Duda Dezső építési vállalkozó úgy kicsípte magát a tenderes megbeszélésre, mint aki esküvőre megy, vagy legalábbis bírósági ítélethirdetésre, pedig csak egy közbeszerzéses hivatalfelújítást nyert meg.
Amikor a titkárnő felkonferálása után belépett a megbízó szobájába, Potentát széles mosollyal sietett elébe. Duda szétnézett a faburkolatú, teniszpályányi szobában. „A főnökök magassága és az irodájuk mérete valamiért mindig fordítottan arányos egymással”, gondolta. Nem akart azonban sokáig szemlélődni és jópofizni, mert a határidői ketyegnek, így a kötelező időjárás-csetelés után azonnal a lényegre tért.
– Nagyon hálás vagyok, hogy az én cégemet választotta a bíráló bizottság. Pedig komolyan azt hittem, hogy ezt a tendert valaki más méretére szabták, annyira egyedi feltételekkel jelent meg…
Potentát felháborodott arcot vágott: – De kérem, Duda úr! Nálunk abszolút transzparencia van, és csakis a közérdek lebeg a szemünk előtt!
Dezső bal szeme erre rángatózni kezdett: – Jó, akkor játsszunk nyílt kártyákkal! Mekkora százalékot kell visszautalnom a vállalkozói díjból?
Potentát arcára ráfagyott a mosoly, majd halkan, szinte sajnálkozva megszólalt: – Tudom, hogy a régi reflexek nehezen múlnak el, Duda úr! De nincs itt semmi plusz költség, se boríték, se semmi.
Dezső összezavarodott. Másként kell hát közelíteni. Előhúzta a táskájából 42 éves skót whisky készletének oszlopos tagját, amit eddig csak olyan helyzetekre tartogatott, ha nagy bajba kerülne egy adóellenőrrel: – Akkor legalább ezt a kis szíverősítőt fogadja el.
Potentát úgy ugrott hátra az üvegtől, mintha egy élesített gránát lenne: – Nem, nem és nem! Inkább pecsételjük meg ezt az üzletet azzal, hogy helyben aláírja ezt a szerződést. Én már skicceltem is rá egy szignót…
Azzal Dezső elé tolt egy akkora papírköteget, ami egy kisebb erdő kipusztításába került. Duda gyanakodva pörgette át az apróbetűs lábjegyzetekkel telitűzdelt oldalakat. Tett még egy utolsó próbát: – Biztos van egy szép családi háza. Tudja, a fiúknak hétvégente nincs dolguk…
Potentát határozottan megrázta a fejét: – Ugyan, Duda úr! Semmi szükség erre!
Dezső megadóan átvette a paksamétát: – Ha megengedi, előbb megmutatnám az ügyvédemnek.
Potentát bólintott és kényszeredett mosollyal búcsúzott el tőle. Dezső menekülve sietett a terepjárójához: – Hey, Siri, hívd doktor Szűcsöt!
Meg sem várta, hogy az ügyvéd beköszönjön, és máris hadarta: – Szia, Szücsikém! Találj sürgősen valami jogi kiskaput, mert Potentát nem fogadott el semmit. Itt valami bűzlik. Tartok tőle, hogy ez nem tisztességes biznisz.
