Kíméletlen óriás tizedelte a falu barmait és lakóit oly hosszú ideje, hogy azok már mind beletörődtek és elfogadták a mészárlást életük részeként.
Egy fiatal legény, ki nem értette társai megalkuvását, elhatározta, leteríti az óriást.
Tervét nem osztotta meg senkivel, bár nem is titkolta volna, ha valaki rákérdez. Ilyen nem akadt.
Felkapta jól kipróbált vasnyírbotját, melyet évek óta hajigált egy sziklafalnak, csak hogy lássa, mikor reped meg, de nem repedt, sőt, mintha egyre tömörebb lett volna a folytonos terhelés alatt.
Méregette, nézegette, kiötölte, hogy dárda lesz ebből, kifaragta hát a pattintott kő helyét, melyet előző este megálmodott. Látta maga előtt a szikrázó, fénylő éleket, a kő színét és barázdáit, pontosan tudta, mit keres.
Elindult, hogy útbaigazítást kérjen, merre találhatja az álmában látott dárdahegyet.
Első útja a Vénhez vezetett.
Elmondta neki, mit keres, majd azt is, hogy miért.
A Vén kezébe vette a fát, forgatta, szaglászta, kopogtatta, majd figyelmét a dárda hegyének kifaragott helyére fordította.
Nagyokat sóhajtott, hümmögött, morgolódott, motyogott magában igen hosszan.
Mikor mindezzel végzett, visszaadta a fát a fiúnak, és kijelentette, nem megfelelő a kifaragott rész, lehetetlen, hogy ezzel leterítse az óriást, vagy akár egy tehenet. Túl mély bemetszés, túl durva megmunkálás.
A fiú bólogatott, de legbelül nem értett egyet a Vénnel, aki ugyan a fő dologgal kapcsolatban, hogy merre találhatna pattintott követ, nem szolgált segítséggel, de azért lefűrészeltette a kifaragott részt a biztos siker kedvéért.
A fiú elbúcsúzott, majd elindult a falu vezetőjéhez, aki örömmel fogadta.
Neki is elmondta, mit eszelt ki, majd azt is, hogy mit keres, ezek után a vezető kérésére átnyújtotta botját.
Ő is alaposan megnézte, próbálgatta súlyát és kopogtatta, majd hirtelen felszisszent.
Visszaadta a botot, s a pattintott kőről ugyan nem ejtett szót, de arról meg volt győződve, hogy a bot nem alkalmas a feladatra. Túl egyenes, túl nehéz.
Legyalultatta a legénnyel a külső réteget, mígnem olyan vékony lett a fa, mint egy kisleány karja. Ekkor elégedetten mordult egyet, és sok szerencsét kívánva kitessékelte a vendéget, kezében a botból lett pálcájával.
Ballagott tovább a fiú, közben csüggedten nézegette a pálcát, de az álomból olyan erőt merített, mely nem tudta teljesen elnyomni kezdeti lelkesedését, így reménykedve lépdelt a Banya háza felé.
Mikor megérkezett, harmadszor is elmesélte, mit vett fejébe és mit keres hozzá, s pálcáját átadta a Banyának, aki azt azonnal kettétörte.
Hanyag mozdulattal kikapta jobb szemüregéből a simára csiszolt kőszemét, rafiával ráerősítette az egyik pálca szálkás végére, háromszor ráköpött, majd büszkén átadta a fiúnak a furcsa eszközt.
A döbbenettől elnémult fiú lassan meghajolt, kihátrált a Banya fészkéből, és elhűlve nézte a kezében lógó valamit.
Szomorúan battyogott az Óriás barlangja felé vezető úton, ahol már senki sem járt, hisz az veszedelmek földjévé lett.
Eljutott a barlanghoz, fejét lógatva besétált, s mivel a hatalmas teremtmény éppen szundikált, erőtlenül hozzávágta fejéhez a kezében tartott tákolmányt.
Az Óriás szemét ki sem nyitva megvakarta az orrát, s átfordult a másik oldalára.
Szomorúan vánszorgott a fiú az úton visszafelé, ahol váratlanul egy juhásszal találkozott, ki egyetlen megmaradt bárányát őrizte öreg botjára támaszkodva.
Mikor odaért hozzá a legény, keserűen mesélte el neki történetét, mit tervezett s hogyan.
A Juhász rávillantotta fényesen csillogó szemét, majd szó nélkül átnyújtotta támaszul használt botját, s csendben kotorászni kezdett a hamuban, mi az előző esti tűzből maradt.
Tenyerénél nagyobb követ vett elő, párszor egy sziklához csapkodta, s odaadta a fiúnak.
A fiú kezébe vette, s az arca hitetlenkedve felderült.
A kő fényesen csillant, formára és színre, de még barázdáiban is az álomban látott tárgy köszönt vissza.
A Juhász botját jobban megvizsgálva ráébredt, saját vasnyírbotjának testvérét tartja a kezében.
Gyorsan munkához látott, kifaragta a bot végét, beleékelte a követ, majd szaladt, s hatalmas csatakiáltással rontott az Óriás barlangjába, kezében megálmodott fegyverével!
Soha többé nem látták sem az Óriást, sem a fiút.