Macedónia. Előszó

Az élet egyik misztikus kacskaringójában, vagy nevezzük inkább baráti, születésnapi ebédnek, az ültetés során egy meleg tekintetű, szálfa egyenes hátú férfi került Paula mellé. A bemutatkozás és egyéb udvariassági körök után úgy adódott, hogy fel lehetett tenni a kérdést, honnan érkezett Bergengóciába..
-Macedón vagyok, – mondta Nik.
A válasz a nőt annyira zavarba ejtette, hogy néhány pillanatig fél mosollyal sem tudott reagálni. „Hmm, macedón? – futott át rajta- , Hát nem mosta el őket és országukat a történelem?”
Macedónia számára csak a középiskolában tanult ókorban létezett, régen letűnt birodalomként, Nagy Sándor és a hellén kultúra bölcsőjeként. A keleti blokk felbomlásának részletei felett pedig elsiklott annak idején, mert már nem Európában érték.
Nik észrevette az elbizonytalanodást. Finoman felnevetett, mintha már találkozott volna ezzel a reakcióval.
-Napjainkban élő, kis ország vagyunk, kultúrával, nyelvvel, emberekkel, és a történelemünk hatalmas – mondta barátságos büszkeséggel a hangjában.
Paula hirtelen elfeledkezett az előttük gyöngyöző levesről, és fékezni kellett magát, hogy ne tegyen fel egynél több kérdést egyszerre. Nik boldogan válaszolt mindenre. Nyilvánvaló lett, hogy hallgatóságának történelmi tudása erősen repedezett. Mire a desszerthez értek már nem voltak idegenek, és amikor búcsúzásra került a sor, kicserélték telefonszámaikat.
A kapcsolat élő maradt és Nik révén Paula megismerkedett más macedónokkal is. Rajtuk keresztül apránként feltárult egy addig ismeretlen világ, amely iránt nem győzött érdeklődni. A hozzá közel álló, ezer éves római katolikus európai középkor miatt különösen felébredt a tudásvágya az őt elkerülő ortodox rendházak iránt. Ez bizonyos idő után mások előtt is nyilvánvalóvá vált, és meghívást kapott egy Bitola közeli faluba. Nagy örömmel fogadta el, több, mint természetes izgalommal várva az utazást a nagy hegyek, a forrásvizek, az évezredek kultúráját megőrző monostorok, a római romok, a hagyományos korzó és a vitaminokat télig babusgató ajvar hazájába.
Az utazásból teljesen feltöltődve tért vissza Bergengóciába. Macedónia nem az a divatos hely, amelyenek látogatása magasabb polgári körökben szinte kötelező. Ennek ellenére, vagy tán éppen ezért Paula legalább olyan izgalmasnak és üdítőnek élte meg, mint más, felkapott célpontokat.
Az ő élményei következnek, folytatásokban.