Nem beszélgettek, csak szorosan összesimulva feküdtek egymás mellett. Egyfajta kommunikáció folyt köztük, ami többet elárult mi zajlik bennük, mint ezer kimondott szó. Néztek egymás szemébe, és kutatták egymásban a legrejtettebb igazságokat. Az érintések varázsában alig hallották meg, hogy jelzett Sára telefonja, ami azt hozta hírül, hogy nemsokára megérkezik a gyerekekkel Róza. Sára kibújt az ölelésből, öltözni kezdett. Benjámin meg se mozdult.
– Inkább itt maradnék, nincs erőm felkelni. Meg félek Rózától, észrevettem, hogy nem vagyok az esete.
– Ajánlom is, hogy ne legyél az esete, énhozzám tartozol örökre! – nevetett Sára.
Próbálta kimozdítani az ágyból a férfit, de hamar feladta, mert Benjámin teljesen elhagyta magát. Élvezte, ahogy nevetve küszködik vele Sára.
– Jól van, felkelek! – szánta meg végül Benjámin, de már későn, kint nyílott az ajtó és elért hozzájuk a gyermekek zsivaja.
Zsuzska végig rohanta a lakást, kereste az apukáját, végül hiába szólongatta Róza, rájuk nyitotta a hálószoba ajtaját.
– Végre már apu, úgy elbújtatok. Miért fekszel? Beteg vagy? – ijedt meg a látványtól, ami a szobában fogadta.
Benjámin zavartan húzta magára a takarót, mert Róza is megjelent az ajtóban, hogy kivigye Zsuzskát. Sára megfogta a kislány kezét és kifelé menet próbálta megnyugtatni.
– Nem beteg apukád, nincs semmi baja… csak elfáradt – összenevettek Rózával.
– Gondolom a szerelmeskedésbe fáradt annyira el – mondta komolyan Zsuzska.
Benjámin megjelent a hátuk mögött már magára kapta a pólót és a nadrágját, a cipőjét kereste a folyosón. Hallotta mit mond a kislánya, kérdőn ránézett Rózára.
– Volt egy kis felvilágosító beszélgetésünk, míg sétáltunk – mondta zavartan Róza. – Minek titkolóztok. A gyerekek bizonytalanok.
– Nincs semmi baj Róza – nyugtatta meg Sára – csak az igazat mondtad el.
Zsuzska szembefordult Sárával, csípőre tette a két kis kezét, billegett egyik lábáról a másikra. Hajaj, nem jó előjelek, gondolta Sára.
– Ha szerelmeskedésbe vagytok, legalábbis ahogy Róza elárulta, akkor ti is apa meg anya lettetek mostanra. Igaz? Akkor… csak egy napra, anyanapra, legyél az anyukám nekem is, ne csak apunak. Akkor megint ugyanolyan lehetne a szülinapom, mint előtte.
– Anyák napján van a szülinapod? – kérdezte Róza kíváncsian.
– Igen. Mindig együtt volt anyanappal, csak mostani nem tudom hogyan lesz, mert anya ott van a többi angyallal – mutatott Zsuzska a mennyezet felé –, őt még nem engedték le a földre úgy, mint Angyalt.
Leültek az ebédlőben az asztal köré, Róza a pultnál matatott a kávéfőzővel, közben pakolt az asztalra szendvicset, süteményt.
– Gondolom mindenki éhes. Terka mama süteményét is kitettem – biztatta Benjámint is, hogy fogyasszon valamit.
Benjáminhoz odabújva ült Sára, hálás volt Rózának, hogy most már nem kellett szerepet játszania a lányok előtt. Benjamin átölelte a vállát és a lány hajával játszott az ujjaival. Nem volt éhes egyáltalán. A gyomrában még ott volt a szerelmeskedés utáni zsibbadás, nagyon kellemes és jó érzés volt az a gyengeség, amit érzett a testében. Sára arca is sápadt volt, a szemei alá árnyékot húzott a fáradság, azt a látszatot keltette, mint aki nem aludta ki magát egy esti tivornya után. Róza a visszatérésük első pillanatában azonnal észrevette, hogy viharos volt az az idő, míg távol volt a lányokkal.
Zsuzska nem kapott választ, ezért nem tágított, továbbra is válaszra várva nézte Sárát.
– Akkor Angyal, mondjad már, leszel… vagy nem leszel anya egy napra? Nem mondod meg soha? Nem örökre kértem, csak egy napra…
Hirtelen mindenki figyelme Sára felé fordult, Mónika szája kicsit nyitva maradt a nagy várakozásban, ugyan milyen felelet jön az egyenesen feltett kérdésre. Sára Zsuzska szemébe nézett hosszan… gondolkodott. Aztán nagyon komolyan megszólalt.
– Egy napra, ne haragudj, de nem lehetek az anyukád…
Zsuzska szája legörbült, közel állt a síráshoz, de rendületlenül figyelte Sárát, aki tovább beszélt hozzá.
– Ha már tudjátok Róza jóvoltából, hogy mi apuval szerelmesek vagyunk egymásba, akkor miért nem azt akarod, hogy végleg anya legyek?
Zsuzska elfelejtett sírni, hirtelen nagy gondba került, ránézett Mónikára, aki komolyan figyelte a jelenetet, aztán az apukájára, akit még komolyabbnak talált abban a pillanatban. Végül nagyvonalúan döntött:
– Jól van, akkor legyél végleg anya, úgyis mindig tudtam, hogy nem vagy igazi angyal, mert nem vagy szőke. Mondjuk, lehetnél akkor örökre, mert anyu már úgysem jön vissza hozzánk, megmondta nekem.
Zsuzska éhes volt, továbbiakban az asztalon lévő szendvicsekre koncentrált, nem vette észre, hogy körülötte mindenki ledöbbent a hallotokon. Nem látta, hogy az apukája szemében megjelent az a kóbor könnycsepp, amit ő mindjárt észre szokott elsőnek venni. Nem látta Mónikát se, aki idegesen lóbálta a lábát az asztal alatt, és lehajtott fejjel ült, nem nézve senkire. Azt se, hogy Róza idegesen kisietett az ebédlőből, mint akinek hirtelen nagyon sok dolga akadt odakint.
Rózában kavarogtak az indulatok, nem tudott azon napirendre térni, amit hallott – Mi ez a hirtelen döntés, hogy a gyereknek kijelentette, hogy örökre anyának hívhatja? Szerinte Sára meghibbant. Olyanokat csinál, ahonnan már nincs visszaút! Nem kéne egy gyermek érzéseivel játszania. Kiment a fürdőszobába ott volt egy darabig, félt a saját indulataitól. Igaz, hogy Benjámin sokat változott előnyére, azt se mondhatja, hogy nem vonzó férfi, mert az, de mégis csak egy bűnöző, egy rabosított fazon. Aki engedte a börtön előtti életében, hogy halálra betegedjen mellette a felesége, míg ő élte világát. Ez aztán nem bűnhődés, hogy már a börtönben szerelemre lobban egy másik nő iránt. Valami nem stimmel mégsem ezzel az alakkal – jutott vissza a régi helytálló megérzéseire. Visszaindult az ebédlőbe, nem akart kihagyni egy pillanatot sem, ki akarta ismerni a férfit.