromittáló?
– Nem…, viselkedett.
– Ez így nem lesz jó kedves, valamit ki kell találunk majd.
– Jó, de nem tudom, hogy itt vannak – e még. Kérlek, ha lehet ne hagyj magamra. Nem szeretném, ha mégis kellemetlen helyzetbe hozna.
– Úgy lesz Susan. Ne aggódj, minden rendben lesz.
A társaság remekül érezte magát, igazán jól mulatott mindenki. Adela grófnő figyelt élesen az egyik fotelből, és már hegyezte a nyelvét a következő forró pletykára. Velük érkeztek Jasonék. Szándékosan tett említést a bálról nekik. Tudta, hogy a király és királyné házassága nem szerelmi házasság.
Az unokahúga, Amelia a szép fiatal hercegnő. Szerette volna, ha Arthur őt veszi feleségül. Kicsit bosszús, hogy hiába tettek meg mindent ennek érdekében. Amíg nincs utód, bármi megeshet. Bízott abban, hogy sikerül kompromittálni a királyi párt és akkor vége mindennek. Újra esélyt kaphat Amelia. Ismerte Jasont annyira, hogy tudta szenvedélyes és még mindig odavan Susanért. A vadászat alkalmával, szándékosan hozta fel a témát és látta Susanon is, hogy még mindig nem közömbös számára a férfi. Észrevette akkor, azt az aprócska alig látható könnyet a szemében. Eközben Amelia odalibbent, az unokanővéréhez.
– Na…! Mi újság? – kérdezte tőle izgatottan.
– Sajnos nem sikerült a tervünk Amelia drágám – mondta egykedvűen Adela grófnő.
– Hát ez, hogy lehetséges? Táncoltak együtt nem?
– Igen, de nagyon disztingváltan. Még rosszindulattal sem tudok belőle pletykát csinálni.
– Akkor megint hiába volt minden!
– Nem egészen drágám! Láttam jól érezted magad a fiatal báróval – jegyezte meg kissé gúnyosan.
– Na igen, az is egy esély – válaszolta flegmán.
– Jasonék már elmentek. Ma már nem lesz semmi érdekes. Fáradt vagyok kissé, menjünk haza mi is.
– Drága néném, te bejáratos vagy sok mindenkihez. Tartsd nyitva a füled és szemed kérlek. Hátha megbeszéltek valami találkozót, ami még segítheti az elképzeléseinket.
– Ez természetes, mondanod sem kell.
Lassan kiürült a bálterem, fokozatosan elhagyták a vendégek a kastélyt. A szolgálók még elvégezték az utómunkákat, majd ők is nyugovóra tértek.
A regény folytatása tovább olvasható e könyveben és a weboldalamon, az alábbi linkeken.
https://www.google.com/search?q=po%C3%B3r+edit+Kir%C3%A1lyi+nemzed%C3%A9k&newwindow=1&sca_esv=61f36dd73fddb527&rlz=1C1GCEA_enHU982HU982&sxsrf=AHTn8zr0gzipQ0cHurzGjCNj-x4KV9EZcA%3A1741608715097&ei=C9fOZ7rLBdnsi-gP_o6d0A4&ved=0ahUKEwj6_LOGvv-LAxVZ9gIHHX5HB-oQ4dUDCBA&uact=5&oq=po%C3%B3r+edit+Kir%C3%A1lyi+nemzed%C3%A9k&gs_lp=Egxnd3Mtd2l6LXNlcnAiHXBvw7NyIGVkaXQgS2lyw6FseWkgbmVtemVkw6lrMgUQIRigATIFECEYoAFIsEFQ6gdYvTFwAXgAkAEAmAGEAaAB0Q6qAQQyLjE1uAEDyAEA-AEBmAISoALlD8ICBxAjGLADGCfCAggQLhiABBiwA8ICCBAAGLADGO8FwgILEAAYgAQYsAMYogTCAgQQIxgnwgIGEAAYFhgewgIIEAAYgAQYogTCAgUQABjvBcICBBAhGBXCAgcQIRigARgKmAMAiAYBkAYFkgcEMy4xNaAHmzc&sclient=gws-wiz-serp
Szerzői jog védett
Poór Edit