Egyszer csak koppanásra kaptam fel a fejem, ez is éjjel történt, ahogy mindig is szokott.
De először még ráfogtam a laza ajtóra,
a régi tetőre s rozoga falakra.
Bár aztán a koppanó hangot suhogás cserélte fel,
mintha valaki körbe járna a szobában.
Nem hagyta, hogy álomra hajtsam a fejem,
de ezt is ráfogtam a szakadt szigetelésre s a régi faablakokra.
De amikor már hangot hallottam, és úgy suttogott, mintha én suttogtam volna,
sietve téptem le magamról a takarót, s felállva vele álltam szemben, de ő szaladt.
S most eltűnedező árnyékomat követve döntök fel asztalt s széket.
Hisz ő oda felült, s még próbáltam szólongatni, noha sikertelen volt,
csak tovább menekült előlem, önmaga elől…
