Alex és Sára csodálatos kalandjai (1. évad 3. rész): A felejthetetlen városi téli diákolimpia.
Írta: Kirkner Tamás Róbert (Johnny Robert Kirkner)
Sziasztok kedves gyerekek,
A nevem Bobby, és ez a történet rólam és a barátaimról fog szólni. Amint kinezek az
ablakon, esik a hó és teljes Beagle-öbölben leállt. Ilyen rendszeresen előfordul itt, de ez
nekem az első, hiszen egy olyan helyről jöttem, ahol mindig meleg volt. Ezt meg kell,
hogy nézem, mert most láttok először igazi havat.
Kint vagyok az előkertben. Minden kopár és csontig érezhető a hideg, de nem baj, ez
nem akadályoz meg abban, hogy szórakozzunk. Amikor elértem Alex házát, teljesen
fehér volt, mert a falak is azok, és a barna tetőt vaskosan hó fedte. Itthon vannak, mert
láttam a házban, hogy a lámpák felvillantak. A tetőtér harmadik ablaka, ahol Alex
szóbája van, mellette a frissen született kis testvérének van a helye. Menjünk is be, de
azért kopogok, mielőtt bemennék.
Amikor éppen kopogni szerettem volna, Alex apja nyitott ajtót. Hatalmas vigyorral és
boldogan kiáltotta el magát.
– Alex! Bobby itt van az ajtóban. Mondta Alex apja.
– Jó napot, Matt úr. Válaszolt Bobby.
– Gyere be. Ne legyél kint a hidegben. Tudod, hány óra van? Mondta Alex apja.
– Reggel 7:00 óra van. Válaszolt Bobby.
– Mi járatban vagy itt olyan korán? Talán le romboltad a szomszéd garázsát? Kérdezte
Alex apja.
– Nem. A szomszéd garázsa még egyben van. A városi téli ötkarikás játékokról
szeretnék vele beszélgetni. Válaszolta Bobby
– Rendben. Alex hetek óta készül Sárával. Ök ketten több éve műkorcsolyáznak.
Mondta Alex apja.
El is indultam fel, mikor hallottam a kis testvér hangos sírását, és Alex sietett át, hogy
megnézze, nincs-e semmilyen baj. A kicsike éppen éhes, és erre csak egy megoldás
van, az, hogy meg legyen etetve. A gyermek szóbája igazán színes és minden fából
van. A sárga és a piros dominál. Inkább nem megyek be, mert nem szeretnék útban
lenni. Csak úgy át suhantam az ajtó nyílás előtt. Amikor elértem Alex szóbáját, az ajtaja
nyitva volt, és nem szerettem volna még bemenni, míg a gazdája nem volt bent.
– Jó Reggelt, Bobby. Mi járatban vagy itt? Alex köszöntötte és kérdezte Bobbyt.
– Jó reggelt, Alex. Szeretnék részt venni a téli városi sporteseményen. Válaszolta
Bobby.
– A 16 évfordulós városi gyerek városi téli olimpián szeretnél benevezni? Kérdezte
Alex.
– Igen. Pontosan. Válaszolta Bobby.
– Milyen sportágban szeretnél részt venni? Kérdezte Alex.
– A Sí akrobatikában tervezek indulni. Mondta Bobby.
– Azt tudod, hogy az mit jelent. Kérdezet, Alex.
– Igen, olyan, mint gördeszkázni, csak most snowboard lesz a tapacsaim alatt.
Válaszolta Bobby.
– Mutasd meg nekem kint a városi pályán, hogy mit tudsz. Mondta mosolyogva Alex
– Rendben. Gyere gyorsan. Olyant mutatok, amitől leesik az áldás. Nevetve válaszolt
Bobby.
A Pálya így néz ki. Az első sífutást a parton lévő Labrador sétányon fogják tartani.
Jobbra nézel, láthatod az öblöt. Balra az első nagyobb építmény a Kristály Pláza, és
sok kicsi ház látható. A hátérben középen a nagy templom tündököl. A városunk egyik
legrégebbi és még nyitva áll. Mellette van a Kék Öböl Hotel és sok magas iroda. A
parton már látszanak az előkészületi vázak.
A pálya második része a Hősök parkjában lesz, ahol a műkorcsolyázás és a curling
lesznek. A bobozás és a szánkversenyeket a hegyekben rendezik, ami a város mögött
található. A központtól 10 km. A jégkorong lesz az utolsó játék, amit a korcsolya pályán
rendeznek meg.
– Gyere, Bobby. Menjünk haza. Mert nem tartózkodhatunk itt a pálya közelében.
Mondta Alex.
– Légyszíves, had nézzem még pár percig. Hiszen először láttok ilyent. Kérte Bobby.
– Rendben. Azután szeretném megmutatni neked a korcsolya pályát is. Válaszolta
Alex.
Rövid ideig pásztáztuk a partot a szemünkkel, és színesebbnél színesebb dekorációk
tették igazán vonzóvá a várost. Amikor elértük a korcsolya pályát. Több lakót is láttam
csúszkálni, de egy valaki kitűnt közülük, és ez nem más volt, mint Sára. Télapó
virágmintás sportkabátban és a rózsaszín korcsolyában gyakorolt és abban is fog majd
versenyezni.
– Szia, Sára. Köszöntötte Alex.
– Jó reggelt, Sára. Szépen táncolsz a jégen. Köszöntötte Bobby.
– Sziasztok, srácok. Alex, elhoztad az eszközeidet az utolsó gyakorlásra? Kérdezte
Sára
– Igen. Itt van mindenem. Mindjárt jövök, csak átöltözök.
Amikor Alex megjelent, igazán egyedi volt a sportruhája; hasonló volt Sárához, csak
neki kék volt a korcsolya a lábain. Neki is álltak a gyakorlásnak. Látszik, hogy évek óta
együtt űzik e remek sportot. Mindenki, aki a pálya körül volt, megállt, mert ilyent ritkán
látsz. Hamarosan vacsoraidő, és most már hazamennem kell, fussak, mert a hasam
türelmetlen.
– Alex és Sára. Nekem most hazamenni kell, mert sötétedik, és a szüleim délután 6-ra
várnak. Mondta Bobby.
– Rendben. Mi is megyünk. Válaszolták a barátai.
– Akkor holnap találkozunk a verseny kezdetén. Mondta Bobby.
Amikor hazafelé mentem, elsétáltam a Beagle-öböl Új Reménység Klinika előtt.
Beugrottam, hogy meglátogassam a szüleimet, hiszen itt dolgoznak. Láttam az
autójukat a nagy parkolóban. A papám vezeti mindig az egyterűt, a mamám a kicsit
autót. Amikor eljutottam a recepcióra, senki nem volt ott, ezért megnéztem az orvosi és
nővér kiírást. Most mind a ketten foglaltak. Mikor kifelé indultam, megállított egy orvos,
akinek a neve Malman volt, és a követe az asszisztense. Megkérdezte, hogy miért
vagyok az épületben. Annyira megijedtem, hogy csak a papámat szeretem volna
meglátogatni aki itt dolgozik
Most már otthon vagyok, és pihennem kell, mert holnap lesz a városi sportnap.
– Alex, fent vagy? Sára vezetékes telefonon hívja Alexet.
– Igen. Fent vagyok. Ma lesz a nagy nap, és mindenem a táskába raktam, még a
magnót is. Kicsit feldobjuk a hangulatot. Válaszolta Alex
– Az nagyon jó, de tudnod kell, hogy reggel történt a balesetem, amikor próbáltam
átmenni a garázsba, és nem tudom a sérülésem miatt végig táncolni a darabunkat.
Elcsuklót hanggal mondta Sára.
– Az nem jó. A legfontosabb, hogy otthon vagy. Meg próbálom egyedül, ha engedik.
Mondta Alex.
– Azt szeretném mondani, hogy beszéltem az osztálytársunkkal, Gloria-val, és vállalja,
hogy szívesen korcsolyázik veled. Nagyon kedvel téged és örömet lelné a táncban.
Én is ott leszek, és utána felmehetünk a körteraszra. Mondat Sára.
– Rendben. Legyen, ha úgy megfelel, akkor készen állok. Válaszolta Alex.
Most már indulnom kell, mert a program reggel 10-kor kezdődik, és most reggel 9 van.
A tengerpart már tele van nézőkkel, és a polgármesterünk hamarosan megnyitja a
napot. A színpad kék és piros színekben tündököl, és a vázakon lufik vannak. A reggeli
beszédet több mint 3000 fő fogja hallgatni, és ők nincsenek a versenyzők között.
Nem kellett sokat várni, és a hely megtelt. Látom Bobbyt. És Sárát és a többi tagot, de
hol van Gloria. Öt nem találom az ülőközött.
-Tisztelt egybe gyűltek és izgalommal váró apraja nagy. Hivatalosan megnyitom a város
negyedik téli diákolimpiáját, ami egy időben van a nagy téli világjátékokkal. Legyen a
generációknak maradandó emlék. Ebben az évben a piros és a kék lettek a hivatalos
színek, amik a pályákon dominálnak. Jó versenyt és sok boldogságot kívánok
mindenkinek. Mondta a polgármester.
Minden szó szerint zenget a tömegtől. Menjünk is a hegyekbe, mert a szánkózásban
Bobby és Péter együtt indulnak.
A hegyek felé vezető út tele volt izgalommal. A hó vastagon borította a fákat, és a pálya
már messziről csillogott a napfényben. Bobby és Péter izgatottan álltak a rajtvonalnál,
miközben a többi versenyző is készülődött.
– Készen állsz? – kérdezte Péter, miközben megigazította a kesztyűjét.
– Persze! Ez lesz életünk legjobb futama! – Válaszolta Bobby mosolyogva.
A rajtjelzés megszólalt, és a szánkók egyre gyorsabban siklottak lefelé. A szél az arcukba
csapott, de egyikük sem félt. Bobby ügyesen kormányzott, Péter pedig segített az
egyensúly megtartásában.
– Balra! – kiáltotta Péter.
– Tudom, látom! – nevetett Bobby.
Egy éles kanyar után már csak az egyenes szakasz maradt hátra. A nézők hangosan
szurkoltak, a zászlók lobogtak a hideg szélben. Bobby és Péter minden erejükkel
hajtottak, és végül hatalmas lendülettel értek célba.
– Megcsináltuk! – Ugrott fel Bobby örömében.
– Ez fantasztikus volt! – Tette hozzá Péter, lihegve.
A verseny után gyorsan visszatértek a városba, mert hamarosan kezdődött a műkorcsolya
bemutatója. Alex már a pálya szélén várta Gloriát, aki végül az utolsó pillanatban érkezett
meg.
– Sajnálom, hogy késtem! – mondta Gloria. – De készen állok!
– Semmi gond, örülök, hogy itt vagy – válaszolta Alex.
A zene elindult, és ketten a jégre léptek. Mozdulataik összehangoltak voltak, mintha már
régóta együtt gyakoroltak volna. A közönség elcsendesedett, majd minden egyes ugrás és
forgás után tapsvihar tört ki.
A pálya szélén Sára büszkén figyelte őket.
– Tudtam, hogy sikerülni fog – mosolygott.
A produkció végén Alex és Gloria meghajoltak, a tömeg pedig állva tapsolt. Ez a nap
mindenki számára felejthetetlen lett.
Ahogy leszállt az este, a barátok együtt álltak a kivilágított város közepén.
– Ez volt a legjobb nap, mióta ideköltöztem – mondta Bobby.
– És még sok ilyen vár ránk – válaszolta Alex.
– Együtt bármit meg tudunk csinálni – tette hozzá Sára.
A hó tovább hullott csendesen, mintha csak meg akarná őrizni ezt a különleges napot
örökre.