Kisegér és a gyöngyvirág

Ősszel a kisegér gyöngyvirághagymát
ültetett, majd mindennap öntözte.
De eljött a tél, s a kisegér a kuckójában
maradt, amíg el nem jött a tavasz.

Valami pompás illat csalogatta őt elő,
s ekkor meglátta, a kis kannáját odakint
felejtette, majd rácsodálkozott a gyönyörű,
szép és illatos gyöngyvirágra.

Nagyon magasra nőtt, s ő közelebbről is
meg akarta szagolni a csilingelő, szép
fehér gyöngyöket. Felpattant öntözőkannájára,
két lábra állt, hogy elérje a gyöngyvirágot.

Olyan boldog volt, hiszen ő ültette ősszel,
s éppen a kuckója közelében pompázik
e pompás, illatos gyöngyvirág. Szagolta
és szagolta, amikor a gyöngyvirág odahajolt hozzá.

Letépni nem akarta, s nem is gondolt arra,
hogy hazavigye, majd inkább sokszor eljön ide.
A kis katicabogár, neki is megtetszett, ő rá is
repült a zöld szárára, s beleszagolt a gyöngyházába.

Ó, mondta a kis katicabogár, de pompás és
illatos, ekkor a kisegér megkérdezte tőle,
eljönne-e holnap is, meg azután, s majd
együtt gyönyörködnek benne.

Hát persze, mondta a kis katicabogár,
jaj, szólt a kisegér, hozok vizet, megöntözöm
őt. Hát így történt, kedves gyerekek, hogy
ilyen csodás hagymából gyöngyvirág született!

Amit persze a kisegér ültetett, majd a
hótakaró nevelt, és a tavaszi napfény
kicsalogatott a földből, itt áll most ő,
gyönyörű szép, fehér gyöngyből!