Még el sem jött az este, de a kert már suttogott: levelek rezdültek a meleg szélben, távolról egy bagoly huhogott és a fűben valami megmozdult, mintha a világ készülne valamire, amit csak az éjszaka súghat meg. Egy gyönyörű nyári nap volt… Lili a színes szobájában az íróasztalánál rajzolt – egy csodálatos erdőt képzelt el, ahol a fák ágain madarak énekeltek és a levegőben pitypang ernyők szálltak.
– Panka, ha te is tudnál beszélni, elmesélnéd, milyen a madarak álomvilága? – kérdezte halkan, miközben ránézett kis tollas barátjára.
A kalitkából halk csipogás jött válaszul. A zöld-sárga papagáj picit megdöntötte a fejét, mintha tényleg elgondolkodna. A kislány nevetett egyet.
– Holnap viszont korán kelek… – tette hozzá és befejezte a rajzát.
Fogat mosott, megfésülte gyönyörű szőke hosszú haját és még egyszer csodálattal nézett Pankára, aki már a kis ülőrúdján gubbasztott.
A kellemes nyári meleg miatt Lili nyitva hagyta résnyire az ablakot, csak annyira, hogy besuhanjon a friss levegő, amíg ő mélyen elaludt, karjában egy plüsspapagájjal. Álmai arról szóltak, hogy egy szigeten van, ahol a legszínesebb papagájok élnek. Minden vágya volt egy ilyen helyre eljutni.
A kalitka csendes volt… egészen addig, amíg egy kicsit kinyílt magától, mert nem volt szorosan lezárva. A kis csacsogónak nem kellett több – felnyitotta szemeit és kíváncsian nézte, mi zajlik körülötte. A huzat újra megmozdította a kis ajtót, amely nyöszörögve nyikordult meg – A kis Hullámos apró szíve hevesebben dobbant, mintha a szabadság hívta volna… Odaugrott, szétnézett és végül kirebbent…
Körberepült a szobában, szárnyait megnyújtóztatta. Hirtelen teljes szabadságot érzett – bárhova eljuthat. Miután tett négy-öt kört a szobában, az ablakpárkányra szállt. A kinti világ szokatlan volt, csalogató. Fel is figyelt a résnyire nyitva hagyott ablakra, amit a szellő jobban kinyitott… „Ma én is repülni szeretnék – nem csak a szobában” – érezte a szívében, hogy többre vágyik.
A fák ágain ismeretlen madarak üldögéltek. Panka vágyott közéjük. Azon gondolkodott, hogy milyen csodálatos a friss levegő, a cirippelés, a csobogó patak hangja, a szél suhanása, a szitakötők tánca… Az ábrándozás annyira áthatotta, hogy elfelejtett gondolkodni… és kirepült.
Mikor átsuhant a résnyire nyílt ablakon, tollait a holdfény selymesen ezüstbe vonta, a levegő pedig meglepően hűvös volt – olyan volt, mint egy titkos ölelés, amit csak az éjszaka tud adni. A fák között suhant szabadon és sebesen, kicsit megpihent egy faágon, majd újra felröppent. Az éjszaka nem volt félelmetes – inkább titokzatos és hívogató. A bokrok között párás köd lebegett, a virágokból áradó illat keveredett a nedves föld szagával és minden bokor mögött szöcskék ugráltak – a lelkes kismadár először érezte a kert valódi, titokzatos arcát. A lámpák fénye alatt a föld halkan mocorgott, miközben egy vakond lassan kibukkant a felszínre – bundája nedvesen fénylett és nesztelenül visszatűnt a föld alá.
Odabent a hétalvó iskolás mélyen aludt, de álmában nyugtalankodott, mintha valami hiányzott volna neki. Egy hűvös fuvallat áthaladt a szobán és ő megrezzent, majd felült – szíve hevesen vert, mintha valamit elveszített volna, amit még nem is tudott, hogy elveszíthet. Álmosan és kócosan, dörzsölte a szemét és felült az ágyra, majd nagyon-nagyon lassan megszokásból a kalitkához cammogott kicsit csámpásan.
Amíg Lili álmosan ébredezett, addig a kis hullámos papagáj a legbátrabb lendülettel szállt ágról-ágra. Nem félt, hiszen otthon volt a kertben is. Máskor is kiszökött már, ezért tudta, hogy a meggyfa tökéletes hely neki. A szomszéd fán ott ücsörgött egy búval bélelt galamb, aki szünet nélkül nyafogva hurrogott. „Hurr…hurrr…hurrr”
A lelkes és álmos madárbarát pedig a kalitkánál álldogálva próbálta felmérni, hogy amit lát az valóság-e.
– Panka!
De a ketrec üres volt.
– Panka?! – kiáltotta kétségbeesetten, mert félig azt hitte, hogy ezt is álmodja, de aztán megértette… Nincs itt…
A szoba ajtaja kivágódott, Lili már a kert felé rohant, mit sem törődve azzal, hogy éjjel van.
Vitt magával kislámpát, amit mindig a bejárat mellett tartottak a kulcstartó polcán. Azonnal Nyomozónak lépett elő és a legnagyobb rutinnal és technikával kezdte keresni a kis Színes Barátját. Fogta a lámpát és a nagypapa hatalmas nagyítóját. Reményekkel telve és kicsit mérgesen kutatta Pankát.
Keresgélt a fák alatt, a bokrok közt, a hintánál, még a nyitott garázsba is benézett. De semmi… Sehol nem találta… Elbóklászott a lovakhoz az istállóba, ott is hívogatta:
– Panka gyere! Pankaaaa! – de nem repült hozzá, nem találta.
A reménye még nem hunyt ki és nem adta fel, tovább kereste…
– Panka most már gyere ide gyorsan, mert mérges leszek… na jó nem leszek mérges, csak menjünk aludni!” Közben a fáradt madárka az almafa ágán pihent. Elfáradt az éjjeli kalandban. Gondolt is rá, hogy röppen megint egy kicsit, de a szomszédból átnyúló fán meglátott egy kaméleont. Nem hitt a szemének. Tényleg ő volt az: a szomszéd kisfiú, Sami kedvence, Kami. Épp bosszúsnak tűnt, mert sötét színben pompázott. Micsoda egy hihetetlen éjszaka… Nem csak vakondot lát, meg nyafogó galambot, meg szitakötőket, hanem a szomszédot is…
„Sokkal izgalmasabb a kertben lenni, mint a kalitkában. De azért hazamennék már” – gondolta és leröppent egy bokorhoz.
Hiányzott neki Lili hangja, a magos tálka, a kedvenc ülőrudacska és a hintája.
A kislány már majdnem sírt, amikor meghallott egy halk csipogást a fügebokor alól.
– Panka?! – hangja kétségbeesetten elcsuklott, nem tudta, hogy sírjon, vagy örüljön.
A kis gazdi lassan kinyújtotta a karját és a papagáj hozzá rebbent. Óvatosan a tenyerébe vette és szinte magához ölelte. Kezében a kimerült csivitelő újra megérezte a megszokott melegséget, azt a biztonságot, amit csak az tud nyújtani, aki szeret – szemei lecsukódtak, mint egy virágszirom.
– Ugye most már nem mész el? – kérdezte.
Panka megszólalt:
– Prrr… prrr… – de a hangja békés volt és szemei is lágyan, álmosan pislogtak a kimerüléstől. Megnyugodott, hogy végre minden a megszokott lesz. Szereti a helyét, a szobát, az otthon melegét. A kislány betette őt a kalitkába, boldogan és aggódva.
– Remélem nem fáztál meg? Szomjas vagy? Látod, jobb itt a helyeden! – mondta neki szeretettel áthatva. Álmos lendülettel ellenőrizte az ablakot és egy könyvet is tett elé, hogy ne legyen annyi hely se, hogy a kis Tollas megszökjön.
Majd Lili lekapcsolta a villanyt és még odasúgott a ketrec felé:
– Tudod mit, Kis Szárnyas Álomjáró? Ma éjjel tényleg repülünk – de csak álomban.
És az álom kapuja éppen akkor nyílt ki szélesre… ahogy a hold fénye puhán elnyúlt a párnán és a szobát betöltő virágillat lassan beleolvadt az éjszaka csöndjébe…
Az álmuk arról szólt, milyen jó érzés hazatérni valakihez, aki mindig vár – és akivel a legszebb kalandok akkor is megtörténnek, ha behunyják a szemüket.
