Este mikor magába maradt, felhívta Rózát.
– Mond csak mi volt az a telefon délelőtt, hogyan változott meg a véleményed ilyen hirtelen?
– A véleményem még most is ugyanaz, de a haverok melléd álltak és képzeld közülük ki leginkább. Nem fogsz rájönni, lefogadom.
– Kicsoda?
– Hát doki. Azt tudod ugye, hogy csak csettintened kéne a srácnak, oda van érted most is.
– Részeg volt, ne beszéljünk róla…
– Ő igen aranyalmám, de te színjózan. Erre mit tudsz mondani? Szerintük csak szórakozol a férfiakkal, aminek egyszer nagyon rossz vége lesz. Zalán szerint el kellene végre dönteni, mit akarsz. Ha komolyan megérintett a börtönben csücsülő fazon, emeld fel a feneked és tegyél meg mindent, hogy érezze az illetékes is ugyanezt, mármint, hogy nemhiába epekedik utánad. Neked van szabad mozgásod, neki nincs. Zalán szerint egy férfi, ha szerelmes, nem lenne képes ilyen szinten elhanyagolni egy nőt… de itt teljesen más a szitu, hisz börtönben ül a szerencsétlen. Tehát neked kell átvenni a pasi szerepét, segíts rajta, hogy ne csavarodjon be.
– Annyi a munkám Róza, ki se látszom belőle, fáradt vagyok, meg aztán nem tudom megoldani a nagy távolság miatt, hogy folyton hozzá rohangáljak… a találka előtt egy nappal utaznom kellene. Nem fog menni… nincs se erőm se időm légyottokra. Figyelj Róza, mindennap beszélek vele, én nem érzem olyan tragikusnak a helyzetet, majd csak letelik az a két év. Jó, néha maga alatt van, próbálom tartani benne a lelket, ahogy tudom persze.
– Akkor húzd rá erre a kapcsolatra a halotti leplet kisanyám! Gondolod, két évig kibírja valaki a börtönben, ha rá se néznek kintről? Mondtam, ha egyáltalán rám figyeltél délelőtt, hogy segítek. A többi is komoly, amit mondtam… azt mondod sok a dolgod? Na, jó kifogás! Kinek dolgozol annyit? Akinek annyira bizonyítani akarsz, pont az fog tőled elfordulni, nem sok időt adok rá. A kapcsolatodon dolgozz először, utána lehet a többire hajtani… nagy okos! Nem hiszem el, hogyha valaki belezúg egy pasiba, ilyen érdektelen legyen iránta. Én biztosan véresre járnám utána a talpam. Na, ha csak ennyi nálad a románc, nincs értelme a további szájtépésnek.
Sára kis ideig hallgatott mert meglepte Róza lázadozása.
– Jól van, átgondolom.
– Ne gondolkozz sokat. Két napot tervezz be minden hónapban, hidd el, bele fog férni az idődbe. Csak előre tervezés kérdése az egész, a kégli itt van nálam, a pasi a börtönben, csak te nem vagy a képben sehol.
– Rendben van, estére megbeszélem vele, hogy kérvényezzen újra kimenőt, majd felhívlak, ha lesz eredménye – hajolt meg Sára Róza akarata előtt.
Még beszélgettek egy darabig más témákról, nagyon úgy látszott, helyre állt kettejük között a régi meghitt baráti kapcsolat.
–Talán mégis igazuk van – gondolta át újra a barátnőjével folytatott beszélgetést – Benjámin, minden esetben mikor beszélgetünk, elismeri a mostani erőfeszítéseim, biztat folyton, de lehet merő udvariasságból. Nincs abban a helyzetben, hogy bármi másra képes legyen. Mit tudok róla? Igaza van Rózának. Semmit. Elhiszem vakon, amit mond, közben csak udvarias társalgást folytatunk… a semmiről.
Végig feküdt az ágyán, nem gyújtott lámpát, lehunyta a szemét és próbált gondolatban eljutni Benjámin jelenlegi világába. Nem volt nehéz, hisz sokszor mesélt a férfi a benti életéről. A rideg folyosókról, a rácsos ablakokról, ajtókról. A betonhoz rögzített bútorokról a zárkában. Látta Benjámint az emeletes vaságy alsó részén feküdni. Fölötte ott forgolódott egy másik rab, aki mindig beszélt álmában. Szinte érezte a langyos melegben összekeveredett testszagokat, a kibírhatatlan összezártságot.
– Ha helyet cserélnénk, mi adna erőt, hogy ne ordítsak, ne balhézzak folyton? – elmélkedett tovább.
Tudta, hogy a férfi visszafojtja az indulatait, mert mindent elvesznek tőle, ha nem tud uralkodni magán. A telefont, a kimenőt, a láthatást. Még csomagot se kaphat. Csomag! – villant át rajta a felismerés – karácsony óta nem küldött neki semmit. Már több mint egy hónapja nem találkoztak és a gyerekeit sem látta közel két hónapja.
Összerezzent a telefon zenéjére, tudta, hogy itt az idő, Benjámin hívja. Felvette a telefont, de összeszorult a torka, alig tudott megszólalni.
– Valami baj van? – kérdezte aggódva a férfi – Nagyon csendben vagy.
Eldöntötte, hogy elmondja, min rágódott addig, aztán mégis csak egy sóhajra futotta.
– Nagyon kérlek, válaszolj! – kérte Benjámin egyre türelmetlenebbül.
– Igen. Baj van… mert… nagyon hiányzol.
Most meg a vonal túloldalán lett csend, majd onnan is átsuhant egy sóhaj.
– De hisz tudod, hogy nekem is minden percben hiányzol… nagyon… nagyon hiányzol.
– Kérlek, kérj kimenőt minden hónapban. Úgy döntöttem elutazom hozzád. Talán könnyebb lesz mindkettőnknek, ha rendszeresen tudunk találkozni.
– Nagyon megterhelő számodra az utazás… gondolom.
– Igen, megterhelő. De ha nem láthatlak az mindennél rosszabb.
– Köszönöm, jó hallani – sóhajtott fel újra a férfi. – Nagyon jó érzés tőled hallani.
Az a pár perc, amit beszélgetéssel töltöttek, nagyon hamar elszállt. Mikor Sára letette a telefont hálásan gondolt Rózára – Mégis csak jó egy barátnő ebben a kavarodásban, szerencsére nem olyan elfogult, mint ő.
Ha még azt is láthatta volna, hogy mennyire boldoggá tette Benjámint azzal, ahogy széthintette körülötte a reményt, hogy újra és újra találkozhatnak, és ezért nem neki kellett könyörögnie, hanem Sára akarja.” Hiányzol” – hallotta még Benjámin sokáig bent a lelkében Sára hangját. A hang zenélt és suttogott, átölelte és bebújt minden idegszálába, benne remegett egész éjszaka.