Joe szeretett mindent pénzfeldobással eldönteni. Igazolva látta magát, ha valami jól sült el, átkozott mindent és mindenkit, ha rosszul. Így teltek monoton mindennapjai, mígnem egy napon személyesen találkozott a balszerencsével.
Susannal találkozót beszélt meg a lakásához közel eső bárban, ahol törzsvendég volt. Lágy dzsessz szólt a helyiségben, a beszélgetések még éppen elviselhető morajlássá álltak össze. Joe az első whiskyjét itta, mikor hozzálépett egy férfi.
Az első ütéstől csak megszédült és még meg tudott kapaszkodni. Visszatántorgott a pulthoz, megpróbálva kihúzni magát mintha semmi sem történt volna. A második ütéstől azonban már elvesztette az eszméletét és ájultan esett a padlóra.
Egy számára ismeretlen lakásban tért magához. A kezdetben homályos látása lassacskán kezdett csak kitisztulni. Megpróbált megmozdulni, de nem sikerült, csak a fejét tudta megmozdítani. Megkötözve nem volt, még sem tudott mozogni.
Ekkor megállt fölötte egy férfi, aki egyáltalán nem tűnt ismerősnek, hiába is erőltette a memóriáját. Hórihorgas pasas volt, több mint hat láb magas, habár fektében nehezen tudta megsaccolni, mennyi is lehet. Arcának balfelén egy csúnya forradás volt, és mikor mosolyogni próbált, szinte eltorzult az arca. Bár külsőre ijesztő volt, Joe mégsem érzett félelmet. Inkább haraggal vegyes kíváncsiság volt benne. Rövidke gondolkodás után úgy döntött, meg is szólítja a férfit.
– Mondja csak, kicsoda maga?
– A nevem nem számít. Senki vagyok és mindenki.
– Maga elrabolt engem? Egyáltalán hol vagyok most?
– Elhinnéd nekem, ha azt mondanám, hogy egyszerre vagyunk mindenhol és sehol? Ugye, hogy nem.
– Ugye ez most csak valami rossz vicc?
– Úgy nézek én ki, mint aki viccel?
– Nem, egyáltalán nem úgy néz ki. Akkor én most tévés valóságshowban vagyok, vagy mi a franc? Nem hallja? Követelem, hogy engedjen el azonnal!
– Nem vagy abban a helyzetben, hogy követelőzzél. Azért vagy itt, hogy végig hallgassál. Egyébként nem kötöztelek meg, mivel a saját rögeszméid foglya vagy.
– Szóval maga valami guru féle, aki majd megmondja nekem a tutit?
– Ennél nagyobbat nem is tévedhettél volna. Itt az ideje, hogy megtanulj felelőséget vállalni a döntéseidért. Az élet nem egy pénzérmén múlik, a döntéseinket magunk hozzuk.
– Szóval erről van szó! Van egy rossz szokásom és most maga el fogja mondani nekem, hogy mindent rosszul csinálok. Mutasson nekem egy olyan embert, aki még sosem hibázott.
– Tudod, nem a döntés nehéz. Hanem elviselni egy döntés következményeit. Mondjuk egy rossz döntését. Akár egy életen át. Nem bízhatsz mindent egy nyavalyás érmére!
– Aha, mér értem. Maga egy önjelölt próféta vagy valami futóbolond! Elrabol és kioktat arról hogyan éljem az életem. A francba is, ez mégiscsak több a soknál!
– Hibáztathatsz bárkit, bármit. Az életet, a sorsot, az Istent.
– Most akkor maga a sors? Az ördög maga? A jó lelkiismeretem?
És ez így ment tovább még jó sokáig, de Joet nem sikerült meggyőzni, kötötte az ebet a karóhoz. Közben eltelt egy óra, vagy akár több is, hogy mennyi, azt időmérő hiányában nehéz lenne megállapítani. Végül a férfi feladni tűnt a partalan vitát, és Joe ettől szinte már- már nyeregben érezte magát.
– Tudod mit? Te reménytelen eset vagy Joe. Fussál csak, amíg ki nem fulladsz, vagy amíg el nem fogy az út a lábad elől.
– Akkor ez most azt jelenti, hogy végre szabad vagyok?
– Tudod Joe, igazából sosem voltál szabad, mint ahogy fogoly sem.
– Hagyjuk már ezt az ezoterikus maszlagot! El akarok menni innen!
– Akkor, ezentúl legyen minden úgy, ahogy kívánod. – mondta a férfi és jobb kezével csettintett egyet.
Joe a férfi mosdóban tért magához, a padlón fekve. Susan térdelt mellette, éppen az arcát törölgette egy vizes kendővel.
– Jobban vagy már? – kérdezte tőle aggodalmasan.
– Igen, köszönöm. Hol vagyunk, mi történt?
– Itt vagyunk a bár a mosdójában. Nézd, igazán sajnálom, hogy ez történt veled. Tudod a volt barátom egy igazi vadállat.
– A mosdóban? Az nem lehet, hiszen ott ültem a pultnál, miközben téged vártalak.
– Szerintem beverhetted a fejedet esés közben, mert az öreg Johnson talált rád itt a mosdóban. Eszméletlenül feküdtél, már éppen mentőt akartak hívni, mikor magadhoz tértél.
– Johnson, az öreg piás? Na, akkor holnaptól mindenki erről fog beszélni.
– Biztos jól vagy? Lehet nem kellene most elmenni vacsorázni.
– Tudod mit, Susan? Feldobok egy érmét és az alapján döntjük el, hogy mi legyen. Ha fej, akkor elmegyünk vacsorázni, ha írás, felmegyünk hozzám – mondta miközben zsebéből előhalászta kedvenc érméjét.
– Na, mi lett? – kíváncsiskodott Susan.
– Írás, szóval akkor indulhatunk is hozzám – felelte elégedetten Joe, miközben átölelte Susan derekát.
Kilépve a bárból belezuhantak a sötét, feneketlen mélységbe, ami éppen csak egy pillanatra nyílt meg az Ötödik sugárúton. Annyira gyorsan történt az egész, hogy senki sem vett észre semmit.
Az élet ment tovább a saját medrében.
