A Kukac, aki nem tudta, merre van előre

A Kukac, aki nem tudta, merre van előre

A rét azon a reggelen kicsit ferdén ébredt.
A fűszálak suttogtak, a bogarak ásítottak, és egy kukac éppen azon gondolkodott, vajon melyik vége az eleje.
– Ez itt az eleje? – kérdezte a kukac a saját farkától.
– Nem válaszol – dünnyögte. – Gyanús.
Ekkor toppant elé egy hangya.
Fényes volt, fekete, és olyan határozottan lépdelt, mintha minden lépését előre megbeszélte volna magával.
– Jó napot! – mondta a hangya. – Félre az útból, fontos dolgom van!
– Jó napot! – felelte a kukac. – Meg tudná mondani, merre van előre?
A hangya megállt.
Ritkán állt meg.
Ez már önmagában is esemény volt.
– Előre? – kérdezte. – Az mindig arra van, amerre menni kell.
– Aha – bólogatott a kukac. – És ha nem tudom, merre kell menni?
– Akkor rossz helyen vagy – mondta a hangya, majd egy kicsit elbizonytalanodott. – Vagy jó helyen. Ez nézőpont kérdése.
A kukac felcsillant.
– Akkor maradok!
– De én nem! – csattant a hangya. – Dolgom van, sietek, hordok, gyűjtök, szervezek!
– Mit szervez? – érdeklődött a kukac.
– A jövőt – felelte a hangya. – Az mindig rendszerezést igényel.
A kukac elgondolkodott, amit ő nagyon szeretett csinálni, mert fekve is lehetett.
– És a jelen?
– A jelen útban van – mondta a hangya, majd megállt újra. – Vagyis… most épp maga van útban.
– Bocsánat – húzódott arrébb a kukac egy centit. – Mesélne nekem a jövőről?
A hangya sóhajtott.
– A jövő olyan, mint egy raktár. Ha nincs tele, baj van.
– És ha tele van? – kérdezte a kukac.
– Akkor is baj van, mert nincs hova tenni az újat.
Mindketten hallgattak.
A fűszálak közben eldőltek egy kicsit balra, csak hogy lássák, mi lesz ebből.
– Tudja mit? – szólalt meg a hangya. – Elkísér egy darabon.
– Hova?
– Előre.
– Remek! – örült a kukac. – Akkor végre megtudom, hol van.
Elindultak.
A hangya lépkedett, a kukac tekergőzött, és néha összegabalyodtak.
– Maga mindig ilyen lassú? – kérdezte a hangya.
– Nem – mondta a kukac. – Néha még lassabb.
– Így sose érünk oda!
– Hova?
– Hát… oda! – mutatott a hangya.
– Szép hely – mondta a kukac. – Már most is itt vagyunk egy kicsit.
A hangya megállt.
Harmadszor.
Ez már majdnem forradalom volt.
– Maga furcsa – mondta.
– Köszönöm – mosolygott a kukac. – Maga meg túl egyenes.
Nevettek.
A nevetés felriasztott egy kavicsot, aki addig aludt.
– Tudja mit? – mondta végül a hangya. – Ma nem a jövőt szervezem.
– És mit csinál?
– Itt maradok egy kicsit.
– Akkor jó helyen vagyunk – bólintott a kukac.
A rét kiegyenesedett.
Vagy csak úgy tűnt.
De ez már nem volt fontos.
Fontosabb volt, hogy egy kukac megtanulta: nem baj, ha nem tudja, merre van előre.
És egy hangya megtanulta: néha épp az a legnagyobb haladás, ha az ember megáll.
És azóta, ha arra jársz, láthatod őket:
egy hangyát, aki néha késik,
és egy kukacot, aki sosem siet –
mégis mindig időben van.

Mogyorósi Márk Facebook elérhetősége:
https://www.facebook.com/share/1EFHqaJWet/