A piknik

A fekete fehér kockás ház ablakából látom egy késő délután, hogy két maci járkál az úton. Nagy izgatottsággal sietek le a rózsaszín lépcsőn, mivel ritkán járnak errefelé. Látom hogy plédet, ennivalót, és csészéket visznek magukkal. Szerintem piknikezni mennek. Az egyik nyakán rózsaszín, a másikén kék masni van. Mivel elhullajtották maguk mögött a kekszeket, így tudtam őket követni. Egy csendes, nyugalmas, füves helyre értünk. Itt volt pár gally, de a hely nagyon tetszett. A felhők rózsaszínen néznek ránk. Egyszemű bárányok szaladgálnak el mellettünk. A macik véletlenül észrevesznek. Egymásra néznek, de szerencsére mosolyogva odaszaladnak hozzám, és aranyos ölelést adnak. Nagyon jól esett. Éreztem a puhaságukat, a piros szívük fénylett, dobogott. Ebben a világban minden pici lény ártatlan és kedves. Leültem a macik mellé, a kockás plédre. Jazmin Bean féle sminkben majszolgattam a kekszet, az epres és citromos muffinokat, de áfonyás torta is volt a fonott kosárban. Végezetül a csészékbe töltöttünk egy brutálisan édes szörpöt, végigröhögtük magunkat az ivása után egészen estig. A nap minél jobban eltűnt, jött az éjjel. De éjjel sincs okod félni, hiszen ott vannak az aranyos lények. Felmentünk hárman az égig vezető lépcsőhöz, amikor pedig felértünk az ágyunkhoz, a csillagok mondtak nekünk esti meséket, majd körülöttünk röpködtek, betakartak minket, igazgattak. Szép álmokat álmodtunk aznap este. De fel kell ébrednünk. Ébredj. Egy új nap majd ismét találkozunk.