Kora ősszel még a Nap lágy sugaraiban fürdőzött a narancssárga minden árnyalatában pompázó tökfarm, melyhez tücskök sokasága zenei aláfestést biztosított a hajnali órákban. Ezek a tücskök rendre vidám és pörgős muzsikát játszottak, amitől a farmra látogató állatok s az ott lakó tökök arcára széles mosoly ült ki. Számukra energikusan indult a nap. Mindenki boldog volt, egyetlen kistök-lány kivételével: Bibivel.
– Úgysem leszel jó soha semmiben! Ameddig mi az emberek asztalán egy koszorún fogunk díszelegni, addig te legfeljebb egy madárijesztő feje lehetsz, olyan ronda vagy!- bántották ilyen, s ehhez hasonló mondatokkal Bibit a töktársai minden egyes nap.
Telt-múlt az idő, s elérkezett október közepe, amikor is az emberek kezdték leszedni a tököket. Amikor Bibi körül eltűntek a társai, végre úgy tűnt, hogy őt is el fogják vinni a farmról. A kistök-lány végre azt érezhette, hogy ő is van legalább olyan szép, mint a társai, ezért szedik le őt is. De ez a kellemes érzés hamar elillant, mikor Bibit nem a farmról kifelé, hanem annak kellős közepére vitték. Letették, magára hagyták, pár perc elteltével pedig kihozták azt, amitől a legeslegjobban félt: egy madárijesztő testét annak ruházatával együtt. Nagyon elszomorodott, majd mikor feltették a madárijesztő nyakára, már csillapíthatatlanul zokogott.
– Kár, kár, kár, kár, de ronda vagy!- szállt a madárijesztő vállára egy varjú a kora esti órákban.- Eddig csak hallottam, hogy van egy ronda tök itt a farmon, de mostmár én is látom a két szememmel. Nem csoda, hogy nem vittek el téged- kárörvendett a gonosz madár, majd elrepült.
Teltek a napok, hetek, s Bibihez egy árva lélek nem ment oda, a tücskök sem muzsikáltak reggelente.
,,Legalább most nem bántanak engem”- mondta mindig a lenyugvó Napnak egy fájdalmas sóhaj kíséretében.
Bibi egy november végi reggel arra kelt, hogy csiklandozza valami a hátát.
– Jaj, ne már, ne már, ez nagyon csikiz- nevetgélt Bibi.
– Sa-sa-sajnálom…
Bibi a hang hallatán felsikoltott, nem tudta, hogy egy élőlénnyel van dolga.
– Ki-ki-ki vagy? – kérdezte félénken
– Prüntyő-nek neveztek el, ez a becses nevem, de ez túl hivatalos nekem. A családom és a barátaim csak Prünytinek szoktak hívni. Ez barátságos, jobban is szeretem- mászott a pók a madárijesztő vállára.
Bibi fordult maga körül, hogy láthassa a hang forrását.
– Prüntyi, a pók. Nagyon aranyos neved van. Engem Bibinek hívnak- üdvözölte.
– Bibi… ez is nagyon aranyos név!
– Hogy kerülsz ide? Már nem mintha zavarna, sőt… csak tőlem mindenki elmenekül…Azaz… a jó múltkorában épp itt volt egy varjú, aki mondta, hogy milyen csúnya vagyok, aztán repült el…- szomorkodott a kistök-lány.
-Szerintem…nagyon is szép vagy! Ismerem az érzést…Egyszer eltévedtem, a pillangók közt találtam magamat. Mindenki csúfolt engem…Nem vagyok a legszebb teremtés.
– Én soha senkit nem láttam csúnyának, te sem vagy az!- nyugtatta Bibi.
– Minket pókokat, nem sokan szeretnek. Az emberek sem…Vannak kedves emberek, akik csak kitessékelnek minket a házból, de van olyan, akinek a papucsa elől menekültem…Mekkor mázli volt, hogy nyitva volt az ablak! Szedtem is mind a nyolc lábamat!- emlékezett vissza Prüntyi.
– Akkor te már éltél meg egyet és mást- csodálkozott el Bibi.- Mit szólnál, ha…Á, úgysem jönne el senki- hagyta félbe a gondolatát Bibi.
– Mire gondolsz?- kíváncsiskodott Prüntyi.
– Ahogy meséltél, az jutott az eszembe, hogy tarthatnánk mesedélutánokat. De hozzám senki nem jön úgysem, ha meg jön, akkor is bántanak. Jobb ez így egyedül.
– Szólok a családomnak, ők szívesen meghallgatnának! Nézd, mint említettem, minket pókokat…
– Nem sokan szeretnek titeket- fejezte be Bibi. – Legalábbis, ezt mondtad.
– Így van. Szóval pontosan jól tudjuk, hogy milyen érzés ez. Ezért nem szoktunk soha senkit csúfolni, főleg nem a kinézete miatt, hiszen nem ez számít!- kacsintott Prüntyi.
Bibit legbelül valami eddig számára ismeretlen, meleg érzés töltötte el. Soha nem volt barátja, nem is tudja, hogy milyen lehet, de azt gondolta, hogy ez akár egy barátság kezdete is lehet.
– Az…nagyon jó volna!- Bibi szája sarkában egy mosoly jelent meg.
– Hozom a családomat…Mindjárt jövök vissza, sietek! Ha már van nyolc lábam- nevetett saját viccén a pók.
Prünyti valóan megtartotta az ígéretét, hiszen nem telt el sok idő, s Bibi újdonsült barátja megjelent a családjával: Anyukájával, Mirtillel, Apukájával, Tihamérrel, s két húgával: Trisztivel és Bixivel. A pókcsalád megpihent a madárijesztő jobb vállán.
– Nagyon örülök- köszöntötte őket Bibi.
– Szintúgy- válaszolta a család minden tagja egyszerre.
– Khm…-kezdte zavartan Bibi. -Prüntyi mesélt az emberekről, hogy vannak kedvesek, s vannak kevésbé… Szóval… Arra tippelek, hogy nektek, pókoknak, kalandos életetek van… Tudtok mesélni róla?
– Hát, persze! – válaszolta rögtön Tihamér.- A múltkorában például vagy egy hónapig nem vette észre egy házaspár, hogy a szobájuk sarkában éltünk, aztán az életünkért küzdve szaladtunk- kezdte beleélve, bár Mirtill szerint kissé túlzás volt, hiszen azért annyira nem kellett megerőltetniük magukat, de ráhagyta. Tihamér szerette magát hősnek beállítani.
– Jó társaságban hamar eltelik az idő, vagy hogy szokták mondani az emberek- mondta Triszti, s rácsodálkozott, hogy már ment le a nap.
– Akkor most elmentek?- kérdezte Bibi búskomoran.
– Igen, de nem sokáig! Holnap reggel visszajövünk- mondta Bixi.- Ugye, visszajövünk? – fordult a családjához.
– De vissza ám!- mondta Tihamér.- És hozunk másokat is. A múltkorában például egy igen szép szarvas agancsába akadt a hálóm…Szendinek hívják, és nagyon kedves. Szerintem szeretni fogod, s ő is téged. Nagyon hamar barátkozik.
– Akkor holnap- köszönt el Bibi.
– Holnap!- válaszolta a pókcsalád.
Mirtill, Tihamér, Triszti, Bixi és Prünyti reggel Szendi társaságában meg is jelentek. Szendi felajánlotta, hogy ő kezdi a mesélést. Mivel ő is nagyon szeret arról mesélni, hogy milyen rettentően bátor, rögtön a legelső története arról szólt, hogy hogyan menekült el egy vadász elől…
Megint jött az este, a pókcsalád most Szendivel együtt távozott. Szendi megígérte, hogy reggel, a farm melletti erdőben lakó pár barátját elhívja, akik szintén izgalmas történeteket fognak tudni mesélni.
Így történt, hogy Bibinek egy hónap múlva már rengeteg-rengeteg barátja lett, akik soha, egyszer sem csúfolták, akik mellett biztonságban volt, s akiket nagyon szeretett, s ők is viszont szerették őt.