A BŰN 3 PILLANATA 13. epizód

A BŰN 3 PILLANATA
13. epizód

Szikrázóan sütött a nap, miközben a lélegzet ráfagyott Meskó Magdi ajkára, amint jégvirágmintákat próbált lehelni Barlaiék balatonfüredi teraszablakára. Az említett helyiségben ugyanis nem volt fűtés, viszont innen lenyűgözően nézett ki a tóról visszatekintő panoráma. Ez már önmagában melegséggel töltötte el a szemlélődőt, aki vette magának a fáradságot, hogy ebben gyönyörködjön és nem pedig bolond férfiak még bolondabb sportjában. Amit természetesen az érintettek – Vavra Pál hadnagy a budapesti II. kerületi rendőrség szépreményű életvédelmise, valamint Barlai Péter alanyi jogú bűnügyi újságíró – igenis szellemi testedzésnek tekintettek és mint ilyen, komoly energiafaló folyamatnak.
Ugyanis a horgászásról vallottak ilyen komoly hitvallást, habár a halak oldaláról nézve, némi ellenszenv is érzékelhető volt ebben a műfajban. Magdi ugyanolyan fanatikusnak hitte magát, mint bolond barátai, akik óramű pontossággal szakítottak időt és fáradságot maguknak minden negyedévben bohém kedvtelésüknek. Hitte magát azért, mert noha közvetlenül nem tartott a fiúkkal és Barlai papával, mégis tudott minden baráti lépésükről. Magdi eltűnődött egy másodpercre a triójuk összefonódásáról és konkrétan bólintott, amikor ahhoz az elemzési ponthoz ért, amelyben érzéseit fejezte ki magát a fiúk felé. Egyikhez sem érzett szerelmet, de még csak szenvedélyes vágyat sem, jóllehet, korábban már mindkettejükkel lefeküdt. A rendőrtiszti főiskola elkezdése óta ismerte mindegyikőjüket és a fiúk rivalizálás nélkül vették tudomásul, hogy Magdi nőies biológiája szerény illedelmességgel választja őket fel-fellobbanó hangulatához. Mély barátság volt ez, talán inkább szakmai együttállás, lelki sértődöttség nélkül. Mindhárman voltak annyira intelligensek, hogy bevallották maguknak és főleg egymásnak: nem tartanak igényt hosszútávú érzelmi kapcsolatokra. No persze, mindannyian sejtették, az élet biológiai órája és lelkimenete még közbeszólhat. Ám egyelőre még a kényelmes útkeresés állapotában tetszelegtek, amit egyébként közvetlen családi és munkahelyi környezetük is elfogadott. Mialatt szentimentalista-realista ritmusba ringatta volna magát a lány, Barlai mama dugta be a fejét a helyiségbe és vidáman jegyezte meg:
– Nincs jobb dolgod Magdikám, mint epekedve fagyoskodni ebben a jégveremben?! Nesze, igyál egy kis szilvóriumot, ettől még a jégcsapnak is melege lesz!
– De Klára néni, nem keverem, mert kiütöm magam! Ismerem én Klára néni híres pálinkáját!
– Miért, mit ittál eddig? – nézett körbe ivóalkalmatosság után a kedélyes háziasszony.
– Csak forró teát! – szabadkozott a fiatalabbik.
– Brr! Nem szégyelled magad! Így elrontani a kedélyállapotodat..tessék ezt felhajtani, aztán kijönni a konyhába, enni két adag túrós palacsintát! Mert ez a ti bajotok, fiatalok! Nem esztek rendesen, csak vedeltek, mindenféle egzotikus piát – na jó, a tea az kivétel, bár először azt hittem, beteg vagy, mert az arra jó csak! -, aztán meg csodálkoztok, ha nem bírjátok erővel! Ugye, hogy finom, lelkem? – hagyta abba csupán annyi időre a lelkes invitálást Klára néni, amíg gyönyörködött a másik éhségvágyában. Magdi körülnézett a megterített nagy ebédlőasztalon. Gőzölgő és ínycsiklandozó illatok áradtak szét gyomormagasságban. Teli szájjal kérdezte a bűbájos vidéki vendégszeretőtől: – És mi lesz a mai menü, édes Klára néni?
– Bableves füstölt csülökkel, utána túrós, vaníliapudingos és házilekváros palacsinta a vastagabbik fajtából. Na most, bekészítettem egy termosznyi kávét a lékkalandoroknak – mutatott kifelé a férfitársaság felé és Meskó Magdi jóízűen vette tudomásul Barlai mama extrém fogalommeghatározásait. Imádta ezt a hangulatot, akárhányszor jöttek le, akárhányan ide, Balatonfüredre, mert mindig csordultig teltek szeretetteljes vidámsággal, no meg finomabbnál finomabb ételekkel.
– Persze, a kávéban némi higító is lapul, de csupán azért, hogy előbb bekergesse a hideg gyomrukat a meleg ételhez! – kacsintott ezer szarkalábbal rövidre szabdalt haja alól egy cinkosat Klára néni, majd filozófikusan kivágta a végszót: – Mert sikeres csak az lehet, akinek tele a pocakja! Pláne, ha férfi az illető…! Eridj lelkem, kínáld meg őket és ne félj! A férfit a hasán keresztül lehet megfogni..- Meskó Magdi kivárt, mert már ismerte a másik lélekvidámságát és nem csalódott, menetrendszerűen érkezett a poén -…,de csak azért, hogy eljuthassunk még lejjebb, a férfikirályságba!
Az alhadnagy rendőrnő óvatosan csoszogott előre a befagyott Balaton jegén, ügyesen manőverezve a lékig vezető, előre letisztított ösvényen. A három férfialak szinte egyhelyben állt, jóllehet állandóan topogtak a jéglyuk körül. Egyelőre a zsákmányos vödör üres volt, ahogy Magdi közeledőben megállapíthatta. Viszont még pont elcsípett egy feltételezésnek szánt megállapítást, amely rögtön felkeltette érdeklődését. Na persze! – fejezte be magában az eddigi hangulatot – Neked Magdus nem a fiúk kellenek, hanem az intelluktusuk! Mert a szakma mindenek előtt…!
– …és gondolod, a férj meglépett mellőle az ütközés után? – hangzott fel Magdi hallótávolában és egyben a többiek látóterében.
– De nicsak, az őrszoba szőke gyöngyszeme, megjelent a zord sziklák között! – tréfálkozott Barlai Péter, mialatt átvette a lánytól a termoszt, majd diadalmasan felmutatta azt
– Anyátok küldte? – előzte meg idősebb Barlai fiát a reagálásban, miközben a termoszra bökött fejével. Aztán komótosan lecsavarta a kupakot, töltött magának és mohó kortyokban tüntette el az adagot. Mikor végzett a művelettel, lassan elkezdett csomagolni a hazainduláshoz. Fia és Vavra Pál szinte egyszerre kiáltott fel:
– Na de még semmit sem fogtunk!
– És ma már nem is fogunk.!.Ha anyátok kávés pálinkával kínál, az csak egyet jelenthet: kész az ebéd! Korgó gyomorral nem jó fagyoskodni!
– Ernő bácsi, magában és Klára néniben egy ősköltészeti kuriózum veszett el! Mielőtt kijöttem, ő is valami hasonlót mondott az éhezésre..na persze, a horgászatra értette, vagy talán a fanatikus sportra és művelőire? – tette hozzá nevetve Meskó Magdi. Erre a két fiatalember egyszerre kontrázott: – Fagyoskodunk és éhezünk, de hal nélkül nem megyünk!
– Egyébként mutasd csak azt a termoszt, Magdus! Én még nem tettem le a forró kávéról! – reménykedett Vavra Pál és ő is nagyot húzott a termoszból. Ifjabb Barlai kivette a kezéből, majd rákérdezett: – Na milyen?
– Húhú, ..forró!
– Csak vigyázz Palikám, nehogy párhuzamos léket vágj a Balatonba! – vágta hátba őt az újságíró és Magdi biztosra vette, ifjabb Barlaiban jóval több másfajta ital is lehet, mint a hazakergető papramorgó. Egyúttal most tűnődött el a fiúk végszaván. Aztán hangosan is megjegyezte: – Most már értem srácok a ti horgászatotokat! Ilyenkor beszélitek meg és ki az összes megoldatlan, hadd ne mondjam stílusosan: kifogatlan, bár nem kifogástalan eseteinket!
Negyedévente összejön annyi bűnügy, hogy kibeszélitek a halakat a vízből?
Annyira meggyőzőre sikeredett a saját maga előtt is megvilágosodott hobbyleleplezés, hogy az érintett férfiak elismerően néztek össze, majd a lányra. Idősebb Barlai – aki foglalkozására nézve ügyvéd volt – fogalmazta meg mindegyikőjük óhaját, amint a csomagolást abbahagyva, felegyenesedett:
– Régóta mondom már nektek gyerekek, hogy teljes jogú tagként kellene ezt a kislányt kezelnetek! Most lelepleződtünk..! Már tudja, hogy a horgászat csupán ürügy..Üdvözöllek Magdikám a klubban, egészségedre! – azzal saját magát kínálva először, jót húzott a kávéstermoszból. Fia nevetve korholta őt:
– Apa, te csak azért iszod a kávét, mert éhes akarsz lenni!
– Fiacskám, én ismerem anyádat! Ha nem megyünk negyedórán belül ebédelni, ránk robbantja a Balatont..! És akkor a katasztrófavédelem első számú cselekedete, a túlélőknek meleg instantlevest diktálni a szervezetükbe…én pedig élek-halok anyád főztjéért!
Az élettapasztalati poénon mindenki jóízűen nevetett, de azért komótos engedelmességgel láttak az összepakoláshoz. A vidám hangulat egyébként folytatódott az ebédlőasztal körül és Klára néni el volt ragadtatva ettől. Ezt szerette nézni és csinálni: a szeretet oda-és visszavándorlását, egyénről egyénre. No és természetesen a főztje hatását.
– Vegyetek papa, látom a szemeden, a vaníliapudingosból még lecsusszanna egy-két adag…- ugratta férjét, mialatt elégedetten szemlélte a kipukkadt társaságot az étkezés végén.
– Hiába látod a szememen, a torkom és főleg a hasam már nem bírja..Egyébiránt ebből az isteni palacsintákból elég egyet enni, hogy a mennyországban érezze magát az ember..én pedig már a harmadik barackízeset tuszkoltam be! – jegyezte meg szuszogva idősebb Barlai és annyira látszott rajta az őszinte valóság, hogy még a szemüvege is bepárásodott a jóllakottság szeretetétől. Fia, Péter még rá is tett az ugratással.
– Hát akkor az három mennyország, apa!
– Hagyd el Petikém! Apád ha csupán levest evett volna, akkor is ezt mondja..- dícsérte szerelmes összeszokottsággal férjét Klára néni és ő is őszintén szipogott a meghatottságtól.
– Karácsony után, új év előtt sokszor kerül elő a mennyország..- dünnyögte félhangosan Vavra Pál, majd szándékosan harapta el a filozofikusnak vélt vitaindítását. Nem csalódott. Pá-
ran felálltak, ezzel is jelezve, hogy végképp nem fér beléjük semmi, aztán Barlai papával az élen bemasíroztak a könyvtárnak kikiáltott nappaliba. A társaság eléggé ismerte már ezt a gesztust hasonló alkalmakról, így tudták mi fog következni. Csupán Klára néni szerette volna még kimerevíteni a pillanatot és amint elkezdte Magdival együtt leszedni az üres tányérokat, voltaképpen mindenkinek jegyezte meg, mintegy lezárásaként a kulináris szertartásnak:
– Milyen szerencse, hogy a nagymamám csak ötféle ételt tudott elkészíteni, igaz, hogy azzal viszont világhírű lett idehaza…mert így most nem laktatok volna jól az igazi Juliska-bablevesből!
A nappaliban eredeti kandallótűz fogadta a társaságot és idősebb Barlai vezérletével illedelmesen bevárták a hölgyeket is a mondanivalójukkal. Magdi kissé izgatottan várta a kinti lékcsevely folytatását, egyúttal nyugodtan vette tudomásul saját beavatási szertartását. Barlai papa őfelé emelte borospoharát elismerőleg, habár egy kicsit a női nem előtt is tisztelgett a köszöntőjével: – Gratulálok Magdikám, a logikai premisszáid kiválóan vezettek a konklúzióig, ami a felderítetlen ügyeink boncolgatását illeti..! Nem utolsó sorban pedig gyönyörű feleségemet dícsérném, hiszen ahol nincs megfelelő kulinaritás, ott csupán megfeneklett admiralitás van..!
– Mit mond, Klára néni?
– Azt kislányom, hogy éhes hassal nem lehet üldözni sem a gyilkost, sem a jogot..!
Az általános hahotából mindenki kivette a részét, no és természetesen a szakmai beszélgetésben is egyenrangúként vettek részt mindannyian. Magdi most értette meg igazán, hogy Barlai papa jogi szemszögű megközelítése talán sok korábbi bűneset megoldását segítette elő a fiúknak. Felvillanyozódott és mint az iskolában, feltette a két ujját. Barlai papa joviális derűvel bólintott felé: – Ma te vagy a tanár kislány, úgyhogy vizsgáztass!
– Feltételezem, hogy a Bogdán-féle baleset körülményeiről hallottam egy részletet..- picit kivárt, megvárta a többiek helyeslő reakcióját, majd folytatta – Miből gondoljátok, hogy nem egyedül volt az autóban az áldozat?
– Például az öreg gondnok tanúvallomásából! – magyarázta komolyan Vavra Pál, ám azt is hozzátette – Viszont az nem tisztázott, hogy mikor szállt ki az illető a kocsiból. Még az ütközés előtt vagy utána?
– De ha a férjre gyanakodtok srácok, mi lenne az indítéka?
– A jó öreg klasszikus kérdés: kinek származna haszna gyilkosság esetén – akár előre megfontolt és eltervezett az, akár spontán – az áldozat halálából?
– És kinek Ernő bácsi? – fordultak a megszólaló felé ketten is. Amaz felemelte mutatóujját, de Klára néni bosszúsan legyintett egyet. Ezt érzékelve, Barlai papa visszakozott és beleegyezően bólintott: – Igazad van édesem, addig ne építsünk tényeket a hipotézisre, amíg nem bizonyosodunk meg a létezéséről!
– Na de miért nem? – kérdezte ifjabb Barlai és kicsit belegondolt a saját szakmájába, hogy nem mindenki osztaná ezt az erkölcsösséget.
– Mert nem valódi, ezáltal antihumánus cselekedetekre sarkall. Ez egyaránt érvényes a jogra, az erkölcsre ( főleg az előítéletekre) és az igazságszolgáltatásra.
– Visszatérve Ernő bácsi és fiúk az alapkérdésre: kinek származott haszna Bogdánné halálából? Ugyanis a legelső számú gyanúsított mindig a legkézenfekvőbb: az áldozat legközelebbi hozzátartozója, jelen esetünkben a férj. De ahogy Pali is fogalmazott még annak idején a férj vallomásának felvételénél, illetve a baleseti jegyzőkönyv őáltali hitelesítésénél, ez csupán gondatlanságból előidézett – igaz, közvetett halált előidézett – áldozattal járt.
– Bravó, Magdus! – éljenzett ifjabb Barlai – Jól megtanultad a kriminológiai leckéket, a levezetésed egészen kitűnő! Nem akarsz inkább átnyergelni a bűnügyi rovathoz?
– Vagy esetleg jogászi szóvivői pályára? – kérdezte tapsolva Barlai papa.
– Vagy.. talán rábukkantatok még valamire? – kérdezte elbizonytalanodva a gondolattól Meskó Magdi, ám szíve mélyén tudta már: ebből az esetből nem lesz konkrét vádemelés, bármennyire is furcsának és gyanúsnak találják kollégái, barátai. Majd pontosan így is történt.
Hiába tartották bizarrnak félhivatalosan a nyomozók ( Vavra Pál, ifjabb Barlai újságíró és a Barlai házaspár) a Bogdánné balesetét, hiába nyomott a latban Barlai Péter háttérinformációja újságíró kollégájának szakmai múltjáról és hozzáértéséről, az esetből nem lett vádemelés. Csupán feltételezésre építő harmadlagos információjuk volt arról, hogy Bogdán esetleg szeretőt tartott, de mivel ezek a társadalmi érintkezések nem jártak semmilyen tárgyi, vagyoni előnnyel, pusztán erkölcsileg maradt elítélhető. Meg is beszélték, hogy a végleges, módosított jelentésből, valamint a jegyzőkönyv véglegesen hitelesített változatából már kihagyják a gyanúra, esetleg a nyomozásra okot adó méreg jelenlétét. Megállapították – már az este emelkedett hangulatához illően, amikor is tekintélyes mennyiségű bort, továbbá irdatlan számú palacsintát fogyasztottak el -, hogy a lehetséges filozófiai indíttatású bűnügy átváltozott kísérleti tetttesztté, vagy ahogy Klára néni találóan megjegyezte, az 5 té befejezte valóságbeli ténykedését. Meskó Magdi elégedetten, talán kicsit boldogan dőlt hátra a kanapén két barátja között és meg volt győződve róla, ismét lezárhattak egy nyitott dossziét. Azt is megfogadta magában, talán kibékül a horgászat gondolatával, mint lélekemelő hobby. Igaz, egyelőre ezt nem volt szándékában közölni tavaszig a fiúkkal. Nem lékhorgászattal szeretett volna kezdeni a lélekboncolgatás területén. Mint ahogy egy Balatonfüredhez közeli személyiség sem télen szeretett volna lelket, erkölcsöket elemezni, mégis erős késztetés hajtotta, ezúttal a bűn felé. Felkai Lehelnek tulajdonképpen mindegy volt, milyen évszakban járt, mivel állandó pénzzavarral küszködött és ennek megfelelően teljesen mindegy, hogy milyen módon, de el kellett tartania a családját. Az is igaz, hogy felesége, apósa – akikkel közvetlenül együtt élt – ellenezte erkölcstelen elveit, tisztességtelen terveit, főleg, hogy nem láttak kézzelfogható teljesítményt a nyár óta újra munkanélküli, vad lumpolótól. Joggal vetették szemére ivászatát, amely az ominózus hitelmegtagadás óta az egekig emelkedett. A törékeny tekintély, amit a borászatnál szerzett, füstbe szállt. Sem munkaadója, sem családja nem bízott már visszailleszkedésében, jóllehet ösztökélték, igaz, egyre kevesebb meggyőződéssel. Felkai Lehel nem volt mindig ingyenélő, állandóan törekedett a társadalmi elvárásoknak eleget tenni már kiskorától kezdve. Átlagos tanulóként jóllehet csupán a szamunkásképző iskolában lehettek sikerélményei és egy ideig úgy tetszett önmaga előtt is, hogy megtalálta saját célját, életútját. Szülei többszörös válása ellenére sem hagyta magát befolyásolni egyrészt a párválasztásban – amit természetesen erősen motivált Gabriella feltétlen szerelme -, másrészt a munkahelyi előremenetelben. Kezdetben ugyanis szobafestő alkalmazottként dolgozott előbb egy állami, később ugyanott egy privatizált formációnál. A szerelemmel együttjáró bizalom benne is kifejlesztette az ambíciót és hajszál híján sikerült letennie a mestervizsgát, amivel – a szocializmus utolsó „békeévében” – még megalapozhatta volna szakmai hírnevét. Ám akkor valami történt a lelkében, érzékeiben. A mai napig nem tudja beazonosítani az eseményt, még legőszintébb saját magának szánt gondolataiban is csapong a datálást illetően. Egyben biztos lehetett: testvérére, aki tulajdonképpen csak féltestvére, mindig számíthatott. Talán Bogdán (aki anyja leánykori nevét anyakönyveztette, mert ő is Felkai volt közös apjuk révén) akaraterejére és az utána törvényszerűen bekövetkező sikerekre volt féltékeny. Esetleg arra az érzéskülönbözetre irigykedett, amikor nagynéha összeverődött a teljes rokonság apjuknál és menetrendszerűen érzékeltették a két fiúval, ki a jobb, ki a rosszabb. Természetesen mindig Bogdán nyert ebben a csörtében. És minden egyes alkalommal meg kellett hallgatnia a velejáró indoklásokat, előbb a család részéről, a későbbiekben – ahogy Bogdán osztódott házassága révén – a testvére felől is. Az évek során nem lett elnézőbb senki, sőt, Felkai úgy érezte, türelmetlenebbek vele szemben, mintha állandóan sürgetnék ambíciója, céljai elérését. Kezdte maga körül kiépíteni előbb a védőpaj-
zsot, amely minden jogos és jogtalan támadást hivatott volt visszaverni, később pedig, amikor lelke, lelkiismerete már nagyon cserzett lett, a támadóbázist. Ahogy tetteiben megnyilatkozott, úgy szaporodtak ellenségei, kardhordozónak meg ott szolgált mellette Gabriella, akinek ugyan megkopott már kissé a szerelme, ám így is – noha Felkai világosabb pillanataiban ezt a kapcsolatot kényszerszerelemnek nevezte – kitartott vele ezen a rögös életpályán. Felkai méltóbb életet szeretett volna biztosítani családjának, ezt világosan tudta, sőt, be is vallotta magának, mégis nagyon nehezen kivitelezte a józan megoldásokat. Valaho-
gyan állandósult az elterelés, a befolyásolás és mindig rossz irányba. Nem volt hetvenkedő tí-
pus, ellenkezőleg, férfitársaságban visszahúzódóan figyelte az eseményeket, igaz, ahogy emelkedett az alkohol-és virtusszint, belül egyre cinkosabb magatartást öltött. Vagyis akarattal elnyomta a jó erkölcsi felháborodását, tiltakozását saját érzéseiben. Élete felén maga is elhitte magáról, hogy élhetetlenül agresszív, érzéketlenül felelőtlen, pontosan ahogy mások állították. Éppen ezért földrengésszerűen hatott rá, amikor azon a bizonyos éjszakán kibontakozott előtte saját testvére és annak szeretőjének borzalmas terve, hogy meggyilkolják a sógornőjét. Hiszen az áhított példakép egy gyilkosságot készül elkövetni, mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül! Az erkölcsi hősről egycsapásra levedlett a látszat. Felkai hiába zsibbadt a mérhetetlen alkoholtól szinte egész testében, agymenetében egyszerre színjózan lett. Kész terve ugyan még nem volt, sőt, amikor testvére pár percre egyedül hagyta az autóban és kivette Bogdán zakójából a végzetes flakont, meg is rettent egy kissé az improvizálás hatásaként. Gondosan rejtegette odahaza napokig a mérget. Megfejteni természetesen nem tudta a képletet, bár amikor ismét Veszprémbe ment az otthagyott családi autóért, betért egy internetes kávéházba és némi kutatás után már határozott. Első reakciója ugyanaz volt, amit az ominózus éjszaka után feleségének – apósa, anyósa jelenlétében – megígért, nevezetesen, hogy tisztességes munkát fog vállalni a régen művelt szakmájában és hogy rendes polgárként, családapaként fog viselkedni ezentúl. Így tehát ezért kerülhetett sor az Eszterrel való találkozásra, mert Felkai valóban csak fel szerette volna nyitni sógornője szemét és meg szerette volna említeni neki öccse szeretőjét, valamint kettejük mocskos tervét.
Biztosra vette, hogy az asszony – aki felé szerelmi fantazmagóriákat fogalmazott meg korábban – hinni fog neki, hiszen öccse felesége sokkal türelmesebb volt vele szemben, akárhányszor problémája adódott Felkainak. Ezúttal azonban Eszter elutasítóan fogadta már az első percekben és Felkainak nem volt lehetősége a valóságot részletezni, főként, hogy sógornője már kétkedve fogadta férje hűtlenségi tettét is. Igazi emberbaráti gesztust érzett Eszter felé, noha amikor szó nélkül átnyújtotta a flakont neki, nem tudta volna megmondani, mit képzelt el az asszony. Eszter egyszerűen csak ráérezhetett sógora igazságára és ezért fojtotta belé a továbbiakat. Mindazonáltal Felkai később sem érzett lellkisimeretfurdalást, amikor értesült sógornője haláláról, pedig eljutott addig a felismerésig, hogy talán zaklatott állapota miatt következett be annak hirtelen halála. De ahogy teltek-múltak a napok és még mindig nem tudott elhelyezkedni, valamint tisztességes jövedelemhez jutni, elérkezett – nála mondhatni, menetrendszerinti pontossággal – ahhoz a határhoz, ahol a túloldalon már a bűn van. Elhatározta, hogy megzsarolja a szerelmeseket. Vagyis Piroskát és Bogdánt. Fizessenek az erkölcsösök, a jók, a jobbak, azért amit nem követtek el, de elkövethettek volna, ha ő nincs és nem orozza el előlük a mérget. Valóban emberbarátnak képzelte magát italgőzös képzelgései közepette – többnyire valamelyik helyi kocsma zugában -, hiszen, ha nem szól közbe a véletlen baleset, ő kikényszeríthette volna a későbbiekben, hogy Bogdánék ne próbálkozzanak újra ilyen szörnyűséggel. Az a tény, hogy Eszter már nem élt és okafogyottá vált az indíték, jószerivel nem érdekelte Felkait. Csakis a zsarolás által nyerhető haszon lebegett szemei előtt. Felesége előtt rettenetes erőfeszítéseket produkált, hogy magában tarthassa elhatározását és kivételes módon, ez volt az egyetlen erkölcsös jócselekedete. Kímélni szerette volna családját, hozzátartozóit. Ennek megfelelően pontos haditervet dolgozott ki, részletesen leírta a lépéseket, hogy mit fog csinálni a várható reakciókra és hogy kivel fogja kezdeni. Ugyanis már előre elhatározta, külön-külön fog beszélni a szerelmespárral. Talán még azok egymást sem fogják beavatni, hátha annyira szégyellik a gondolatban elkövetett tetteiket, hogy most már menekülnének a kapcsolatukból. Meg aztán – dörzsölte össze elégedetten kezeit Felkai és ezzel párhuzamosan torz félmosoly ült ki ajkára – esetleg két helyről szakíthat „hallgatási díjat”. Meg volt győződve arról, hogy már megingott öccsében és partnerében a bizalom, így kiszemelte az általa gyengébbnek tartott jellemet. Úgy döntött, Piroskával kezdi a pénzszerző hadműveletet. A rendes, polgári pénzkereseti forrása egyelőre eszébe sem jutott.