A napok kergették egymást, Sára úgy érezte a tavasz olyan sebesen átrobogott felettük, hogy még arra sem volt ideje, hogy kalapot emeljen köszönésképpen.
Bosszantotta a márciusi havazást felváltó bőséges égi áldás is, ami napokon keresztül öntözte a földeket. Mikor kiragyogott a nap a szürke felhők mögül, erőtlen sugara nem tudta eltüntetni azonnal a földeken álló talajvizet. Terka mama egész nap sopánkodott a rossz előjeleket látva.
– Ezt az évet is késéssel kezdjük, mint a tavalyit, nem olyan már semmi, mint rég volt – mondogatta folyton. Egy nap odahívta magához Sárát és tudálékosan megkérdezte.
– Aztán mennyit számoltál a kerítésre?
– Nagyon sokba kerül. Nincs értelme silányt építeni, az hamar tönkre megy – válaszolt semmit sem sejtve Sára.
– Mégis mennyi?
– Legalább kétmillió.
– Mennyibe kerülnek a facsemeték?
– Azt se adják ingyen, darabja közel kétezer forint.
– Számolj! – szólította fel erélyesen az öregasszony.
– Ha a nagy kertészetben gondolkodom, akkor nyolcszázezer… négyszáz csemete… plusz a talaj előkészítés, gödrözés.
– Jól van. A kerítést most tavasszal elkezdheted. A csemeték csak ősszel jöhetnek. Beszéltem Zolival, mégis ugorj bele abba a pályázatba, ne járkájon hiába mindennap az a szegény ember. Ezt most én kérem tőled!
– Nem akarok, nem kérhetsz tőlem ilyen felelőtlenséget! – fordult el tőle durcásan Sára – Értsd meg, nem veszek fel hitelt, soha az életben.
– Nem lesz az önrészed hitelből. Megelőlegezem neked. Ki tudja, mikor romlik teljesen le a pénz értéke, nem őrzöm a bankban. Jóformán ingyen van bent, nincs rajta csak nevetséges kamat. Na, hívjad Zolit, ha még belefér az időbe, adja be a kertészetre a pályázatot!
Sára a meglepetéstől alig tudott szóhoz jutni, átölelte az idős asszonyt, megköszönte a segítséget.
– Visszaadok mindent… bízzál bennem.
– Figyelj oda mindenre, ne ezen törd a fejed. Később úgyis a tiéd lett volna, mit nézzem most a kínlódásodat – felelte zavartan az öregasszony, de nagyon tetszett neki a keresztlánya határtalan öröme.
A falugazdász megörült a hírnek, ment a tanyára hűségesen, míg el nem készült a pályázat anyaga.
– A leadás időpontja után el lehet kezdeni az építési anyagok beszerzését. Minden ide szállított áru csak hivatalos számlával érkezhet pontos névre-címre kiállítva, ez nagyon fontos, hogy a megítélt pénzhez hozzá jussunk – figyelmeztette Sárát mikor összecsukta a dossziét a kész tervekkel.
Szeretett Sára közelében lenni, mert hiába városból pottyant közéjük, a lány természetes modora folyton lenyűgözte, mindent olyan bájjal hordott, még a sáros gumicsizmát is, amivel bejárták a leendő kertészet területeit, ahová elképzelték a gyümölcsöst a zöldségtermesztést.
Sára is megkedvelte a férfit, leginkább a közvetlen udvarias modorát, kimondottan örült annak, hogy érezhette mindennap azt a jó érzést, hogy számíthat rá. Soha életében nem szorult ennyire segítségre, hisz csak derengett előtte a távlati jövő, mindegy miről volt szó, állattartásról, kertészetről, háztartás-vezetésről, vagy gyermeknevelésről. Bizonytalan volt minden téren, de erőszakosan eltitkolta a környezete előtt. Próbált mindent csípőből, ráérzésből megoldani. A pályázat rákényszerítette, hogy komolyabban elmélyüljön a gazdálkodás buktatóiban. Teljesen lefoglalta ezután minden szabadidejét a tanulás, a tervezés.
Végig járta Zolival a kiszemelt területet. Zoli vitatkozott folyton Sárával, egyik alkalommal felé fordult és szótlanul nézte egy darabig. Sára nem jött zavarba, állta a tekintetét.
– Mi a baj, miért néz rám így, min gondolkodik Zoli?
– … Csak nézem magát.
– És?
– És megállapítottam, hogy nagyon helyes hölgy. Ha nem lenne senkije, nem gondolkodnék sokat…
Sára felnevetett – Nem biztos, hogy jól járna velem Zoli. Tudja, nagyon csökönyös vagyok és nehéz természetű.
– Hát… valahogy elviselnék már egy igazi társat magam mellett – mondta halkan a férfi, de azonnal másfelé terelte a szót. Belülről izzott csak a megtépázott férfi büszkesége, mert arra gondolt, hogy nem tud egy igazi kapcsolatot összehozni magának. Tudta, hogy nem ronthatja el Sárával való barátságát azzal, hogy felelőtlenül közeledik felé. Ezen a napon túl sokat elkalandozott a gondolata. Sétáltak visszafelé a tanyaházba.
Sára ott ment mellette, többször megérintette, hogy figyeljen jobban.
Zoli olyankor kis időre visszatért a valóságba, válaszolt és kérdezett, de végig hatása alatt maradt egy furcsa érzésnek, aminek a nevét még nem fogalmazta meg igazán, pedig csak egy követelődző hiányérzet volt, ami intenzíven hatalmába kerítette a lelkét.
– Mi a baj? – kérdezte meg újból Sára, mert észrevette milyen szétszórt, semmit érő válaszokat kap.
– Örülök, hogy itt van a közelemben, örülök a barátságunknak, kár, hogy itt ezen a ponton túl nincs lehetőségem többre, hát csak ezen gondolkodtam – aztán megállt és nevetve megkérdezte – Nincs egy ikertestvére valahol? Elvenném feleségül
Sára először zavarba jött, aztán kimondta amire régen is gondolt.
– De van. Van egy nagyon okos, nagyon csinos szingli barátnőm, olyan nekem, mintha a testvérem lenne. Azt hiszem, hamarosan meg is látogat, akkor megismerheti.
– Jól van, majd megnézem magamnak – csillant meg egy huncut fény Zoli szemében.