– Nem édesanyám, az az otthonom ahol élek a családommal .A hazám mindig Magyarország marad.
Azt gondolom ezzel a mondattal mindent megmondott az édesanyám.
– Örülök, hogy nem felejtetted el az anyanyelvedet,és megtanítottad rá Vilmácskát is- örvendezett a nagymama.
– A szafarik alkalmából sokat vagyok magyarok köz. Vencel a kórházat vezeti, neki a gyógyítás a szívügye. Sajnos sokan vannak, akik csak élelmiszerrel, gyümölcsökkel tudnak fizetni- magyarázta az édesanyám.
– Tele is van a kamránk mangusztánnal, ami az almához hasonlít. Édes és sok benne a rost- jelentette ki a testvérem.
– Ezt honnan tudod Vilmácska?
– Az édesanyám tanította, hogy csak gerezdes belsejét szabad megenni. Vilmos ettél már te maraguját? – kérdezett rám.
– Csak hallottam róla.
–Ha elvágod olyan, mint a golgotavirág. Csak a magjait eszük meg! A sárkány gyümölcs nagyon nevetséges. Amikor felnyitod, a belseje pettyes. Varázsereje van. Tudtál róla?
– Nem.
– Pedig ,aki ebből eszik az erős és legyőzhetetlen lesz, mint a sárkány!- kiáltott fel.
– Narancs van nálatok?- érdeklődtem.
– Kumkvat hasonlít rá, csak kisebb. Anya teát is szokott nekem belőle készíteni, amikor fáj a ……..- mutatott Vilmácska a torkára.
– A mangusztán különleges gyümölcs?
– Vilmos nálunk azt használják sebgyógyításra, hugyúti fertőzések ellen az antibakteriális hatása nagy. Kiűzi a parazitákat is az ember szervezetéből, megállítja a hasmenést és a gombás fertőzést. Igazából a gyümölcsök egyben a gyógyszerei az afrikai népnek- magyarázta az édesanyám.
– Édesanya mond el, hogy melyik az a büdös gyümölcs, amit nem akartam megkóstolni?- nevette el magát Vilmácska.
– Az a durian. A gyümölcsök királya, de nagyon büdös, mit a görény. Ha megkóstolja, az ember rájön, hogy az íze fenséges- mosolyogva magyarázta az édesanyám.
– Meg van hintve mákkal- nevetett fel a testvérem.
– Milyen betegségekkel kell szembenéznetek?
–Kötelező oltás sincs, ha belépsz Dél- Afrikába, akkor javasolt a Hepatitisz A, és B elleni védőoltás. Szerencsénkre Dél Afrikában nem jellemző az álomkór. Igaz az ellen van gyógyszer a suramin vagy apentamicin. Vigyázni kell a vízzel! Csak forralva vagy palackosat fogyasztunk, az ember ezzel elkerüli az E-colit és a Salmonellát, ami Magyarországon is előfordul. A szúnyogok ellen ott a szúnyogháló és a különböző rovarirtók.
– Sárgaláz?
– Dél- Afrikában már elő sem fordul.
– A malária?
– Sajnos azt az ízeltlábúak terjesztik. Tudunk ellene védekezni. A legnagyobb kihívás az európai embereknek az UV sugárzás és a meleg. Keményen kell ott nekik védekezni.
– Sok betegetek van?
– Mindig. Nálunk csapódnak le a szegényebbek, sajnos előfordul, hogy több napot gyalogolnak, hogy elérjék az ingyenes egészségügyi szolgáltatást. Ez a missziós orvosok feladata. Aki egyszer ebbe a mókuskerékbe belekerül, az vagy ott ragad, mint mi, vagy a következő váltásnál hazajön.
– Szeretsz ott lenni?- kérdezett rá a nagymamám.
– Szeretem Vencelt ,és azt is, amit csinál.
– Érdekes az élet. A Jóisten biztosan megáldja érte- emelte fel az ég felé a tekintetét a nagymamám.
– Ez a legfontosabb- tette hozzá az édesanyám.
– Miért teszi?- kérdeztem rá.
– Szeretetből, emberszeretetből- nevette el magát az édesanyám.
– Ezért jelentkeztem én is donornak, amikor odaadtam az egyik vesémet Barnabásnak.
– Irgalmas cselekedett. Tudod, hogy mit von maga után?- kérdezett rám az édesanyám.
– Vigyáznunk kell az egészségünkre. Mivel egy szobában is vagyunk a kollégiumba, olyanná váltunk, mint az igazi testvérek. Így tudok figyelni magamra és Barnabásra is. – magyaráztam.
– Jó kezekben vannak. Hidd el lányom ,Károly doktor és Gyöngyvér nagyon is odafigyel rájuk- nyugtatta meg az édesanyámat a nagymama.
– Én is!- kiabált közbe Teodor.
– Így van- erősítette meg a nagymama.
–Tudnod kell édes fiam, hogy akkor, amikor a baleseted történt, Vencel doktor fogta erősen a kezem.
– A nagymama elmesélte.
Vilmácska hallgatott. Egyszer csak felkiáltott.
– Szeretet szolgálatban él a mi családunk!
– Hogyan gondolod?- kérdeztem rá.
– Apa is szeretetből gyógyít, te is abból adtad kölcsön a vesédet.
–Az ember veséjét nem lehet kölcsön adni, csak örökbe- figyelmeztette édesanyám Vilmácskát.
– Akár a Barnabást?- kérdezett rá a kishúgom.
– Igen őt is örökbe adták. Vilmos pedig örökbe adta neki a veséjét-tette hozzá a nagymama.
– Én mit adhatok neki?- kérdezett ránk Vilmácska.
– Testvéri szeretetet- vágtuk rá.
–Amikor újra találkozunk, meg fogom mondani neki, hogy én is örökbe fogadom, mint ha a második bátyám lenne.
–Rajzold le!- biztattam. – Barnabás szeret festeni, örülni fog neki.
– Nem nagyon tudok művésziesen rajzolni- sopánkodott.
– Olyat rajzoljál, amilyet te tudsz- biztattam.
– Most már sok mindent tudunk arról a nagy országról , ahol élsz. Sokat imádkoztam is érted. Tudod ,az ima olyan ,mint a vízpára, felszáll az égbe és a Szentlélek továbbfújja a sivatagba a szomjazók felé, ott kicsapódik és szomjat olt.– jegyezte meg a nagymama. Meg is értelek. Gyere, lányom készítsünk egy kis ebédet!
– Vilmos mi ugye kimegyünk a barihoz? – ugrott fel Vilácska.
– Igen.
– El kell nevezni- mutatott a szívére Vilmácska.
– Mit?
– A báránykát. Betyár vagy pamacs legyen a neve? – nézett rám .
– Jerke, vagyis kis lány- magyaráztam .
– Akkor pamacs lesz. Nem felejted el? Keressünk neki szalagot ,és írd rá a keresztelés napját. De angolul is! Én még nem tanulok írni, az angol nevét majd anya megmondja. Hogy mondjuk angolul azt, hogy pamacs?- kérdezett rá Vilmácska az édesanyámra.
– Mop – nevetett az édesanyám.
Nagymama kezéből kiesett egy villa.
– Minek az neked Vilmácska, hogy neve legyen a báránynak?
– Mindenkinek van neve. Mától én úgy szólítom a barit, hogy Mop. Ezt te sem felejted el nagymama!- vágta ki Vilmácska.
– Ezt tényleg nem- nevette el magát a nagymama.
Kimentünk a bárányhoz. .Vilmácska felkötötte a bárányka nyakára a szalagot. Azt az önfeledt játékot látni kellett volna az édesanyáméknak, de csak mi ketten voltunk Teodorral a szemtanúi. Kipirult arccal értünk vissza a házba. A testvérem bekuporodott az én kis kuckómba.
Ebédkor feltűnően sokat evett.
– A kedvencem. Látod! Ilyen mákszemek vannak a sárkánygyümölcsben is. Ettől olyan erősek leszünk, mint a vas- mutatta a karját .
– Nem kellene ma egy kicsit szundítanod délután?- kérdezett rá az édesanyám.
– Itt nem, mert itt keveset élek, ha sokat alszok- magyarázta.
– Zsivány egy lány ez. Mindet megtanítottál vele, amit az édesapád szajkózott- nevetett a nagymama.
– Ami az eszembe jutott. Még azt is, amiért mindig nehezteltem az édesapámra- hajtotta le a fejét az édesanyám.
– Az mi volt? – kérdezett rá a nagymama.
– „ Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik, vagy amíg bele nem esik”- tudja ezt akkor mondogatta, amikor Vilmost egyre többször vittem be a kórházba.
– Vencelhez?
– Ki máshoz édesanyám? Jut eszembe. Édesanyám ,ugye Vilmát sem engedi belenézni a kútba?
– Nem. Igazság az, hogy nincs is benne kígyó. Azért mégis jobb, ha nem néz bele- vallotta be a nagymama.
Aztán töviről hegyire, elmondta, amit megfejtettünk a kúttal kapcsolatban. A szerszámos fészer titkát, és a tarisznyában talált csillagtérképet ,és minden titkot és rejtélyt, amit Teodor segítségével eddig megfejtetünk.
– Érdekes, az édesapám miért nem beszélt ezekről, amikor én idehaza voltam?
– Féltett, nehogy téged is bántsanak, mint Emília nénédet. Különben hogy van?- kérdezett rá a nagymama.
– Ő már nem él, a lánya is öreg, de nagyon vidám. Sokat emlegette a dédpapát.
–Megöregedtünk édes lányom- szögezte le a nagymama.
– Az idő felettem is eljárt.
– Hol vagy te még az öregségtől? – nevetett a nagymama.
Vilmácska vidáman kergetőzött Pamaccsal. A piros szalag, amit a csengettyű mellé kötöttünk, lebegett a szélben.
– Nagyon jól állt a fehér szőréhez- jelentette ki Vilmácska.
– Mire legközelebb jöttök, már elveszíti ezt a bundáját- magyaráztam Vilmácskának.
– Tudom.
– Hogyan fogja akkor megismerni Vilmácska?- kérdezte az édesanyám.
– A hangjáról- nevettem el magam.
– Édesanyám maga mondta, hogy minden állatnak, ahogy nő más a hangja- fordult a nagymamám felé.
– Ez igaz. Majd a szeméről fel fogja ismerni.
– Vilmácskának, olyan az esze, mint a szivacs, amit egyszer meghall, azt ki se lehet verni a fejéből. Amit meg meglát, azt szinte fényképként mondja vissza.
– Makacs mint te?- kérdezte a nagymama.
– Azt nem mondanám, de önfejű az biztos- hajtotta le a fejét az édesanyám.
Teodor mindig ott volt ahol mi. Hol a báránynak szurkolt, hol pedig Vilmának. Előre látta, ha baj lenne, mert Vilma sokszor nem vette figyelembe, hogy Bundás Vöri és Füstös is részt kíván venni a kergetőzésben.
Egy kis idő után hiába tettem úgy ,mintha nekem pihennem kéne. Odaállt elém és rám ripakodott.
– Cukorból vagy!
– Nem.
–Akkor talpra! Vár a puszta!- mutatta az utat.
Nem volt menekvés, tettünk egy kört .Vilmácska ,olyan volt, mint egy pillangó, aki most bontogatja a szárnyát, hogy repkedhessen a napsütésben, a kék égen és a hívogató pusztaságban. Én csak bámultam, fáradságot nem mutatott, aztán a felsóhajtottam. – Jaj ,csak abban a messzeségben meg ne égesse a szárnyait!
Vacsora közben majdnem elaludt a kis Vilma.
Másnap a nagymama új feladatot eszelt ki. Veteményeztünk. A földbe minden mag bekerült. Vilmácska ugrándozott az ágyások közt. Számba vette, hogy melyik zöldség melyik állaté lesz. A répát előszeretettel szórta el másfelé is.
– Kell a Gazsinak és a nyusziknak- hajtogatta.
– Hagyd! Majd kiegyelem – mondta a nagymama.
A palántákat, amíg a nagymama kint volt az istállóban, Vilmácska az ablakban rendezgette, ha le volt hajolva valamelyiknek a levele, már rohant is a locsolókannához.
– Kértek vizet? Jó víz ,nem lesztek tőle betegek. Ki kell egyenesítenetek a derekatokat!- figyelmeztette őket.
Én élveztem az együtt töltött napokat. Lassan azonban számolni kezdtem. Lejárt a tavaszi szünet. Bánatos voltam, hogy el kell válnunk. Egészen jól éreztem magam ezzel a csöppnyi kis lánnyal. Most gondoltam abba bele, hogy mi az, amikor igazi testvére van az embernek.
– Sietsz vissza?- kérdezte, amikor beszálltam Károly doktor autójába.
– Hatot kell aludnod és jövök.
Igaz Károly doktor felajánlotta, hogy ki ír egy hétre, de én tiltakoztam ellene. Inkább adjunk be kérelmet, hogy minden hétvégén hazajöhessek, amíg az édesanyám itthon van. Nem volt az iskola igazgatójának kifogás. A nevelőtanár meg is jegyezte.
– Mire visszamennek, arra el is fogsz ballagni.
Ez eszemben sem volt. Mindenestre felkészültünk. Hol Barnabásék, hol Anna néniék jöttek értem. Károly doktor abban az esetben lett felkérve, ha más megoldás nem találtunk.
Május elején esni kezdett az eső. A nagymamám szerint aranyat ér. Minden kisarjad, és a vetések is szárba szökkennek.
Hétvégeken, amikor jó idő volt Vilmácskával meglovagoltuk a Gazsit. Pipitért szedtünk. Sokszor látogatunk el a gémeskútig,és közben az édesanyámmal társalogtunk. Egyik alkalommal nagyon csendben volt a testvérem.
– Hol van?- kérdezett rám az édesanyám.
Teodor súgta a fülembe.
–Én látom.
– Mit csinál?- kérdeztem Teodort.
– Virágokat szór a kútba.
– Hova?- ijedtem meg. – Felállt a vályúra?
– Fel bizony.
– A vödör!- szisszentem fel.
– Nem bántotta- nyugtatott meg Teodor.
– Édesanyám tudsz csendben lenni? Titkot is tudsz tartani?- súgtam a fülébe.
– Igen.
– Akkor figyelj ! Nézz oda a kúthoz!
– Vilma!
Sikította volna el magát, de a szájára tette a kezét. Én lassan odamentem Vilmácska mellé.
– Látod, milyen szépen úszkálnak a virágok?- mutatott a kútba.
– Miért nem a vályúba szórtad?
– Onnan a vizzel együtt elszaladnak. Itt meg körbe -körbe táncolnak. Látod milyen vidámak!?- nevetett és maga is megperdült.
– Igen. Most hagyd őket mulatni!- kértem Vilmácskát.
– Ne nézzem őket tovább?- csodálkozott el.
– Ne. Gyere! Mutatok neked valamit. Nem tudod , hogy hol van Pamacs?
– Egy darabig segített virágot szedni, de amikor kúthoz jöttem, elszaladt. Nem volt kíváncsi, hogy táncolnak a virágok- hajtotta le szomorúan Vilmácska a fejét.
– Keressük meg! Édesanyám te sem látod?
–Mit?
– Mopot !- kiáltotta Vilmácska.
–Ott legelészik a kispatak partján- nevette el magát az édesanyám.
– Vilma tudsz titkot tartani?- kérdeztem rá a testvéremre.
– Igen.
– A virágtáncoltatás titok! A nagymamának ne mond el!- figyelmeztettem.
– Miért?
– Mert haragudni fog rád is és miránk is.
– Mérges lesz, minta a boszorkák?- húzta össze a szemöldökét.
– Valahogy úgy! – megmosolyogtam Vilmácska arckifejezését.
– Apának majd elmesélhetem?- érdeklődött.
– Annak majd én elmesélem – vette át a szót az édesanyám.
Pamacs közben békésen legelészet. Bundás nem messze tőle hevert a fűben. Hogy a macskák merre jártak azt nem tudtam? Mikor visszaértünk különös hang ütötte meg a fülemet.
–Vilmácska csivitelnek a fecskék!
Leültünk az istálló tappjára és figyeltük a madarakat. Következő hétvégére kinyíltak az orgonavirágok. Az egyik bokor fehér ruhát öltött, a másik, lilában ontotta az illatát.
– Ilyet még nem is láttam- csodálkozott Vilma.
– Tulipánt láttál?
– Az volt nálunk a vázában.
Pár hét múlva Pamacs bundája kezdett megváltozni.
– Nem kellene megfürdetni? – kérdezett rám Vilmácska.
– Nem, most már nyári színe lesz.
–Átöltözik, de a hangja még régi- nevette el magát Vilmácska.
– Igazad van- nevettem el magam.
Annyi volt a tennivaló, hogy Teodor dolgáról el is feledkeztem. Barnabással mókáztunk, hogy Vilmácska érezze a testvéri szeretetet. Szembekötésdit játszottunk, labdáztunk. Jó volt visszazuhanni egy kicsit kisgyerekkorba. Ervin, ha kint volt pusztán ,amerre csak mentünk nyaka körött cipelte Vilmácskát. Édesanyám nagyokat kacagott. Kezdett jobb színe lenni, s talán fel is szedett egy pár kilót. Nem panaszkodott, hogy nem fér bele a ruháiba, de én láttam, hogy igen csak a szabadidős ruháját koptatja. Egyik hétvégén megérkezett az kiadós eső. Nem mehetünk ki. Nagymama elővarázsolta a játékaimat, malmoztunk és társasjátékoztunk. Károly doktor mire értem jött, csak a nevetésünket hallotta.
– Itt meg mi történt?- kérdezett ránk.
– Én győztem!- szegezte le Vilmácska.
– Miben?
– A malomban. Oda tettem a gombot, ahol olyan lyuk volt, hogy Vilmos meg sem tudott moccanni- kacagott.
– Hajaj. Valaki segített?
–Teodor- vallotta be.
– Teodor, hogy tudott ebben segíteni neked?
– Egy pillanatra oda ült, ahova tennem kellett a gombot- mutatta.
– Árulás- nevettem el magam.
– Teodor, én veled szeretnék beszélni- szólt hozzá Károly doktor.
– Megtaláltad?- villant fel a barátom szeme.
– Kit?
–A pajtásomat.
– Azt nem, de valószínű, hogy az öreg Teodorhoz most jó nyomon vagyok. Legalább is remélem. Augusztusban van egy Nemzetközi Kiállítás oda sok preparált állatot visznek. Elmegyünk és körbenézünk.
