– Teodor- súgtam Baranabás fülébe./26
– Nem az nem lehet.
– Mi van mégis ő?
– Ezt felejts el!
–Van nálad toll?
– Igen. Írjuk fel kinek a fotója.
– Csengettek be kell mennünk!- szólt rám Barnabás.
– Volt az előadás közben szünet?- kérdeztem rá.
– Igen.
– Akkor majd mindent le tudunk írni.
– Gyere ez a második csengetés volt!- figyelmeztetett Barnabás.
Tudta, hogy mit jelent ez a csengő, ő már a szüleivel sokszor járt színházban. Az előadás első részében inkább Teodor fotója járt az agyamban. Azután felvillantak bennem azok a képek, amiket én a kisregény olvasása közben elképzeltem. Nevettünk. A banya szerepét játszó színész kitett megáért, persze jól alakította Bendegúzt is fiú, meg Patás sem volt semmi. Én mégis alig vártam, hogy szünet legyen. Mindent feljegyeztünk, a következő részben már figyeltem a Bakter és a Rozit. Hazafelé megegyeztünk abban, hogy jó voltak a szereplők. Barnabás édesanyja rá kérdezett.
– Nem bántad meg, hogy eljöttél?
– Nem.
– Megnéztétek a kiállítást?- kérdezte ..
– Igen. Lehet, hogy valamire rá is leltünk.
– A puszta teljes élete volt előttetek. Nekem a magányos bivaly tetszett a legjobban- jegyezte meg.
Egymásra néztünk.
– Teodor?- kérdeztük egymástól.
– Honnan tudjátok a nevét, mikor az volt a fotó címe: Magányosan.
– Erre feledkeztünk rá. A bivalycsordában nincs senki sem magányosan, a csorda átöleli a tagjait . Hacsak…. – hirtelen el is haraptam a mondanivalómat.
– Ez a fotó egy rejtély..
– Vilmos, mi emberek is tartozunk egy közösséghez, még is lehetünk magányosak-tette hozzá.
– Ez igaz.
– Anya majd odahaza mesélek neked valamit- szólt közbe Barnabás.
Tudtam, hogy miről fog beszélni az anyjával.
– Megengeded?- kérdezett rám Barnabás.
– Igen, remélem tud titkot tartani.
–Tud.
–Jóéjszakát!- köszöntünk el egymástól.
Barnabás minden hétvégéjét odahaza töltötte. Én egyedül maradtam a szobában. Járt az agyam. Néztem a jegyzetünket. Most megint kaptam egy információt, amin el tudok indulni. Közben megszólalt a lelkiismeretem. Ki a fontosabb az édesanyám vagy Teodor? Az édesanyám – válaszoltam magamnak de, Teodor rejtélye az orrom előtt van, az édesanyám pedig még nagyon távol. Lefeküdtem aludni. Sokáig forogtam az ágyban. Reggel tiszta víz voltam.
– Csak nem fáztam meg?
Elővettem a lázmérőt, nem volt lázam .Az izgalom miatt vert ki a veríték. Letusoltam, lementem reggelizni. Nem volt étvágyam sem. Alig tudtam a teát lenyelni. Déltájban kapart a torkom. – Baj van! Fel kell hívnom Gyöngyvért. Délután bevitt Károly doktorhoz. Megvizsgáltak.
– Csak a torkod van begyulladva- közölte megnyugodva.
Leecsetelte ,és adott lázcsillapítót, ha szükségem lenne rá. Sok folyadékot és gyümölcsöt irt elő. Kedden vissza kell mennem, ha addig nem lázasodok be. Reménykedtem, hogy nem lesz komoly bajom. Gyöngyvérnek odaadtam a színházi a jegyzetet. Jobb, ha ágyban maradok.
– Ki kell feküdnöd!- parancsolt rám. Csütörtökön mi is megyünk a színházba. Rá fogok nézni a fotókra, addig megtudom kié a kiállítás. Pihenés, pihenés!
– Barnabás nem kaphatja el?- aggódtam.
– Beszélek az édesanyjával. Őt is megfigyeljük. Hétfőn és kedden nincs iskola! Azután majd meglátjuk.
– Rendben.
Megnyugodtam, mert nem volt lázam. Lappangott bennem valami, de elcsíptük. Barnabás sem jött vissza. Ebben, két napban Peti járt át hozzám. Főzte a teát és nagyokat nevettünk a természettan tanár beköpésein.
– Jó fej azt meghiszem-mosolyogtam el magam.
Kedden visszavitt Károly doktorhoz Gyöngyvér.
– Minden rendben. Barnabást is vinni fogják a szülei. Nagy a köd és az északi szél is fújni kezdett. Vigyázzatok, meg ne fázzatok! Ki kellene hagyni egy kicsit a konditermet. Hátha ott izzadtok meg, aztán megcsap benneteket a szél- mondta Károly doktor..
– Úszás és a gyaloglás?- kérdeztem rá.
– Mindent csak módjával.
– Kapott már értesítést az anyámtól?
– A hét végére várható, addig légy türelemmel. Adok egy könyvet Afrika a teljes valóságában. Pierre küldte Angolul van .Egyenlőre nem tudtam magyar fordításban megszerezni. Nem fog ártani, ha gyakorlod a nyelvet.
– Köszönöm.
Gyöngyvér mosolygott.
– Lehet, hogy többet mondanak neked a képek, mint a betűk- magyarázta.
A kollégiumban belemerültem az olvasásába. Alig vettem észre, amikor Barnabás megérkezett.
– Te is beteg lettél? – kérdeztem rá Barnabásra.
– Nem. Megelőzésként írt ki Károly doktor. Most már minden rendben. Jön a karantén- jelentette ki.
– Mi?- néztem rá.
– Nem mehetünk az edzőterembe.
– Rá se ránt, majd idebent tornászunk- nyugtattam meg Barnabást.
Szerencsénk volt, mert semmiről sem maradtunk le. Nekem Peti hozta le az anyagokat, Barnabáshoz Lili vitte. Dolgozatírással nem fenyegetőzött egyetlen tanár sem. Alig vártam, hogy vége legyen a hétnek és hazamehessek a pusztára. A nagymama jól befűtött, amikor hazaértem.
– Meg ne fázzon – magyarázta Gyöngyvérnek.
– Nem fog, de tessék visszavenni ebből a melegből, mert ha kimegy Vilmos, akkor megcsaphatja a szél.
Teodor ott ült a fülem mögött.
– Szerencséd volt- súgta a fülembe.
– A nagymama tudja, hogy beteg voltam?
– Nem, de én megéreztem. Mit tudtál meg? – érdeklődött.
– Miről?- kérdeztem rá a barátomra.
– Teodorról. Tudod mit ígért Ábris édesapja.
– Vele nem találkoztam, de azt hiszem így is nyomon vagyunk. Találtam egy fotót egy kiállításon, de most hagyjuk, majd ha ketten leszünk, elmesélem- suttogtam.
– Nem bírom ki addig! -kiabálta a fülembe Teodor.
–Türelem!
A nagymama teája nagyon jólesett. Beszélgettünk sok mindenről. Láttam rajta, hogy ő is izgatott. Elétettem a könyvet, amit Károly doktortól kaptam. Teodor mellénk somfordált. Lassan lapoztam,és próbáltam elmondani, ami a kép alá van írva. A nagymama nagyokat sóhajtott.
– Nagyobb puszta, mint a miénk,és kietlen. Iszonyú meleg lehet ott. Az állatok nagyon szépek. Hogyan bírják a sivatagot, a szelet és a homokvihart? Hogyan élnek ott az emberek?
Mutattam arról is képet.
– Hol is van az én lányom?- sóhajtott fel a nagymama.
– Még nem tudjuk, egy a biztos, hogy biztonságban van.
– Más világ. Erős lány, hogy kibírja az ottani állapotokat is -nyugtatatta magát a nagymama.
Egy kicsit gondolkodott.
– Nem láttam gémeskutakat.
Értetlenül nézett rám.
– Ott nincsenek, amik meg vannak, azok az oázisokban vannak. Ivóvíz másként van megoldva, mint nálunk.
– Szegény! Mennyire szeretett a vödörből inni, amikor felhúzta vizet- sóhajtott fel a nagymama.
– Mint a pásztorok?
– Igen. Sokszor magára is öntötte. Szidtam is érte eleget- nevette el magát a nagymama.
– Nagymama lehet, hogy idehaza megitta azt is, ami ott kell neki- nevettem én is el magam.
– Fiam a feleslegeset te is tudod, hogy kipisiljuk. Talán nem szomjazik!- aggodalmaskodott a nagymama.
– Abba nyugodjon bele, hogy nem, mert akkor nem élne ott már hat éve.
Még sokáig dödörögtünk. János lépett be.
– Kint minden rendben. Kimegyek a pusztára- jegyezte meg nagymamának.
– Máték még nem hajtották be a ménest?- kérdeztem rá Jánosra.
– Megnézheted. Én Szellővel. másfelé veszem az utam.
– Vigyázz rá! Tudod…- szólat meg a nagymama.
– Igen tudom.
– Hova jár?- kérdeztem a nagymamát.
– Nem rám tartozik. Egyszer azt mondta, hogy nem messze van egy szürke marhacsorda. Ők a telet is kint töltik.
– Hiányzik Jánosnak a csorda?
– Az élete volt. Remélem, tavaszra felfogadják a csorda mellé.
Bundás a lépcső előtt feküdt a szőnyegen.
– Estefelé ide vackolja be magát. Minden kis neszre felemeli a fejét, ha idegen ját, akkor morog, és eszeveszett ugatásba kezd-magyarázta a nagymama.
Nagymama már ismerte, hogy mikor mit jelez. Csitítja, ha kell.
– Ha későn jön meg János, akkor kint alszik Szellő mellett- tette hozzá.
Teodor türelmetlenül várt.
– Gyere!- súgta a fülembe.
A nagymama látta.
– Eridj! Vár a barátod- mutatott Teodorra.
– Mit tudtál meg?- kérdezte a barátom izgatottan.
Sorjában elmondtam, ahogy a színházban a kiállított fotókat szemléltük, és azt hogy ott volt egy magányos bivalyról készült kép is.
– Ő lesz!- kiáltott fel Teodor.
– Miből gondolod?
– A ködből és Holdból.
– Hogyan érted?
– Tudod, mindig félrevonult, hogy beszélhessen a barátjával a Holddal. Örült, ha eltakarta köd.
– Nem értelek?
– Mit nem értesz? Csinos kellemes külsejű egyed volt. Egyszer, valaki megvette. Messze tőlünk alakított ki egy rezervátumot. Csinost vemhesen vezette el. Teodor sokáig siratta. Ilyenkor magányosan félrevonult. Később megkedvelte Harisnyást. Ilyen az élet is, majd ha felnősz, meglátod. Édesanyád is az édesapád után Vencel doktort választotta.
– Miért?
– Arra csak ő tudja választ. Mikor fog Károly doktor jelentkezni?
– Hónapok kérdése. Négy hetesek a váltások. December elején ment el a missziós orvos. Mikulásra kaphatunk üzenetet, ha ott van, ahol Pierre doktor tudja. A következő váltás legjobb esetben, áprilisban lesz.
– Akkora megtudhatjuk, hogy hogyan dönt az édesanyád?-kérdezte Teodor.
– Amennyiben megkapja a levelemet.
– A nagymama is írt neki?- kérdezett rám Teodor.
– Tudtommal igen. Károly doktor fényképet is küldött rólunk.
– Akkor van remény!- pislantott a barátom.
Karácsonyra Pierre megírta Károly doktornak, hogy egy nagy kórházat vezet Vencel doktor, Teresa nővér, hol vele van, hol szafarikat vezet, mert másként nincs elég pénzük. Amit kapnak, a misszióból abból nem igen lehet egy gyerekkel normálisan megélni. Antal doktor átadta az üzeneteket, de még nem kapott rá választ. Különben megmondta, hogy március végén vagy áprilisba elején jön haza a váltás. Ez már egy örvendetes hír volt. Ezzel a tudattal ültük körül a karácsonyfát. Nagymamám szerint legalább hírt kaptunk róla, még ha nem is láthatjuk egyelőre ő ezzel is megelégszik. Én is ezen a véleményen voltam. Egy újév és egy új remény. A téli szünet nagyon jól jött. A nagymamával sokat tudtam most is meséltetni. Teodor néha megunta és visszament a löttybe, neki az öreg Teodorról kellettek volna hírek. Arra várnia kellett.
Januárra nagy volt hó. Ilyenkor olyan csendes a puszta, minta a sír. Néha egy madár repül fel, aztán semmi, csak a szél és a hó. Fehérségével betemet mindent. Én sem jártam máshova, csak a házunk körül, mert az meg kellett tenni. Szórtam magam előtt a havat, hogy az egyik óltól eljussak a másik telelőhelyig. Szellő és Gazsi békésen meg volt az egyetlen tehénkével, ami tejet is keveset adott, mert a szénából nem sokat tudott kifacsarni. Nekünk azért elég volt. Így is tudott a nagymama, hol túrót, hol pedig sajtot készíteni. Mindig hosszúak a téli esték. Korán sötétedik, és későn világosodik. Luca nap után egy kakaslépéssel hosszabbak a nappalok, de azt még sokáig alig érezzük. Januárban, amikor visszamentem a kollégiumba, mindenki hozta az ajándékát. Nekem csak Afrikáról szóló könyvem volt. Nagymama volt nekem a karácsonyfával az ajándékom, és a remény, hogy hírt kapok az édesanyámról. Barnabás csokoládéval várt, Peti egy korcsolyát kapott. Azt mondta én is felhúzhatom. Örültem is neki, meg nem is. Síelni a pusztán meg tanultam, de korcsolya az ne volt még a lábamon. Károly doktor és Gyöngyvér ajándéka volt számomra a legjobb. Megtalálták a bivalyról készítet fotók készítőjét. Elmentünk hozzá. Kiderült, hogy az a kép, amiről mi beszélünk, az már régen készült. Az a bivaly, amit megörökítet tényleg olyan magányos volt. A képen szereplő állatnak a nevét nem tudta a fotós, de reméltem hogy Teodornak volt igaza.
– Csinost siratta- mondtam.
Várnunk kellett megint mindenre. Február közepét írtunk, amikor Pierre jelentkezett.
–A következő váltásnál Teresa a kislányával mindenképpen eljön. Vencel doktor még nem tudja, hogy velük tart e- közölte Károly doktorral .
Majd kiugrottam a bőrömből. Még aznap elmentünk haza a nagymamához. Ő sírt . Károly doktor közölte
– A francia orvosok állják a költségeket. Én Pierrét ismerem a vele lévő hölgy Teresa nővér lesz- nyugtatta meg a nagymamát.
– Számolni fogom a napokat. De hogyan fogom megismerni?- kérdezett rá Károly doktorra.
– A kis Vilma?
– Gondolom, hogy nem fogja elhagyni az édesanyja szoknyáját- nyugtatta meg a nagymamát Károly doktor.
Én meg sem mertem kérdezni, hogy hol fogok állni. Gyöngyvér ölelt át.
–Velem leszel. A nagymama először az édesanyádat lássa meg, aztán majd te is odamehetsz hozzá.
Mindent megbeszéltünk, de jól tudtam, hogy még mindez hetek kérdése.
Este megszólalt a nagymama.
– Csak negyven nap. A zsidók negyven évig bolyongtak a sivatagban. Mi az a negyven nap.
– Ami húshagyó kedd és húsvét közt van- tettem hozzá.
– Igazad van Vilmos.
Előkapta katolikus naptárját, bejelölte a dátumokat.
–Addig pirossal átúzok egy elmúlt napot.
– Nagymama addig kitavaszodik, és sok mindent meg kell tennünk a tanyán.
– Tudom édes fiam. Addig még ki sem hajtunk. Idebent lesznek a kis bárányok is.
Gyöngyvér rám nézett.
– Egy édesanya mi mindenre nem gondol?- mosolyogta el magát.
– Te akarsz édesanya lenni?- kérdeztem rá.
– Először össze kellene házasodnunk- figyeleztetett.
– Károly doktorral?
– Ki mással!
– Mit pusmogtok a hátam mögött?- kérdezett ránk Teodor.
– Semmit – nevettünk össze.
A félévi bizonyítványom nagyon jó lett. Kitöltöttük a felvételi papírt. Nagymama elsírta magát.
– Távolabb leszel, mint eddig.
– Lehet, hogy gyakrabban jöhetek haza.
– Mivel?
– Autóbusszal. Oda már nem vehetjük igénybe Károly doktort és Gyöngyvért.
– Ez igaz.
Mire visszaértem kollégiumba. az asztalon újabb festmény volt. Megállapítottam, hogy Barnabás egyre szebbeket készít. Megcsodáltam a kreativitását. Én egészen mást láttam a képen, mint ő. Erre azt válaszolta, ez a művész szabadság. Ervin sikeresen elvégzett egy tanfolyamot, így már akár kiállításokra is vihette a kerámiáit. A szobrai kisplasztikáként szerepelhettek. Két művész lelket hozott nekem a felajánlásom. Anna néniről közben megtudtam, hogy nagyon korán megözvegyült és nem volt egy könnyű dolog egyedül felnevelni a gyerekeit. A titkos kórházi látogatója a szomszédja volt, aki most Ervin barátnője. Megengedték neki, hogy Ervint patronálja. Lassan összeállt a kép. Teodor néha rám kérdezett.
– Kerestél olyan kiállítást ahol felelhető az ősöm?- érdeklődött Teodor.
– Semmi nyomom nincsen. Télen kiállítások is alig vannak. Várni kell, április első napjaiban már biztosak hirdetnek- magyaráztam a barátomnak.
Az afrikai váltás időpontjáig a francia orvosok útlevelet és mindent beszereztek az édesanyámnak és a testvéremnek. A nagymama tele volt izgalommal. Kimeszelte a házat, a tisztaszoba még annál is tisztább volt, mint máskor .A pusztán mindent ellenőrzött. Visszarakatta a gémeskút minden alkatrészét. Különben is Mátéék már kint voltak a ménessel. Mi csak Szent György napján hajtunk ki. János örvendezett, mert erre a napra már szerződést kötött a szürke marhacsorda gazdájával. El fog menni. Én gondolkodóba estem, hogy mi lesz a nagymamával.
– Adjuk el a nyájat- javasoltam.
– Azt nem! Kellenek kisbárányok- magyarázta a nagymama.
– Akkor adjuk bérbe.
–Jól van- egyezett bele a nagymama.
Szilveszter gazda el is fogadta, hogy együtt ki fogja hajtani az övéivel. Egész őszig a gondját viseli, aztán majd a nagymama kifizeti a nyájból. Nekem is jobb lesz, meg a nagymamának is. Április 24. a Szent György napja. Ebben az évben, előtte egy héttel van húsvét. Ha az édesanyám hazaér, pont egy hetet gyönyörködhet a kisbárányokban. Addig megtörténik az öregek nyírása is. Jó az időzítésnek gondoltam.
Április 18-án, kint voltunk a repülőtéren.
