A fejezet az Akárki vagy készülő regényem első fejezete.
Egyetlen Feliciám!
Parancsra továbbindultunk társaimmal a Conebristl hegység mélyébe. E levegő itt másabb, frissebb, és még az égbolt is közelebbinek látszik. Szívemnek osztozni szükséges rajtad és a tájékkal. Ki tudja meddig kell itt maradnunk, ezért csapatommal letelepedtünk egy darabig egy fenti tisztáson bevájt barlangokba, mint a remeték. Hetente jár le busz a kisvárosba, a vasútat már elkezdték építeni, így hamar többször tudok neked írni.
Ó, Feliciám, miután mindennek vége, elhozlak magammal a szirtre. Ezt neked is látnod kell és talán a te lelked is megragadja a táj.
A tisztásunkat a hegy keretezi egy oldalról, a másikról pedig maga a szakadék. A sarkon kiálló szikla mutat a napkelte felé, a látványt még festmény sem adhatja vissza. Amikor elnézek a távolba te jutsz eszembe: a hegység pereme s hajlatai akár a tested vonala, egyszerre vigasztal s hoz tűzbe. Ám semmi sem pótolhatja csókod édes ízét és szerető karjaid, amire leginkább vágyom!
És még valami, egészen hihetetlen… eltűntem egy darabig, mégis visszajutottam ide. Azóta sem értem, mi történt, de esténként egy misztikus helyről álmodom: ahol más törvények szerint telik az idő és véle együtt én is. Fénylettem.
Aki mindennél jobban szeret Téged,
Ed