A BŰN 3 PILLANATA
14. epizód
Bogdán Attila megkönnyebbülést várt, de azt egyáltalán nem érezte. Hirtelen elhatározással megszabadult otthoni sportos ruházatától, majd beállt a zuhany alá és felváltva folyatta magára a hideg és a forró vizet. Nem érezte bőre reakcióját sem, mellette viszont magyarázatképek villantak be agyi memóriájába. A szíve helyén ugyanis jégtömböt észlelt bátyjával kapcsolatban. Az első felvezető szimptóma Piroska kétségbeesett telefonhívása volt, valamikor 2009 január közepén. A nap szokatlanul melegen sütött és a hír Bogdánt pont egy ablakon átvetülő fénypászmában érte, mondhatni reménytkeltő várakozásban.
„- Szia szerelmem, Atti! Jaj, annyi mindent szeretnék hirtelen mondani, de legfőképpen találkozni akarok veled!
– Még mindig nem érzek magamban annyi erőt, hogy találkozzunk drágám, de..beszélni már képes vagyok! – válaszolta Bogdán és úgy tett, mintha csak három nap telt volna el a baleset óta és nem három embertpróbáló hónap.
– Tudom, mit ajánlottál Atti és becsületesen tartom is magam hozzá.. de most biztosan szeretnél velem találkozni, ha meghallod az infómat!
– Valóban? És mi lenne az? – csempészett némi érdeklődést hanghordozásába Bogdán, bár valójában inkább fásult volt.
– A Leli felhívott..
– A bátyám?! Téged? – csendült most már igazi érdeklődés a férfiban. – És mennyit akart?
Piroska elakadó lélegzettel hallgatta, de aztán a gyakorlatias realizmus úrrá lett rajta:
– Biztos, hogy ugyanarról az eseményről beszélünk a Lehellel kapcs?
– Most már én is biztos vagyok abban drágám, hogy nem ugyanarról az esetről van szó! – nyugodott meg Bogdán és ébersége tűfokozatig hegyesedett.
– Tehát a bátyád felhívott és egyszerűen megzsarolt. Azt állította, hogy nála van a méreg és hallott minden szót Veszprémben…Ugye, szerelmem, most már szeretnél velem találkozni?
– Te mit válaszoltál neki, Pircsi?
– Időt kértem, mert azonnali választ akart és találkozót. Habár szerintem sejti, hogy előtte felhívlak téged..
– Nem ismered annak a féregnek az eszejárását, de én viszont szinte biztos vagyok benne, hogy külön akar választani minket..elszigetelni egymástól kettőnket, hátha valamelyikünk pánikba esik és fizet..vagy mindketten külön-külön fizetünk..! Mikor fog jelentkezni ismét?
– Egy óra múlva.
– Jól van, drágám! Mondd neki azt, hogy találkozzatok nálam, de előtte csikard ki belőle a konkrét összeget, majd jelölj meg egy két héttel későbbi időpontot. Ha kérdezné, mondd, hogy diszkréten kell összeszedned a pénzt, mert nem akarsz nyomot hagyni a bankoknál, meg a családban sem szeretnél gyanút kelteni. Kis címletekben fogod átadni, minél nagyobb összeget mond, annál későbbre tedd a találkozó idejét. Na és természetesen a „randira” hozd magaddal a férjedet is, légy szíves!
– Tanúnak?
– Annak is, de elsősorban azért, hogy végre tisztázhassuk a mi kettőnk jövőbeni életét és a ti múltotokat! Ez lesz majd a jel, ha úgy tetszik, Piri!”
A második szimptóma a munkahelyén keletkezett, igaz, történetesen ez már Eszter halálának napja óta borítékolva volt Bogdán mindennapjaiban. A baleset óta „ írásos gyónásnak” vetette alá magát, ami egész pontosan azt jelentette, hogy őszintén elkezdte megfogalmazni saját életét, kihagyva ebből a gyerek-és kiskamaszkort. Roppant szigorú mércét állított maga elé, mondhatni érzékletesen tárgyilagosra sikeredett az önvallomás. Nem hallgatta el, hogy Eszter halála kellett ehhez és valójában nemcsak magának adott feleletet, hanem gondolt más beavatottakra is. A tisztítótűz hőfokának megfelelő vallomástétel irodalmi szerkezetfelépítésen nyugodott, nem meglepő módon átértékelt, őszinte hangvétellel. Szinte meghasonult lelkiállapotban írta le hibáit, örömeit, kudarcait, sikerélményeit és ami az egyik legmegmozgatóbb volt indítékai közül: Eszter és Piroska jellemeinek összehasonlítását. Steril aggyal próbálta saját önzését száműzni a múltjából, a szerettei, a családja környezetéből, ám nem könnyebbült meg mégsem, amikor január végére elkészült írásával, amit természetesen elsősorban Piroskának szándékozott megmutatni. Egyetlen árva sóhaj sem hagyta el zsigereit, mert érezte, Piroskával kapcsolatban tartogat még valamit számára a sors. Kényszerítette érzékeit, hogy ne gondoljon állandóan Eszter ürességére, ennek érdekében a mindennapjait matematikai pontossággal számította ki és hajtotta végre. Ennek ellenére az élő asszonnyal való találkozást, a végső együttlétet húzta, halasztotta ösztönösen, pedig azt már biztosan tudta: a túlélés önzőbb, mint az ő korábbi élete. Mialatt megszárította a haját, Bogdán felidézte azt a telefonbeszélgetést is, amit szintén az asszony kezdeményezett néhány napja. Elmondása alapján Piroska végletes türelmetlenségében provokálta ki azt férjéből:
„- Nem élhetünk teljes jogkörű idegenként egymás életében, Tomi! Beszéljünk a jelenünkről őszintén, ha te is benne vagy!
– Mit szeretnél hallani, kedves? Hogy szeretjük egymást, esetleg te is egy mást és én is..
– Miért vulgarizálod el, Tomi? Én végleg szeretnék tisztázni mindenféle érzelmet kettőnk között! Én valóban mást szeretek, de csupán azt, akit korábban is szívből szerettem…Miért kellene elhallgatnunk, elfojtanunk, ha az célravezetőbb, hogy őszintén megbeszéljük?
– Jó, rendben, induljunk ki a kályhától! Amikor megesküdtünk, szerettél Pircsi?
– Látom, a jó szándék megvan benned..megint úgy szólítasz, ahogy régen! Legőszintébben válaszolok: nem! De ez akkor nem volt ilyen határozottan fájó egyikünknek sem, mert nem volt már akkor sem ilyen egyértelmű. Összességében azt mondhatom, hogy nem, viszont képes voltam azzal a tudattal megbarátkozni, hogy elnyomom a szívem mélyén lakozó érzelmet, végleg eltemetem azt a reménytelen és befejezetlen szerelmet, amit egy másik férfi iránt éreztem, csak és kizárólag azért, hogy megszerettethessem magam veled. Igyekeztem jó feleség lenni, figyelmes háziasszony és megpróbáltam tisztességgel kiirtani szívemből az Attila iránt érzett érzésalattimat. Érted, mit szeretnék kifejezni feléd, Tamás?
– Inkább érzem és nagyon köszönöm, Pircsi! Sokat segített nekem, amit most elmondtál, mert a kapcsolatunkban és a jellemeinkben végre stabil állapotot alakíthatunk ki…
– Igen, igazad van! Kultúráltan, barátokként viselkedhetünk ezek után..egyébként pedig, Tomi, te szerettél engem igazán?
– Amíg Eszterrel nem találkoztam, azt hittem, hogy teljes szívemből. De aztán, amit az ő közelsége váltott ki belőlem, rádöbbentett, hogy veled sohasem éreztem ugyanezt. Nem, nem volt vele beteljesülés, mondhatni csupán plátói érzelem volt köztünk, bár én inkább tiszta szerelemnek neveztem, mégis többnek éreztem, mint veled.. Úgy gondoltam, te már nem tudsz többletérzelmet adni számomra, Pircsi és komolyan foglalkoztam a gondolattal, hogy Eszter kedvéért elhagylak téged..természetesen, előtte őszintén beszámoltam volna mindenről neked…
– Érdekes, Attila megsejtette, hogy egyszer majd átlépsz fölöttem érzelmileg…Igaza volt, miként neked is..lebecsültelek az érzések terén, de azt hiszem, ha barátokként válunk el, többé nem fogom azt tenni! Mert ugye elválunk? Ugye elengedsz, Tamás?
– Hát van más választásom? Egyébként érdekes, hogy pont Attila az, aki tisztában lehet a jellememmel, pedig szinte nem is találkoztunk..
– Én meg veled éltem öt évet és mégsem ismerlek..Amikor mi ketten tervezgettünk annak idején, bevallom, én rögtönöztem, mert nem tudtam, mit fog hozni a jövőnk..bár, tudat alatt visszavártam Attilát, és amikor a valóságos véletlen ismét elém sodorta, annyira meg akartam ragadni és szerezni őt, hogy még a gyilkossági kísérlettől sem riadtam vissza…Szinte ráerőszakoltam Attilára, hogy tegyük el láb alól Esztert, aztán majd téged..Aljasok voltunk? Igen! A szerelem mindenhatósága érdekében tettük volna? Igen! Jól tudom, ezek nem számítanak enyhítő körülménynek, de a boldogság végett még ezt is vállaltam volna..ráadásul nem mi öltük meg szegény Esztert…” A negyedik szimptóma pedig nemsokára tényként fog rögződni, amint Piroskáék megérkeznek, gondolta Bogdán, mialatt hajat szárított. A konyha felé tekintett és felidézte bátyja látogatását magában. Utoljára a novemberi temetésen látta és már akkor is meglepte, mennyire leromlott a fizikai állapota. De ahogy Felkai megjelent a lépcsőházban, arra végképp nem számított Bogdán. Arca az állandó ivászatok nyomát viselte, felpüffedt, vérerekkel szabdalt orral, szemekkel kiegészítve, ruházata gyűrött, mint aki harmadnapja az utcán hált, noha mégsem árasztotta magából a mosdatlanságot. Ezt a jó pontot talán feleségének köszönhette a megjelenésében, ám ennyi volt az összes pozitívum testvérénél összegezve.
– Szevasz tesó, de rég láttalak! – nyújtotta kezét Bogdán felé, aki kis habozás után nem viszonozta a gesztust. Egyébként is mindegy lett volna, hiszen Felkai sem akart kezet fogni testvérével.
– Mit csinálsz, kocogsz a szobában? – nézett végig öccse fekete joggingruháján, de látva, hogy nem váltott ki könnyed társalgási hangnemet, hozzátette bocsánatkérőleg – Csak tréfáltam…
Bogdán otthagyta a nyitott ajtóban, mert tudta, bátyja úgyis arra lesz kényszerítve ezáltal, hogy kövesse őt a lakásba. Kis megszégyenítésekkel akart eljutni a végső leszámolásig..
– Hát, itt nem változott semmi! – jegyezte meg Felkai, ezúttal lekicsinylően.
– Úgy érted, hogy Eszter halála óta? – nézett rá figyelmesen öccse, majd így folytatta – Mit iszol, Leli? A szokásosat? Whiskyt sörrel?
– Te mindenre emlékszel..- próbált hitelesen viselkedni Felkai, de már elkésett. Ezt azonnal észrevette öccse tekintetén és rögtön magyarázkodni kezdett – Ne nézz így rám, nem vagyok még annyira siker, hogy ne tudnék magamról!
– Azt látom! – jegyezte meg Bogdán és kitöltötte az italokat. Magának citromos ásványvizet öntött, majd így folytatta :
– Különben is, ha te merev részegre iszod magad, ha beszélni sem tudsz már, attól a tudatod még tiszta marad, nem?! Vagy talán tévedek?
– Igazad van, öcskös! A haverjaim is ezt bírják bennem a legjobban…képzeld el, a testedről már lemondtál, nem engedelmeskedik az akaratodnak, de az értelmed tiszta marad, legalábbis a szemeddel mindent érzékelsz, akár csukva van, akár nyitva..- hetvenkedett Felkai önelégülten és átvillant értelmén, hogy Bogdán csupán az időt húzza. Hogy hozzájáruljon maga is ehhez a cselekedethez, jócskán belekortyolt a poharába. Öccse zavartalanul folytatta:
– Akkor is pont ilyen állapotban voltál, amikor hazafuvaroztunk Piroskával a veszprémi kórházból, emlékszel Leli? Mikor tértél magadhoz? Rögtön az elején, amikor begyömöszöltünk a kocsiba, vagy amikor beszélgettünk Eszter meggyilkolásáról?
– Te Attila..- próbált közbevágni Felkai, de Bogdán beléfojtotta a szót.
– És mikor emelted ki a mérget a zakózsebemből? Amiről persze, előzőleg már látnod kellett, hogyan került oda..Piroska táskájából, igaz?! – kérdezte Bogdán vésztjóslóan. Felkai viszonylag lazán terpeszkedett a kanapén, bár falfehér volt az arca. Oldásképpen megpróbálkozott egy bágyadt vigyorral, amely külső szemlélő számára egy torz grimaszt jelentett csupán.
– Nem kell feldúlnod magad, Attila! Nem csináltam a méreggel semmit, egyszerűen odaadtam Eszternek…
– Igazán? – kérdezte Bogdán, mialatt felvette az üres sörösüveget az asztalról, amit bátyja rekordgyorsasággal ivott meg a whiskyhez és elindult kifelé a konyhába.
– Meséld csak, hallgatlak! – kiáltott vissza kisvártatva a szobába, aztán tétova mozdulatsorba kezdett a konyhapulton. Felgyülemlő dühét szerette volna csillapítani, amikor a frissen vásárolt kenyérből levágott egy szeletet, majd a frizsiderből elővette a tegnapi vajkrém maradékát és a nagyon éles húsvágóval kezdte kenni azt. Felkai kijött utána és nekitámaszkodott az ajtófélfának, öccsétől alig méternyire, majd szándékosan próbálta keresni annak tekintetét: – Mit mondjak? Mit akarsz hallani? Én nem ezért jöttem…
– Hanem miért? Azt hittem, azt fogod elmondani, hogy mit akarsz azzal a kétszázezer forinttal kezdeni, amit Piroskától szándékozol kizsarolni? Utána én következem? Nekem is ennyi a tarifám, Leli? Vagy többre taksálsz engem?
– Ne hülyéskedj, Attila! Bár azon még valóban nem filóztam, melyikőtök az ötletgazda…
– Ennyire mélyre süllyedtél Leli, hogy már a saját családodat is megzsarolod? – kérdezte furcsaképpen mégsem szemrehányóan Bogdán, mert átsuhant értelmén, a gyilkosság előkészítése talán elítélendőbb erkölcsileg, mint a zsarolás. De Felkai Lehel nem használta ki az alkalmas pillanatot, hogy visszavágjon öccsének, mert már teljes egészében a következmények folyamatában élt. Vagyis, a pénz megszerzésének a módszerében. Hanyagul megvonta vállát és egy őszinte öncinikus megjegyzéssel válaszolt Bogdánnak: – Különben is, meddig tart egy magamfajtának ez a lóvé? Nőhöz sok, kártyához kevés, vállalkozáshoz még kevesebb…És azon is rágódtam, tulajdonképpen mennyit kérjek tőletek? Mennyire vagytok hitelesek a szeretőddel? Mennyire érné meg nektek a hallgatásom? Mindegyik verzióban oda lyukadtam ki drága tesókám, hogy nem tudnátok nekem annyit tejelni, amiből meg tudnám valósítani el nem készült álmaimat, úgyhogy ez az összeg mondhatni jelképes a részemről, voltaképpen emberbaráti gesztus felétek és a pia felé..Már Eszternek is valami hasonlót mondtam…
– Őt is képes voltál megzsarolni?! – képedt el Bogdán és ujjai ráfonódtak a nagy éles kenyérvágó késre – Meg sem fordult abban az alkoholtól zsugorított agyadban, hogy esetleg te ölted meg?
– Én?! Hogyan, mit mondasz? Ugye, csak hülyéskedsz..- kérdezte Felkai zavartan és kissé kábán az erős italtól, mialatt Bogdán felé fordult, majd megpróbált mosolyogni. Ám ezt mi már tudjuk, hogy egy kívülálló szempontjából mit jelentett…