Róza izgatottan várta a családot.
– Jó, hogy nálam lesz a találkozó, legalább megismerem a szívrablót közelebbről. Ne félj kisanyám, nem csinálok fesztivált, csak megnézem magamnak közelebbről – vihogott a telefonba indulás előtti nap.
Sára tudta, hogy alattomosan készül Róza, hogy bebizonyítsa az igazát. De nem sokat törődött a veszedelemmel, annak nagyon örült, hogy nem egy személytelen szállodai szobában találkozik Benjáminnal, és annak is, hogy rafináltan kigondolták Rózával a meglepetést, hogy viszi a lányokat is.
Az úton az örökmozgó Zsuzska elaludt, csak Mónika nézelődött, beszélgetett Sárával. Aztán feltett egy olyan kérdést, amire nem tudott mit válaszolni. Egyszerű ok miatt, ő sem tudta a helyes választ.
– Mondd csak Sára, ha aput kiengedik, utána mi lesz velünk?
– Mi lenne? – kérdezett vissza zavartan Sára.
– Mondjuk, eljönne hozzánk és azt mondaná, itt vagyok, akkor most haza viszlek benneteket.
– Hova haza?
– Mondjuk, lenne háza.
– Ha vinni akarna, akkor el kellene, hogy engedjelek benneteket. Ő az apukátok – nyögte ki végül a választ
Mónika hallgatásba burkolódzott jó darabig. Aztán sóhajtott egy mélyet
– Jó lenne, ha apu ott maradna örökre bezárva.
– Nem szeretnék többet ilyet hallani tőled! – szólt szigorúan a kislányra Sára – Ő az apukátok és nagyon szeret benneteket.
– Én is szeretem, nem azért mondtam – szeppent meg Mónika – csak tudod arra gondoltam, hogy nem kéne odaadnod bennünket sohasem neki.
– De hisz ő az apukátok, neki joga van elvinni benneteket.
– Nem vinne el, ha tudná, amit mi…
– Miről beszélsz, elmondod?
– Amit anya mondott Zsuzskának…
– Mondd csak tovább, hallgatlak! – nézett Mónikára kíváncsian Sára.
– … Nem annyira fontos…– hallgatott el a kislány idegesen.
– Ha belekezdtél illik folytatni.
– Azt mondta Zsuzska, anyu megmondta neki, hogy soha nem engedsz el bennünket, mert már ő helyette vigyázol ránk… csak te soha nem leszel anya… megmondtad mikor Amira anyának szólított legelőször… emlékszel?
– Te is tudod, hogy Amira miért hív anyának, csak azért, mert könnyű kimondania a szót. Nem gondolja komolyan, amit mond. Megbeszéltük ezt a témát ezerszer, én nem vagyok az anyukátok, hogyan is lehetnék, anyukátok meghalt, nem értem miért okoz gondot a számodra?
– Csak… mert az anyukák, nem engedik el a gyerekeiket…
– Így sem engedlek el senkivel, ígérem Mónika – mondta komolyan Sára, közben próbálta összerakni magában miről is akarta meggyőzni a kislány, mert észrevette, hogy nagyon vívódik valamin. Mónika már nem tett fel több kérdést, lehajtotta a fejét.
Mikor megérkeztek, telefonon felszólt Rózának, hogy menjen le hozzá, nem tudja az alvó Zsuzskát egyedül felcipelni. Róza jókedvűen sietett eléjük, kiemelte a kislányt az autóból. Zsuzska felébredt, mikor meglátta, hogy egy idegen karjába van, nagyon megijedt, sírósan kereste Sárát – Angyal, Angyal! Hol van Angyal?
Róza nézte, ahogy bújt a biztonságba, és átölelte Sára nyakát.
– Na, te angyal, add ide a táskákat, arra csak jó leszek, hogy felvigyem.
A lakásban megtört a jég, hamar összebarátkoztak Rózával a lányok. Mikor a gyerekek lefeküdtek a két barátnő kiült az ebédlőbe beszélgetni.
– Amit ígértél, a segítséget, az most is reális Róza? A vidéki munkára gondoltam.
– Hát persze, csak időben szólj. Le kell szervezni. Amúgy csak én vagyok szingli, a két csaj is bepasizott. Azokat is hoznák.
– Zalán? – kérdezte tétován Sára – Ő is jön?
– Nem hiszem. Még nincs túl rajtad.
– Rendes fiú, sajnálom.
– Sajnálhatod is, te kelekótya! – helyeselt Róza.
– Otthon is kiszemelték nekem anyámék a falugazdászt, ne kezd te is ugyanazt el. Akkor visszatérve arra, amiről beszéltünk, két hét múlva minden anyagom meg lesz. Kerítést építtetek a kertészet köré. Lesznek a faluból is segíteni, de jó lenne hamar összedobni. Beszélsz velük? Csak sátorba tudtok aludni, azt is mondd meg nekik.
– Csak sátorban. Ha sokat iszunk, úgyse fázunk – nevetett Róza – micsoda nosztalgikus víkend lesz, atyaisten!