Április 18-án, kint voltunk a repülőtéren.
Én Gyöngyvér mellett toporzékoltam. A nagymama nem engedte el Károly doktor kezét. Végre közölték, hogy leszállt a gépmadár. Megállt az idő. A fogadótérben alig szállingóztak az utasok.
– Poggyászokat várnak – suttogta Gyöngyvér.
Végre megláttam egy magas fekete férfit, mellette, egy sovány hölgyet és egy szőke kislány.
– Ők lesznek- súgta Károly doktor.
Amit közelebb értek, az én nagymamám úgy repült a hölgy felé, mint a madár. Átölték egymást. A kislány csak állt. Nem bírtam ki, odaléptem hozzá.
– Vilmácska?- kérdeztem rá.
Biccentett a fejével.
A nagymama és az édesanyám még mindig zokogott . Én a karomba vettem a kislányt és odavittem a nagymamához.
– Ő a nagymamád.
– Miért sírnak az édesanyámmal? – kérdezte.
– Mert boldogok. Nagyon régen nem látták egymást- súgtam a fülébe.
Megrángatta az édesanyja szoknyáját.
– Édesanyám! Édesanyám!
A nagyanyám elengedte az édesanyámat.
– Megszeretgethetem a nagymamát?
– Igen.
Rám nézett és odalépett hozzám.
– Vilmos kisfiam, de meg nőttél! Hány év is telt el az óta?
–Tizenhárom.
– Megölelhetlek?- sírta el magát.
– Igen.
A kis Vilma toppantott egyet.
– Én is, én is! Ő a bátyám?
– Igen kicsim.
Károly doktor és Pierre hátravonult. Gyöngyvér állt, mint akit odaszögeztek a padlóhoz. Amikor elengedett a kishúgom, odamentem Gyöngyvérhez.
– Ő Gyöngyvér. Károly doktor az, aki beszélget Pierrevel- mutattam be őket.
– Ki kell menni a folyosóról – szólalt meg Károly doktor. – A többit odahaza megbeszéljük.
– Hova megyünk édesanyám?- kérdezte az édesanyám.
– A tanyára.
– Még most is kint élnek a fiammal?- kerekedett ki a szeme.
– Igen, én ott születtem és ott is szeretnék meghalni- mondta a nagymama.
– Erről most ne beszéljünk- kértem a nagymamát.
Segítettem vinni a poggyászokat. Az autóban Vilmácska az én ölembe ült. Nagymama az édesanyám kezét szorongatta. Gyöngyvér és Károly doktor Pierrével társalgott. Szerencsénkre egy hétszemélyes autót béreltek ki.. Azt hiszem. ami ezután odahaza történt nem mindennapos eset. Először kicsomagoltak. Aztán közösen ettünk. Teodor közben ide-oda szaladgált. Hol Vilmácskát vette szemügyre, hol pedig az édesanyámat. Pierrével nem sokat foglakozott, szerinte érthetetlenül beszél. Később végig szaladtuk a tanyát. Vilmácska azonnal rácsapott a legszebbik bárányra. Szellő még nálunk volt, Gazsit sem ismerte az édesanyám. Bundás viszont nagy örömmel üdvözölte.
– Szegény öreg jószág, te még mindig szolgálsz?- simogatta meg a kutya fejét.
– Nem vagyok én öreg, rúgja meg a bokádat a ló. Te nem kaptál enni? Sovány, vagy mint a gebe- méltatlankodott Bundás.
Órákon keresztül beszélgettünk. Kimentünk a gémeskúthoz, másik nap a száraz fától néztük a pusztát, harmadnap kikocsikáztunk a kápolnához. Annyi mondanivalójuk volt egymásnak, hogy azt hittem sohasem fogynak ki a szóból. Közben az édesanyám rám is hagyott időt, hogy beszélgessünk. Én elvoltam kis Vilmával és Teodorral. Végül egyszer csak rátértek arra a kérdésre, hogy itthon maradnak e vagy visszamennek.
– Három hét múlva váltás van. Visszamegyünk Vilmával. Addig Vencel is eldönti, hogy maradunk e még, vagy időközönként megyünk vissza, de az is lehet, hogy végleg hazajövünk- magyarázta az édesanyám.
– Mit szólnak hozzá Vencel szülei?- kérdezett rá a nagymama.
– Ők nem élnek, testvére sincs, nem is köti magyar országhoz semmi.
– Az más. Téged?
– Engem vonz a puszta de…
–Tudom az más élet, amit már megszoktál. sóhajtott fel a nagymama.
Többet nem is kérdezett rá az anyámra. Húsvétot hármasban töltöttük. János kihajtotta Szilveszterhez a nyájat és összeterelték őket. A kedvenc bárányt idebent hagytuk. Vilmácska had terelgesse az udvaron. Még egy kis csengettyűt is tettünk a nyakába. Következő vasárnapra nagymama meghívta Barnabásékat, Petit ,Anna nénit és Ervint. Be szerette volna is mutatni nekik a lányát és kis unokáját. Kint az udvaron vártuk őket. Amikor Barnabás kiszállt az autóból, az anyám elfehéredett és megszédült.
– Van valami baj?- kérdezett rá Károly doktor.
– Nincs csak …… Már minden rendben van – nyökögte.
Én láttam, hogy nem mond igazat. Remegett a keze. Sápadt lett.
–Menjünk be!- ajánlottam.
Károly doktor megfogta édesanyám kezét. Számolta a pulzusát.
– Mi történt?
– Semmi.
–Előttem nem kell titkolóznia- súgta Károly doktor a fülébe.
– Ki ez a fiú?- kérdezett rá az édesanyám.
– Barnabás a fogadott testvérem- jelentettem ki büszkén. Az úgy történt……., és egy szuszra elmondtam a mi találkozásunkat. Örökbe fogadták. Éva és Péter a szülei. Az édesanyám szinte megnémult. Én vártam, hogy mit szól az én szeretet cselekedetemre, de ő csak nézett ránk és sóhajtozott.
– Nem értelek lányom, mi ezzel a baj?- kérdezte a nagymama.
– Semmi – ismételte meg, de nem volt a történtekhez még most sem egyetlen szava sem.
Károly doktor félrehívott.
– Most már teljesen biztos is vagyok benne, hogy ti nem egy az ezerhez stimmeltetek. Igaza volt a tesztnek- nevette el magát.
– Miért nem mondtad meg?- kíváncsiskodtam.
– Köt a titoktartás. Ma mindenre fény derülhet- mondta és közben az édesanyám felé kacsintgatott.
– Rákérdezzek?
– Nem. Ez az édesanyád dolga. Ráismert valakire Barnabásban- súgta fülembe.
– Az apámra? – kerekedett ki a szemem.
– Várjunk. Ne sürgesd! Barnabásnak ne mondjál semmit. Megígéred?
– Igen.
Úgy vert a szívem, hogy van egy húgom és egy vérszerinti mostoha testvérem, akit megmentettem. Ez a Jóisten akarata volt. Igen ő vitette ki velem a rádiót, és ő súgta nekem, hogy mit kell tennem. Teodor? Ő a másik segítő angyalom. Kiszáradt a torkom. Azt hiszem én is elfehéredtem, mert Gyöngyvér kínálta a nagymama szörpjét.
– Sokat igyál- súgta a fülembe.
– Te mit gondolsz arról ,amit Károly doktor mondott?
– Titok!- figyelmeztetett Gyöngyvér.
A nagymama az asztal körül forgolódott.
– Üljetek már le! Éva, Péter és Barnabás ti már idehaza vagytok. Anna és Ervin mit kéretitek magatok?- szólította fel a nagymama a vendégeket.
Én az édesanyám mellé ültem, Vilmácska az ölembe ugrott. Velem szembe került Barnabás. Most megnéztem, hogy van e köztünk hasonlóság. Barnabás göndör haja, a szeme állása. Hogy ez nekem eddig fel sem tűnt! Megráztam magam.
Nagymama tálalt az édesanyámmal. Valamit beszélgettek. Nem értettem meg. Végre mindenki helyet foglalt. Károly doktor mielőtt neki láttunk volna az evésnek felemelte a poharát.
– Igyunk a nagycsalád egészségére. Teresa, nagymama, Vilmos, Vilhelmina és Barnabás egészségére, akarom mondani mindannyinkéra.
– Köszönjük- sírta el magát a nagymama. Ha ezt a nagyapád láthatná!
– Ő látja is nagymama. Boldog, hogy körül veszik az unokái-szólalt meg Gyöngyvér.
– Hogyne lennék azok, nekem mind az unokáim vagytok egytől egyig.
Ervin nagy szemekkel nézett rá.
– Te nem szeretnél az unokám lenni?- kérdezett rá a nagymama.
– Dehogynem.
– Akkor minden rendben van.
Felfigyeltem, hogy Barnabástól nem kérdezte meg. Visszagondoltam, hogy én őt úgyis a fogadott testvéremnek mutattam be a nagymamának. Együtt voltunk, és ebéd után az udvaron sokat nevettünk. Vilmácska küzdött a kisbáránnyal. Bundás persze terelgette, nehogy a kislánynak baja essen. Teodor próbált hátra maradni. Most nem ő volt fontos.
Este a csillagfénynél kint ültünk a teraszban. Nem volt már rossz idő. Április tréfája volt, hogy ma különösen kellemesen sütött a nap. Barnabás szólalt meg.
– Ilyen az a kép, amit festettem. Tudod, melyikről beszélek?- kérdezett rám.
– Igen.
– Itt nem látom az a különös szemet- mondta és végignézett a családon.
– Itt vagyok!- ugrándozott ide-oda Teodor.
– Most látod? – kérdeztem rá.
– Igen már látom.
Álmomban a szem mindig velünk van ,és ugyan ilyen a pusztán a csillagos ég, amikor tiszta a levegő és a szellő sem jár. Azt hiszem, a szerelmesek ilyenkor választanak maguknak csillagot.
– Ebből a tengersokból?- kérdezte Erik.
– Igen.
– Azt később meg sem találják- nevette el magát..
– Tévedsz. Örökké megtalálják, hacsak el nem választják őket egymástól- szólt közbe az édesanyám.
– Mert az egyik csillag lehull az égről, amikor csillaghullás van?
– Ki tudja mikor- sóhajtott az édesanyám.
Gyöngyvérre nézetem és Károly doktorra.
– Ti választottatok már magatoknak csillagot?- kérdezett rájuk az édesanyám.
– Még nem.
– Pont itt az ideje!- nevette el magát.
– Majd ha kettesben lesznek. Édesanyám akkor választ mindenki magának csillagot- sugtam.
Összenéztek és elnevették magukat.
– Barnabás hány éves is vagy?- kérdezett rá az édesanyám.
–Tizenegy leszek.
– Hol születtél?
– Nem tudom, mert egy inkubátorba találtak rám.
– Messzire van innen?
– Nem a városban.
– Nagyon hasonlítasz valakire, akit én is ismertem- hajtotta le a fejét az édesanyám.
– Most!- súgta Teodor.
Nem mertem belekérdezni. Arra gondoltam, jobb, ha egyikünk sem tudja ki az apja. Én meg ezen túl is úgy kezelem Barnabást, mint eddig. Nem szabad neki megtudnia, amit én sejtek, hátha félni fog, hogy elveszíti a szüleit. Ez maradjon Károly doktorral a mi titkunk. Sokáig ültünk kint. Megszólalt Károly doktor zsebében a telefon. Most vettem észre, hogy Pierre úgy ül köztünk, mintha néma lett volna. Vajon értett e valamit a mi csevegésünkből? Károly doktor franciául mondott neki valamit.
– Mennünk kell. Várják Pierrét a kollégák.
A nagymama már előre készült és egy nagy kosarat adott Gyöngyvér kezébe. Anna és Ervin is elköszönt. Barnabás a szüleivel távozni készült. Megöleltük egymást. Vilmácska adott neki egy puszit.
– Te is lehetnél a bátyám!- kiáltott fel.
– Miért?- kérdezett rá Barnabás.
– Akkor mind a ketten vigyáznátok rám!- vágta ki a feleltet.
– Rendben.
Vilmácskával összecsapták a tenyerüket. Az édesanyám és a nagymama szedelőzködtek. Én Teodorral és Vilmával bevonultam a tisztaszobába. Az édesanyám távolétében, olvastam Vilmának egy mesét. Amikor az édesanyám beért hozzánk, csodálkozva rám kérdezett.
– Meg van az első mesekönyved?
– Igen, mindent megőriztem, amit kisgyerekként kaptam.
– Haragszol rám?- könnyes szemmel kérdezte.
– Miért?
– Hogy a nagymamánál hagytalak.
– Nem. Ha ezt kellett tennie, akkor én nem hibáztatom.
– Jó lenne, he, tegeződnénk. Vilma is hallottad, hogy…
– Rendben, de nekem ez nem nagyon fog menni.
– Sokat sírtál miattam?
– Csak később, amikor rájöttem, hogy nem a nagymamáék a szüleim, aztán beletörődtem.
– Olvastad a leveleimet?
– Most ezen a télen.
– Az édesanyám nem adta oda?
– Nem ő, a nagypapa dugta el, úgy hogy én bármikor megtaláljam.
– Hova tette?
– Az éjjeliszekrény titkos fiókjába a kavicsaim mellé.
– Bocsánatot szeretnék kérni a fájdalmaidért, amit én okoztam neked.
– Én nekem kell bocsánatot kérnem, hisz maga ,akarom mondani az édesanyám sokkal többet szenvedett miattam, mint én. Később remélem Vilmácska kárpótolt?
– Ő az én másik gyöngyszemem. Nem szeretnélek még egyszer elveszíteni- simogatta meg a kezemet.
– Tudom. Erről most jobb ha nem is beszélünk, mert nem tudjuk mi vár ránk holnap és holnapután. Most örüljünk a mának és minden együtt töltött percnek. Én már nem vagyok kisgyerek, de Vilmácska kicsi, és neki biztosan hiányzik az édesapja.
– Kint van a kórházba. Biztosan szemüvegeket rak a gyerekek fejére. Látnád milyen mókásak abba vastag keretes lyukba- nevette el magát Vilmácska..
– Abba van a lencse.
– Nem abba nincs, abba csak próbálgatják.” Jó? Nem Jó. Jó!” Aztán megjön a repülő és hozza megfelelő szemüveget.
– Miket nem tudsz?
– Ezt látom, amikor apával dolgozunk, mert anya akkor kirándul.
Nevetnem kellett mintha magamat hallottam volna.
– Hol kirándul? – kérdeztem rá Vilmácskára.
– A szafarin. Voltál már ott?
– Nem akkor el kell jönnöd! Anya ott idegenvezető. Eljössz?
– Igen, csak ahhoz pénzt kell gyűjtenem.
– Az mindig kevés abban az országban is ,ahol mi élünk.
– Ne értsd félre! Annyi mindig a van, ami kell, csak nem dúskálunk benne- tette hozzá az édesanyám.
– Anya szerint a fogunkhoz sem kell verni- nevette el magát Vilmácska..
Nagymama erre lépett be.
– Mit nem kell a fogatokhoz verni?- kérdezett rá az édesanyámra a nagymama.
– A pénzt- kiáltott fel Vilmácska.
– Erről még beszélünk. Most már alvás legyen!- intette az édesanyám Vilmácskát.
– Itt vannak szúnyogok?- kérdezett ránk.
– Néha előfordulnak- nyugtattam meg a húgomat.
– Nem kell elbújni előlük?
– Nem.
– Aludjatok jól! Vilmos gyere át a kuckódba! – kérlelt a nagymama.
– Nem alhat itt?- kérdezett rá Vilma
– Holnap.
– Rendben.
Az éjszaka csendjében sok minden eszembe jutott. Magam előtt láttam az édesanyám könnyes szemeit, amikor felszállt a hajóra, a boldog arcát ,amikor megszületett Vilmácska, és azt a nőt, aki idegenvezetőként vezeti a szafarikat. Tudom, hogy a múlt nem szennyezi be a jelent,a jelen nem enyhíti a múltat, csak az idő az ,ami közvetitt köztünk, ami mindig az idő nyomvonala halad át. Közben a fény felé tartunk, és a völgy árnyai közt haladunk előre. Aztán ráeszméltem, hogy milyen jól jött, hogy a tavaszi szünetre esett az édesanyám látogatása. Nem aggodtam a tanulás miatt.
Vilmácska ébresztett fel.
– Hétalvó! Vár a kisbárány!- rángatta meg a vállamat.
– Engem?- néztem a testvéremre.
– Téged is, vagy nem te vagy a gazdája? Nekem csak kis ideig adtad oda- magyarázta Vilmácska.
– Miből gondolod?- kérdeztem rá.
– Amikor visszarepülünk, őt nem vihetem magammal. Rád kell, hogy bízzam!-figyelmeztetett.
Elgondolkodtam, hogy igaza van a kislánynak, hetek kérdése és ő már is messzire fog tőlünk menni. Addig minden percet ki kell vele használnom. Felkeltem.
– Irány mosdótál! – rángatott.
Nagyot nevetett, amikor én a gémeskúthoz mentem, hogy ott felébresszem magam a vízzel. A vödör csobbanása ma egészen másként hangzott, mint máskor. A vályúba öntött vizet Vilmácska kikerekedett szemmel nézte.
– Azt A!- kiáltott fel . – Hideg lehet!
De nem törődött semmivel, megmosta benne az arcát.
– Szépít?- kérdezte kacagva.
– Igen, akár a reggeli harmat- mutattam a fűre.
– Szoktál gyűjteni? – kérdezte.
– Mit?
– Harmatvizet. Anya szerint ,az olyan nagy kincs, akár az arany.
– Kár, hogy eddig nem tudtam- mosolyogtam el magam.
– Tudod, amikor megjelenik a levélen, akkor odateszed a kis csészécskét, és várod, hogy cseppenjen bele. Jó móka- nevette el magát.
– Kipróbáltad?- néztem a húgomra.
– Ühüm, de ahhoz korán kell felkelni- magyarázta.
Önálló kislány, azt már az első pillanatban megállapítottam. A nagymama várt bennünket.
– Mit ennél? – kérdezett rá Vilmácskára.
– Banánt, mangusztánt és csillaggyümölcsöt- vágta rá.
– Legfeljebb almát vagy befőttet tudok adni. – mondta nagymama.-Ti mindig gyümölcsöt reggeliztek?
– Sokszor- szólalt meg az édesanyám.
– Meg is látni rajtad- sóhajtott a nagymama.
– Nagymama már nálunk is vannak ilyen alkatú lányok, mint az édesanyám- nyugtattam meg a nagymamát.
– Nem baj, ha egészségesek- tette hozzá.
– Nehezen szoktam meg azt a helyet. Hollandia után egy egészen más világba cseppentem. Dél-Afrika fantasztikus és egzotikus hely- mosolyodott el az édesanyám.
– Szeretsz ott élni?- kérdeztem rá.
– Már hozzászoktam. Vencel szabadkezet adott, ha kell, idegenvezetőként is dolgozom. Nagyon jól érzem magam- csillant meg az édesanyám szeme.
– Mennek magyarok is?
– Természetesen. Ezeket a kirándulásokat szeretem a legjobban.
– Mi csak könyvben láttuk. Lenyűgöző helyek lehetnek.
– Hozd ide azt az útikönyvet!- kért az édesanyám.
– Reggeli után- szólt ránk a nagymama. Én is mellétek ülök, hogy a te szádból halljam, amit képekben látok.
– Az nagyon k jó lesz.
Figyeltem, hogy a testvérem a teáért nyúl, neki a friss tejnek furcsa íze van. Kint szikrázóan sütött a Nap. Még nem volt olyan meleg a föld, mint, amit Vilmácska megszokott.
– Kiülünk a pokrócra? – kérdezte Vilmácska.
– A tornácon bújuk össze.
A pad elé egy kecskelábú széket is készített a nagyapa, amit félre szoktunk tenni. Most nagyon jól jött.
Kiterítettem a könyvet.
– Angolul van? – nézett rám az édesanyám.
– Igen.
– Amint látom, minden fontos állomás le van fotózva.
– Ezeken a helyeken szoktál idegenvezetőként dolgozni?
– Nem csak itt, máshol is. Ezek a fotókon Dél- Afrika leglátogatottabb turisztikai célpontjai láthatók. Mi ahol élünk Mangaung .Szabad állam tartományszékhelye Pien. Bloemfouniten. A város neve holland eredetű és Virágforrást jelent. Itt, egyik kórházban dolgozunk, de a szegényebb területek betegeit is ellátjuk.
– Most milyen évszak van most odaát?
– Ősz, ami márciustól- májusig tart.
– A tél?
– Júniustól augusztusig, a tavasz szeptembertől-novemberig tart, a nyár decembertől- februárig. Az állatok tavasszal a legaktívabbak, a vízforrások mentén, főleg a bálnák, tesznek ki magukért.
– Mivel közelítitek meg őket a turistákkal?
– A mi városunkhoz közvetlen repülőjárat van. Máshova, autóbuszokkal, gépkocsival vagy vonattal jutunk el. Látod? Ez Fok-város képe. A legkedveltebb kirándulóhely. A Malay konyhája híres. Itt holland és közel keleti ízek kavalkádját lehet fogyasztani. A Fok-város legnagyobb kastélya a Jóreménység kastély. 1666-ban kezdték építeni és 1679-ben fejezték be. Itt van minden, templom, pékség lakóhelyek, de még börtön is. Robben Izland egy börtön ahol Nelson Mandela raboskodott. Ma Múzeum. Cope Point a Table Mountein Nemzeti Park déli részén van. Természetes növénye a fynbosz a legkisebb, de leggazdagabb világ a hat virágkirályság közül. A Tábla- hegység a Nemzeti Parkkal határos. Erdei szinte összefolynak. Ez a világ legnagyobb botanikus kertje. Fok- városban van az egyik legrégibb és legszebb zsidó zsinagóga. District Six múzeum. Eredetileg a más nemzetiségűeknek építették. Az apartheid szabályainak megfelelően „fehér területnek” hívták. 80 000 ezer embert kényszerítettek oda, mert az előző házaikat lerombolták. Szent György-templom az anglikán érsek székhelye, valamint Dél-Afrika legrégebbi temploma. A gyönyörű ólomüvegei a vikoriánus-kori építészet remekművei. Mindenki előtt nyitva áll. Szőlő termesztéséről híres a Cape Winelands. Itt kitűnő borokat lehet kóstolni.
– A Nemzeti Parkok? – folytattam a kérdezősködést.
– Abból válogathatunk. Fok- városhoz legközelebb van Kruger Nemzeti Park. Ez a legrégibb, oroszlánok, leopárdok, elefántok, orrszarvúak és bölények tanyája. Az Addo Elefánt Nemzeti Parknál a hőmérséklet hűvösebb. Itt meg lehet csodálni a pingvineket és a nagy fehér cápát. A Gorden Rounte Nemzeti Park erdei, tavai, lagúnái és homokos partja varázsolja el az európai embereket. Drakensberg és Durban elképesztő kalandok várnak. Lehet sziklát mászni, és ha kedve támad, az embernek siklórepülőzhet is. uShanka Marine World kínálja a világ legnagyobb akváriumát. Amikor kigyönyörködik magukat a turisták mindig felkínálom nekik Botanic Gardenst. Onnan a homokos tengerpart simogatja a fáradt lábukat, de vannak nagyon nehéz és ijesztő helyek is. Pl. Soweto, ahol a Dél- Afrikai társadalommal és a helyi hatással szembesül az ember Constitution Hill, igen nehéz múltat idéz. A britt invázió ellen építették. A XX. századba börtönként funkcionált. Politikai disszidenseket tartottak fogva. Ma már ez is múzeum. Akinek vásárlás van a programjában az jó, ha felkeresi Maboneng piacot. Itt minden megtalálható, bazárok. szórakoztató helyek, kisvállalkozások tömkelege. Ha európai ízekre vágyik, a turista fel kell keresnie Múzeum of Afrika Desinget. Ott különleges koktélok mellett hamburgert is felszolgálnak.
– Melyik a kedvenc területed, ahol legjobb a vezetés?
– Nehéz választani. Talán a Kruger Nemzeti Park és az uShaka Martin Worland. Gyönyörű és lenyűgöző helyek.
A nagymama sírdogált magában, amikor az édesanyám az új hazájáról beszélt. Rá kell neki ébredni, hogy az édesanyám csak látogatóba érkezett haza. Ott fog maradni Afrikában.
– Lányom. Ez a hely már a hazád.
– Nem édesanyám ez az otthonom ahol élek a családommal .A hazám mindig Magyarország marad.
