Egy csendes hétfő este volt. Sami az asztalánál ült, ceruzája a füzet felett táncolt, de a betűk helyett csak gondolatok keringtek a fejében.
– Mi lenne, ha ma este átmennénk a könyvespolc mögötti világba, Kami? – suttogta, félig komolyan, félig álmodozva.
A sarokban álló terráriumból halk pisszenés hallatszott. Kami, a kékeszöld kaméleon, lustán hunyorgott és épp akkor váltott át halvány kékbe – Sami tudta, ez a kíváncsiság színe.
– De holnap suli van… – morogta maga elé Sami és gyorsan befejezte a matekleckét. A táskát bepakolta, pizsamát húzott, megmosta a fogát és még egy pillantást vetett Kamira, mielőtt lekapcsolta a villanyt.
Az ablak résnyire nyitva maradt. A meleg tavaszi levegő besuhant a szobába, hozva magával a nedves föld illatát, az ébredező fák sóhaját és a tücskök finom ciripelését, mint egy távoli zene. Sami már álomba merült, amikor a terráriumból motoszkálás hallatszott. A tolóajtó – amit elfelejtett teljesen becsukni – megmozdult.
Egy szöcske ugrott ki, aztán még egy…
Kami apró szemei külön irányba mozogtak, majd a kis test megfeszült és… ugrás.
„Ma este én is felfedezek valamit, amit még soha nem láttam…” – villant át Kami gondolatán, miközben hangtalanul a földre ereszkedett, mint egy árnyék… nyelve halkan cuppant, ahogy elcsípett egy menekülő szöcskét.
„Ha Sami ma este nem jön, hát én elindulok egyedül.”
Az ablak felé vette az irányt…
Szinte lázba jött, ahogy megcsapta a friss fű és nedves levelek illata. Kíváncsian pásztázta szemeivel a levegőt – szentjánosbogarak repdestek odakint, mint apró, világító csillagok.
A kaméleonszemek külön-külön követték őket és Kami már előre kimérte a távolságokat:
„Az a molylepke… elég közel van? Hmm… talán egyetlen nyelvcsapás! ”
Hirtelen hatalmas lendületet vett, teste izgatottan ringott jobbra-balra, ahogy megindult az ablak felé. Bőre lassan sötétebbre váltott – sötétzöldből barnásszürkébe – mintha el akart volna tűnni a szobában.
„Senki se vegyen észre. Még Sami se…” A kaméleon nesztelenül kilépett az ablakpárkányra. A szoba csendje mögött az éjszaka élt: tücskök koncertje, falevelek suttogása, egy-egy bagolyhuhogás a távolból. Kami most először látta ezt a világot így, szabadon. Az illatok sokkal erősebbek voltak, a zajok tisztábbak, a csillagok fényesebbek.
„Ez a világ. .. csodálatos!” – gondolta elragadtatva.
Lassan, de határozottan elindult az ablakpárkány mentén lefelé. Egy szöcske megint megpróbált megszökni előle, Kami viszont egyetlen villámgyors mozdulattal elkapta. Majd egy pillanatra megállt és csak figyelt. A kert alján valami mozgott: egy sün ballagott békésen, mintha ő is éjszakai kalandor lenne.
Odabent Sami mélyen aludt. Álmában egy színes erdőben járt, ahol a fák levelei fényesen változtatták a színüket és minden bokorból Kamik kukucskáltak elő nevetve. Egyszerre vicces és különös álom volt, de Sami szíve valahogy mégis nyugtalan maradt.
Másnap reggel a vekker csörgése ébresztette. Kómásan nyúlt a papucsáért, majd a terrárium felé fordult.
– Jó reggelt, Kami! – mondta álmosan, de…
A terrárium üres volt.
Sami szíve kihagyott egy ütemet.
– Kami?!
Leforrázva ugrott ki az ágyból, a papucs félrecsúszott, de nem érdekelte. Az ablakhoz rohant – nyitva volt. A párkányon apró karmok nyoma, mintha valaki kimászott volna rajta. Vagy… valami.
– Nem hiszem el… – suttogta.
Kami közben a kertben bujkált. Megmászta a kerti csap állványát, megnézte a levendulabokrot, megijedt egy hirtelen felrebbenő madártól, majd bebújt egy virágcserép mögé. Új volt ez az egész – izgalmas, ijesztő, illatos, ismeretlen.
A konyhában anya hívta reggelizni Samit. Éppen akkor nem tudott semmit enni. Csak egy gondolat járt a fejében: Hol van Kami?
A suliban is máshol járt az esze. A matekpéldák összekeveredtek, a rajzórán csak egy üres papírt bámult. Képtelen volt rajzolgatni és festeni.
Amikor kinézett az ablakon, mintha a fák között Kami árnyát látta volna elsuhanni. A tanító néni hajában is mintha egy kis színes kaméleon kapaszkodott volna – de mire pislogott egyet, már eltűnt.
A füzetlapján, egy szöveges feladat közepén, egy „K” betű olyan furcsán kunkorodott, hogy Sami meg volt győződve róla: a Kaméleonját ábrázolja.
Közben Kami a kert végébe ért. Találkozott egy verébbel, aki félszegen ugrált előtte, aztán hirtelen felröppent – Kami megriadt. Aztán jött egy galamb, akinek bugyuta feje volt és viccesen mozgatta a nyakát, ettől Kami meghátrált.
– Ez veszélyesebb, mint gondoltam – dünnyögte magában.
Aztán meglátott egy katicát, aki lassan mászott egy ágon. Kami kíváncsian követte, majd ő is megpróbált egyik ágról a másikra vándorolni. Először csak kicsiket lépett, aztán merészebben nagyobbat. A fák közötti levegő illata, a mozgás, a vadászat – mind-mind izgalommal töltötte el.
A két szeme különböző irányban nézelődött, lelkesedéssel figyelte a természet szépségét. Kíváncsian és némi félelemmel, keresett egy tökéletes helyet, ahol éri őt a meleg nap fénye és ahol semmi nem zavarja meg. Most a két szeme álmosan egy irányba nézett és úgy érezte, becsukhatja… És becsukta… Szíve gyorsabban vert, nem tudott megnyugodni a sok új dologtól, amit látott és hallott. Ahogy pihenni próbált egy kicsit, figyelmes lett egy csobogó hangra. A kertben egy kicsi, de mutatós szökőkút csobogott. Egy keskeny ösvény vezette a vizet a virágokhoz és bokrokhoz: rózsák, krizantémok, pipacsok, sás és pitypangok sorakoztak mellette. Rengeteg méhecske és szitakötő repkedett körülötte. Igazán hangos dünnyögés volt hallható a kút körül.
– Miért nem maradtam otthon, ahol csönd van? – mérgelődött megint magában.
Úgyhogy kelletlenül és lustán, a jobb szemével kinézte a fáról levezető utat, a bal szemével pedig bemért egy-két tücsköt és repdeső bogarat. Egy pillanat alatt balra fordult, célzott – és lőtt!
– Legalább 25 cm-re volt és elkaptam… Nyami, elképesztően finom volt! – gondolta büszkén.
Sokat evett: tücsköt, bogarat, még egy apró zöld hernyót is felfalt. Ahogy jóllakott, egyre lassabb lett. Végre lejutott a fáról. Ahogy korábban kinézte a jobb szemével az útvonalat rájött, hogy túl fárasztó lenne felmásznia az ablakhoz.
Végül egy napfényes kőre telepedett és fáradtan hunyta le a szemét.
Délután, ahogy hazaért Sami és becsukta maga mögött a kapuajtót, valami mocorgást hallott. Ledobta a táskáját a kertbe egy hatalmas mozdulattal, ami a könyvek súlya miatt nagyot puffant a veteményesbe. Kisebb porfelő keletkezett tőle. Félelemmel és izgatottsággal teli arckifejezéssel kezdte szólongatni Kamit:
– Hol vagy? Merre vagy? Válaszolj!
Persze nem válaszolt… Sami képzeletében már látta, ahogy a kedvenc kisállata vágyakozva bandukol felé és azt mondja neki: – Itt vagyok Sami, hol voltál eddig?
Sami nem adta fel, méricskélni kezdte a bokrokat, a páfrányokat, a szőlős levelei közé is benézett, kereste a karalábé levelei alatt és bekukucskált a kutyaházba is. Ám nem találta.
– Hogy tűnhettél el ennyire? – dünnyögött magában. Bejárta a kukoricást, elsétált a tyúkokhoz, hátha ott bújt el. Mégsem lelt rá.
– Képtelenség! Hogy tűnhetett el ennyire? – Sami most már igencsak mérges volt. Még a táskájába is belerúgott egyet.
Ebben a pillanatban, épp a táskája közelében, a kút mellől egy kis mocorgás után bújt elő egy ismerős apró lábacska… majd még egy.
Kami szemei külön irányba mozogtak, mintha a legnagyobb óvatossággal igyekezne biztonságban visszatalálni a gazdájához.
– Kami! Hát te? Hol jártál? – kérdezte Sami nevetve, miközben óvatosan kézbe vette a kaméleont.
Kami színe lassan világos zöldre váltott. A nyugalom színei. A kis kaméleon egymás után tette Samira a jobb és bal lábait, szép lassan bandukolt a karján felfelé, amíg a feje búbjához ért. Ott várta, hogy haza szállítsa hű barátja és gazdája.
– Na végre, nem nekem kell hazáig másznom… – mondta magában megpihenve a napi fáradalmaktól a kifáradt kaméleon. Sami pedig örömtől fűtötten és vigyázó léptekkel vitte be a szobájába, majd felsóhajtott és becsukta a terrárium ajtaját. Ezúttal rendesen.
– Tudod mit, Kami? Ma este tényleg kalandozunk. De csak álomban!
És amikor eljött az este és Sami lekapcsolta a lámpát, Kami már a kedvenc ágán üldögélt. Az ablak most csukva volt, de az álom kapuja – na, az éppen akkor nyílt ki szélesre… A legnagyobb nyugalommal ringatta el őket az álom. Mennyire izgalmas volt ez a nap és végül minden a helyére került. Sami arról álmodott, hogy megnézi, tényleg bezárta-e a terrárium ajtaját és a szoba ablakát. Kami pedig arról, hogy milyen finomak a szöcskék és mennyire jó a szokott helyén aludni, ahol biztonságban van.
