Böbke Lucas – A cigányasszony jóslata
Heléna nagy napja végre elérkezett. Huszonhét évesen mindig is egy mesébe illő esküvőről álmodott. A kézzel hímzett, fehér csipkeruha tökéletesen simult rá, miközben a bálterem csillárjai visszatükrözték a mennyasszony ragyogó tekintetét.
Vőlegénye, Lukács, az a férfi volt, akit még az egyetem óta szeretett, és ez az esküvő egy boldog közös életkezdetét jelentette. A vendégek, akiket már elbódított a bor és az ünneplés izgalma, hangosan nevettek, amikor egy csoport egy nőt kísért a terem közepére. Egy cigányasszony volt az, színes ruhában, átható tekintettel, aki jókedvűen elfogadta a tréfát, és felajánlotta, hogy elolvassa azok tenyerét, aki kíváncsiak a jövőjükre.
– Heléna, gyere ide! – kiáltotta az egyik koszorúslány nevetve. – Nézzük meg, hogy neked és Lukácsnak sok gyereketek lesz-e! – a mennyasszony habozott, de a tömeg éljenzése miatt végül engedett. Zavartan kinyújtotta a kezét a cigányasszony felé.
A nő finoman megfogta az ujjait, hosszú körmeit végighúzta a bőrének vékony vonalain. Arcáról egy pillanat alatt eltűnt a játékosság, helyét rémület vette át.
– Nem, ez nem lehet! – suttogta, miközben szemei riadtan elkerekedtek.
A teremben a nevetés egy csapásra szertefoszlott.
– Mi történt? – kérdezte Heléna remegő hangon.
A cigányasszony felemelte a tekintetét, és halkan, de határozottan kijelentette.
– Á, ennek az esküvőnek soha nem szabadott volna megtörténnie. Valami szörnyű dolog fog történni ma este.
A döbbenet megdermesztette a jelenlévőket. Heléna hátán végig futott a hideg.
– Mit jelent ez? – nyomasztó csend telepedett a teremre.
A vendégek egymásra néztek, néhányan idegesen nevettek, míg mások láthatóan feszengtek.
– Micsoda ízléstelent tréfa! – törte meg a csendet Lukács, és megfogta Heléna kezét, magához húzva őt.
– Á, felejtsük el ezt az ostobaságot! – de a cigányasszony nem hátrált.
Intenzíven Helénre a szegeszte tekintetét, mintha vívódna, hogy kimondjon-e még valamit. Végül mély sóhajjal csak ennyit mormolt.
– Légy óvatos a férfival, aki melletted áll. – A szerelem mély árnyékokat rejthet.
Heléna gerincén jeges borzongás futott végig. Szíve vadul kalapált.
– Nem hiszek az ilyen dolgokban. Minden rendben van. A vendégek újra nevetni kezdtek, a feszültség eloszlott.
A zene ismét felcsendült, a pincérek tovább kínálták az italokat, és az előbbi jelenetet szinte mindenki elfelejtette. De Heléna nem tudta elűzni a nyugtalanító érzést, ami belülről emésztette. Nem sokkal később, miközben a mosdóban a sminkjét igazította, halkbeszélgetés szűrődött be a folyosóról.
– Szerinted tudja? – kérdezte egy férfihang, alig hallhatóan. – Kétlem.
– De mi van, ha az a cigányasszony rájön? – felelte egy másik, tompa hangon.
Heléna mellkasába éles fájdalom nyilalt. A szíve vadul kalapált.
Óvatos léptekkel az ajtóréséhez osont, és kinézett. Lukács volt az, és nem volt egyedül. Mellette egy szőkenő állt, vörös ruhában, és gyengéden tartotta az arcát, mintha bensőséges pillanatot osztanának meg.
Heléna visszafolytotta a lélegzetét.
– Ma este után minden megváltozik, suttogta Lukács.
A nő elmosolyodott – Csak ha nem jön rá előbb
A föld mintha kicsúszott volna Heléna lába alól. A levegő elnehezült, mintha a mellkasát súlyos teher nyomta volna. Szíve olyan erősen vert, hogy visszhangzott a csendes folyosón. Próbálta elhitetni magával, hogy csak félreértett valamit, hogy a bor és az esküvő izgalma játszik vele. De nem.
Ott, előtte, frissen házasodott férje egy másik nővel beszélt meghitten. Ahogy a szőke nő végig simított Lukács arcán, és ahogy a férfi önelégülten nézett rá, egyértelmű volt. Ez nem egy ártatlan beszélgetés volt.
– Ám mennem kell, mielőtt bárki gyanút fogna, mondta Lukács, megigazítva a zakóját.
– Késöbb találkozunk. Válaszolta a nő, és mielőtt eltűnt volna a folyosón, ujját végighúzta Lukács ajkain.
Heléna sietve hátrált, gyomra görcsbe rándult. Tökéletes világa egyetlen pillanat alatt omlott össze. Berohant a mosdóba, bezárta az ajtót, és próbált levegőt venni, de a cigányasszony szavai úgy tértek vissza a fejébe, mint egy kísérteties jóslat.
Légy óvatos a férfival, aki melletted áll. Forró könnyek gördültek végig az arcán, de nem tartottak sokáig. A fájdalmat valami más váltotta fel.
Dűh! Nem lesz az a naív mennyasszony, aki szemet huny az igazság felett. Amikor kilépett a mosdóból, a buli még mindig a tetőfokán tombolt. De most Heléna más szemmel nézett mindent.
Lukács minden mosolya hamisnak tűnt, minden szava előre megtervezetnek hangzott. Tudnia kellett az igazságot. Heléna kényszeredett mosollyal tért vissza a bálterembe, elrejtve a benne tomboló vihart. Szeme végigpásztázta a terem minden apró részletét, de gondolatai egyetlen dolog körül forogtak. Ki kell derítenie az igazságot, mielőtt cselekszik. Lukács átölelte a derekát, amikor a táncparkettre lépett.
– Hol voltál, szerelmem? Kérdezte és arcon csókolta. Az érintése, amelytől korábban pillangók keltek életre a gyomrában, most csak undort váltott ki belőle. Csak megigazítottam a sminkem, hazudta mosolyogva.
Okosnak kellett lennie. Ha most reagálna a vendégek előtt, Lukács biztosan találna egy kifogást, egy újabb jól hangzó hazugságot. Nem, saját játékát kell játszania.
Figyelte, ahogy Lukács önfeledten nevet a vendégekkel, mintha semmi sem történt volna. Heléna közben észrevétlenül keresni kezdte a cigányasszonyt. Meg is találta egy félreeső sarokban, ahonnan ébertekintettel figyelte az eseményeket.
– Tudnom kell az igazságot, mondta Heléna, miközben leült mellé. Mit láttál?
A cigányasszony felsóhajtott és ismét megfogta a kezét.
– A szíved már tudja a választ. ¬ ¬- Felelte. De ez az éjszaka még több titkot fog felfedni előtted.
Heléna nem tudta eldönteni, hogy ezek a szavak jobban megijesztették e, vagy inkább megerősítették az elhatározását. Egy dolog azonban biztos volt, nem lesz áldozat. És amikor a mulatság véget ért, Heléna ébren maradt. Mert érezte, hogy valami még hátra van. Az éjszaka lassan haladt előre. A luxus szálloda szobája, ahol a nász éjszakájukat kellett volna tölteniük, csendbe burkolózott. Lukács mélyen aludt, kimerülten az ünnepléstől, vagy talán attól, hogy egész este szerepet játszott.
Heléna azonban képtelen volt lehunyni a szemét. A másik nő parfümjének illata még mindig a levegőben kavargott, összekeveredve a komódon feledett csokor virág illatával. A mellkasát lángoló harag és megaláztatás szorította. Elhatározta magát. Remegő kézzel nyúlt Lukács telefonjáért. A jelszó még mindig ugyanaz volt.
Amit talált, attól megfagyott az ereiben a vér. Friss üzenetváltások egy Bévé, nevű kapcsolattal.
Bévé, már hivatalosan is házas férfi vagy.
Lukács, semmit sem változtat kettőnk között. Tudod, hogy veled akarok lenni.
Bévé, remélem, betartod az ígéreted. Kíváncsi vagyok, hogyan fogsz megszabadulni tőle. Lukács, a nászút után elintézem. Addig maradj észrevétlen.
Helén a torkában gombóc nőtt. A megcsalás önmagában is elviselhetetlen fájdalom volt. De ez, ez más volt. Megszabadulni tőle. Mit jelentette ez? A kezei remegtek, miközben tovább görgette az üzeneteket. Képeket talált róluk együtt, titkos utazások foglalásait, sőt, banki kivonatokat is, amelyek ismeretlen számlára történő átutalásokat mutattak.
Nem csupán egy árulóval házasodott meg. Egy férfival, aki valami sokkal rosszabbat tervezett. Helén a szíve hevesen vert. A felfedezés súlya fullasztó volt, de a félelem hamarosan helyet adott egy hideg, elszánt döntésnek. Lukács átverte, megcsalta, és most már világossáv állt, hogy sötét tervei vannak.
Felnézett rá, aki nyugodtan aludt mellette, mintha semmi sem lenne rendben. a nászút után elintézem. Ezek a szavak visszhangzottak a fejében.
Mit akart ezzel mondani? Óvatosan elküldte az összes üzenetet és képernyőfotót saját e-mail címére, majd eltüntette a nyomokat. Visszarakta a készüléket az éjjeli szekrényre, és mély levegőt vett. Ott, az ágyban, szembesíthette volna vele. De nem. Jobban fogja csinálni. Elővette a saját telefonját, és egy rövid üzenetet írt egy megbízható kontaktjának.
Segítségre van szükségem. Elmagyarázom mindent. Találkozzunk holnap.
A válasz pár másodpercen belül megérkezett. Ott leszek. Maradj biztonságban.
Már nem ő volt az, aki félt. Mert most már nem áldozat volt. Ő volt a vadász.
Alig pirkadt, amikor Heléna óvatosan kiszállt az ágyból, ügyelve arra, hogy ne ébressze fel Lukácsot. Az a férfi, aki aludt mellette, már nem élete szerelme volt ellenség.
Gyorsan felöltözött, elvette a telefonját, és csendben elhagyta a szobát. A szíve hevesen kalapált, miközben lefelé tartott a szálloda halljába. Kint egy fekete autó mellett állt Rafael, a gyermekkora út a legjobb barátja.
– Mi történt? Kérdezte, miközben látta, hogy olyan sápadt. Heléna mély levegőt vett, és átnyújtotta neki a telefont.
– Egy szörnyeteggel házasodtam meg.
Rafael ráncolta a homlokát, miközben olvasta az üzeneteket. Minden egyes szóval egyre keményebbé vált az arca. Nem csak megcsal, hanem úgy tűnik, valami rossz dologra készül.
Heléna bólintott.
– Én meg akarom verni őt a saját játékában. Rafael összefonta a karjait.
– Mi jár a fejedben?
Heléna ekkor elmondta a tervét. Úgy fog tenni, mintha semmit sem tudna. Eljátssza a szerelmes feleség szerepét, miközben további bizonyítékokat gyűjt Lukács ellen. Ha a férfi valóban meg akart szabadulni tőle, akkor hagyja, hogy azt higgye, övé az irányítás egészen addig a pillanatig, amíg mindent el nem pusztít. Rafael megfeszült, összeszorította az állkapcsát.
– Biztos vagy benne? Ez veszélyes lehet.
Heléna a szállodára pillantott, szemében valami új tűz csillant meg. Fogalma sincs róla, mivé válhatok. Heléna visszatért a szobába, immár egy világos tervel a fejében. A szíve vadul vert, de ez már nem a félelemtől volt, hanem az adrenalin izgalmától.
Amikor kinyitotta az ajtót, Lukács már ébren volt, az ágyon ülve nézte a telefonját.
– Hová mentél ilyen korán? kérdezte gyanakvóan.
Heléna édesen mosolygott, elrejtve a benne tomboló undort. Izgatott voltam. Sétáltam egyet, hogy kitisztuljon a fejem. Még mindig alig hiszem el, hogy házasok vagyunk.
Leült mellé, gyengéden végig simítva az arcát. – Végre csak te és én.
Lukács ellazult, visszamosolygott rá.
Gyorsan kellett cselekednie. A nászút alatt figyelni fogja minden mozdulatát, és kivárja, hogy hibát kövessen el. Lukács mit sem sejtett. De a nászút harmadik éjszakáján az igazság lassan a felszínre kezdett törni. Lukács éjszaka kapott egy hívást.
– Fel kell vennem, mondta, miközben kiment a hotelszoba erkélyére.
Helena várt néhány másodpercet, majd diszkréten elővette a másik telefonját, azt, amelyet Rafael adott neki egy különleges alkalmazással. A hangrögzítő már be volt kapcsolva. Szíve hevesen vert, ahogy nesztelen léptekkel az erkélyhez lopakodott.
– Türelmesnek kell lenni, suttogta Lukács a telefonba. Nem cselekedhetünk, amíg vissza nem térünk. Ha most bármit teszek, gyanút fognak. Tudom, hogy megígértem, de még nem írta alá a papírokat. Meg kell győznöm, hogy jobban bízzon bennem, mielőtt mindent a nevemre íratunk.
Helena szemet ágra nyílt. Meg akar lopni, talán meg is akar ölni. Most már teljesen biztos volt benne, és készen állt arra, hogy végső csapást mérjen rá. Lukács nem csak megcsalni akarta, el akarta pusztítani. Megszorította a telefont, megbizonyosodva arról, hogy a felvétel elmentve. Légzése nyugodt maradt, de belül a harag tombolt benne.
Amikor Lukács visszatért a szobába, Helena már az ágyon feküdt, félig lehunyt szemmel, úgy téve, mintha aludna. A férfi mit sem sejtett. Nem tudta, hogy Helena már egy lépéssel előtte jár. Másnap reggel Helena felhívta Rafael-t.
– Mindenünk megvan, amire szükségünk van. Most már lebuktathatjuk. Rafael habozás nélkül válaszolt.
– Azonnal mozgósítom a kapcsolataimat. Elkapjuk ezt a rohadékot.
Helena tudta, hogy Lukács csak akkor férhetett volna hozzá a vagyonához, ha aláír egy meghatalmazást, amit a férfi nyilvánvalóan már előkészített számára. Így hát elérkezett az utolsó lépés.
Aznap este egy romantikus tengerparti vacsora közben Helena úgy tett, mintha még soha nem lett volna ennyire szerelmes. Olyan boldoggát eszel, szerelmem, mondta, kezét az övébe csúsztatva. Lukács mosolygott. Az a hamis mosoly, amit most már tisztán látott.
– Csak vigyázni akarok rád, felelte, majd előhúzott egy borítékot a zsebéből. És ezért gondoltam, hogy hivatalossá tehetnénk néhány dolgot. Csak hogy biztosítsuk a közös jövőnket.
Helena elfojtotta a benne kavargó undort és átvette a papírokat.
– Te tényleg mindenre gondolsz.
Előhúzott egy tollat a táskájából és aláírta. De nem a valódi nevét. Egy hamis nevet írt oda, amelyet Rafael és egy ügyvéd már előre előkészítettek egy érvénytelen dokumentumot.
Lukács elégedetten mosolygott. Nem vette észre a csapdát. Másnap, amikor visszatértek Brazíliába, Lukácsot nem otthon a kényelme várta, hanem a rendőrség. Minden bizonyíték megvolt. Megcsalás, pénzügyi csalás kísérlete és még egy hosszú lista múltbeli átverésekről, amelyek más nők nevére voltak bejegyezve. Rafael kapcsolatai révén összegyűjtöttek mindent és átadták a hatóságoknak. Lukács megpróbált ellenállni, de a beszélgetésről készült felvétel döntő bizonyítéknak bizonyult.
– Te köpte dühösen, miközben megbilincselték. Te átvertél engem.
Helén a közelebb lépett, maga biztosan állva előtte.
– Alábecsültél. Azt hitted, hogy egy ostoba feleség leszek, aki elfogadja, hogy átverik és manipulálják. Sokkal okosabb vagyok, mint te.
A férfit elvitték, dühösen üvöltve. Heléna pedig Rafael mellett állva megízlelte az édes bosszú ízét. A következő napok tele voltak hírekkel és újabb leleplezésekkel. Lukács csalási botránya gyorsan elterjedt. Heléna hatalmas megkönnyebbülést érzett, amikor látta, hogy exférje végre megkapja a méltó büntetését. De, ami igazán felszabadította, az nem csupán Lukács börtönbe kerülése volt, hanem az a tény, hogy végre átvette az irányítást a saját élete felett.
Évekig hitt a tökéletes szerelemben, a mesebeli boldogságban, de most már tudta, hogy az igazi erő mindig is benne volt. Nem kellett, hogy megmentsék. Ő volt a saját történetének hősnője. Hónapokkal később, új otthon a teraszán ülve, Heléna a felkelő napot figyelte. Békében volt önmagával. Az élete újra kezdődött, hazugságok és árnyékok nélkül.
Rafael két csészekávéval a kezében lépett mellé.
– Nagyon elgondolkodtál. Heléna elmosolyodott, miközben átvette a csészét.
– Csak hálás vagyok. Mindenért.
Rafael egy pillanatig fürkészte az arcát, majd cinkos mosollyal hozzá tette.
– Tudod, hogy mindig itt voltam, ugye?
Heléna a szemébe nézett, és először hosszú idő után valami melegséget érzett a mellkasában. Egy érzést, amely őszinte és tiszta volt. Talán az igaz szerelem nem is egy tündérmese. Talán valami egyszerűbb volt. Valami, ami bizalmon és tiszteleten alapult. Elmosolyodott, és érezte, hogy ezúttal a sors az ő oldalán áll.
– Tudom, Rafael. És azt hiszem, végre készen állok meglátni ezt. Miközben a nap egyre magasabbra emelkedett az égen, Heléna tudta, hogy a története nem itt ér véget.